„A szörnyűségeket megőrzi az emlékezet”

Múltidéző. A kampányzárás előtt viccesen azt nyilatkozta, hogy már öt szavazattal is megelégszik. Helyette kapott mintegy 55 ezret, de a 0,08-es eredmény is csak az utolsó helyre volt elegendő. Ám milyen viszonylagos a siker, másnap megjelentek az utcákon a köszönő óriásplakátok, rajtuk a bizakodó mondat: „Ez csupán a kezdet!” A csecsen származású, az 19990-es évek végén Moszkva leggazdagabb üzletemberei között számon tartott Umar Dzsabrailov, aki egyik interjújában magabiztosan jelentette ki, hogy útlevele szerint 41, lélekben 17, az élettapasztalatát tekintve pedig 300 éves, még az egyetemi évekből régi ismerősként köszöntött. Idézzük fel a még 2000-ben, nem sokkal az elnökválasztás után készült interjút a Groznijban született exelnökjelölt üzletemberrel, Umar Dzsabrailovval.

„Umar Dzsabrailov 1958-ban született Groznijban, és a Szovjetunió felbomlása után az 1990-es években már a moszkvai üzleti élet ismert alakja volt”
Fotó:EUROPRESS/AFP/TASS

– Umar Alijevics, mi késztette az indulásra? Az elnökjelöltséget teljesen komolyan gondolta?

– A legkomolyabban, mint ahogy az Értelem Ereje nevű mozgalom megalapítását is. S mint a plakátokon is elmondom, ez csak a kezdet, s két-három év múlva elnök leszek.

– Azért egyes orosz lapok látnak összefüggést az Ön jelöltsége, s egy amerikai üzletember néhány évvel ezelőtti, a sajtóban az Ön nevével is kapcsolatba hozott, nagy visszhangot kiváltott moszkvai meggyilkolása között…

– Nézze, ma is szabadon utazok Európa országaiban, s úgy gondolom, a törvényekhez, a jogrend letéteményeseihez, védőihez – Interpol, FBI, CIA, KGB, belügy – tisztelettel kell viszonyulni. S ne felejtse el, eme szervezetek munkatársai négy éven át az én szállodámban szálltak meg. Az ő professzionalitásukban pedig aligha kételkedhet bárki is. Mint ahogy azt sem gondolhatja, hogy az elnökjelöltek bejegyzése Oroszországban kevésbé szigorú, mint az Egyesült Államokban vagy Magyarországon. S egyáltalán, elképzelhető lett volna egy Groznijban született jelölt bejegyzése – mikor a csecseneket terroristáknak tekintik, mikor ez a város eltűnt a föld színéről -, ha közöm lett volna bármilyen gyilkossághoz?

– Maradjunk még kicsit az orosz sajtó kellemetlenkedéseinél. Az a vád is érte, hogy részvétele a választásokon a Kreml malmára hajtja a vizet. Gyengíti ugyanis azt az érvelést, miszerint az oroszok nem a terroristák, hanem a csecsen nép ellen harcolnak…

– Először is, én nem egyeztettem a Kremllel, még ha ez valóban jól is jött neki. Engem azonban nem a Kreml, hanem a hazám, Oroszország érdekel, s örülök, ha az orosz nép imázsát növelhetem. Az a tény pedig, hogy Umar Dzsabrailov indulhatott a választásokon, bizonyítja, hogy demokrácia van, s az oroszok valóban nem a csecsen nép, hanem a terroristák ellen harcolnak. Az persze más kérdés, hogy ezt nem lehet így csinálni.

– Ahogy itt körülnézek, látom, van mit a tejbe aprítania, de egy kampány azért mégsem két fillér…

– Valóban, de segítség nélkül csináltam az elejétől a végéig.

– S nem számított jobb eredményre legalább a szűkebb hazájában, Csecsenföldön, ahol 14,9 százalékkal a harmadik lett?

– Először is az én hazám Oroszország, amelynek fájdalmas pontja a Csecsen Köztársaság. Egyébként még ennél is kevesebbre számítottam, hiszen lehet ott szabad választásokról beszélni, ahol hullanak a bombák?

– S mikor volt utoljára a szülőföldjén?

– Majdnem négy éve.

– S ma ráismerne gyermekkora kedves helyeire?

– Aligha, de egy igazodási pontot találva képi fantáziám segítségével azért eligazodnék. Ám ez sem lenne egyszerű, hiszen az emberekben élő kegyetlenség mindent elpusztított.

– Most melyik harcoló félről beszél?

– Csak egy oldal van, s az orosz állampolgárokat nem osztályoznám különbözőképpen. A nép egy.

– S begyógyulhatnak-e egyáltalán a most ejtett sebek?

– A házakat újjá lehet építeni, a szörnyűségeket azonban az emlékezetből nem lehet kitörölni. Mutatta ezt a csecsenek 1943-as kazahsztáni kitelepítése is, amely apámat is érintette.

– Térjünk át az üzleti életre, ahol már elnök, hiszen jelenleg a Moszkvában olyan exkluzív létesítményeket, mint a Radisson-Szlavjanszkaja szálloda, az Ohotnij rjad vagy a Szmolenszkij passzázs kereskedőházakat igazgató Plaza-csoport vezetője. Hogyan jutott ilyen magasra az IMO-tól, ahol még egy kollégiumban laktunk?

– Kezdetben a testnevelési tanszéken dolgoztam, hogy moszkvai lakos lehessek. Aztán külföldi cégek képviselője lettem. Majd a benzinkút üzletbe szálltam be, míg ezt követően máig az ingatlan üzlethez kötődöm. Azt mondják, én most Oroszország egyik leggazdagabb embere vagyok. Ezért azonban naponta megdolgozok, akárcsak Silvio Berlusconi vagy Donald Trump. Soha nem vettem fel kölcsönt, majd jelentettem csődöt, nem szálltam be a GKO, az államkötvények piramisjátékába, s a privatizáció „gyümölcseiből” sem részesültem. Sokan voltak Oroszországban, akik gyorsan sok pénzre tettek szert, természetesen törvénytelenül. Ezek a vagyonok azonban ma már mind legálisak. S így van ez az egész világon. Ne menjünk messze! Tudjuk, hogy mennyit nyertek a szocializmus utolsó éveiben az államközi egyezményen alapuló transzferábilis rubel elszámolásból adódó „kiskapuk” kihasználásával többen Magyarországon is. Azok, akiknek megvoltak ehhez a megfelelő kapcsolataik. Ők most Magyarországon gazdag magánvállalkozók. Oroszország semmivel sem rosszabb ennél, csak a méreteiben különbözik.

– A vadkapitalizmusnak azonban már vége. Hol tart most Oroszország az üzleti élet konszolidálódásában?

– Egy biztos, az az időszak, amikor Magyarországra a köszörű utazott, visszafelé pedig az Adidas és a farmer, végleg a múlté.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com