A nyugati győzelmi illúziók sodorják összeomlásba Ukrajnát?

Míg a médiumok hónapokon át csodafegyverekről és Oroszország közelgő összeomlásáról cikkeztek, a csataterek valósága egészen más képet fest. A 34 évig az ENSZ-nél és az EBESZ-nél főtitkár-helyettesként szolgáló volt diplomata, jelenlegi európai parlamenti képviselő, Michael von der Schulenburg elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a háború folytatásáról szóló illúziók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség Ukrajna esetleges összeomlásának megelőzésére.

Michael von der Schulenburg írása a #moszkvater.com számára

Ez a 2026. augusztus 4-én az Ukrán Szárazföldi Erők 93. Holodnyij Jar Külön Gépesített Dandárjának sajtószolgálata által készített fénykép egy katonát ábrázol, akik egy MRLS BM-21 “Grad” rakétarendszerrel tüzelnek orosz állások felé Kramatorsk közelében, Donyeck megyében, az orosz ukrajnai invázió közepette
Fotó:EUROPRESS/AFP/IRYNA RYBAKOVA/PRESS SERVICE OF THE 93RD KHOLODNYI YAR SEPARATE MECHANIZED BRIGADE

Még idén július 26-án, kijevi látogatása során Ursula von der Leyen tele volt győzelmi bizakodással. Kijelentette, hogy a háborúban fordult a kocka, Ukrajna visszaszerezte a kezdeményezést, Oroszország pedig védekezésbe szorult. E feltételezett fordulat okaként – négy és fél évnyi pusztító háború után – egy új „csodafegyvert” neveztek meg. Méghozzá azokat a drónokat, amelyek a Palantir és más vállalatok által biztosított mesterséges intelligencia segítségével mélyen az orosz hátországba viszik a háborút, ott pedig finomítókat és más kritikus infrastruktúrákat semmisítenek meg hajszálpontosan. Az orosz gazdaság – különösen az energiaszektor – e narratíva szerint súlyos csapást szenvedett el, és az Oroszország által indított háború „teljes erejével” megérkezett az ország saját területére.

A beszámolók szerint a csatatéren is jelentős sikereket ért el Ukrajna az autonóm módon működő „gyilkos drónokkal”. Ezek a fronton, 30 kilométeres távolságban automatikusan képesek lennének minden életet érzékelni és megsemmisíteni. A technológia így bőven ellensúlyozta az ukrán katonahiányt. Az orosz katonák ezzel szemben most súlyos véráldozatot fizetnek anélkül, hogy katonai sikereket tudnának felmutatni.

„E narratíva szerint ez a harcmodor felmorzsolja a támadókat, és arra kényszeríti Putyint, hogy elismerje, elveszíti a háborút”

Ezeket a beszámolókat a Moszkva és Szentpétervár elleni, nagy médiavisszhangot kiváltó dróntámadások kísérték. Nem csoda hát, hogy a mértékadó nyugati média az elmúlt két hónapban tele volt győzelmi hírekkel. Egyesek még arról is találgattak, hogy Oroszország már csak hat hónapig tudja tartani magát, és Moszkvában államcsíny várható. A stratégiailag fontos Krímet az ukrán támadások úgymond már nagyrészt elvágták Oroszországtól. Putyin így vesztesként kényszerül a tárgyalóasztalhoz, mégpedig az európai NATO-államok feltételei szerint, ami felérne egy orosz kapitulációval. Úgy tűnt, bevált az a politikájuk, amely szerint Ukrajnát masszívan támogatják katonailag, politikailag és pénzügyileg, miközben mindenfajta párbeszédet elutasítanak mindaddig, amíg Oroszországot „térdre nem kényszerítik”.

„De valóban így van ez? Vagy az igazság az, hogy a kocka valójában Oroszország javára fordult?”

