//A Krím sosem kért a NATO-ból
Orosz zászlóval a kezében táncol egy pár a Krím Oroszországhoz csatolásának napját ünnepelve Szimferopolban 2014. március 17-én #moszkvater

A Krím sosem kért a NATO-ból

MEGOSZTÁS

A félsziget orosz lakossága már 2007-ben is úgy tartotta, hogy a Krím az orosz világ elszakíthatatlan része. Már akkor sem kért a NATO-tagságból, Ukrajnán belül pedig az erős régiókért és a kisebbségi jogok bővítéséért küzdött Kijev nemzetállami törekvéseivel szemben. Már akkor ott izzott valahol a parázs a hamu alatt, ám hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy már akkor láttuk, mi lesz hét év múlva. Olvassák figyelmesen, és megértik, miért volt hazatérés a krímiek többsége számára 2014 márciusa.

Stier Gábor/Szimferopol

Orosz zászlóval a kezében táncol egy pár a Krím Oroszországhoz csatolásának napját ünnepelve Szimferopolban 2014. március 17-én #moszkvater
Orosz zászlóval a kezében táncol egy pár a Krím Oroszországhoz csatolásának napját ünnepelve Szimferopolban 2014. március 17-én
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

A Krím potenciális geopolitikai ütközőpont, ahol különböző nagyhatalmi érdekek, az iszlám és a keresztény világ, Kelet és Nyugat befolyásának kereszteződésében ukrán állampolgárként, ám Moszkva felé tekintve él a félsziget szinte teljesen orosz ajkú lakossága. Fokozza a feszültséget a fekete-tengeri orosz flotta jelenléte, valamint a krími tatárok és az oroszok közötti ellentét is. A félszigeten uralkodó hangulatról 2007-ben beszélgettünk a Krími Orosz Közösség vezetőjével, a krími parlament elnökének első helyettesével, Szergej Cekovval.

– Belépve az Ön szobájába, szembetűnő, hogy míg Vlagyimir Putyin képe előkelő helyen van, addig Viktor Juscsenko ukrán elnök fotóját sehol sem látni. Mindez, gondolom, nem véletlen, s jelzi a krími oroszok orientáltságát…

– Felhívnám a figyelmét, hogy az ukrán miniszterelnök képe itt van. Az elnökről pedig csak annyit, hogy semmibe veszi az ország orosz ajkú lakosságának jogait, így semmi okom arra, hogy a képét kitegyem az irodámban. Egy elnöknek az egész országot kell képviselnie, arról nem is beszélve, hogy tiszteletben kell tartania a törvényeket, az emberi és a kisebbségi jogokat. Viktor Juscsenko nem ilyen államfő.

– Ráadásul a Krím történelmét 1783-tól, a félsziget meghódításától 1954-ig, amikor Hruscsov Ukrajnának ajándékozta, egyértelműen az oroszok írták. Ez idő alatt túlnyomó többségbe került itt az orosz lakosság is, amely etnikai túlsúly máig meghatározza a félsziget életét, nem beszélve arról, hogy most itt állomásozik a fekete-tengeri orosz flotta. Ilyen körülmények között költői a kérdés, merre tekintenek a krími oroszok, Moszkva vagy Kijev felé?

– Az itt született, sokadik generáció óta a félszigeten élők számára a Krím maga a haza. Természetesen olyan haza, ahol más nemzetiségek is élnek. A Szovjetunió összeomlása után 17 éve persze már ukrán állampolgárok vagyunk, s ezt elfogadjuk. A Krím számunkra a szűk értelemben vett haza, Oroszország, az anyaország pedig a nagy közös hazánk. Az orosz világ 1991 után messze az ország határain túlra terjed, s ennek az egységes világnak elszakíthatatlan része a Krím is.

– S mit jelent az oroszok számára a Krím autonómiája?

– A Krím autonómiája nem nemzeti, hanem területi alapú. Régi vita már, hogy a krími tatárok nemzeti autonómiát szeretnének, míg számunkra megfelel a jelenlegi. A jelenlegi jogokat mi is bővíteni szeretnénk, politikai, gazdasági, kulturális területen egyaránt, ez azonban a jövő kérdése. Jelenleg az a legnagyobb problémánk, hogy az ukrán központi hatalom a jelenleg meglévő jogainkat is korlátozni próbálja. Kijevben ugyanis sokáig úgy gondolkodtak, hogy minél rosszabb a Krímnek, minél kevesebb jogot adnak az itt élőknek, annál jobb az Ukrajnának. Fel-felmerült még az autonómia megszüntetésének lehetősége is. Az utóbbi időben változni látszik a helyzet, egyre világosabb ugyanis, hogy Ukrajna nem egységes nemzetállam, hanem nagyon is különböző régiókból áll, amelyek ebből következően többletjogokat követelnek maguknak. Ezt megértette a Régiók Pártja, amellyel mi is szorosan együttműködünk.

