Kezdőlap » x-demokrata » A CIA ügynökéből Putyin favoritja
Halif Haftar tábornok #moszkvater

A CIA ügynökéből Putyin favoritja

A Tripolit ostromló Haftar tábornok támogatásával Moszkva Szíria után a Líbia körül folyó hatalmi játszmába is beszállt

Az ENSZ égisze alatt létrehozott líbiai egységkormány képtelen stabilizálni az észak-afrikai országot, amely Szíriához hasonlóan a nagyhatalmi szembenállás terepévé válik. Az érdekelt nyugati országok megint csak Moszkva feltűnését nézik ferde szemmel. A Líbiában 2017-től aktivizálódott Kreml a belső erők közül a most Tripolit ostromló Halif Haftar tábornokot támogatja, közben azonban egy ideje már párhuzamosan épít ki kapcsolatokat az egymással versengő líbiai frakciókkal. Kérdés, hogy Haftar döntésre tudja-e vinni a dolgot, avagy felizzik a polgárháború? Ezt elmélyíti-e a globális szereplők aktivizálódása, vagy ez majd a politikai rendezés felé löki a feleket. S ami a legfontosabb, Haftar képes lenne-e stabilizálni a káoszba süllyedt országot, az megállítva ezzel az országon keresztül Európába áramló migránsok áradatát.

Halif Haftar tábornok #moszkvater
Halif Haftar tábornok
Fotó:EUROPRESS/Abdullah DOMA/AFP

Közel nyolc évvel Moammer Kadhafi hatalmának megdöntése és a tábornok megölése után Líbia a bizonytalanságot az egész térségre kisugárzó fekete lyuk. A törzsi és egyéb konfliktusok miatt egymással szemben álló helyi erők ugyanis nem nagyon tudnak közös nevezőre jutni. A káoszba süllyedt országba még 2014-ben befészkelte magát az Iszlám Állam egyik helyi leágazása, s jó két éven át ellenőrizte az olajipar egyik központját, Szirtet. Mellettük ott vannak a két fő hatalmi centrum mindegyikével alkalmi szövetségeket kötő helyi milíciák, amelyek közül a dzsihadistákat nemzetközi támogatással kiszorító miszrátai a legerősebb. Egy ideig reménykedni lehetett abban, hogy az ENSZ közvetítésével a marokkói béketárgyalások nyomán létrejött, Fájesz Szarrádzs vezette, bizonyos iszlamista erőket, köztük a Muzulmán Testvériséget is integráló, a nyugati országok mellett Törökország, Szudán és Katar támogatását élvező nemzeti egységkormányképes lesz helyreállítani az államiságot Líbiában. Mára azonban már látszik, hogy ennek nincs igazán realitása.

„A tripoliak fő ellenlábasa a még 2014-ben megválasztott parlament vagy más néven a tobruki kormány, amely az ország olajban gazdag északkeleti részét, benne a „fekete arany” exportja szempontjából két kulcsfontosságú kikötőt ellenőrzi, s 2015-től katonai erőinek parancsnoka az Egyiptom, az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia és immár Oroszország által támogatott, magát marsallnak nevező Halif Haftar”

Az 1943-ban született tábornok életútja meglehetősen változatos. A líbiai hadseregben szolgálva 1969-ben részt vett a Kadhafit a hatalomba emelő fordulatban, majd négy év múlva az arab-izraeli háborúban az egyiptomi erőket támogató egységek parancsnoka. Jól beszél oroszul, hiszen katonai akadémián Egyiptomban, 1978 és 1983 között pedig Oroszországban tanult. Ezután részese a Csád elleni líbiai hadműveleteknek, s Kadhafi utasítására a csapatkivonásról szóló szerződés aláírása után is folytatja a harcot. Néhány száz katonájával 1987-ben csádi fogságba kerül, majd miután Kadhafi megtagadja, szakít a líbiai vezetővel. Kapcsolatba lép a CIA-val, s amerikai közbenjárásra szabadulva később állampolgárságot is kap. Egy ideig a mai Kongóban és Kenyában él emigrációban, majd 1990 körül 300 beosztottjával menedéket és állampolgárságot kap az Egyesült Államokban. Virginiában telepedik le, s szervezi a líbiai ellenzéket.

A CIA az esetleges felkelés katonai vezetőjét látta benne, ám ez a támogatás csupán egy elvetélt 1996-os felkelésre volt elég. A 2000-es évek javuló légkörében ezek a tervek a háttérbe szorultak, mígnem a líbiai káoszban ismét eljött a tábornok ideje. A polgárháború elején a szárazföldi erők élén harcol egykori parancsnoka ellen. Kadhafi hatalmának megdöntése után összeütközésbe kerül az erősödő iszlamistákkal, így az életét mentve visszatér Amerikába. Ezután a dzsihadisták megtörését kapja feladatul, s 2014-ben már ismét Líbiában megalakítja a nemzeti hadsereget. Obama azonban az iszlamistákkal együttműködve stabilizálná Líbiát, így létrejön az egységkormány. A világi Líbiában gondolkodó Haftar washingtoni „bekötöttsége” ezidőtájt lazul, saját úton indul el, majd elkezd közeledni a Szíria után régióbeli pozícióit tovább erősíteni kívánó Moszkvához.

„Haftar ezután többször is járt Moszkvában, majd a líbiai partoknál állomásozó Kuznyecov admirálisról elnevezett repülőgép hordozó cirkálót látogatta meg, ahonnan video konferencia keretében tárgyalt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel”

Gyógyszereket, s a rossz nyelvek szerint az érvényben lévő embargó ellenére állítólag fegyvereket is kap, cserébe katonai bázist ígér a terroristák elleni harchoz az orosz flottának és a hadseregnek. A nemzetközi sajtó arról is cikkezik, hogy orosz kiképzők készítik fel két, Bengazi illetve Tobruk melletti bázison Haftar katonáit. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva a líbiai határtól száz kilométerre különleges egységeket telepített Egyiptomba a Szídi-Barrániban lévő légi támaszpontra, s használja a Matrúh bázist is. A kapcsolatok jellegét illusztrálva a Bloomberg emlékeztet arra is, hogy Oroszországban nyomtatják a tobruki kormány által kibocsátott bankjegyeket is, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig Rómában arra figyelmeztet, hogy Haftar nélkül nincs politikai rendezés Líbiában.

„A tábornok egyes elemzők szerint elindult egyik fő pártfogója, Abdel Fattah asz-Sziszi egyiptomi elnök útján, aki az iszlamistákat kiszorítva pragmatikusan úgy közeledett Moszkvához, hogy közben a Nyugattal sem került szembe”

E párhuzam ma még talán túlzónak tűnik, ám nem lehet nem észrevenni, hogy az egységkormánnyal szemben elutasított Haftar körül oldódik a légkör. Legutóbb már az ENSZ főtitkára is tárgyalt vele. Mint arra Mattia Toaldo az Európai Tanács vezető elemzője rámutatott, Moszkva és Washington könnyen megegyezhet Haftar támogatásában, hiszen személye beleillik a terrorizmus elleni közös harcba, amelynek jegyében Donald Trump lelkesen fogadta asz-Sziszi dzsihadistákkal szembeni harciasságát is. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tábornok kapcsolatai mindkét hatalomnál jobbak az átlagosnál.

Úgy tűnik, a Pentagon azért eddig sem hagyta teljesen magára Haftart, mint ahogy Párizs is be-besegített neki, de csökkennek vele szemben az Európai Unió ellenérzései is. Szintén bevonná már a tábornokot az egységkormányba a brit külügyminiszter Boris Johnson, az ENSZ főtitkár António Guterres pedig már meg is látogatta. Tripoli azonban egyelőre hallani sem akar arról, hogy Haftar legyen a közös hadsereg főparancsnoka. Az idő azonban Haftart erősítette, s a tábornok most elérkezni látta az időt arra, hogy a közeledő választások előtt megerősítse alkupozícióit. S mint mindig, most is az erőre alapozva akarja kiterjeszteni amúgy sem kicsi befolyását. Ez azonban könnyen újabb vérontással járhat, ami csak késleltetné Líbiának, mint államnak a megteremtését. De Haftar kockáztatja Amerika és a nyugati országok támogatását is. Washington már fel is szólította a megindított hadművelet leállítására.

„A politikai iszlámmal szembenálló erők – Szíriában Aszad, Egyiptomban asz-Sziszi, Libanonban Aoun – támogatásán keresztül közel-keleti pozícióit erősítő Moszkva Haftaron keresztül most visszatér Észak-Afrikába is”

Mint arra a Líbiáról több könyvet is publikáló Ronald Bruce St John rámutat, a szétesett észak-afrikai országban ott vannak az amerikaiak, a britek, a franciák, soha nem veszítették szem elől az olaszok, s most visszatérnek az oroszok is. Persze, nyílt katonai beavatkozásról aligha lehet szó, hiszen azt Szíria és Ukrajna mellett aligha bírná Oroszország, a jelenlét azonban másképp is elérhető.

A kutató emlékeztet arra, hogy Moszkva már a II. világháború utáni béketárgyalásokon próbált Líbiában kialkudni egy flotta bázist, s ami akkor nem sikerült, azt most elérheti Haftar helyzetbe hozásával. Emellett Moszkva igyekszik valamit visszaszerezni a hidegháború végével elvesztett régióbeli befolyásából is. A Kremlt azonban nem csak geopolitikai, hanem gazdasági célok is vezérlik. Kadhafi megbuktatása előtt három évvel új erőre kaptak az orosz-líbiai kapcsolatok, miután Moszkva az adósságok egy részének elengedéséért cserébe fegyvert szállíthatott, vasutat épített, s kapott egy jókora szeletet az energetikai szektorban is.  A fordulattal több milliárd dollár ragadt benn Líbiában, amelynek Moszkva legalább egy részét szeretné visszanyerni. Emellett a Kreml a további befektetések jegyében már most szeretne hidakat építeni az embargó feloldása utáni időkre is. De ami legalább annyire fontos, Moszkva minden erővel szeretné gyengíteni, vagy legalább a határain kívül tartani az iszlám radikalizmust. Így ahogy Szíriában, úgy Líbiában is vannak Oroszországnak biztonsági érdekei.

„De Moszkvánál keresett támogatást államfői ambícióihoz a meggyilkolt líbiai elnök Moammer Kadhafi börtönből szabadult fia is”

A szabadulása után ismeretlen helyen tartózkodó ifjú Kadhafi először videokapcsolatot létesített orosz vezetőkkel, majd ezután találkozott is Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettessel. A Bloomberg forrása szerint a diplomatával levelet juttatott el Vlagyimir Putyinhoz és az orosz kormányhoz, amelyben megosztja elképzeléseit Líbia jövőjéről és politikai támogatást kér elnöki ambícióihoz.

A választásokat az ENSZ 2019-ben akarja megrendezni, összhangban az ország egyesítését célzó erőfeszítéseivel. Az ifjú Kadhafi a hírügynökség szerint elméletileg annak ellenére indulhat az elnöki posztért, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűntettekért körözi.

Mint a hírügynökség megjegyzi, a Kadhafi fiú megbízottja már többször járt Moszkvában, de gyakori vendég 2016 óta az orosz fővárosban a líbiai nemzeti hadsereg parancsnoka Halif Haftar is. Haftar tábornok szintén pályázik az elnöki székre, és sokáig egyértelműen úgy tűnt, hogy Moszkva őt támogatja. A térséget jól ismerő európai diplomaták szerint a Kreml az egymással versengő líbiai frakciókkal párhuzamosan épít ki kapcsolatokat, s ezzel a taktikával az egyik vagy másik csoportot támogató országok előtt jár. S ezt azért teheti meg – húzzák alá elemzők -, mert a Nyugat mindent megtett annak érdekében, hogy káoszba döntse Líbiát, így a szétesett országon belül ennek következtében kialakult konfliktus szereplői egyaránt bíznak Moszkvában.

„Ennek a politikának már megvannak az első eredményei is. Oroszország tárgyalásokat folytatott Líbiával egy Bengazi és Szirt közötti gyorsvasút építéséről, s e 2,2 milliárd eurós üzlet mellett Tripoli 700 millió dollárért vásárolt még egymillió tonna búzát is”

Moszkva igyekszik életet lehelni az energetikai kapcsolatokba is. Mint arra a Bloomberg emlékeztet, Moszkvában a Gazprommal és a Tatnyefttyel tárgyalt a Kadhafi idején futó projektek felújításáról a líbiai nemzeti olajtársaság első embere Musztafa Szanalla.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.