//A Conducător a pokolra szállt
Adolf Hitler üdvözli Ion Antonescut Münchenbe érkezésekor #moszkvater

A Conducător a pokolra szállt

A börtönőrök sortüze végzett 1946. június 1-jén a jilavai fegyház udvarán a háborús bűnök miatt halálra ítélt román diktátorral, Ion Antonescuval. Személye azonban a mai napig kísért, megítélése a rendszerváltást követően igencsak ellentmondásossá vált Romániában.

Adolf Hitler üdvözli Ion Antonescut Münchenbe érkezésekor #moszkvater
Adolf Hitler üdvözli Ion Antonescut Münchenbe érkezésekor
Forrás:Narodowe Archivum Cyfrowe/Lengyel Nemzeti Digitális Archívum

Amikor 1946. május 6-án elkezdődött a bukaresti népbíróság előtt a nemzetárulási per, a vádirat alapján sejteni lehetett, hogy a II. világháborúban szerepet játszó politikai és katonai vezetőkre lesújt az igazságszolgáltatás. Persze voltak olyan népbírósági ítéletek, melyeknek később jogilag is megkérdőjeleződött az igazságtartama, ám az kijelenthető, Románia esetében a népbíróság döntésével nem igen lehet vitatkozni. „Ion Antonescu és azok, akik támogatták őt politikájában, bűnössé váltak az ország tönkretételében és háborús bűnökben, azáltal, hogy elárulták a román nép érdekeit, az országot a fasiszta és hitlerista ellenség szolgaságába taszítva…” – volt olvasható a per vádiratában.

„Nem is történt másként, a főbűnösöket egytől egyig a legsúlyosabb büntetésre ítélték – 24 személyből 13-nak róttak ki halálbüntetést”

Közülük hatnak a távollétében, ám csak Ion Antonescu, Mihai Antonescu, Constantin Vasiliu és Gheorghe Alexianu halálos ítéletét hajtották végre 1946. június 1-jén a jilavai börtön udvarán. Habár a Conducător kérte, hogy hivatásos katonák végezzék ki őt és ne a börtönőrök, ezt a kérését nem teljesítették. Az ítélet végrehajtására délután hatkor került sor, és a sortűz eldördülése után a kivégzőosztag parancsnoka revolverrel egyenként főbe lőtte az elítélteket.

És, hogy milyen furcsa egyesek gondolkodásmódja, azt jól mutatja, hogy a kommunista rezsim elbukását követően miként változott meg a korábbi rendszerek vezetőinek megítélése. Noha Ion Antonescuékat a béke elleni bűntettel, tömeggyilkossággal, tömeggyilkosságra uszítással és a németek kiszolgálásával vádolták meg – tegyük hozzá, teljesen jogosan –, a rendszerváltást követően egyre többen követelték a kivégzett Conducător és társai rehabilitálását.

„Sőt, 2003-ig országszerte hat szobrot is emeltek Antonescu tiszteletére”

Ion Antonescu és társai rehabilitációját aztán 2006-ban bíróságon is szerették volna elérni. A bíróság ezt első fokon visszautasította, és az ítéletet megerősítette, ám a bukaresti fellebbviteli bíróság felmentette Antonescut és társait a „béke elleni bűnök” vádja alól. A többi vádpontot helyben hagyták.

Pedig, ha valaki, hát Ion Antonescu biztos nem szolgált rá arra, hogy valaha is egy bíróság rehabilitálja. Már fiatal hadnagyként feljegyezték róla, hogy egy Galați körüli parasztfelkelés leverésénél elképesztő kegyetlenséggel lépett fel a lázadók ellen. Ugyanakkor katonaként elismerték kezdeményezőkészségét, így nem véletlen, hogy az 1913-as második Balkán-háborúban megkapta a legmagasabb román hadi kitüntetést. Az I. világháborút követően az egyenruháját megtartva politikai pályára lépett, és előbb Párizsban (1922), majd Londonban (1923-26) volt katonai attasé. Már ekkor sem titkolta, hogy antiszemita. Igaz, a brit fővárosban éppen egy zsidó nőt vett feleségül, akitől azonban még hazatérte előtt elvált.

„Az egyre szélsőségesebb nézeteket valló Antonescu meglehetősen gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán”

Amikor 1934-ben kinevezték tábornokká, a román hadsereg vezérkarának főnöke lett. Ekkor már kapcsolatban állt a Vasgárdával, melyet francia nyomásra betiltottak. Amikor fény derült egyre szorosabb barátságára a „Mindent az Országért” (Totul Pentru Țară) néven tovább működő Vasgárda vezetőjével, Corneliu Codreanuval, II. Károly király leváltotta és házi őrizetbe helyezte. Amikor a szélsőséges szervezet az 1937-es választásokon 66 parlamenti helyet megszerezve a harmadik legnagyobb párt lett Romániában, tagjai lettek a koalíciós kormánynak, és Antonescut hadügyminiszterré nevezték ki.