Szergej Cekov #moszkvater
Szergej Cekov
Fotó:EUROPRESS/Alexandr Polegenko/Sputnik/Sputnik via AFP

– A félsziget lakosságának megosztottsága a pártszimpátiákon is meglátszik. Míg a krími tatárok az ukrán jobboldali pártokat támogatják, addig az oroszok a Régiók Pártját, a kommunistákat vagy a progresszív szocialistákat…

– A megosztottság nem etnikai, hanem nyelvi alapú. A lakosság mintegy 80 százaléka orosz ajkú – ebből csak 58 százalék orosz etnikai értelemben -, s ez valóban nyomon követhető a választási eredményekben is. A legnagyobb támogatottsággal a Régiók Pártja bír, de a legutóbbi választásokon a köztársasági parlamentben a Krími Oroszok Közössége is 19 százalékot szerzett. Olyan pártokat támogatunk, amelyek – egyébként az európai normákat követve és a realitásokat tiszteletben tartva – kiállnak az orosz nyelv hivatalossá tétele mellett, jó kapcsolatokra törekednek Oroszországgal, s tiszteletben tartják az ország sokszínűségét, a régiók sajátos jogait.

– Ezek után az már csak természetes, hogy a Krím többsége a fekete-tengeri orosz flotta maradása mellett van.

– Így van, méghozzá azt szeretnénk, ha hosszú időre maradna még a flotta. Fő bázisa, Szevasztopol tiszta orosz város, amely több alkalommal is hősiesen védte a Krímet a betolakodóktól. A Krím lakosságának túlnyomó többsége egyértelműen ellenzi Ukrajna NATO-tagságát is.

– Sok tekintetben azonban a krími oroszok sem egységesek. Jól mutatja ezt a Krími Oroszok Közösségén belüli széttagoltság is…

– Az orosz közösség a pártszimpátiák alapján némiképp megoszlik, ami valahol természetes, ez azonban nem jelenti azt, az itteni oroszok ne tudnának egységesen fellépni. A többség Janukovicsékra szavaz, de vannak közöttünk kommunisták, s Vitrenko progresszív szocialistáinak hívei is. S akkor még nem is említettük az Orosz Blokkot, a közösségen belül működő pártot. Inkább úgy fogalmaznék tehát, hogy a Krími Oroszok Közösségének tagjai több pártban is jelen vannak, s képviselik a Krím, az itteni oroszok érdekeit.

– Ukrán oldalról folyamatosan azzal vádolják a krími oroszokat, hogy Moszkva közvetlen irányítása alatt állnak. Milyen a kapcsolatuk az anyaországgal?

– Jó. Szoros kapcsolatot ápolunk a föderális szervekkel, ismernek bennünket az elnöki adminisztrációban, s már régóta különösen szoros viszonyban vagyunk Moszkva önkormányzatával. Az anyaország erkölcsileg és anyagilag is támogat bennünket. Elsősorban rendezvények szervezését segíti, de ennek révén tanulhatnak például a gyerekeink Oroszországban. Ez a pénzügyi segítség azonban a sokszor hallható vádaskodásokkal ellentétben áttekinthető és törvényes. Az pedig, gondolom, természetes, hogy az anyaország támogat minket.

– S Ukrajna nem segíti az itteni közösséget, mint kisebbséget?

– Ez lenne a normális, ám az idén először kaptunk ilyen támogatást. A krími parlamentben elfoglalt pozícióink segítségével különítettünk el keretet az orosz nyelvoktatás fejlesztésére.

– Idáig az orosz közösségről, mint Ukrajnán belül élő kisebbségről beszéltünk, itt a Krímben kisebbségben él azonban a félszigeten a XV. századtól megtelepedett tatárság, amellyel II. Katalin csapatainak megjelenése óta rossz a kapcsolatuk…

– Nézze, míg például mi legálisan kapjuk a támogatást az anyaországtól, addig az ő szervezetükről, a be nem jegyzett, így törvénytelenül működő medzsliszről ez nem mondható el. Ukrajna paradox módon saját törvényeit sérti meg, amikor együttműködik a tatárok e szervezetével. Nem vitatjuk, hogy a tatárok deportálása törvénysértő volt, ma azonban már visszatértek, s 17 év után a félsziget szláv lakosságának problémáival is többet kellene foglalkozni.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.