Feltűnő, hogy egy hete szinte alig jelennek meg beszámolók a háború menetéről, és a győzelmi jelentések nagyrészt elhallgattak. Az Egyesült Államokból és magából Ukrajnából is egyre több kétely merül fel ugyanis az orosz hátország mélyét célzó drónháború sikerét illetően. Elég csak Zaluzsnij tábornok figyelmeztetéseire odafigyelni. A drónháború szerinte kevéssé sikeres és túlságosan drága. Az ukrán fegyveres erők egykori főparancsnokaként és jelenlegi londoni nagykövetként neki ezt tudnia kell. A „Dron-Bomber” nevű ukránpárti háborús megfigyelők adatai szerint az oroszok időközben az ukrán drónok magas lelövési arányát érték el. Az ukrán védelmi miniszter, Fedorov elmozdítása is inkább a drónháború kirajzolódó kudarcával mutathat összefüggést.

„Kialakulóban van az a felismerés, hogy önmagában egy drónháborúval ezt a konfliktust nem lehet megnyerni?”

Ezzel a csatatéri fejlemények maradnak a döntő tényezők. A nyugati médiában hangoztatott katonai patthelyzetről azonban szó sincs. Egy ukrán Telegram-csatorna beszámolója szerint „az idei év júliusában az Orosz Fegyveres Erők 728,45 km² területet foglaltak el a Különleges Katonai Műveleti (SZO) övezetben, ami a legjobb eredmény 2024 októbere óta. … Az orosz fegyveres erők offenzívájának üteme gyorsul”. Orosz területnyerésekről számoltak be nemcsak a Donbasszban, hanem Harkiv környékén és Zaporizzsjában is. Ez továbbra is lassan történik, ám ez egy felőrlő háború, amelynek elsődleges célja az ellenséges erők megsemmisítése. Elérhető ez a cél a Donbassz két városa, Szlovjanszk és Kramatorszk körüli utolsó kiépített védelmi állások elfoglalásával?

„Ukrajna számára még súlyosabb következmény, hogy dróntámadásai az orosz álláspont megkeményedéséhez vezettek”

Az orosz vezetés ma már nyíltan háborúról beszél – beleértve a NATO Oroszország elleni háborúját is -, és lényegesen intenzívebbé tette a harcokat. A háború kegyetlen logikája szerint az ukrajnai pusztítások nagyságrendekkel felülmúlják az Oroszországban okozott károkat. Döntő tényező az is, hogy Ukrajna nem rendelkezik számottevő légvédelemmel, és alig tud védekezni a masszív orosz drón- és rakétatámadások ellen, miközben az ukrán támadások intenzitása állítólag alábbhagy.

„Ennek már megvannak a következményei. Az Odesszában és környékén található ukrán fekete-tengeri kikötőket a hírek szerint olyan masszív bombatámadások érték, hogy Ukrajna de facto tengerpart nélküli országgá („landlocked country”) vált”

Ha ezek a jelentések igazak, az súlyos csapást jelent. Eddig az összes ukrán import és export mintegy 70 százalékát, valamint a mezőgazdasági kivitel 90 százalékát e kikötőkön keresztül bonyolították le. Állítólag megsemmisültek olyan fontos hidak is, mint a Zatoka-híd, amely Odesszát köti össze a romániai fekete-tengeri kikötőkkel. Emellett szisztematikusan rombolják a vasúti és közúti összeköttetéseket, a benzinkutakat, az energiahálózatot, az ipari létesítményeket és a raktárakat.

Az európai NATO-államok ezen keveset tudnak változtatni, hiszen hiányoznak hozzá a katonai kapacitásaik. Azok a tervek, amelyek szerint a „tettrekészek koalícióját” állomásoztatnák Lengyelországban, vagy akár repülési tilalmi zónát hoznának létre Ukrajna felett, teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Az Egyesült Államoknak alig maradt elosztható fegyvere. Sőt, bejelentették, hogy a Wiesbadenben található, Ukrajna katonai támogatását koordináló NATO-központot teljes egészében átadják az európai NATO-tagállamoknak. Még ezen, Ukrajna szempontjából kulcsfontosságú NATO-intézmény feloszlatásáról is szó van. Az Egyesült Államok újabb katonai szerepvállalásáról az ukrajnai háborúban tehát aligha lehet beszélni.

