„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az állam működésének a fenntartásához és a háború folytatásához szükséges pénzügyi támogatás megszerzése is”
Fotó:EUROPRESS/Tobias SCHWARZ/AFP
Ukrajna minden téren gyenge, és fokozatosan romló pozíciókkal ment bele a konfliktus minden jel szerint elhúzódó végjátékába. A front hat fő szakaszából négyben az orosz erők a korábbinál nagyobb tempóban haladnak előre. Lassan teljes hosszában elérik a fő donbasszi védvonalat, a zaporizzsjai fronton pedig már Zaporizzsja város közelében vannak, míg a Szumi és Harkivi területeken folyik egy határ menti puffer zóna kialakítása. Közben az orosz erők esetenként többszáz drónnal, Kalibr és Iszkander rakétákkal – másodszor bevetették már az Oresnyik hiperszónikus ballisztikus rakéta rendszert is – intenzíven támadják az ukrán hátországot, mindenek előtt az energetikai és katonai infrastruktúrát, ezzel nemcsak a lakosság ellenállását töri meg, de gyengíti a front utánpótlását is.
„Egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az állam működésének a fenntartásához és a háború folytatásához szükséges pénzügyi támogatás megszerzése is”
Az Európai Unió 90 milliárd eurós hitele ugyan nagyjából egy évre megoldotta a problémát, ám mivel Brüsszel több jelből ítélve még két évi háborúval számol, e téren is nehézségek lesznek. Főképp úgy, hogy közben Európa egyre mélyebb válságba süllyed, az Ukrajna támogatása mellett leginkább elkötelezett országokban egyre nagyobb bajban van a gazdaság, így növekednek a szociális problémák, vele az elégedetlenség, így a kormányok pozíciója is jól érezhetően gyengül. A háború kilátástalanságának, az eredeti célok – Oroszország legyőzése – elérhetetlenségének felismerésével párosulva így még a „hajlandók” koalícióján belül is gyengül a kohézió, így Emmanuel Macron után immár Giorgia Meloni is felvetette a tárgyalások szükségességét Vlagyimir Putyinnal, a harcias Friedrich Merz pedig elejtette, hogy Oroszország is Európa. De a britek azért rögtön mindenki értésére adták, hogy szó sem lehet tárgyalásokról. Ennyit a nagy európai egységről.
„Eközben ukrán szempontból a legjobban talán a diplomáciai fronton alakulnak a dolgok. Átmenetileg legalábbis. Addig, amíg Moszkva hallgat. Az amerikai-európai-ukrán egyeztetések során sikerült fellazítani a Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai megállapodásán alapozott, eredetileg 28 pontos rendezési tervet, így a 20 pontra szűkített tervezet már sokkal jobban tükrözi az ukrán és európai elképzeléseket”
Olyannyira, hogy a Kijev számára nyújtandó biztonsági garanciák részeként a határozott orosz tiltakozás ellenére Washington is elfogadni látszik, hogy európai NATO országok katonái – nagyjából 15 ezer fős francia-brit kontingensről van szó – települjenek Ukrajnába. Kijev és az európaiak jól használták ki Trump növekvő hazai nehézségeit, érezhető belefáradását a tárgyalásokba, Latin-Amerika előtérbe kerülését, és a kezükre játszott az is, hogy visszatértek az amerikai külpolitikába a hagyományosan oroszellenes neokon gondolkodás egyes elemei.
Persze, a békemegállapodáshoz még Oroszországnak is lesz egy-két szava, és még csak most került át Moszkva térfelére a labda. A Kreml most kivár, és figyeli, hogyan esik végleg szét a nyugati blokk, közben persze azért számol az amerikai tárgyalási pozíció érezhető keményedésével is. Az elmúlt hetek fejleményei ugyanis az orosz elnököt is megerősíthették abban, hogy Trumpban sem lehet megbízni. Nem véletlenül jelezte Moszkva még december végén, hogy emeli a téteket. Ezt alátámasztó üzenetként lehet értelmezni az Oresnyik ismételt bevetését is.
