„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Halif Haftar tábornok
Fotó:EUROPRESS/Abdullah DOMA/AFP
Közel nyolc évvel Moammer Kadhafi hatalmának megdöntése és a tábornok megölése után Líbia a bizonytalanságot az egész térségre kisugárzó fekete lyuk. A törzsi és egyéb konfliktusok miatt egymással szemben álló helyi erők ugyanis nem nagyon tudnak közös nevezőre jutni. A káoszba süllyedt országba még 2014-ben befészkelte magát az Iszlám Állam egyik helyi leágazása, s jó két éven át ellenőrizte az olajipar egyik központját, Szirtet. Mellettük ott vannak a két fő hatalmi centrum mindegyikével alkalmi szövetségeket kötő helyi milíciák, amelyek közül a dzsihadistákat nemzetközi támogatással kiszorító miszrátai a legerősebb. Egy ideig reménykedni lehetett abban, hogy az ENSZ közvetítésével a marokkói béketárgyalások nyomán létrejött, Fájesz Szarrádzs vezette, bizonyos iszlamista erőket, köztük a Muzulmán Testvériséget is integráló, a nyugati országok mellett Törökország, Szudán és Katar támogatását élvező nemzeti egységkormányképes lesz helyreállítani az államiságot Líbiában. Mára azonban már látszik, hogy ennek nincs igazán realitása.
Az 1943-ban született tábornok életútja meglehetősen változatos. A líbiai hadseregben szolgálva 1969-ben részt vett a Kadhafit a hatalomba emelő fordulatban, majd négy év múlva az arab-izraeli háborúban az egyiptomi erőket támogató egységek parancsnoka. Jól beszél oroszul, hiszen katonai akadémián Egyiptomban, 1978 és 1983 között pedig Oroszországban tanult. Ezután részese a Csád elleni líbiai hadműveleteknek, s Kadhafi utasítására a csapatkivonásról szóló szerződés aláírása után is folytatja a harcot. Néhány száz katonájával 1987-ben csádi fogságba kerül, majd miután Kadhafi megtagadja, szakít a líbiai vezetővel. Kapcsolatba lép a CIA-val, s amerikai közbenjárásra szabadulva később állampolgárságot is kap. Egy ideig a mai Kongóban és Kenyában él emigrációban, majd 1990 körül 300 beosztottjával menedéket és állampolgárságot kap az Egyesült Államokban. Virginiában telepedik le, s szervezi a líbiai ellenzéket.
A CIA az esetleges felkelés katonai vezetőjét látta benne, ám ez a támogatás csupán egy elvetélt 1996-os felkelésre volt elég. A 2000-es évek javuló légkörében ezek a tervek a háttérbe szorultak, mígnem a líbiai káoszban ismét eljött a tábornok ideje. A polgárháború elején a szárazföldi erők élén harcol egykori parancsnoka ellen. Kadhafi hatalmának megdöntése után összeütközésbe kerül az erősödő iszlamistákkal, így az életét mentve visszatér Amerikába. Ezután a dzsihadisták megtörését kapja feladatul, s 2014-ben már ismét Líbiában megalakítja a nemzeti hadsereget. Obama azonban az iszlamistákkal együttműködve stabilizálná Líbiát, így létrejön az egységkormány. A világi Líbiában gondolkodó Haftar washingtoni „bekötöttsége” ezidőtájt lazul, saját úton indul el, majd elkezd közeledni a Szíria után régióbeli pozícióit tovább erősíteni kívánó Moszkvához.
Gyógyszereket, s a rossz nyelvek szerint az érvényben lévő embargó ellenére állítólag fegyvereket is kap, cserébe katonai bázist ígér a terroristák elleni harchoz az orosz flottának és a hadseregnek. A nemzetközi sajtó arról is cikkezik, hogy orosz kiképzők készítik fel két, Bengazi illetve Tobruk melletti bázison Haftar katonáit. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva a líbiai határtól száz kilométerre különleges egységeket telepített Egyiptomba a Szídi-Barrániban lévő légi támaszpontra, s használja a Matrúh bázist is. A kapcsolatok jellegét illusztrálva a Bloomberg emlékeztet arra is, hogy Oroszországban nyomtatják a tobruki kormány által kibocsátott bankjegyeket is, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig Rómában arra figyelmeztet, hogy Haftar nélkül nincs politikai rendezés Líbiában.
E párhuzam ma még talán túlzónak tűnik, ám nem lehet nem észrevenni, hogy az egységkormánnyal szemben elutasított Haftar körül oldódik a légkör. Legutóbb már az ENSZ főtitkára is tárgyalt vele. Mint arra Mattia Toaldo az Európai Tanács vezető elemzője rámutatott, Moszkva és Washington könnyen megegyezhet Haftar támogatásában, hiszen személye beleillik a terrorizmus elleni közös harcba, amelynek jegyében Donald Trump lelkesen fogadta asz-Sziszi dzsihadistákkal szembeni harciasságát is. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tábornok kapcsolatai mindkét hatalomnál jobbak az átlagosnál.
