„Oroszország dekolonizációja morális és stratégiai kényszer” címmel tartott kongresszusi tájékoztatót a minap az Amerikai Helsinki Bizottság. A beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy az angolszász világ számára kényelmesebb lenne, ha Oroszország megszűnne, mint egységes szuverén állam. Oroszország megtörése, javainak megszerzése régi törekvése az Egyesült Államoknak, és az ilyen gondolatok az orosz-ukrán háború kapcsán egyre gyakrabban fogalmazódnak meg washingtoni körökben. De nem marad el az orosz válasz sem. Szavakban tehát már dúl a háború, de reméljük, hogy ez megmarad a retorika szintjén.

Oroszország nagysága, természeti kincseinek gazdagsága már régóta szúrja a nagyhatalmak szemétszemét. Főképp azóta, hogy Európa, majd a világ meghatározó szereplőjévé emelkedett. Napóleontól Hitlerig többször meg is próbálták megtörni, sikertelenül. Oroszország azonban nemcsak túlélte a legnehezebb megpróbáltatásokat is, és különböző formákban, de megmaradt birodalomként, de időről időre arra is volt ereje, hogy kiterjessze a befolyását. Ez nem tetszett a 20. század végére a világ első számú hatalmává emelkedett Egyesült Államoknak sem, amely a második világháború után Oroszország visszaszorításának az élére állt. Erre minden alkalmat kihasznált, aktívan támogatta a csecsen szeparatizmust, majd Oroszország stabilizálódása után a 21. század első évtizedében inkább a posztszovjet térségre fókuszálva „színes forradalmak” révén próbálta gyengíteni Moszkva befolyását. Közben pedig a nyugati katonai infrastruktúra egyre közeledett az orosz határokhoz, és mára szorosra fonta a gyűrűt Oroszország körül.

„Alapvetően erre volt válasz az Ukrajna ellen indított orosz invázió, Amerika pedig ezt a helyzetet kihasználva végleg meggyengítené Oroszországot”

Joe Biden ki is mondta, hogy az Egyesült Államok célja Vlagyimir Putyin rendszerének megdöntése, és Oroszországot annyira meggyengítené, hogy soha ne legyen képes megtámadni egyetlen szomszédját sem. Washington szövetségesei, köztük Lengyelország is hosszú időre lerendeznék az „orosz kérdést”, amelynek szerintük az előfeltétele, hogy Oroszország megszűnjön létezni, mint birodalom. Sokan ennél is tovább mennének, és szeretnék megszerezni Oroszország felett is a befolyást. Ha kell, ennek érdekében darabokra is szednék.

„Szovjetunió felbomlása után az Egyesült Államok elsősorban puha módszerekkel próbálkozott a befolyása alá vonni a legyengült Oroszországot. Az 1990-es évek első felében ez a politika annyira sikeres volt, hogy Washington közvetlenül hatással volt az orosz belpolitikára”

De íme, itt egy másik  példa arra, hogy miként akarta megvalósítani régi stratégiai célját, rátenni a kezét az orosz energia- és nyersanyag forrásokra. A Szovjetunió szétesése utáni győzelmi mámorban például Amerikában cikkek is születtek arról, hogy fel kellene vásárolni a meggyengült Oroszország felét, mégpedig Szibériát.

Figyelemre méltó javaslatot te le a kormányzat asztalára 1992-ben az amerikai Világpolitikai Kutatóintézet vezető kutatója, Walter Russell Mead. Azt ecsetelte, hogy miért, hogyan és mennyiért kell megvenni az Egyesült Államoknak Szibériát. Az ötlet körbejárta a nemcsak az amerikai, de az európai sajtót is. Maga Russell Mead például a Geografic Questions 1994. márciusi számában győzködte az amerikai társadalmat az ötlet életképességéről.

„Hogy mit is ajánlott vételre? Az Uraltól keletre lényegében mindent”

Az amerikai Szibériát az elképzelései szerint északon a Jeges-tenger, nyugaton az Ural-hegység, keleten a Csendes-óceán, délen pedig Mongólia és Kína határolta volna. Más szóval, fél Oroszországról volt szó. A terület lakóit a kutató két részre, az oroszajkú szlávokra és az Alaszka lakóihoz hasonló őslakosokra osztotta.