„Már a háború legutóbbi eszkalációja előtt is egyértelmű jelek utaltak arra, hogy az ukrán hadsereg súlyos gondokkal küzd”

Hivatala januári elfoglalásakor Fedorov miniszter mintegy 200 ezer dezertőrről beszélt, míg más parlamenti képviselők még ennél is lényegesen magasabb számokat említettek. Ezenkívül állítólag mintegy kétmillió ukrán férfi tért ki a behívóparancs elől. Bármelyik szám feleljen is meg a valóságnak, mind az ukrán fegyveres erők riasztó állapotára mutat rá. Olyan állapotra, amelyet sem a nyílt utcai kényszersorozásokkal, sem pedig – mint most kiderül – a mesterséges intelligenciával vezérelt drónokkal nem lehet ellensúlyozni. Az az EU által bedobott elképzelés is, amely a nemzetközi jogot megsértve megvonná a menekültstátuszt a menekült ukrán férfiaktól, és visszaküldené őket Ukrajnába a háborúba, inkább a helyzet kilátástalanságáról tanúskodik.

Májusban Denisz Uljutyin ukrán szociális miniszter kijelentette, hogy a kormány ellenőrzése alatt álló országrész népessége a függetlenség 1991-es kikiáltásakor mért 52 millióról feltehetően 22 millióra zsugorodott. Közülük mintegy 11 millióan szociális ellátásból élnek, túlnyomórészt nyugdíjasok és hadirokkantak. Úgy vélte, hogy a háború lezárulta után a népességszám tovább fog csökkenni, mivel a fiatal férfiak – amint mentesülnek a katonai szolgálat alól – követni fogják családjukat Nyugatra. A külföldön élő ukránok számottevő visszatérésére nem számít. Ezt a demográfiai hanyatlást tovább tetézi a növekvő elszegényedés, a mély társadalmi egyenlőtlenségek, a mindent átható korrupció, a csillagászati államadósság és az ország gazdasági összeomlása.

„Aligha néz így ki egy olyan állam, és még kevésbé egy olyan hadsereg, amelynek a média közeli katonai fordulatot vagy akár győzelmet tulajdonít”

Természetesen az ilyen előrejelzéseket óvatossággal kell értékelni. Ám a drónháború nyilvánvaló kudarca abban, hogy stratégiai fordulatot hozzon létre, egyértelművé kellene tegye az európai NATO-államok számára, meglehet, hogy az általunk oly nagy hévvel kísért eszkaláció végén Ukrajna nem győztesként áll majd ott, hanem egy egyre inkább elpusztított, kiürülő és elvérző országgá válik. Ennek mély aggodalomra kellene indítania bennünket e megtépázott ország iránt. Az európai államoknak fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy a háború általuk követelt és támogatott folytatása morálisan egyáltalán igazolható-e még.

„Az európai NATO-államok csak ártanak Ukrajnának a győzelemről és a csodafegyverekről táplált illúzióikkal, és politikájukat végre a háború menetének reálisabb értékelésére kell alapozniuk. Így ideje lenne elgondolkodni azon, mi történne, ha az ukrán hadsereg ellenállása egy napon összeomlana, és Oroszország Harkiv mellett Odesszát is elfoglalná”

Az ezután fennmaradó maradék-Ukrajna aligha lenne életképes. Nem az európai NATO-államok elemi érdeke kellene legyen, hogy megakadályozzák ezt a forgatókönyvet? Ezt bizonyosan nem lehet a NATO közvetlen katonai beavatkozásával elérni. Egy ilyen lépés óhatatlanul magában hordozná egy atomháború kockázatát, amelyet senki sem nyerhet meg.

Egyetlen reális perspektívaként ezért a diplomácia marad. Lassan ötévnyi háború után ideje lenne, hogy az európai NATO-államok aktívan keressék a párbeszédet Oroszországgal. Németországnak – az EU legerősebb országaként betöltött szerepe, földrajzi fekvése és történelmi felelőssége okán – meg kellene tennie az első lépést.

„Mindkét oldal megmerevedett álláspontjának meghaladására célszerű lehetne a közeledést először befolyásos személyiségek civil kezdeményezésén keresztül keresni”

Ezáltal a hallgatás és a démonizálás évei után megnyílhatna az első, óvatos út az újbóli megértés felé. Európának békére van szüksége, és ez csak Oroszországgal együtt, nem pedig ellene jöhet létre.

Sok idő erre már nem maradt.

(Köszönjük a szerzőnek a felajánlást. Magyarra Péli Éva fordította.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com