Amikor a II. világháború kitört, Románia eleinte semleges maradt, ám amikor sorra csatolták el az első világháború után elnyert területeit – a Szovjetunió Besszarábiát, Magyarország Észak-Erdélyt kapta vissza –, a Vasgárda szervezte felkelés elkerülése érdekében az uralkodó felfüggesztette az alkotmányt, és kinevezte a kormány élére Antonescut. Miniszterelnökként a Vasgárda segítségével a trónörökös Mihály javára lemondásra kényszerítette a királyt. Majd a gárda vezetőjével, Horia Simával megalakította a „Nemzeti Légionárius Kormányt”, amelynek Antonescu Conducătora, azaz vezére, míg Sima a kormány miniszterelnök-helyettese lett. Ettől kezdve felgyorsultak az események, és november 23-ra már a németek és szövetségeseik mellett csatlakoztak a háborúhoz.

„Antonescu mindenben segítette Adolf Hitler elképzeléseit a remélt jutalom – az elcsatolt területek visszaadása – érdekében. Rengeteg katonával, élelemmel és üzemanyaggal látta el a németeket a háború alatt”

Ettől kezdve Románia a Conducător  egyszemélyű hatalma alá került. Előbb az ő beleegyezésével terrorizálta az országot az újra feltámadó Vasgárda, azonban a kegyetlenkedéseiket megunva a német és a román hadsereg lefegyverezte és feloszlatta a szervezetet. Antonescu ekkor diktátorrá – államfővé, a minisztertanács elnökévé és októberben marsallá – nyilvánította magát. A volt uralkodó híveit és a zsidókat üldözték, nem egy helyen legyilkolták őket, és a létrehozott Nemzeti Romanizáló Központ legfőbb feladatává Antonescu azt tűzte ki, hogy a zsidók eltüntessék a román közéletből.

A Conducător Transznisztriát a zsidók és cigányok deportálási és kiiktatási helyeként is használta. A zsidóság és a cigányság kiirtására a „terep megtisztítása” kódnevet használta, a feladat gyakorlati végrehajtása pedig a hadseregre és a csendőrségre hárult. „Ki kell írtsák a zsidókat és a cigányokat a pelenkás csecsemőtől a tehetetlen öregemberig, mert mindnyájan veszélyesek a román nemzetre” – állt a döbbenetes parancsban

„Román és német katonai egységek román, illetve ukrán civilek segítségével több, mint 310 ezer zsidót űztek el az említett területekről, míg a Conducător elrendelte 150 ezer túlélő koncentrációs táborokba és gettókba zárását a németek által megszállt Ukrajna transznisztriai részén”

A csoportból mindössze 50 ezren élték túl a deportálást… Antonescu ideje alatt a Romániában a háború előtt élő 760 ezer zsidó közül 420 ezer halt meg, főleg Besszarábiában, Bukovinában és a Magyarország részét képező Észak-Erdélyben. Antonescu személyes felelősségéről voltak viták, végül 280-380 ezer zsidó halálért tartják felelősnek. Az erről szóló jelentést, melyet a Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette csoport készített, 2004-ben a román kormány hivatalosan is elfogadta.

„Antonescu uralmában a fordulatot a sztálingrádi vereség hozta el”

A harcok során rengeteg román katona halt meg vagy esett fogságba. A hadsereg folyamatosan demoralizálódott, egészen addig, amíg 1944. augusztus 23-án az ifjú Mihály király egyre szélesebb körű támogatóinak segítségével előbb letartóztatta a diktátort, majd átvette a politikai és katonai hatalmat. Átállt a Szovjetunió oldalára és hadat üzent Németországnak. A maszol.ro internetes portál 2013-ban közölt egy jegyzőkönyvet, ami a két Antonescu letartóztatásának – állítólag – hiteles történetét tartalmazta. Idézzük fel a jegyzőkönyvet.

Antonescu marsall: Jó egészséget, Felség!

Mihály király: Uraim, nincs vesztegetni való időnk, olyan helyzetbe hozták az országot, hogy azt csakis a harcok azonnal beszüntetése és a németek elkergetése mentheti meg.

Antonescu marsall: Felséged téved…

Mihály király: Tanuljon meg tisztességesen beszélni! Mi az, hogy Felséged?

Antonescu marsall: Felséged…

Mihály király: Felséges uram!

Antonescu marsall: Felséges uram, ha ragaszkodik hozzá.

Mihály király: Nem ragaszkodom hozzá, így kell szólítania!

Antonescu marsall: Ma mintha ideges lenne.