Az első népcsoportnak az amerikai állampolgárság megadását, szabad anyanyelv használatot, és szabad mozgást ajánlott az Egyesült Államokban. Az őslakosok arra a sorra jutottak volna, mint a Vadnyugat, a megvásárolt Alaszka lakói. A szakértői vitákban már Szibéria árát is meghatározták.

„Egy angol holdra (0,4 hektár) ezer dollárt, összesen három trillió dollárt számoltak”

Az összeg kifizetését húsz évre elhúzva tervezték. Mint írásában Borisz Jakemenko orosz történész megemlíti, évente 200 milliárd dollárt fizettek volna, ám azzal a megkötéssel, hogy ennek felét Oroszországnak amerikai áruk vásárlására kellett volna fordítania. Az elképzelés támogatói Szibériára, mint nyersanyag forrásra, a lakosságra pedig munkaerőként tekintettek. Azt is kiszámolták, hogy minden milliárd 20 ezer munkahelyet teremt az államokban. Gondoltak a hét új állam védelmére is, és úgy vélték, hogy tengeri hatalomként az Egyesült Államoknak ez nem okozhat nehézséget.

„Ennyit arról, hogyan gondolkodott a Szovjetunió szétesése után az egykori hidegháborús ellenfél Oroszország függetlenségéről…”

Aztán az 1990-es évek végére változott a felállás, Oroszország előbb összeszedte magát, majd visszatérve a globális porondra előbb figyelmeztetett, majd kesztyűt dobott az érdekeit semmibe vevő Nyugatnak. Ezt az orosz feltámadást konfliktusok sora kísérte, mára pedig eljutottunk oda, hogy az Egyesült Államok és Oroszország proxy háborút vív Ukrajnában. Amerikai részről a cél Oroszország meggyengítése, megtörése. Ehhez a végsőkig támogatni kívánják fegyverekkel Ukrajnát.

„Az amerikai gondolkodást jelzi a napokban „Oroszország dekolonizációja morális és stratégiai kényszer” címmel tartott konferencia, amelyen az imperializmus elleni, a szabadságért és a demokrácia erősítéséért indított harc mázával leöntve már nyíltan az ország felosztásáról, szuverenitásának megtöréséről értekeztek”

Persze, lehet erre azt mondani, hogy a posztszovjet térségből emigrált nem igazán neves kutatók a vágyaikat próbálták valóságként bemutatni, és kissé elengedték a fantáziájukat, ám a rendezvény szervezője azért nagyon is közel áll az amerikai kormányzathoz. A CSCE (Commission on Security and Cooperation in Europe), vagy más néven U.S. Helsinki Commission ugyanis nagyon is közel áll a hatalomhoz. Vezetője Benjamin Louis Cardin marylandi szenátor, a téma fontosságát pedig a szintén demokrata képviselő, Stephen Cohen méltatta Tennessee-ből.

„De azt már látjuk, hogy Oroszország nem viccel, keményen beleszállt az új világrendért folyó csatározásba”

Putyin már a háború előtt mindenki értésére adta, hogy Oroszország nem hunyászkodik meg. Az orosz elnök nehezményezte, vannak, akik nyilvánosan kifogásolják, hogy Szibéria kincseit egyetlen ország birtokolja. Tudjuk ezt régóta, hiszen keletről és nyugatról is ácsigóznak rá, ám a világban kitapintható feszültséget mutatja, hogy erről így korábban nem nagyon szoktak beszélni. Mint Putyin fogalmazott, Oroszország kiüti a fogát annak, aki megpróbál kiharapni belőle. A napokban a duma elnöke még tovább ment. Vjacseszlav Vologyin emlékeztetett arra, hogy van egy Alaszka nevű régió, és amikor Amerika rá akarja tenni a kezét az orosz természeti kincsekre, akkor ne felejtse el, Oroszországnak van mit visszaszereznie.