//A csata, amely elindította Szibéria meghódítását
Vaszilij Szurikov festménye az iszkeri csatáról #moszkvater

A csata, amely elindította Szibéria meghódítását

MEGOSZTÁS

Ismerve a mai politikai helyzetet, kissé furcsának tűnhet, hogy éppen a kozákok voltak azok, akiknek az orosz birodalom köszönettel tartozik Szibéria meghódításáért. Az iszkeri csatában – 1582. november 4-én – Jermak Tyimofejevics vezetésével döntő vereséget mértek a területet uraló mongol hadakra. Ez a győzelem nyitotta meg a kaput az ásványkincsekben gazdag Szibéria felé.

Vaszilij Szurikov festménye az iszkeri csatáról #moszkvater
Vaszilij Szurikov festménye az iszkeri csatáról
Forrás:Wikipédia

A mai embereknek nagyon sok minden természetesnek tűnik, mint például az, hogy ma már nem léteznek gyarmatok, ismeretlen fogalom a rabszolgaság, illetve az, hogy lovaskocsik helyett autókkal járunk. És Oroszországot sem tudjuk képzelni Szibéria – az Európánál is nagyobb kiterjedésű, ám mindössze 40 millió léleknek otthont adó terület – nélkül. Holott utóbbi „mindössze” valamivel több, mint 350 éve tartozik a birodalomhoz. A világtörténelemben nem is foglalkoznak vele túl sokat Szibériával, holott igazából ez tette Oroszországot nagyhatalommá, illetve az igencsak gazdag természeti kincsei miatt szinte legyőzhetetlenné az „orosz medvét”.

De mielőtt rátérnénk Szibéria orosz bekebelezéséhez, nézzük a terület történetét. Ősidőktől kezdve keveredtek az itt élő népek – mongoloid, türk és más etnikumok, de innen eredeztethetők a hunok és a kunok ősei is –, melyek vándorló, nomád életet éltek a hatalmas sztyeppéken. Az első államalakulatot a mongolok alapították ezen a területen, amikor a nagy Mongol Birodalomhoz csatolták. Utóbbi szétesését követően a 14. század végén jött létre a Szibériai Mongol Kánság az Ob és a Jenyiszej folyók közti Nyugat-szibériai területeken, amely az orosz hódítók megjelenéséig, az 1580-as évekig megmaradt.

„A hatalmas Orosz Birodalom alapjait III. Iván rakta le, aki 1462 és 1505 közt uralkodva egyesítette a korábban független orosz fejedelemségeket, majd IV. (Rettegett) Iván Oroszországból uralma végére igazi birodalmat hozott létre”

Igaz, kudarcokat is elszenvedett nyugaton – nem sikerült tengeri kijáratot szereznie a Baltikumban, míg Szmolenszk városát át kellett adni Lengyelországnak –, a keleti terjeszkedés előtt nem volt akadály. A cár Szibéria megszerzésével akarta kárpótolni országát, és ennek valóra váltásával 1580-ban a kereskedő-arisztokrata Sztroganov családra bízta, akik Jermak Tyimofejevics kozákjaira bízták az Ural mögötti hatalmas területek meghódítását.

Jermak és kozákjainak, a szibériai földön elért katonai sikerekben, a Szibériai Mongol Kánság széthullásában játszott szerepe meglehetősen széles vitát váltott ki a történészek között. Vannak olyan források, amely szerint Jermak és a kozákok csak a Sztroganov család Ural környéki birtokait védte a szibériai kánság felől betörő manysi és hanti betörésektől 1579 és 1581 között. Hogy ezek megszűnjenek, összefogtak az orosz földbirtokosok, és ők bérelték fel a kozákokat arra, hogy támadják meg a kánságot. A másik verzió szerint a moszkvai kormány küldte át Szibériába Jermakot hódítási céllal a nyugaton elszenvedett vereségek miatt, míg a harmadik feltételezés szerint a cári vezetés és a földbirtokosok meg akartak szabadulni Jermaktól, aki korábban sok gondot okozott nekik, mivel ő maga is rabolt és fosztogatott, akárcsak a betörő tatárok.

„Legyen bármelyik verzió a valós, Jermak és kozákjai betörtek Szibériába, és megtámadták Kucsjum kán birodalmát”

Jermak serege mintegy ezer főből állt: 540 kozákkal, valamint 300 német és litván munkással, illetve néhány veterán német zsoldossal kelt át az Urálon. A kozákok és a zsoldosok rendelkeztek muskétákkal és pisztolyokkal, valamint ágyúkkal, míg a munkások utászfeladatokat láttak el – azaz a tatárok lándzsával, íjjal és kardokkal felszerelt hadainál jóval fejlettebb sereggel indultak el hódító útjukra. Ráadásul a Sztroganovok biztosították a hadjárathoz szükséges élelmiszert, ellátmányt, sajkákat és muníciót is.

