Ha valaki eddig azt gondolta, hogy az orosz-ukrán háború nem egy nagy, a világrend átalakítása körül folyó nagy szembenállás része, akkor Washington Európával szemben folytatott politikáját látva beismerheti tévedését. Az Egyesült Államok már most megnyugodhat, hiszen régi stratégiai elképzeléseinek megfelelően lassan teljesen leválasztja az Európai Uniót Oroszországról, ráadásul még ennek az árát is az európaiakkal fizetteti meg. Európa búcsúzik az orosz gáztól és a versenyképességétől. Az írás a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Az orosz-ukrán háborúnak még nem igazán látszik a vége, egy győztese azonban már biztosan van. Az Egyesült Államok ugyanis már most elérte, hogy szembe fordítsa egymással az eurázsiai geopolitikai térség két pólusát, az Európai Uniót és Oroszországot. Washington hosszú ideje, nagyjából száz éve, a második világháború után pedig fokozott erővel dolgozik a két természetes szövetséges közötti árkok mélyítésén. Jól felfogott stratégiai érdeke ugyanis, hogy e két pólus – a Németország vezette Európa és Oroszország – egyike se erősödjön meg túlságosan, illetve kezelhetően gyenge maradjon. Ne erősítsék egymást a német csúcstechnológia és az orosz energia tartalékok. Mert ennek a kölcsönös függőséget feltételező, egymást pragmatikusan jól kiegészítő együttműködésnek a fő területe az energetika.

„Nem véletlen tehát, hogy már a múlt század ’80-as éveiben az Egyesült Államokat irányító Ronald Reagan mindent megtett annak érdekében, hogy zátonyra futtassa a német Ostpolitik legnagyobb gazdasági eredményét”

Az orosz gáz és olaj azonban a hidegháború idején is utat tört magának Európába, és ez a pragmatikus együttműködés egyrészről biztosította Európa, mindenek előtt Németország versenyképességét, másrészről segítette a Szovjetuniót, majd főképp Oroszországot a technológiai lemaradás leküzdésében. De az elmúlt évtizedekben fontos szerepet játszott az európai gazdaságok működésében az olcsó orosz szén, az urán, az acél, a fa, vagy éppen a műtrágya. A Szovjetunió felbomlása után ráadásul az európai cégek óriási piachoz jutottak, ami még tovább erősítette Európa versenyképességét. Ezzel párhuzamosan haladtak a befolyást és óriási hasznot hozó befektetések. Főképp úgy, hogy az 1990-es években olcsón jutottak hozzá mindenhez.

„Az Egyesült Államoknak kezdettől szúrta a szemét ez az összeborulás, ám mivel a Szovjetunió felbomlása után az amerikai cégek is kaszáltak az orosz piacon, és ezzel párhuzamosan Washington politikai befolyása is megnőtt a korábbi nagy ellenfél berkeiben, egy időre a szabad rablás olthatatlan vágya elnyomta az orosz-európai együttműködés miatti aggodalmakat”

Mert ne felejtsük el, hogy az eurázsiai pólusok közötti kapcsolatok kibontakozását megakadályozni hivatott, alapvetően geopolitikai stratégiai cél mellett Amerika soha nem tett le arról sem, hogy így vagy úgy megszerezze az befolyást az orosz ásványkincsek és tartalékok felett. Az 1990-es években egy ideig úgy tűnt, hogy ezt a célját Washington nagyon könnyen, „üzleti” alapon elérheti, aztán Oroszország lassan magára talált, és egyre kevésbé kért a nyugati gyámkodásból. Vlagyimir Putyin elnökké választásával, az ország belső stabilizálódásával, a gazdasági növekedés meglódulásával, és a globális ambíciók visszatérésével megerősödött szuverenitás mind hatékonyabban akadályozta az amerikai érdekek érvényesülését. Idővel csikorogni kezdett az orosz-európai viszonyrendszer működése is, a politikai kapcsolatok romlása azonban nem nagyon befolyásolta a gazdasági együttműködést. Jó példa erre előbb az Északi Áramlat első két, majd újabb két vezetékének lefektetése Oroszország és Németország között.

