„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A 2006-ban Moszkva kezdeményezésére Oroszországon kívül Brazília, Indiát és Kína részvételével megalakult, 2010-ben Dél-Afrikával kiegészült, 2024. január 1-gyel pedig Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozásával már tíztagúvá vált fórum lett az úgynevezett nem nyugati világ „hangja”, legbefolyásosabb szervezete
Fotó:EUROPRESS/SEFA KARACAN/ANADOLU/AFP
A Nyugat, ezen belül is kiemelten az Egyesült Államok és Oroszország között az megnövekedett, az orosz-ukrán háborúban kicsúcsosodott feszültség ismét előtérbe tolta az Eurázsia feletti befolyás kérdését. E nyugati oldalról nézve proxy háborúban az már eldőlt, hogy széles értelemben vett eurázsiai együttműködésről belátható ideig nem beszélhetünk.
„A kiterjedt geopolitikai térség megosztását, ezen belül elsősorban a német technológia és az orosz tartalékok egymásra találásának megakadályozását a második világháború után kiemelt stratégiai célként kezelő Egyesült Államok erőfeszítései beértek. Az Európi Uniót sikerült leválasztani Oroszországról, ezzel a Nagy-Eurázsia e két pólusát egyaránt gyengíteni. Európa nyugati fele végképp Amerika uszályába került, míg a másik pólus sorsa egyelőre nyitott”
Oroszországot sikerült beleültetni egy elhúzódó háborúba, és az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy az ukrán harcmezőkön „kifektesse” hidegháborús ellenfelét. Ezt a törekvést a Kreml nagyon jól látja, és nem hagyja ebben a háborúban kivéreztetni magát. Ezért csak „félkézzel” viszi ezt a háborút, amelyet valójában el sem akart kezdeni.
A háború végkimenetele alapvetően meghatározza Oroszország súlyát az átalakuló világban, ezért aztán Moszkva nem veszíti szem elől a valódi célt, amelynek csak része az Ukrajna feletti befolyás visszaállítása. Számára a fő ellenfél tehát nem Kijev, hanem Washington. Célja pedig az amerikai hegemónia gyengítése, megtörése, és ezzel párhuzamosan az ellensúly megteremtése, az úgynevezett nem nyugati világ megformálása. A Kreml tisztában van vele, hogy ezen a póluson olyan hatalmakkal kell osztoznia, mint Kína, India, de ide vehetjük még Törökországot is, így jövőbeli pozícióit erősítendő, az úgynevezett globális Délt helyzetbe hozó szembenállás úttörőjének tekinti magát.
„Moszkva tehát nem uralni akarja ezt a világot, hanem inkább megszervezni, és a <globális Dél> egyik központjaként újrapozicionálni magát az átalakuló világban. Oroszországnak azonban mindenek előtt a <globális Dél> egyik feltételezett centrumára, a posztszovjet térségre kell koncentrálni, hiszen az alakuló multicentrikus világrend regionális integrációk hálójaként is felfogható, miközben az ukrajnai invázió a térség legtöbb országát óvatosságra intette, és visszatartja a szoros együttműködéstől Moszkvával”
Közben a régióért, Eurázsia északi részéért lényegében a Szovjetunió szétesésekor megindult a geopolitikai versenyfutás kiéleződött. A térség középpontjában egyértelműen Oroszország áll, a felette történelmileg kialakult befolyását azonban előbb az 1990-es években önmaga gyengesége és a függetlenné vált államok szuverenitást erősítő törekvései korlátozták. Emellett a Nyugat elsősorban gazdasági értelemben igyekezett teret nyerni a régióban. Különösebb harc nélkül, mert magán Oroszországon belül is komoly, nem kizárólag gazdasági befolyásra tett szert. Ebben az időben Kína vagy Törökország nem volt olyan erős, hogy érdemben kacsingasson e térség felé.
„A sokáig elsősorban a belső gondjaival elfoglalt Moszkva magától értetődőnek vette a befolyását, így nem fektetett igazán komoly hangsúlyt a regionális integrációs keretekre sem. Később pedig megerősödve egészen a közelmúltig inkább a globális ambícióira, semmint az úgynevezett közel külföldre összpontosított”
Kezdetben a legfontosabb ilyen laza együttműködés a szétválás nehézségeit tompító, 1991. december 21-én alakult, a 15 egykori tagköztársaság közül 11-et tömörítő – a baltiak magától értetődően kívül maradtak, Grúzia a polgárháború után csatlakozott, aztán az orosz-grúz háború után 2009-ben kilépett, ennek szándékát Ukrajna 2014-ben jelentette be, Türkmenisztán pedig 2005-től megfigyelői csak megfigyelői státusban van jelen – Független Államok Közössége volt, amelynek megalakulása egyben a Szovjetunió megszűnését is jelentette. Rá egy évre Ukrajna, Moldova és Türkmenisztán nélkül létrejött egy biztonsági együttműködés is, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB). Jelenleg a tagjai Oroszország, Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Örményország, amelynek a részvétele a szövetségben az utóbbi években feszültté, sőt immár kérdésessé vált.
