//A szankció a modern világ fegyvere

A szankció a modern világ fegyvere

Az Európai Unióban egyre többen ismerik fel, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása nem európai érdek, ám egyelőre senki nem mer szembefordulni Amerikával

A szankciókat fegyverként használják a modern világban a politikai szereplők. A geopolitikai konfliktusok ma már a kíbertérben, a gazdaság és a kereskedelem területén, valamint az nyersanyag források megszerzése körül, nem pedig a csatatereken zajlanak.

„A nehézfegyvereknek e csatákban a szankciók, a vámok, a valuták leértékelése és a technológiák kikényszerített átadása számít”

Erről Josep Borrell, az Európai Unió leendő külügyi és biztonságpolitikai főképviselője beszélt. A szocialista politikus azt nem pontosította, hogy mely országra gondol, ám tény, hogy az úgynevezett Nyugat, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió Iránt, Kubát és természetesen Oroszországot sújtja a legkomolyabb szankciókkal. Az Amerika és Kína között dúló vámháború pedig az egész világot megrengeti. Nem véletlenül, hiszen a világ egészének 80 trillió dolláros GDP-jéből 20 az Egyesült Államokra, 13 pedig Kínára jut.

Ma már Moszkva sem vitatja, hogy a szankciók negatívan hatnak a gazdaság növekedésére. Míg az első években gyakran lehetet hallani, hogy ezek a korlátozások teljes mértékben kiválthatók hazai termékekkel, addig ma már inkább a veszteségek nagysága körül folyik a vita.

„Vlagyimir Putyin még a nyár elején 50 milliárd dollárban határozta meg a szankciók 2014-es bevezetése óta elszenvedett veszteségeket”

Elszállt a rubel, megnőttek a fogyasztói árak, komoly problémát okoz, hogy Oroszország nem jut olcsó hitelekhez, és 2014 után egy ideig a nyugati technológiák pótlása is gondot okozott. Ezzel párhuzamosan az Oroszországgal fennálló kapcsolatok megszakadása miatt Moszkva szerint az Európai Unió 240 milliárd dollárt veszített. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Frederika Mogherini cáfolja, hogy ilyen komoly nagyságrendben érte volna kár az uniót.

A szankciók kérdése az orosz hatalmi körökben ma már egyáltalán nem számít tabunak, és egyre többen vetik fel, hogy a nyugati nyomás csökkentése érdekében kompromisszumokra kellene jutni. De mind sűrűbben hallatszanak hasonló kijelentések a francia, az osztrák, az olasz vagy éppen a magyar vezetőktől is. Legutóbb a német parlamentben vetette fel több frakció is az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítésének szükségességét.

„A szankciók enyhítésére ma már Európában egyre többen készek, ám ezt a minszki megállapodás teljesítéséhez, a Donbassz helyzetének rendezéséhez kötik”

Ez azonban egyáltalán nem csupán Moszkván múlik. S a helyzet az, hogy az új ukrán hatalom sem siet a minszki megállapodásban foglaltak teljesítésével. Sőt! Kijev szemében a szankciók fenntartása elvi kérdés, és sem a nacionalista erők részéről a hatalomra nehezedő belső nyomás, sem az Egyesült Államok ez irányú érdekei nem adnak számára igazán komoly mozgásteret.

Az Európai Unió legutóbb jövő év március 15-ig hosszabbította meg a szankciókat, amelyeket az orosz külügyi szóvivő Marija Zaharova lejárt lemeznek nevezett. Ezt egyre többen gondolják így Európában is, ám egyelőre senki sem meri levenni ezt a tényleg lejárt lemezt. Addig már mind több politikus eljut, hogy a szankciók fenntartása nem európai érdek, és magát az EU-t is gyengíti, ám szembefordulni senki sem mer az amerikai érdekekkel.

„Washintonban ugyanakkor nagyon is jól tudják, hogy ezzel féken tarthatják mind a nyugat-európai, mind pedig az orosz ambíciókat”

Az Európai Unió leendő külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pedig úgy tesz, mintha amerikai lenne. Borrell tisztában van azzal, hogy a szankció fegyver, a geopolitikai csatákban, csak azt nem akarja látni, hogy az EU igazi vetélytársa nem Oroszország.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.