„Moszkva ezzel egyebek mellett mind Európának, mind az ukránoknak, mind pedig Washingtonnak értésére adta, hogy hiába egyeznek meg egymás között bármiről, az orosz feltételek elfogadása nélkül nem lesz béke”
Ezt a diplomácia frontján Ukrajna számára megnyílt viszonylag kedvező lehetőséget igyekszik maximálisan kihasználni Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök ennek jegyében még 2025 végén elérte, hogy Floridában fogadja Donald Trump, és a párizsi egyeztetések sikerétől kissé talán megszédülve az év elején ismét amerikai kollégájához készült, európai támogatói azonban lebeszélték az útról, és a davosi Világgazdasági Fórumot javasolták alkalmasabb helyszínként a találkozóra. Azt tanácsolták Zelenszkijnek, hogy ne siessen a megbeszélésekkel, mert Trump jelenleg támogatja azt a törekvésüket, hogy a háborút Kijev számára előnyös feltételekkel fejezzék be. A terv az, hogy ezt a találkozót használják fel annak a gazdasági megállapodásnak a véglegesítésére, amely kulcsfontosságú része az Oroszországgal vívott háború lezárására vonatkozó javaslatnak. Kijev abban reménykedik, ha felajánlja Washingtonnak a részesedést a háború utáni újjáépítésből – különösen olyan projektekben, amelyeket Trump szívesen fogadhat – az amerikai elnök hajlandó lesz megbízható biztonsági garanciákat nyújtani. Az értesülések szerint egy 800 milliárd dolláros projektről van szó, amelynek az alapja a még 2025-ben az ásványkincsekről aláírt megállapodás, amely előnyben részesített hozzáférést biztosított amerikai befektetőknek Ukrajna jövőbeli bányászati projektjeihez.
„Javában folyik tehát az ukrán kiárusítás, amelynek célja egyrészt – ráérezve Trump gyengéjére -, Washington megnyerése az ukrán érdekek nyomatékosabb figyelembe vételére, másrészt ezen keresztül is Zelenszkij megrendült hatalmának stabilizálása”
S ebben a játszmában, a végjátékban már semmi sem drága. A The New York Times például arról írt, hogy Ukrajna odaadta a legnagyobb lítium lelőhelyet Trump embereinek. Az Ukrajna középső részén, a Kirovohradi területen lévő Dobra lelőhelyről van szó, egy stratégiai fontosságú eszközről, amelyet Kijev most a Washingtonnal fennálló „új kapcsolati modell” részeként ajánl fel. Ennek a modellnek a lényege, hogy az ebből a projektből származó bevételeinek fele egy közös amerikai-ukrán befektetési alapba kerül, amelyet a korábbi ásványi erőforrásokra vonatkozó megállapodások keretében hoztak létre. Ezt a pénzt Ukrajna gazdaságába fektetnék vissza, de az Egyesült Államok is igényelne belőle egy részt. A Dobra lelőhelyre kiírt „pályázat” nyertesei között van Ronald Lauder milliárdos, Trump régi barátja és az Estée Lauder kozmetikai birodalom örököse, aki egyébként korábban már felvetette az elnöknek a forrásokban gazdag Grönland megvásárlásának ötletét. A konzorciumban részt vesz a TechMet energiacég is, amely részben az Egyesült Államok kormányzati befektetési ügynökségének (DFC) tulajdonában van.
„Trump visszatérése után az Egyesült Államok és Ukrajna szövetsége kifejezetten kereskedelmi jelleget öltött. Kijev, megértve a Fehér Ház logikáját, üzleteken keresztül igyekszik maga mellett tartani Trumpot, a politikai figyelem és jóindulat fejében hozzáférést kínál a stratégiai erőforrásokhoz”
Zelenszkij közben nagyon is ráérezve a háború pénzügyi oldalára, más irányú üzleti modellt kínál Európának. Ebben a relációban nem kér, hanem követel. Ezt a magatartást megalapozta, hogy a háború kirobbanása utáni morális felindulásban a nyugati fősodor Európával az élen lovat adott az ukrán vezetés alá, és elhitette Zelenszkijjel, hogy neki minden jár. Kijev aztán ezen felbátorodva már nem kért, hanem követelt. S ha valamint nem kapott meg, akkor hisztizett, mint egy óvodás. Ha ez sem működött, akkor beszólt, mint anno a berlini ukrán nagykövet Olaf Scholz kancellárnak. De Zelenszkij ma nagyon jól látja azt is, hogy az Európai Unió rosszul értelmezett geopolitikai és biztonsági megfontolásokból az ukrajnai konfliktus foglyává vált. Moszkva feltartóztatásában – adott esetben indifferens, hogy Oroszország tényleg akkora veszélyt jelent-e az európai biztonságra – kulcsszerepet szán Ukrajnának, és adott esetben ebből a kiindulásból még háborúban is tartaná egy ideig. Ebben az eltökéltségében az sem nagyon zavarja, hogy az Egyesült Államok közben már hátrébb lépve a konfliktustól, a háború és Ukrajna fenntartásának összes anyagi terhét rá lőcsölte. Zelenszkij erre a helyzetre rájátszva előbb Ukrajnát a demokrácia védőbástyájaként, majd Európa védelmezőjeként, biztonságának garanciájaként felmutatva folyamatosan „feji” az Európai Uniót. S az EU nemcsak fizet, de egyfajta kárpótlásként az összes korábbi feltételt félredobva, a csatlakozási folyamatot a Lisszaboni Szerződésben rögzített eljárástól eltérítve, geopolitikai megfontolásból még a tagok közé is felvenné Ukrajnát.