Úgy tűnik, a Pentagon azért eddig sem hagyta teljesen magára Haftart, mint ahogy Párizs is be-besegített neki, de csökkennek vele szemben az Európai Unió ellenérzései is. Szintén bevonná már a tábornokot az egységkormányba a brit külügyminiszter Boris Johnson, az ENSZ főtitkár António Guterres pedig már meg is látogatta. Tripoli azonban egyelőre hallani sem akar arról, hogy Haftar legyen a közös hadsereg főparancsnoka. Az idő azonban Haftart erősítette, s a tábornok most elérkezni látta az időt arra, hogy a közeledő választások előtt megerősítse alkupozícióit. S mint mindig, most is az erőre alapozva akarja kiterjeszteni amúgy sem kicsi befolyását. Ez azonban könnyen újabb vérontással járhat, ami csak késleltetné Líbiának, mint államnak a megteremtését. De Haftar kockáztatja Amerika és a nyugati országok támogatását is. Washington már fel is szólította a megindított hadművelet leállítására.
Mint arra a Líbiáról több könyvet is publikáló Ronald Bruce St John rámutat, a szétesett észak-afrikai országban ott vannak az amerikaiak, a britek, a franciák, soha nem veszítették szem elől az olaszok, s most visszatérnek az oroszok is. Persze, nyílt katonai beavatkozásról aligha lehet szó, hiszen azt Szíria és Ukrajna mellett aligha bírná Oroszország, a jelenlét azonban másképp is elérhető.
A kutató emlékeztet arra, hogy Moszkva már a II. világháború utáni béketárgyalásokon próbált Líbiában kialkudni egy flotta bázist, s ami akkor nem sikerült, azt most elérheti Haftar helyzetbe hozásával. Emellett Moszkva igyekszik valamit visszaszerezni a hidegháború végével elvesztett régióbeli befolyásából is. A Kremlt azonban nem csak geopolitikai, hanem gazdasági célok is vezérlik. Kadhafi megbuktatása előtt három évvel új erőre kaptak az orosz-líbiai kapcsolatok, miután Moszkva az adósságok egy részének elengedéséért cserébe fegyvert szállíthatott, vasutat épített, s kapott egy jókora szeletet az energetikai szektorban is. A fordulattal több milliárd dollár ragadt benn Líbiában, amelynek Moszkva legalább egy részét szeretné visszanyerni. Emellett a Kreml a további befektetések jegyében már most szeretne hidakat építeni az embargó feloldása utáni időkre is. De ami legalább annyire fontos, Moszkva minden erővel szeretné gyengíteni, vagy legalább a határain kívül tartani az iszlám radikalizmust. Így ahogy Szíriában, úgy Líbiában is vannak Oroszországnak biztonsági érdekei.
A szabadulása után ismeretlen helyen tartózkodó ifjú Kadhafi először videokapcsolatot létesített orosz vezetőkkel, majd ezután találkozott is Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettessel. A Bloomberg forrása szerint a diplomatával levelet juttatott el Vlagyimir Putyinhoz és az orosz kormányhoz, amelyben megosztja elképzeléseit Líbia jövőjéről és politikai támogatást kér elnöki ambícióihoz.
A választásokat az ENSZ 2019-ben akarja megrendezni, összhangban az ország egyesítését célzó erőfeszítéseivel. Az ifjú Kadhafi a hírügynökség szerint elméletileg annak ellenére indulhat az elnöki posztért, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűntettekért körözi.
Mint a hírügynökség megjegyzi, a Kadhafi fiú megbízottja már többször járt Moszkvában, de gyakori vendég 2016 óta az orosz fővárosban a líbiai nemzeti hadsereg parancsnoka Halif Haftar is. Haftar tábornok szintén pályázik az elnöki székre, és sokáig egyértelműen úgy tűnt, hogy Moszkva őt támogatja. A térséget jól ismerő európai diplomaták szerint a Kreml az egymással versengő líbiai frakciókkal párhuzamosan épít ki kapcsolatokat, s ezzel a taktikával az egyik vagy másik csoportot támogató országok előtt jár. S ezt azért teheti meg – húzzák alá elemzők -, mert a Nyugat mindent megtett annak érdekében, hogy káoszba döntse Líbiát, így a szétesett országon belül ennek következtében kialakult konfliktus szereplői egyaránt bíznak Moszkvában.
Moszkva igyekszik életet lehelni az energetikai kapcsolatokba is. Mint arra a Bloomberg emlékeztet, Moszkvában a Gazprommal és a Tatnyefttyel tárgyalt a Kadhafi idején futó projektek felújításáról a líbiai nemzeti olajtársaság első embere Musztafa Szanalla.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
