//A mindent eldöntő „augusztusi vihar”
„A halhin-goli csata (1939. május 11. – szeptember 16.) a kölcsönös bizalmatlanság és a másik elrettentése miatti erődemostráció eredménye volt” #moszkvater

A mindent eldöntő „augusztusi vihar”

MEGOSZTÁS

1945 augusztusában már csak Japán állt hadban a szövetségesekkel a II. világháborúban. Ám ekkor egyrészt Hirosimára és Nagaszakira ledobták az amerikaiak az atombombát, míg az ázsiai csatározásokból kimaradó Szovjetunió augusztus 8-án hadat üzent Hirohito császár államának, majd egy nappal később egymillió katonával támadt a japán erőkre. Vajon melyik döntötte el végleg a szigetország sorsát?

„A halhin-goli csata (1939. május 11. – szeptember 16.) a kölcsönös bizalmatlanság és a másik elrettentése miatti erődemostráció eredménye volt” #moszkvater
„A halhin-goli csata (1939. május 11. – szeptember 16.) a kölcsönös bizalmatlanság és a másik elrettentése miatti erődemostráció eredménye volt”
Forrás:Wikipédia

Amikor 1945. augusztus 8-án, éjfél előtt egy órával a Szovjetunió hadat üzent Japánnak, majd pár óra múlva Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij marsall egymilliós hadserege benyomult Mandzsúriába, elkezdődött az Augusztusi vihar. A második világháború utolsó jelentős hadjárata. Az addig az utolsó leheletükig kitartani látszó távol-keleti állam egyszerre összeomlott, és a mindent elsöprő támadás megindulását követően egy héttel később Japán letette a fegyvert a szövetségesek előtt. Végleg befejeződött a II. világháború. Igencsak megoszlanak a vélemények a történészek között,

„vajon a Vörös Hadsereg hadüzenete és sikeres hadjárata, vagy már az amerikaiak által ledobott két atombomba volt az – 1945. augusztus 6-án Hirosimára, míg augusztus 9-én Nagaszakira –, ami térdre kényszerítette a makacsul kitartó Japánt”

Nos, ezt nem vagyunk hivatottak eldönteni, de megpróbálunk objektív tényeken alapuló választ találni a felmerülő kérdésekre.

Az orosz-japán viszony meglehetősen ellenséges volt a XX. század elejétől kezdve, és a két ország kapcsolata nemcsak romlott a két világháború között, hanem különböző fegyveres konfliktusokba is keveredtek. A fő indok a Mongólia feletti uralom kivívása volt, és amikor 1935-ben a Kwantung hadsereg belépett Mongólia határ menti területeire, utóbbi állam azonnal katonai megállapodást kötött a Szovjetunióval, aminek következtében az országban megjelent a Vörös Hadsereg is. Amikor Japán háborút indított Mongólia ellen, a szovjet hadsereg a mongolokkal kötött szerződés értelmében beavatkozott a konfliktusba.

„Az 1938. július 29-től augusztus 11-ig zajló Haszan-tavi csata már megmutatta, a japán haderő bizony nem képes legyőzni a Vörös Hadsereget”

Magát az összecsapást a szovjet alakulatok kezdeményezték, miután megszállták a vitatott hovatartozású Csangkufeng-magaslatot. A japánok előbb a diplomácia harcmezején próbálkoztak a szovjet csapatok  kivonulásának elérésével, ám amikor ez kudarcba fulladt, a Kvantung-hadsereg megtámadta őket. A japán csapatok kezdetben fényes sikert arattak, azonban a jelentősen megerősített orosz sereg visszaszorította őket. A japán miniszterelnök augusztus 10-én fegyverszünetet kért. Az újabb komoly hadműveletekre egy évet kellett várni.

„A halhin-goli csata (1939. május 11. – szeptember 16.) a kölcsönös bizalmatlanság és a másik elrettentése miatti erődemostráció eredménye volt”

Sztálin az egyik legjobb tábornokát, Georgij Zsukovot nevezte ki a helyi erők főparancsnokává, aki előbb megsemmisítette a folyó túloldalán kialakított japán hídfőállást, majd az augusztus 20-án megindult szovjet bekerítési hadművelettel döntő vereséget mért a japán seregre. A japán miniszterelnök ismét fegyverszünetet kért, majd Hirohito császár birodalma úgy döntött, Szibéria helyett inkább Délkelet-Ázsia lerohanása árán biztosítja iparának a nélkülözhetetlen nyersanyagokat. Sőt, 1941. április 13-án Japán és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött egymással. Ez a szerződés mindkét országnak létfontosságú volt, hiszen Moszkva átcsoportosíthatta a németek elleni hatékony védekezés érdekében a Távol-Keleten lekötött csapatait, míg Tokió számára a csendes-óceáni hadszíntéren végrehajtott hatalmas hódításokat tette lehetővé. Éppen a megkötött paktumnak volt köszönhető, hogy