„A legújabb béketervben állítólag már 2027-es dátum szerepel. Az elképzelést ugyanis az Egyesült Államok kimondottan támogatja, ráadásul Oroszország sem ellenzi. Brüsszel pedig egy pillanatig sem gondolkodik el azon, ha Washingtonnak és Moszkvának ez az ötlet annyira tetszik, akkor ez az integráció aligha erősíti Európát”
S hogy Kijev mennyire nyeregben érzi magát, Julija Szviridenko miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy Ukrajna működésének pénzügyi szükségletei a következő tíz évben a biztonsági kiadások nélkül mintegy 800 milliárd dollárt (körülbelül 263 087 milliárd forint) tesznek ki, és erre igényt formál. A nagyságrendet érzékeltetve jegyezzük meg, hogy ez az összeg a tizenegyszerese az uniótól Magyarország által 2004 óta nettó értéken kapott forrásoknak, és ennyi pénz 40 évre lenne elegendő Magyarországon nyugdíjak, vagy 60 évre a családtámogatások fizetésére. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna tíz éven át lényegében Európából akar élni. S hogy ez a konstrukció könnyebben és hatékonyabban működjön, az Európai Unió tagjaként. Ebből is látszik, hogy a Zelenszkij azzal már tisztában van, hogy a háborút elvesztette, így jobb híján a békét nyerné meg. Ebben pedig az Európai Unióban partnerre, pontosabban balekra talált.
„Zelenszkij azonban a végjátékban nemcsak a még a show biznisz világában megszerzett tapasztalatait, az üzleti érzékét igyekszik kamatoztatni, de azt is igazolja, hogy a politikában eltöltött éveket sem tékozolta el. Így nemcsak a hatalom központosításának, de a megtartásának a trükkjeit is megtanulta. Ezt igazolja az a kiélezett és elkeseredett játszma, amelyet a hatalma megtörésére, végső soron a megbuktatására törő hazai és nemzetközi erőkkel vív”
Ebben a korrupcióellenes ügynökségek (NABU, SZAP) bevonásával is folyó harcban 2025 folyamán folyamatosan csak sebeket kapott, a támadások már a közvetlen környezetét is elérték, és az év végére végül elveszítette az együtt kiépített rendszer legfőbb támaszát, az Elnöki Irodát vezető Andrij Jermakot.
Az elnök most ellentámadásba lendült, és jelentős átalakításokat indítva el az ukrán kormányon belül, ezzel megpróbál kiutat találni abból a szorult helyzetéből, amelybe a Mindics-ügy korrupciós botránya és Jermak lemondása után került. Egyúttal megpróbálja meghiúsítani az úgynevezett Zelenszkij-ellenes koalíció tervét, hogy de facto a rada és a kormány feletti ellenőrzés elvesztésével, vagy akár de jure lemondással eltávolítsa őt a hatalomból. A NABU mögött álló erők célja ezért most az, hogy koalíciós egységkormányt kényszerítsen Zelenszkijre, és akár új házelnököt is válasszon, aki rendkívüli esetben átvehetné az elnök jogköreit, így megpróbálják felbomlasztani a kormánypárti frakciót. Ennek érdekében már a képviselők kerültek a NABU célkeresztjébe.