A Jermak vezette hadsereg az Irtisz folyón haladva elérték Iszkert, Kucsjum székhelyét. A káni székhely megerősített város volt, ám az elhanyagolt cölöpsáncai nem jelentett különösebb védelmet a kozák tüzérséggel szemben. Kucsjum hadvezére Mametkul irányította a védelmet, a serege egyik része a folyópartot védelmezte, addig más harcosok lesállást foglaltak el a partmenti fák mögött. Noha Jermak serege számbelileg jelentős hátrányban volt, ám a modern katonai felszereléssel bíró kozákok 1582. november 4-én legyőzték a tatárokat az iszkeri csatában. Ez a győzelem a történészek egy része kutatásai szerint annyira jelentős volt, hogy Szibériát ennek következtében hódította meg az orosz birodalom, míg mások vitatják az ütközet ilyen jelentőségét. Mindenesetre a főváros elestét követően a Szibériai kánság szétesett. A kozákok tovább nyomultak előre, és rövidesen elérték Kína határát, és az Ob és az Irtisz folyó közé eső területét pedig Oroszországhoz csatolták. Szibéria teljes meghódítása ugyanis még hosszú időbe tellett az orosz birodalomnak.

„Jermak végül nem fejezhette be a hódításait, ugyanis a tatárok rajtaütöttek a Moszkvába igyekvő vezéren és 50 fős testőrségén, aki öt hónappal Rettegett Iván halála után elhunyt”

Ennek következtében a mongolok néhány évre visszaszerezték Nyugat-szibériai területeiket, ám az új cár, I. Fjodor 1591-re végleg megszerezte az Ob-Jenyiszej vidékét. Innentől kezdve nem volt megállás, és 15 évvel Jermak halála után már orosz erődök sorakoztak az Ob mentén, míg 1619-ben megalapították a Moszkvától 4 ezer kilométerre fekvő Jenyiszejszkt. Eleinte csak kereskedők és kozákok telepedtek meg a környéken, de a 17. század második felére a terület orosz befolyás alá került, ugyanakkor továbbra is nagyrészt feltáratlan és lakatlan maradt.

Kelet-Szibéria meghódítása 1613-tól vette kezdetét, amikor a Romanovok kerültek a cári trónra. Sokan keresték arra a választ, vajon mi motiválhatta a cárokat arra, hogy a hatalmas és kietlen szibériai vidéket megszerezzék? A válasz roppant egyszerű: az igen értékes prémek, az ásványkincsek, valamint az a nem elhanyagolható tény, hogy a kisebb törzseken kívül semmi sem állt a hódítók útjába. A róka, a rozsomák, a hermelin, a vidra, a hód és leginkább a coboly prémje – amit az európai piacokon értékesítettek – lassan a cárok egyik legértékesebb bevételévé vált.

„Bár az állatokat rövid időn belül kis híján kiirtották, ám az itt található, szinte kimeríthetetlen nemesfém-lelőhelyek a mai napig az orosz gazdaság stabil bevételforrásainak számítanak”

1628-ban már orosz telepesek alapították meg Krasznojarszkot, illetve 1632-ben a Léna-parti Jakutszkot, melyek Moszkvától közel 8 ezer kilométerre feküdtek. A Moszkvityin és Habarov fémjelezte expedíció 1639-ben pillantotta meg a Csendes-óceánt, majd 1648-ban megalapították az óceánparti Ohotszk erődjét. Szinte hihetetlen, de 1673-ra az orosz hódítók már egy hatezer kilométer hosszúságú területet csatoltak a birodalomhoz. Ez azért is figyelemre méltó teljesítmény Oroszország részéről, mert ennyi idő alatt egyik gyarmattartó hatalom – Spanyolország, Portugália, Anglia vagy éppen Franciaország – sem volt képes ilyen mértékű területnövekedést elérni. És ennek ellenére nem kerülhetett be még ekkor az orosz birodalom a nagyhatalmak közé, a vesztfáliai békét előkészítő nemzetközi kongresszusra egyszerűen meg sem hívták.

Szibériát eleinte kormányszékekre osztották, amelyek élére a cár közvetlenül nevezte ki a „helytartókat”. Mindezeket 1637-től a Szibériai Kormányszék alá rendelték, mely az egyes helytartók felett állva hangolta össze a földrész igazgatását. A 17. század végére, I. Péter (1682-1725) uralkodása alatt alakult ki a „szibériai száműzetés” büntető rendszere Oroszországban. Hadifoglyokat először az északi háborúban (1700-1721) szállítottak a területre, míg a földesurak nemkívánatos jobbágyaikat Szibériába száműzhették, elősegítve ezzel a terület benépesítését. Szibéria orosz meghódítása 1689-re nagyrészt befejeződött. A későbbi években már csupán Kamcsatka és az Ázsia-Amerikai közti átjáró felfedezése maradt hátra.

FORRÁSOK

Wikipédia

MTVA archívum

Harmat Árpád Péter: Szibéria története és érdekességei

Juri Szemjonov: Szibéria meghódítása (Atheneum Kiadó, Budapest)

Leonyid Sinkarjov: Szibéria – múlt, jelen és jövő. 1977., Kossuth Könyvkiadó-Kárpáti Kiadó)

Így született meg az orosz birodalom (mult-kor.hu – 2014. 09. 19.)

Szili Sándor: Szibéria birtokbavételének koncepciói – az orosz és a szovjet történetírásban (Magyar Ruszisztikai Intézet, 2005)

Bebesi György: Az orosz gyarmatosítás néhány elméleti kérdéséhez, és az orosz kolonizáció korai szakasza (ELTE, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Budapest, 2010)

MEGOSZTÁS