Mihály király: Igen, mert amikor reggel hívattam, semmibe sem vett (öklével az asztalra csap). Nem engedem meg, hogy bármilyen jogot formáljon fölöttem. Azt hiszi, megengedem, hogy elorozza a jogaimat, és én, mint egy tehetetlen bábu szemléljem az ország szétfaragását?

Antonescu marsall: De hát ki faragja szét?

Mihály király: Önök mindannyian, és amikor hívattam Önöket, akkor úgy tettek, mintha nem lenne idejük a királyuk számára.

Antonescu marsall: Azt akartam mondani, hogy téved, amikor azt hiszi, megmentheti az országot egy fegyverszünettel.

Mihály király: Nem azért hívattam Önöket, hogy megjegyzést tegyenek vagy véleményt nyilvánítsanak. Azért kérettem Önöket ide, hogy innen, az irodámból elküldjük ezt a táviratot, amelyben bejelentjük, hogy beszüntettük a harcot az Antant ellen. (Hosszabb szünet következik).

Antonescu marsall: Olvasd el Antonescu (Mihai Antonescunak szólt, aki Románia miniszterelnöke és külügyminisztere volt), és aztán mondd csak meg, aláírhat-e a marsall egy ilyen táviratot?

Mihály király: Ha nem továbbítják a táviratot, majd továbbítom én.

Antonescu marsall: Hogyan képzelheti, hogy a marsall elárulhatja német szövetségeseit és az országot Oroszország karmaiba dobja?

Mihály király: Ki az áruló, uram? Maga vagy a németek! Maga szavatolta Németország határait, vagy pedig Németország garantálta Románia határait? És meddig szól a garancia? A Milcovig, az Argesig (üvöltve) az Oltig?

Antonescu marsall: Nem vagyok süket. Miért kiabál?

Mihály király: De igenis süket. Különben meghallotta volna az ország jajszavát. Röviden: marsall úr, továbbítja-e vagy sem a táviratot?

Antonescu marsall: Nem! Ebben a formában nem!

Mihály király: Hát akkor hogyan?

Antonescu marsall: Felveszem a kapcsolatot a németekkel.

Mihály király: Mi van? Talán tárgyalgatunk itt, Antonescu úr?

Antonescu marsall: Antonescu marsall.

Mihály király: Antonescu úr, négy éve immár visszaél a jogaimmal. Soha nem volt bizalmam magában, soha nem szimpatizáltam Önnel. Négy éve együtt dolgozom az ellenzékkel a haza megmentésén. Jól tudom, dadogós, ostoba gyermeknek képzel engem. Ezt majd románjaim ítélik meg. De ha azt hiszi, hogy áruló vagyok, a legkellemetlenebb csalódásban lesz része. Az ország és a maga királya vagyok! Meg akarom menteni az országot (öklével ismét az asztalra csap), és ebben senki és semmi nem akadályozhat meg.

Antonescu marsall: Felséges uram, Ön még fiatal és tapasztalatlan.

Mihály király: A szenvedés elegendő tapasztalatot jelent.

Antonescu marsall: Nem rendelkezhet az ország nevében, ha…

Mihály király: A hadsereg főnöke vagyok, és a parancsot kiadtam.

Antonescu marsall: (hevesen) Miféle parancsot? Tudja-e Felséged, hogy Felséged elveszítheti a trónját?

Mihály király: Fenyegetőzik? Maga fenyeget engem? Én hoztam magát hatalomra. Azt hiszi, van még ereje arra, hogy parancsokat osztogasson? És maga, Mihai Antonescu, azonos véleményen van a főnökével?

Mihai Antonescu: Felség hibázik, és téved, ha így ítéli meg a marsallt!

Mihály király: Továbbítják-e a táviratot?

Mihai Antonescu: Erről a marsallnak kell határoznia.

Mihály király: Itt és mostantól kezdve én határozok. Esélyt adtam maguknak arra, hogy megmentsék magukat. Mi több, védelmet akartam nyújtani maguknak. Most is megvédem Önöket – de a tömlöcben. Uraim, le vannak tartóztatva! (lépések zaja, ajtók nyikorgása, majd kiáltások hallatszanak: Fel a kezekkel!)

Ion Antonescu: Hogy, én, az ország marsallja…

Mihály király: Lári-fári! Vigyétek innen. Jöjjön Sănătescu tábornok. 

A sokáig fogva tartott Ion Antonescut és kormányának tagjait is – a kommunisták hathatós közreműködésével – a SZMERS 1945 tavaszán Moszkvába szállította, ahol felvetődött a román háborús bűnösök moszkvai elítélésének lehetősége is.

„A Petru Groza vezette román kormány azonban 1946. április 4-én kiadatási kérelemmel fordult a Szovjetunióhoz a marsall és a többi fogvatartott hazaszállításának érdekében”

A szovjetek április 6-án teljesítették a kérést. Rá egy hónappal elkezdődött a nemzetárulási per.

MEGOSZTÁS