„Ennek jegyében Zelenszkij a hadsereg több ismert arcának tiltakozása ellenére menesztette Vaszil Maljukot, Ukrajna Biztonsági Szolgálatának (SZBU) vezetőjét, aki a korrupciós botrány idején nem volt hajlandó fellépni a NABU és a támogatóik ellen, a katonai hírszerzést vezető Kirilo Budanovot pedig az Elnöki Iroda élére állította”
Egy erős ember, ráadásul a korrupciós botrány egyik oldalán sem érintett Budanov kinevezésével az elnök szövetségest próbál szerezni, aki képes lehet visszavenni az irányítást az erőszakszervezetek felett, és nem kedvence a Zelenszkijjel szembeni koalíció prominenseinek sem. Ezzel párhuzamosan a botrány mögött álló erőkkel jó viszonyt ápolólat kényelmetlen posztra helyezte át. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettest javasolja a védelmi miniszteri posztra, annak jelenlegi birtokosát, Denisz Smihal korábbi miniszterelnököt pedig a korrupciós botrányban megüresedett energetikai miniszteri tisztségbe helyezi át. Zelenszkij stabilizációs kísérletének sorsa most attól függ, hogy az elnöki párt, a Nép Szolgája meg tudja-e őrizni a már egyébként is csak névleges parlamenti többséget. Ebben kulcsfontosságú lehet az SZBU feletti ellenőrzés visszavétele.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Zelenszkijnek most már a saját fizikai léte is kérdéses lehet, és könnyen úgy járhat, mint Ceausescu..
Tuco says:
“intenzíven támadják az ukrán hátországot, mindenek előtt az energetikai és katonai infrastruktúrát, ezzel nemcsak a lakosság ellenállását töri meg, de gyengíti a front utánpótlását is”
Stier úr, ön szerint megtörte a brit lakosság ellenállását az 1940-41-es Blitz? Vagy a német lakosságét a brit-amerikai szőnyegbombázások 1942-45 között? Esetleg Észak-Vietnam népét az amerikai bombázás 1965-72 között? Ha ezekre a kérdésekre “nem” a válasz, akkor miért törné meg az ukránokét és miért ne csak az oroszok iránt érzett gyűlöletet mélyítené tovább…?
Stier Gábor says:
Ez a szándék. Minden erről szóló podcastben elmondtam, hogy nem fogja megtörni.
HandaBandy says:
Apró malőr: A Luftwaffe (és a britek is rendszeresen) célzottan a lakosságot támadta és nem az infrastruktúrát, mint az oroszok. Még a V1 és a V2-vel is. Mivel a a németek kissé elhanyagolták a hírszerzést, fogalmuk sem volt, hogy a légi csatát kis híján azzal nyerték meg, hogy azok az üzemek amik a műszereket gyártották a RAF-nak (műhorizont stb.) már nem tudtak eleget termelni, pedig találatot sem kaptak igazán.
Többek között ez az oka, hogy Putyin ódzkodik a terrorbombázásoktól. Pedig az ukrán propaganda minden követ megmozgatott, hogy az orosz elnököt mindenfajta vérszomjas fenevadnak állítsák be. Szép sorban befulladtak a nevetséges próbálkozások, kezdve Bucsával. Viszont a kurszki kaland és a személyvonat robbantás így aztán nehezen illeszthető képbe.
Szóval elnézést, de ismét rossz irányba rohan, Tuco Úr.
csakafidesz says:
A terrorbombázásokat ma egyetlen odaejtett atom/hidrogén bomba is pótolja, nem kell kettőszőz gépet elinditíni, ahogyan tatték 1945 február 13.-án, amikoris elpusztították Drezdát és megöltek negyedmillió embert bombákkal. Értelmes cél ezesetben nem volt, hacsak az nem, hogy a leendő szovjet övezetben ne maradjon egy ép ház sem és ne maradjanak munkára fogható emberek se.
Drezda és Hirosima között nem az eredményben, hanem annak elérésében van a különbség. Egyetlen repülőgép (Enola Gay) vagy 200 repülőgép sokkal több bombával.. A népírtás az népirtás és a háborúban ez nem stratégiai cél, hanem bosszú, megtorlás vagy eleve a terület lakatlanná tételének szándéka.
Putyin természetesen nem akarja kiirtani a szláv ukrán népet, és atomot se dob le, mert tudja, hogy az atombomba nem fegyver, hanem népírtó eszköz.