Kezdőlap » x-demokrata » A Nyugat kártyáit is megkavarta Zelenszkij
A szavazóurnákat rendezi a helyére a választási bizottság egy tagja egy kijevi választási helyiségben 2019. április 20-án, az Ukrán elnökválasztást megelőző nap estéjén #moszkvater

A Nyugat kártyáit is megkavarta Zelenszkij

A politikai és gazdasági körök Washingtontól Berlinig túl sokat fektettek már be Porosenkóba, így alighanem újra kell majd tárgyalni egyes megegyezéseket

A szavazóurnákat rendezi a helyére a választási bizottság egy tagja egy kijevi választási helyiségben 2019. április 20-án, az Ukrán elnökválasztást megelőző nap estéjén #moszkvater
A szavazóurnákat rendezi a helyére a választási bizottság egy tagja egy kijevi választási helyiségben 2019. április 20-án, az ukrán elnökválasztást megelőző nap estéjén
Fotó:EUROPRESS/ Vasily MAXIMOV/AFP

Hogy mi lesz Ukrajnával, az egy ideje már messze nem csupán az ukránokat izgatja. Árgus szemmel figyelik a fejleményeket a Nyugat és Oroszország között folyó geopolitikai játszma mindkét oldalán. Már csak azért is, mert ennek az ütközetnek felvonulási terepe, így első számú áldozata Ukrajna, amelynek e geopolitikai viharba kerülve csak gyengül a szuverenitása. Mert most már gazdaságon kívül szinte minden téren elszakadt Oroszországtól, ám gyengén és a külpolitikai fordulat mámorában vakon az euroatlanti szövetség kiszolgáltatott vazallusa lett. Ezen a tényen a sok tekintetben pozitívumokat hozó civilizációs váltás sem változtat.

Moszkva számára mindenek előtt biztonsági kérdés, hogy mi történik a szláv testvéreknél, de a hosszú ideig egymásba fonódó kapcsolatok miatt gazdasági is. S akkor még nem beszéltünk a legfontosabb tényezőről, hogy – mint Zbigniew Brzezinski fogalmazott – Ukrajna nélkül Oroszország nem birodalom.

„Ukrajna nyugat felé fordulása minden téren fejfájást okoz Moszkvának. Olyannyira, hogy a Krím Oroszországhoz csatlakozása és a Donbaszban kitört háború óta a Kreml külpolitikai mozgásterét is behatárolja az ukrán válság”

Ukrajna kiszakítása az orosz befolyási övezetből a nyugati szövetség, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államok számára alapvetően Moszkva gyengítése miatt volt rendkívül fontos. Amerikát mindenek előtt geopolitikai célok, míg az Európai Uniót gazdasági célok vezették. Az EU keleti perifériáján lévő országok, mint Lengyelország vagy a balti államok pedig leginkább pufferként tekintettek Ukrajnára, amelynek az euroatlanti szövetséghez közelítése logikus módon erősíti a biztonságukat.

Mindezek fényében érthető az ukrán elnökválasztás iránti felfokozott érdeklődés. A Nyugat továbbra is rövid pórázon tartaná a Moszkvára gyakorolt nyomás eszközeként kulcsszerepben lévő Ukrajnát. Ebből a szempontból a leginkább kézenfekvő forgatókönyv Petro Porosenko győzelme volt. Az elmúlt öt évben a jelenlegi elnök kiszámítható és jól kezelhető partnerként működött együtt nyugati támogatóival, akik cserébe azt is elnézték neki, hogy korrupt, a berendezkedés oligarchikus, a reformok pedig lassúak. Az országot gazdasági szempontból lélegeztető gépen tartották, így aztán végképp nem kellett attól tartaniuk, hogy Porosenko bármiben is ellenkezni fog. Hatalma ugyanis a Nyugat, ezen belül is mindenek előtt az Egyesült Államok jóindulatán múlt.

Mindehhez még hozzá hozzátehetjük, hogy

„az öt éve elsöprő többséggel már az első fordulóban elnökké választott Porosenko újrázása valahol a Majdanról, Ukrajna külpolitikai irányváltásáról is szól. A vereségét ugyanis a Majdan győzelmével hatalomba jutott rendszer bukásaként is lehet értelmezni”

Ahogy az amerikai különmegbízott Kurt Volker fogalmazott, az ukránoknak most a Putyinnal szembenálló, az országot hibáival együtt mégis csak új pályára helyező Porosenko és az elit leváltását ígérő ismeretlen kihívó között kell választaniuk. S ehhez még hozzátehetjük, hogy az amerikai elitet igencsak kínos helyzetbe hozná az új hatalom Oroszországgal szemben visszafogottabb, elsősorban a konfliktus rendezésére koncentráló hangneme. S ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy a z euroatlanti tábor inkább Porosenkót szeresse, ott vannak a nyugati cégek, amelyek az ukrán piac kimazsolázását szem előtt tartva bizony sok energiát és pénzt fektettek már bele.

Oroszország kiszorítása Amerika szemében mindent felülír. Washington az ukrán belpolitikában hagyományosan a magát nyugatosként és oroszellenesként meghatározó erőket támogatta. Nemcsak szép szavakkal, hanem politikai segítséggel és dollármilliókkal is.