„Japán a németek többszöri kérése, sürgetése ellenére sem üzent hadat a Szovjetuniónak”

Hirohito császár birodalma ugyanebben bízott, és amikor 1945 áprilisában lejárt a megnemtámadási szerződés mandátuma, Japán arra törekedett, hogy további évekre meghosszabbítsa azt. Ugyanis fogalma sem volt a japán vezetőknek arról, hogy Sztálin már az 1943 novemberében tartott teheráni konferencián ígéretet tett a brit és amerikai szövetségeseinek, hogy a Szovjetunió csatlakozni fog a Japán elleni háborúhoz. A generalisszimusz 1945. február 4-11 között rendezett jaltai konferencián ezt tovább pontosította, és bejelentette, a német kapitulációt követően három hónap átcsoportosítás után megtámadja a távol-keleti birodalmat. Ezzel Sztálin időt nyert, és amikor 1945. május 8/9-én letette a fegyvert, ugyan elutasította a japán-orosz szerződés meghosszabbítását, de kétértelmű nyilatkozatokkal hitegette Tokiót, hajlandó meggondolni a japánok ajánlatait.

„Ez alatt az idő alatt Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij marsall vezetésével több, mint egymillió szovjet katona sorakozott fel a Távol-Keleten”

Ezt látva a japánok már tudták, nem kerülhető el az újabb szovjetekkel vívandó háború, de abban bíztak, hogy ez legalább 1946 tavaszáig is elhúzódhat. Ez pedig azt jelentette volna számukra, hogy visszaverhessék az Egyesült Államok támadásait. Ám amikor az amerikaiak sorra diadalmaskodtak a japán hadak felett a Fülöp-szigeteken, Japán végső lehetőségként Moszkvához fordult, hogy közvetítsen a csendes-óceáni háború lezárásához. A pozitív válasz helyett Molotov külügyminiszter 1945. augusztus 8-án, nem sokkal éjfél előtt közölte Szató Naotake nagykövettel, hogy a Szovjetunió hadba lép a szövetségesek oldalán Japán ellen.

És amikor 75 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 9-én három tömbben rázúdult a Vörös Hadsereg egymillió katonája a japánok által megszállt mongol-kínai területekre, csak idő kérdése volt, mikor kapitulál a Mandzsukuót védő 700 ezres Kvantung-hadsereg. Jamada Otozó tábornok tehetetlennek bizonyult a gigantikus bekerítő hadművelettel szemben, miután a szovjetek mintegy ötször annyi tankkal és tüzérséggel, valamint kétszer annyi repülőgéppel rendelkeztek, mint a japánok. Néhány nap alatt Csungking, Csicsihar, Mukden és Harbin városok, majd Szahalin szigetének déli része orosz kézre került. Rövid időn belül elesett a bábállam fővárosa Hszinking is.

„Az Augusztusi vihar hadműveletben 84 ezer japán és 12 ezer szovjet katona halt meg. Az is kijelenthető, hogy a Kvantung-hadsereg villámgyors összeomlása kritikus csapás volt a birodalom számára”

Dominic Lieven, a London School of Economics tanára szerint Nyugaton a szovjetellenes érzelmek miatt bagatellizálják Moszkva érdemeit. „Kevés angolszász látta a Vörös Hadsereg távol-keleti offenzíváját a saját szemével, a szovjet archívumok pedig sokáig el voltak zárva a nyugati kutatók elől” – magyarázta a történész.

„A szovjetek hadba lépése nagyobb szerepet játszott az atombombáknál Japán kapitulációjában, mivel minden reményt szétoszlatott a háborúnak a szovjetek közvetítése által történt befejezését illetően. A császár a kormányon belüli békecsoporttal egyetértésben a háború befejezését sürgette abban a reményben, hogy az amerikaiak sokkal nagylelkűbbek lesznek a szovjeteknél” – véli Haszegava Cujosi, a szovjet, japán és amerikai forrásokon alapuló Racing the Enemy című kötet szerzője.