„Az integráció következő, már komolyabb fokára lépést a még 1993-ban az akkori kazah elnök Nurszultan Nazarbajev által megálmodott, de a vámunióból kifejlődve csak 2014-ben életre kelt Eurázsiai Gazdasági Unió jelentette”
Az Európai Unió ihlette, jelenleg 183 milliós népességet felölelő, Oroszország, Kazahsztán, Belarusz, Örményország és Kirgizisztán alkotta összefogás mellett alakultak más, eleve transznacionálisként induló együttműködési keretek is. Így az 1996-ban biztonságpolitikai együttműködésnek indult – Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán által alapított „sanghaji ötök” -, mára azonban már széleskörű politikai, gazdasági, kulturális és védelmi együttműködéssé alakult, jelenleg kilenc tagból – Kazahsztán, India, Irán, Kína, Kirgizisztán, Pakisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán – álló Sanghaji Együttműködés Szervezete, vagy a ma már tíz tagot számláló – Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság ötös fogatához legutóbb Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek, később Indonézia csatlakozott (Szaúd-Arábia lebegteti a tagség kérdését) – feltörekvő gazdaságot tömörítő társulás, a BRICS.
„A befolyásért egyre inkább kibontakozó versenyben ezzel szemben az Európai Unió még 2008-ban lengyel és svéd bábáskodással elindította az Örményországra, Grúziára, Azerbajdzsánra, Moldovára, Ukrajnára és Belaruszra kiterjedő Keleti Partnerség nevű, mára lényegében elhalt projektjét, az Egyesült Államok pedig 1996-ban gründolta Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova, később Üzbegisztán részvételével az atlanti/nyugati irányt a térségben erősítő, a 2010-es évek végére eljelentéktelenedő összefogást, a GUUAM-ot”
Ezeknek a próbálkozásoknak a kimúlása azonban egyáltalán nem a geopolitikai versenyfutás csendesedését, hanem új szintre lépését jelentette. A „színes forradalmakat” felváltotta egy még közvetlenebb, és immár katonai aspektussal is bíró beavatkozás, míg a másik oldalon Oroszország akár az inváziótól sem visszariadva – Grúzia és Ukrajna – a regionális és transzregionális együttműködéseken keresztül igyekszik megőrizni, és lehetőség szerint kiterjeszteni egyre több kihívóval – Nyugat, Kína, Törökország – versenyezve a térségbeli, ezen keresztül globális befolyását.
♦
A globális Dél. Hogy miről is beszélünk, ahhoz először is ki kell lépni a transzatlanti buborékból. Így ugyanis azonnal látszik, hogy az egykor Európából nézve távoli, periférikus „Távol-Kelet” például a 21. századra sok tekintetben a világ centrumává válik. Ebben a kiterjedt, politikai értelemben sokszínű térségben él jelenleg a világ lakosságának a fele. De a 20 legnépesebb ország fele – Kína, India, Indonézia, Pakisztán, Banglades, Japán, Fülöp-szigetek és Vietnám – is ebbe a régióba tartozik. Gazdasági értelemben erre a térségre esik a világ GDP-jének 40, a gazdasági növekedés több mint 50 százaléka. A 2015 és 2030 közötti időszakban a középosztály fogyasztása a világban mintegy 30 trillió dollárra növekszik, ebből mindössze 1 trillió esik majd Európára, és nagyjából a fele a Távol-Keletre. Ha politikai és nem földrajzi értelemben tekintünk a nem nyugati világra, akkor még nagyobb potenciált látunk. Kiesik a fenti körből Japán, Dél-Korea vagy Ausztrália, hozzájön viszont Afrika, valamint Dél- és Közép-Amerika. Csupán a Nyugattal szembeni ellenállás egyik fontos bástyájának tekintett Sanghaji Együttműködés Szervezetéhez tartozó országok Eurázsia teljes területének 60 százalékát teszik ki, ahol 3,4 milliárdan élnek. A „sanghajiak” a világ népességének 41 százalékát, a globális GDP-nek pedig 24 százalékát képviselik.
♦
Sorbanállás. Egyre több ország érzi meg az úgynevezett nem nyugati világ összefogásaiban rejlő potenciált, így ma már sorban állnak az új tagok a „sanghajiakhoz” és a BRICS-hez is. Az előbb Üzbegisztánnal (2001), majd Indiával és Pakisztánnal (2017) és Iránnal (2022) kiegészült Sanghaji Együttműködés Szervezetéhez további tíz állam kapcsolódik valamilyen szinten. Megfigyelői státussal rendelkezik Belarusz Mongólia, valamint Afganisztán is. Jelenleg hat párbeszédpartnere van a szövetségnek, Azerbajdzsán, Kambodzsa, Nepál, Örményország, Srí Lanka és Törökország. Hozzájuk kíván csatlakozni Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Szíria és Egyiptom. Mind többen „kopogtatnak” a BRICS ajtaján is. A 2006-ban Moszkva kezdeményezésére Oroszországon kívül Brazília, Indiát és Kína részvételével megalakult, 2010-ben Dél-Afrikával kiegészült, 2024. január 1-gyel pedig Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek, később Indonézia csatlakozásával már tíztagúvá vált – bár a szaúdi állami televízió 2024 elején bejelentette a csatlakozást, a híreket hamar eltávolították, és Rijád azóta is nyitva hagyja a kérdést – fórum lett az úgynevezett nem nyugati világ „hangja”, legbefolyásosabb szervezete. Nem meglepő tehát, hogy mintegy 40 ország fejezte ki az érdeklődését a szervezet tagsága iránt.
(A cikk eredetileg az eurazsiamagazin.hu portálon jelent meg, a cikk itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater