A megosztó virtuóz

2023. ápr. 04.

Vendegoldal

MEGOSZTÁS

A hatalmas kezű, arisztokrata családból származó zongoraművész-karmester-zeneszerző Szergej Rahmanyinov unokatestvérét vette feleségül. Ezért illesztette be műveibe A harag napja kezdetű gregorián sequentiát?

Szabó Ildikó írása a #moszkvater.com számára

Szergej Rachmanyinov
Fotó:Wikimédia

Az orosz arisztokrata családból származó, 1873. március 20-án (a Gergely-naptár szerint április 1-én) Szemjonovóban született Szergej Rahmanyinov (Сергей Васильевич Рахманинов) már ötéves korától tanult zongorázni, kilencévesen felvették a szentpétervári konzervatóriumba, ahol ösztöndíjat kapott. Mivel édesapja akkorra már elherdálta a vagyont, a család Szentpétervárra költözött, egy bérlakásba, komoly segítséget jelentett az ösztöndíj. 1885-től a moszkvai konzervatóriumban folytatta tovább zongoratanulmányait, és komponálni kezdett. A mindössze 18 nap alatt elkészült operája, az Aleko – amelyet 2016-ban mutattak be Magyarországon Kocsis Zoltán vezényletével – díjnyertes lett. Majd néhány évvel később írta azt a darabját, amely olyan sikeres lett, hogy majdnem minden koncertjén eljátszotta.

Cisz-moll prelűd 1919-es felvétel, a szerző játssza a darabot

Első szimfóniája egy nagy szerelem hatására született. Rahmanyinov beleszeretett egy férjes asszonyba. A mű 1897-es bemutatója nem hozta meg a várt sikert, hanem hatalmas bukás lett a zenekar felkészületlensége miatt. Rahmanyinov búskomorrá vált, és csak három év múlva kezdett újra zenét szerezni. Aztán 1899-ben újra rátalált a szerelem, a házasságkötéshez viszont engedélyt kellett kérni a leendő párnak, ugyanis Natalja Szatyina és Szergej Vasziljevics unokatestvérek voltak. Az engedélyt meg is kapták a cártól, így semmi nem állt a boldogságuk útjában.

„1917-ben elhagyta hazáját, sokat koncertezett zongoristaként, de vezényelt is. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, de élt például Stockholmban, Drezdában, a Luzerni-tó mellett háza is volt”

A siker is elérkezett, művei kedvelték, Rahmanyinovot mint karmestert elismerték, több zenekarhoz hívták vezetőnek is. Az 1920-as években Európában találjuk újra, de a II. világháború kitörését megelőzően végleg letelepedik az Egyesült Államokban, ott is éri a halál 1943. március 28-án, Los Angelesben.

G-moll prelűd a szerző játssza a darabot

A már említett fiatalkori depressziója után Rahmanyinov sokszor beépített egy középkori sequentiát, illetve annak egy kis szeletét műveibe. A Dies irae (A harag napja) egy középkori dallam, ennek nyitó hangjait először a Böcklin-festmény ihlette A holtak szigete (Op. 29) című darabjában használta Rahmanyinov. Rendkívül érdekes felfedezni a dallamot Rahmanyinov műveiben. Nem csak akkor jelenik meg nyíltan, vagy nagyon is rejtetten, ha a szerző például egy vidámabb, könnyedebb hangulatú szakaszban idézi a sequentia hangjait.

„Rahmanyinov korának egyik meghatározó zongoristája volt, a videómegosztó csatornán több olyan felvételt találunk, ahol saját maga játssza műveit”

Technikája bámulatos, virtuozitása a mai napig meghatározó. Zongoraversenyeit a legnehezebbek közé sorolják a művészek, nemcsak a technikai bravúrok miatt, hanem azért is, mert ezek tolmácsolásához lehetőség szerint nagy kéz szükséges.

II. zongoraverseny a szerző játssza a darabot

Rahmanyinov zenei stílusa egyedi, érzelmességét tekintve Csajkovszkijt is felülmúlja, a formai sajátosságokat lazán kezeli a zeneszerző. Rahmanyinov szirupos dallamai mellett a triviális hangzás is megfigyelhető helyenként, azonban az egyházi zene műfajába tartozó művei egészen kivételesen gyönyörűek, bensőségesek. Bár Rahmanyinov zongorista volt, a zenekari művei biztos hangszerelési tudásról adnak számot. A Pravdában egy cikk azt írja róla, hogy

„jelentéktelen imitátor, zenéje már rég kiment a divatból”

Tulajdonképpen ez az állítás napjainkra is igaz, hiszen Rahmanyinov is az a szerző például Wagner vagy Mahler mellett, aki megosztja a közönséget. Vannak, akik rajonganak, vannak, akik szinte lesajnálják Rahmanyinov zenéjét. Mindenesetre számos filmben hallható egy-egy művének részlete, így a Késői találkozás (Brief Encounter, rendezte: David Lean, 1945), a Hétévi várakozás (Seven Year Itch, rendezte: Billy Wilder, 1955) című filmekben a II zongoraverseny részlete szólal meg. Az 1996-os Ragyogj (Shine, rendező: Scott Hicks) című filmben a III. zongoraverseny, a 2011-es Csúcshatásban (Limitless, rendező: Neil Burger) a cisz-moll prelűd is a zenei betétek között szerepel.

Rahmanyinov magyarországi felfedezése Kocsis Zoltánnak köszönhető, aki a szerző zongoraműveit köztudatba hozta, majd karmesterként is sokszor megszólaltatta Rahmanyinov műveit.