„Hirohito és a katonai vezetők rájöttek arra, hogy a szovjet támadás miatt elveszített területek erőforrásai nélkül nem tudnak ellenállni a várható amerikai inváziónak”

A hivatalban lévő miniszterelnök, Szudzuki Kantaro így írt a kialakult helyzetről. „Ha ma elszalasztjuk ezt a lehetőséget, akkor a Szovjetunió nemcsak Mandzsúriát, Koreát és Szahalint fogja megkaparintani, hanem Hokkaidót is. Véget kell vetnünk a háborúnak, amíg még tudunk az Egyesült Államokkal tárgyalni” – állt a japán kormányfő feljegyzéseiben.

Mindenki számára világossá vált, nincs értelme folytatni a háborút, így Japán végül 1945. augusztus 15-én letette a fegyvert. A szovjetek ennek ellenére folytatták hadműveleteiket, és egészen szeptember 2-ig harcban álltak a japán erőkkel. Az ok egyszerű. A biztos győzelem tudatában még minden terjeszkedési lehetőséget ki akart Sztálin használni. A háború utolsó két hetében került a Szovjetunióhoz a Kuril-szigetsor, elfoglalták Port Arthur kikötőjét, valamint a teljes Szalahin szigetet. Maga Sztálin beszédet mondott szeptember 2-án, amelyben bejelentette, vége a II. világháborúnak, és megpróbálta megindokolni távol-keleti hódításaikat.

„Elvtársak!

Honfitársaim!

Ma, szeptember 2-án, Japán állami és katonai képviselői aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot. A tengeren és szárazon az Egyesült Nemzetek fegyveres erői által teljesen szétvert és minden oldalról bekerített Japán legyőzöttnek ismerte el magát és letette a fegyvert.

A mostani világháború előestéjén a világfasizmusnak és a világagressziónak két tűzfészke volt, nyugaton Németország, keleten Japán. Ezek robbantották ki a második világháborút. Ezek sodorták az emberiséget és civilizációját a pusztulás szélére. A világ agressziójának nyugati tűzfészkét négy hónappal ezelőtt számoltuk fel, aminek következtében Németország kénytelen volt letenni a fegyvert. Négy hónappal ezután felszámoltuk a világagresszió keleti tűzfészkét is, aminek eredményeképpen Japán, Németország fő szövetségese, szintén kénytelen volt aláírni a fegyverletételi okiratot.

„Ez azt jelenti, hogy elérkezett a második világháború vége. Most már elmondhatjuk, hogy kiharcoltuk az egész világ békéjének elengedhetetlen feltételeit”

Meg kell jegyeznünk, hogy a japán területrablók nemcsak szövetségeseinknek — Kínának, az Amerikai Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának — okoztak kárt. Komoly kárt okoztak a mi országunknak is. Ezért nekünk még külön elszámolnivalónk van Japánnal.

Japán országunk elleni agresszióját már 1904-ben, az orosz—japán háború idején elkezdte. Mint ismeretes, 1904 februárjában, amikor Japán és Oroszország között még folytak a tárgyalások, Japán, kihasználva a cári kormány gyengeségét, váratlanul és hitszegően, hadüzenet nélkül országunkra támadt, megrohamozta az orosz hajórajt Port-Artur előtt, hogy harcképtelenné tegyen néhány orosz hadihajót, s ezáltal kedvező helyzetet teremtsen saját flottája számára. S valóban meg is semmisítette Oroszország három elsőrangú hadihajóját.

„Jellemző, hogy 37 évvel ez után Japán pontosan megismételte ezt a hitszegő eljárást az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatban, amikor 1941-ben rátámadt az Amerikai Egyesült Államok Pearl-Harbour-i haditengerészeti támaszpontjára, és megsemmisítette ennek az államnak számos sorhajóját”

Mint ismeretes, Oroszország akkor Japán elleni háborújában vereséget szenvedett. Japán pedig a cári Oroszország vereségét arra használta ki, hogy elrabolja Oroszországtól Dél-Szahalint, megerősítse állásait a Kuril-szigeteken, s keleten ily módon elzárjon országunk elől minden kiutat a tengerre, következésképpen szovjet Kamcsatka és szovjet Csukcs kikötőihez is.

„Világos volt, hogy Japán feladatául tűzi ki az egész Távol-Kelet elszakítását Oroszországtól”

De ezzel nem merült ki Japán országunk elleni rablótevékenysége. 1918-ban, azután hogy országunkban a szovjet rendet megteremtettük, Japán kihasználta Anglia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok akkori ellenséges viszonyát a Szovjetunióval szemben és rájuk támaszkodva ismételten megtámadta országunkat, elfoglalta a Távol-Keletet és négy éven át gyötörte népünket, rabolta a szovjet Távol-Keletet.