„Korábban ez a kiállás általában egybeesett a változásokat követelő társadalmi hangulattal is, míg most először az ukrán történelemben Amerika a régi erő mellett van az újjal szemben”

Így paradox módon Washington abban a helyzetben találja magát, mint régebben a Kreml. Nem véletlen, hogy míg Porosenko a külpolitikai eredményeket hangsúlyozta, addig Zelenszkij a belpolitikára, az országon belüli égető gondokra koncentrált.

Amerika terveit keresztülhúzta Zelenszkij szárnyalása. Mint ahogy a sokáig Julija Timosenko ellen készülő Porosenkóét is. Megkezdődött a verseny a fő patrónus kegyeiért. Az Egyesült Államokban ugyanis a különböző hatalmi csoportok mindig más-más ukrán politikust támogattak kiemelten. Ukrajnában megvannak Amerika emberei, akik segítik ebben a törekvésében. Míg például Szaakasvilit inkább Soros György és a demokrata körök támogatták, Nalivajcsenkót a washingtoni apparátus, addig Porosenko inkább Trumpra vagy korábban McCainre tett.  De ez persze nem zavarta abban, hogy Joe Biden fia befolyásos pozíciót kapjon az ukrán energetikai szektorban. Majd a kampányban kétségbeesésében Bidenre adjon terhelő bizonyítékokat a republikánusoknak. Ukrajna tehát nagyon erősen belesimul az amerikai belpolitikába, s így sokszor a különböző amerikai érdekcsoportok is vetélkednek egymással.

„Washington már megszokta Porosenkót, ám Zelenszkijjel sem lesz baja, legfeljebb kicsit foglalkozni kell vele”

Támogatóját, Ihor Kolomojszkijt azonban az amerikaiak minden bizonnyal igyekeznek majd távolabb tartani a hatalomtól. A kampánycsend előtt egyébként Mike Pompeo külügyminiszter mindkét jelöltet felhívta telefonon, majd a különmegbízott Kurt Volker Twitteren közölte, hogy Amerika nem hagyja magára Ukrajnát és sokáig marad. No, és azzal működik együtt, akit megválasztanak.

Emmanuel Macron viszont kimondottan örülhet Zelenszkij győzelmének. A francia elnök mindkét jelöltet fogadta a héten. Porosenkóval Párizs együtt dolgozott Kelet-Ukrajnában lévő konfliktus rendezésén az úgynevezett normandiai formátum keretein belül, míg Zelenszkij ideológiailag áll közel hozzá. Az ukrán elnökjelölt csapatában hozzá hasonló globalisták ülnek, és várnak posztokra, így aztán Zelenszkij győzelme esetén Kijev alighanem meg fogja érteni magát Párizzsal.

Érdekes módon ezt megelőzően Angela Merkel azonban csak Porosenkóval tárgyalt. A német kancellár minden bizonnyal visszafogottságra intette az elnököt, hiszen Berlinnek semmi sem hiányzik jobban, mint egy újabb balhé Ukrajnában. Cserébe talán garanciákat is ígérhetett a vereség esetére. De alighanem volt még egy fontosabb témája is ennek a megbeszélésnek. A német tőkét ugyanis komolyan érdekli az ukrán piac, és mindenek előtt ezért volt Berlin feltűnően aktív a Majdan idején.

„Az eredetileg amerikai multinacionális mezőgazdasági és biotechnológia vállalat, a génkezelt magok terjesztéséről ismert, immár a Bayer tulajdonában lévő Monsanto ugrásra készen várja a földprivatizáció beindulását. A biztosíték erre Porosenko volt, most már azonban alighanem az új hatalommal kell megegyezni erről”

Azt gondolhatnánk, hogy egyedül Moszkva nem bánja Porosenko bukását. Sok jóra ugyanis sem eddig, sem ezután nem számíthatott tőle. Ennek ellenére nem mindenki boldog. A harcias retorika mögött ugyanis egyes befolyásos orosz körök és az ukrán hatalom nagyon is jól együttműködött a gáztranzit megcsapolásában. Ez a jövedelmező üzlet a korrupció elleni hadjárat megindulásával bukhat. De minden probléma ellenére politikai értelemben sem lenne okvetlenül rossz Porosenko győzelme. Egy meggyengült elnökkel ugyanis talán könnyebb tárgyalni, mint egy erős felhatalmazással bíró új államfővel.

Talán ezért sem tett meg a Kreml mindent annak érdekében, hogy Kijev a Porosenko kezére játszó exdonyecki oligarcha Rinat Ahmetov révén ne tudja megosztani a Kelet-Ukrajnát képviselő oroszbarát politikai erőket. Mindez persze csak feltevés, ám nem lehet azért véletlen, hogy Vlagyimir Putyin látványosan távol tartotta magát Jurij Bojko és Viktor Medvedcsuk első forduló előtti moszkvai útjától.

„A Kreml most láthatóan Zelenszkij győzelmére készülve egyrészt kivár, másrészt az olajexport leállításáról szóló döntéssel, és a Donbaszban lakóknak adandó orosz állampolgárság meglebegtetésével már a lehetséges tárgyalásokra gondolva erősíti az alkupozícióit”

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.