„Ez volt az, ami újra felélesztette az eurázsiai összeborulás miatti amerikai aggodalmakat. Washington minden erővel támadta és akadályozta az orosz-ukrán viszony feszülésével kibontakozó alternatív gázvezetékek megépítését”

Ebben a Fehér Ház nagy segítségére volt, hogy az európai politikai elitből egyre inkább kikoptak az igazán szuverén, az európai, nem pedig az amerikai álomban gondolkodó egyéniségek, és teret nyertek a Washingtontól eleve a szocializálódásukon keresztül függő, és egyébként is súlytalan, sodódó és kisstílű politikusok. Az Egyesült Államoknak ekkor Németország még kemény diónak bizonyult, a Déli Áramlatot azonban már sikerrel blokkolták.

Ahhoz, hogy legyűrjék az európai elitek utolsó ellenállását, és végképp leválasszák Oroszországról Európát, a Moszkva és a Nyugat közötti szembenállás kiéleződése, és végső soron a mostani háború kellett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a dolgok ilyetén alakulása beleillett az amerikai stratégiai elképzelésekbe. Így aztán finoman szólva nem is tettek meg mindent – helyesebben fogalmazva semmit sem tettek – az ukrajnai háború kirobbanásának elkerüléséért. Sőt!

„Az Ukrajna elleni orosz invázió aztán felsorakoztatta az Egyesült Államok mögé a politikai Nyugatot, benne az Európai Uniót, és a részben természetesen kialakult, részben mesterségesen hiszterizált morális közegben esély sem maradt arra, hogy ne a bábukat mozgató játékos akarata érvényesüljön”

A véletlenül épp a legkiélezettebb pillanatra megbillenő német belpolitikai viszonyok között Berlin pillanatok alatt feladta az Északi Áramlat II. melletti kiállását, és még akkor sem bírt felháborodni, amikor később a négy vezeték közül hármat – nagy valószínűség szerint angolszász szövetségesei – felrobbantottak.

Az Amerika vezette Nyugat és Oroszország között valójában az új világrend alakítása körül kibontakozó, idővel a trendeket figyelve a globális Dél és a globális Észak, azaz az úgynevezett nem Nyugat és a Nyugat közötti vetélkedéssé szélesedő szembenállásnak csupán egyik frontja az Ukrajnában dúló háború. Ennek ürügyén nyílt meg, pontosabban teljesedett ki a szankciókkal a gazdasági háború frontja. Ne feledjük, a gazdasági szankciókkal vívott háború ugyan nem véres, valójában azonban ez is háború, az életről, a megélhetésről, és nem utolsó sorban a befolyásról, az üzletről szól. S hogy milyen fontos frontja ez a világrendért folytatott küzdelemnek, azt jelzi, hogy a Világbankhoz és a hitelminősítőkhöz hasonlóan a szankciók szintén az eddigi világrendet domináló szuperhatalom és szövetségesei által a saját érdekeik érvényesítésére kialakította rendszer részeként kezelendők.

„Az Egyesült Államok a szankciók erőltetésével egyszerre próbálja gyengíteni a németek vezette Európát és Oroszországot. Közben ő nagyon is vigyáz arra, hogy a saját szankcióit ésszerűen vesse ki”

Így maradjon egy kis ajtó az orosz olaj vásárlására, az urán pedig fel se kerüljön a listára, mint ahogy a műtrágyát is levették onnan gyorsan. Európa ezzel szemben öngyilkos módon túlteljesít, és ezzel nem csupán a versenyképességét gyengíti, hanem végképp ellehetetleníti a kapcsolatokat is Oroszországgal.