De még ez sem minden. 1938-ban japán újra rátámadt országunkra a Haszán-tó térségében Vlagyivosztok környékén, azzal a céllal, hogy Vlagyivosztokot bekerítse, a következő évben pedig Japán már más helyen ismételte meg támadását, a Mongol Népköztársaság térségében Halhin-Gol környékén,

„azzal a céllal, hogy szovjet területre hatoljon, átvágja Szibériai Fővasútvonalunkat és elvágja Oroszországtól a Távol-Keletet”

Igaz, Japán támadásait a Haszán és a Halhin-Gol térségben a szovjet csapatok a japánok nagy szégyenére meghiúsították. Ugyanilyen sikeresen számoltuk fel az 1918—22-es évek japán katonai beavatkozását s a japán megszállókat kivertük távol-keleti területeinkről. De az orosz haderők veresége 1904-ben, az orosz—japán háború idején, súlyos emlékeket hagyott a nép tudatában. Szégyenfoltként nehezedett országunkra. Népünk hitte és várta, hogy eljön a nap, amikor Japánt leverjük és lemossuk a szégyenfoltot;

„negyven éven át vártunk erre a napra, mi, az idősebb nemzedék emberei”

És íme, eljött ez a nap. A mai napon Japán beismerte, hogy legyőzték, és aláírta a feltételnélküli megadásról szóló okiratot.

Ez azt jelenti, hogy Dél-Szahalin és a Kurili-szigetek a Szovjetunióhoz kerülnek és mostantól fogva nem arra szolgálnak majd eszközül, hogy a Szovjetuniót elzárják a tengertől és nem a szovjet Távol-Kelet megtámadását szolgáló japán támaszpontok lesznek, hanem a Szovjetunió tengeri összeköttetését fogják szolgálni és országunk védelmének támaszpontjai lesznek a japán agresszió ellen.

„Szovjet népünk nem sajnálta az erőt és a munkát a győzelem érdekében. Nehéz éveket éltünk át. De most mindegyikünk elmondhatja: győztünk. Mostantól fogva Hazánkat nem fenyegeti többé nyugat felől a német, kelet felől pedig a japán betörés veszedelme. Beköszöntött a világ népeinek régen várt békéje”

Köszöntelek benneteket, kedves honfitársaim a nagy győzelem, a háború sikeres befejezése, az egész világon beköszöntő béke alkalmából.

Dicsőség a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Kína és Nagy-Britannia fegyveres erőinek, amelyek győzelmet arattak Japánon!

Dicsőség távol-keleti haderőinknek és a csendes-óceáni, hadiflottának, amelyek megvédték Hazánk becsületét és méltóságát!

Dicsőség nagy népünknek, a győzelem népének!

Örök dicsőség a Hazánk becsületéért és győzelméért vívott harcokban elesett hősöknek!

Éljen és viruljon Hazánk!” (Sztálin szeptember 2-i beszéde)

„Ám ami igazán érdekes, hogy mind a mai napig nem írták alá az orosz-japán békeszerződést”

Az ok prózai. Tokió és Moszkva a mai napig a Kuril-szigetek hovatartozásán vitatkozik, amely elhelyezkedése miatt stratégiailag és hajózás szempontjából is fontos. Ki tudja, egyszer talán képes lesz a két ország a négy sziget sorsáról megegyezni, és akkor végre a II. világháborút lezáró utolsó békeszerződésre is rákerülhet az összes aláírás és pecsét.

Források:

Ránky György: A második világháború története

Háborúk világtörténete (Corvina Kiadó)

Wikipedia

MTVA archívum

A második világháború mítoszai – szerkesztette: Jean Lopez és Olivier Wieviorka (Kossuth Kiadó 2020)

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1945_augusztus_8_a_szovjetunio_hadat_uzen_japannak/

John Colvin: Döntő csaták

www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/sztalin/sztalin37.html

mult-kor.hu/20100818_az_atombombanal_is_jobban_felt_a_szovjetektol_japan

multunk-portal.hu/html/elozmenyek_html/szovjet-japan%20hatarhaboruk.html

ofi.oh.gov.hu/hetven-eve-1945-szeptember-2-ert-veget-masodik-vilaghaboru-het-esemenye-2015-37-het

srcaltufevo.ru/hu/operaciya-v-yaponii-1945-manchzhuriya-poslednii-boi-medal-za-pobedu.html

MEGOSZTÁS