„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Ejtőernyős bemutató a Légideszant Erők napján Novorosszijszkban 2021. augusztus 2-án
Fotó:EUROPRESS/Vitaly Timkiv/Sputnik/AFP
Elsőként érdemes tisztázni, hogy egyáltalán mi is az a tyelnyaska? Habár a szót az oroszon kívül más nyelvre igazán nem lehet lefordítani, lényegében egyfajta vízszintes csíkozású aláöltözetet takar. Többféle változata is ismert, a hosszú ujjútól a vastagított téliig, ám legismertebb formája a posztszovjet térségben kétséget kizáróan az ujjatlan kivitel. Az orosz haderőn belül több haderőnem esetében, így a flottánál, haditengerészetnél, és a légideszant erőknél nincsen rendszeresítve hagyományosan vett aláöltözet, helyette ennek szerepét a tyelnyaska, illetve annak változatai töltik be.
„A tyelnyaska eredetének meghatározásához egészen a Bretagne-félszigetig kell menjünk”
Ugyanis a legenda szerint a tyelnyaska ősének számító vízszintes csíkokkal tűzdelt öltözetet a helyi halászok alkották meg. Ezen ruházat pedig a 16-17 századtól kezdődően egyre elterjedtebbé vált a holland és angol tengerészek körében. Ám majd egy évszázadot kellett arra várni, hogy az addig csak kereskedelmi hajók matrózain megjelenő csíkos ruházatot a haditengerészetek is rendszeresítsék a 18-19. század fordulóján.
Francia kadét csíkos aláöltözettel. Bár a mintázat eltérő, felismerhető a hasonlóság a tyelnyaskával
Fotó:Wikipedia
De milyen előnyhöz is juttatta viselőjét egy csíkos ruhadarab, mondjuk egy hagyományos felsőhöz képest? Nos, a válasz megint csak a hajófedélzeten keresendő. Ezen öltözetek leglényegesebb tulajdonságának az számított, hogy messze kitűntek mind a fehér vitorlák közül, mind az ég kékjétől, mind pedig a fedélzet alap színétől. Ezzel nemcsak egymás azonosítása vált jócskán egyszerűbbé, de egyúttal részben a balesetveszélyt is csökkentette. Ha pedig a tengerész mégis a vízbe esett, az őt keresők könnyebben azonosítani tudták a csíkozott felső alapján.
„Nem véletlen, hogy az első fürdőruhák mintázatául is a vízszintes csíkok szolgáltak”
Habár a holland kereskedők és tengerészek révén az oroszok a 17-18. században megismerkedhettek a csíkos tengerész trikóval, a haditengerészet mindössze az 1860-as évektől meginduló átfogó haderőreform részeként rendszeresítette azt 1874-ben. Utóbbi pedig nem máshoz, mint Konsztantyin Nyikolajevics Romanovhoz, II. Sándor cár öccséhez köthető. Habár már limitált számban a tyelnyaska megjelent a Távol-Keleten szolgálók közt, az még alig hasonlított a ma ismert ruhadarabra.
Szemben a nyugati társakkal, az orosz tyelnyaska esetében nem a csíkok száma, hanem azok szélessége volt meghatározó. Ugyanis míg például a francia tengerészek öltözetén – utalva Napóleon győzelmeinek számára – 21 csík volt, addig a britekén és a hollandokén csupán 12. Miért 12? Nos, ennyi bordája van egy embernek, és a babonásként ismert tengerészek részben ezzel is kívántak maguknak szerencsét szerezni.
„Orosz viszonylatban mégis inkább a csíkok mellett a szín dominált, ugyanis a kék-fehér színezet magát a flotta emblémájának számító Szent András zászlót jelképezi”
A rendszeresítést követően a tyelnyaska népszerűsége gyakorlatilag töretlenül nőtt mind a haditengerészet, mind a civil lakosság körében. Noha a vereséggel zárult orosz-japán háború majdnem a monarchia végzetét jelentette, mégis az utcákon megjelenő, tyelnyaskában Jablocskat táncoló tengerészek végképp behozták a ruhadarabot a köztudatba. Míg a haditengerészet iránt aktívan érdeklődő Alekszej cárevicset, illetve II. Miklós többi gyermekét is sokszor örökítették meg tyelnyaskát viselve. A polgárháborúban pedig a bolsevik hatalom egyik legfőbb bástyájának számító tengerészek révén vált ismét legendássá a tyelnyaska.