Az Európai Unió által eddig Oroszországgal szemben bevezetett nyolc szankciós csomag kiterjed a pénzügyi, az energetikai, a technológiai szektorra, a kettős felhasználású termékekre, az ipari és a kereskedelmi együttműködésre és a közlekedésre. Az orosz exportcikkek közül eddig korlátozott kivételek mellett (6–8 hónapos kivezetési szakasszal) érinti a nyersolaj és finomított kőolajtermékek behozatalát, a szenet és egyéb szilárd fosszilis tüzelőanyagokat, az acélt és az acéltermékeket, a vasat, az aranyat, beleértve az ékszereket is, a fát, a cementet és a műanyagokat, a tengeri eredetű élelmiszereket és alkohol tartalmú italokat (például kaviár, vodka), a cigarettát és a kozmetikumokat. Orosz bankok sorát, és néhány belarusz bankot kizárak a SWIFT-rendszerből, felfüggesztették több orosz állami tulajdonú csatorna műsorszolgáltatását, és betiltottak egyéb média termékeket is. Nem léphetnek be az orosz hajók uniós kikötőkbe, és orosz valamint belarusz fuvarozók sem az Európai Unió területére. Az előkészítés alatt álló kilencedik szankciós csomag már az orosz nukleáris technológia és fűtőanyagok alkalmazását is megtiltaná, és embargót vetnének ki az az orosz cseppfolyósított gáztermékekre is. De az Európai Unió nem mondott le a gázár sapkáról sem. Rekord inflációval számolnak az eurózónában, a Nemzetközi Energia Ügynökség pedig tartós európai gázhiányra adott ki figyelmeztetést. Közben az árak az egekben, és mindez semmi a 2023-as fűtési szezonban várható nehézségekhez képest.

„De ha ez még nem lenne elég, miközben az orosz gazdasági várakozások relatíve javulnak – az idei évre néhány hónapja még a GDP 10, míg most csak 5-6 százalékos csökkenésével számolnak -, az európai kilátások ugyanakkor romlanak”

Az eurózónában a reálbérek 2021 első negyedévéhez képest 5 százalékkal csökkentek, az infláció már 10 százalék körüli – Oroszországban 12,9 százalék –, és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptemberi előrejelzése szerint az idén mindössze 0,3 százalékos gazdasági növekedés várható. A közeljövő kilátásai sem jobbak, várakozásaik szerint a legnagyobb európai gazdaság, Németország jövőre recesszióba kerülhet, és 0,7 százalékkal csökken majd gazdasági kibocsátása reálértéken (azaz az inflációval korrigálva). Júniusban az OECD még 1,6 százalékos növekedést jósolt az eurózónában, és jövőre 1,7 százalékot várt Németországban.

Joachim Nagel, a Bundesbank vezetője szerint technikai recesszió – azaz két egymást követő negyedévben csökkenő bruttó hazai termék (GDP) – fenyeget. Szeptemberben az új megrendelések 4 százalékkal estek vissza. A magas energiaárak és a világgazdasági lassulás az exportőröket is sújtja, a kivitel szeptemberben 0,5 százalékkal zsugorodott. A Sentix-index, a tőzsdei szakértők úgynevezett németországi gazdasági barométere novemberben 7,4 ponttal mínusz 30 pontra emelkedett. Közben történelmi rekordnak számító¸41 milliárd eurós veszteséget termelt a kormány által eddig már többször megmentett legnagyobb német gázszolgáltató. Az Uniper eddig a legnagyobb német vállalat, amely a háború gazdasági hatásai miatt a padlóra került, s jöhet az államosítás. A német kormány közben 200 milliárd eurós hitelt vesz fel a vállalatok, és ugyanennyit a lakosság megsegítésére.

„Európa bajban, a versenyképessége megroppanóban, és a neheze még hátra van. Amerika közben azt követeli, hogy az EU segítse Ukrajnát, és Brüsszel az egyre növekvő gondok ellenére erre is rábólintana. Természetesen hitelből. Persze, az Egyesült Államok is támogatja Ukrajnát, ám 90 százalékban hitelekkel”

Közben pedig hátradől, hiszen az ukrajnai és a gazdasági frontokon is véreznek a vetélytársai. Persze, ha baj van, meggyengült európai szövetségesét azért kisegíti cseppfolyós gázzal, az orosznál négyszer, az amerikai belső piacinál tízszer drágább áron. De az európai politikusok közül ezen is csak Emmanuel Macron háborodott fel. A többség vakon örül, hogy végre leválik az orosz gázról.

(A cikk eredetileg a Demokrata című lapban jelent meg.)