„Az időben előre ugorva a második világháború folyamán a tyelnyaska a rettenthetetlenség és a bátorság szimbólumává vált”
Viselőire a németek sokszor mint „csíkos ördögökként” hivatkoztak. Főképp a háború kezdeti szakaszában, a szárazföldi erők létszámhiányát enyhítendő, a tengerészek tengerészgyalogos és lövészdandárokban teljesítettek szolgálatot a román és német erőkkel szemben. A harcba pedig magukkal vitték ikonikus ruhadarabjaikat.
A nagy honvédő háború során a csíkozás egy másik előnye is nyilvánvalóvá vált. Ugyanis a vízszintes csíkok által keltett optikai illúzió hatására az ellenfél a tyelnyaskát viselő erők számát nagyobbnak látta, mint amennyien voltak a valóságban. Ez számos esetben adott taktikai előnyt a szovjet erők számára, és győzelemre vezette őket létszám hátrányuk ellenére is. Innen is ered az orosz kultúrkörben ikonikussá vált mondás, „kevesen vagyunk, de tyelnyaskában” („нас мало, но мы в тельняшках”).
„A háborút követően idővel egyre több haderőnem vette át a tyelnyaska használatát”
Míg kezdetben a Légideszant Erők – avagy VDV – tagjain jelent meg az égszín kék csíkozás, idővel a határőrségtől kezdve a belügyi alakulatokig minden haderőnem saját színt kapott. Míg a haditengerészet a sötétkék mellett tette le voksát, addig a tengerész gyalogságnak a fekete, a határőröknek zöld, a belügyi egységeknek – és később a Roszgvargyijának – a barna, az elnöki ezrednek és az FSzB speciális egységeinek pedig a búzavirág jutott. A tyelnyaska tehát az aláöltözet mellett praktikus célokat is szolgál.
A VDV-t emlegetve érdemes egy rövid kitérőt tenni a tyelnyaska és VDV kapcsolatára. Hiába fonódik össze ugyanis a tyelnyaska története a tengerészettel, mégis ha egy orosz embert kérdezünk meg erről a ruhadarabról, szinte biztosan a VDV-hez fogja kötni. Az orosz haderőn belül a legelitebbként kezelt haderőnemnek ugyanis sajátságos jelképévé vált a világoskék csíkozású trikó. Nemcsak az elithez tartozást jelöli ugyanis a tyelnyaska, de annak megszerzéséhez is külön rituálé tartozik.
„A VDV köreiben 1959 óta hagyomány, hogy csak a vízbe történő első ejtőernyős ugrást követően kapja meg a delikvens a tyelnyaskáját”
Nem hagyhatjuk ki a tyelnyaska másik legillusztrisabb megjelenését sem. Ez pedig nem más, mint augusztus másodika, avagy a légideszant erők napja. Az orosz, illetve posztszovjet fegyveres erők köreiben kiemelt ünnepen ugyanis a haderőnem 1930-as megalapítására emlékeznek ezen a napon az egykoron és most is abban szolgálók. A nyári melegben az utcák megtelnek égkék csíkos telnyaskába öltözött férfiakkal, fejükön a hagyományosnak számító, szintén kék berettel, illetve vállukon egykori osztaguk vagy épp a VDV zászlajával. Ám az események itt még nem érnek véget, ugyanis a deszantosok részint szomjúságukról híresek, avagy idővel a zászlók mellett a sör és vodka is megjelenik a kezekben. Ezután – vagy épp utóbbiak hatására – pedig a hagyományoknak megfelelően ki-ki a sajátságosan magas véralkoholszintjével megfürdik a helyi szökőkutak egyikében.
„Az orosz folklórban augusztus másodika egyszerűen elválaszthatatlan a szökőkutakban fürdőző deszantosok látványától”
Ezen még a vírushelyzet sem tudott változtatni. Habár a hagyomány a határőrök körében is él, messze nem annyira, mint a VDV-sek esetében.
Nagy az öröm
Fotó:Regnum
Az alapvető katonai használaton túl a tyelnyaska hamar népszerűvé vált az orosz lakosság körében is, mint egyfajta szabadidős ruházat. Habár mostanra megjelentek kínai gyártású tyelnyaskák is, mégis az etalont az egykori GOSzT szerint készült darabok adják, amelyeket itthonról is beszerezhetnek az érdeklődők. Sokan egyszerű otthoni viseletként hordják, mások például a természetben, például gombászás közben öltik magukra. De említhetjük akár a legendássá vált szovjet rajzfilmsorozatot, a No, megállj csak! – oroszul: Ну, погоди! – főszereplőjét, a Farkast is, aki sokszor stilizált tengerész trikóban jelent meg a képernyőn.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
