//A cél előtt elbukó őstehetség
Ribakov az 1979-es nyári Szpartakiádon ezüstérmes lett #moszkvater

A cél előtt elbukó őstehetség

Valahol azt olvastam egyszer, hogy a sport igazságtalan. Dolgozol, készülsz, tanulsz, és a végén kikapsz. Nem válnak valóra az álmaid. Van olyan, akit ez felőröl, megtör vagy nevezd, ahogy akarod. Olyan is van, aki átlép ezen, és dolgozik tovább, hogy bebizonyítsa magának, ő azért mégis győztes lesz. Aztán a cél előtt másodszor is elbukik… Viktor Ribakov szovjet ökölvívó erről könyvet írhatna. Kevés olyan sportoló van, akivel ennyire elbánt a sport. Vagy a sors?

Ribakov az 1979-es nyári Szpartakiádon ezüstérmes lett #moszkvater
Ribakov az 1979-es nyári Szpartakiádon ezüstérmes lett
Fotó:EUROPRESS/Dmitryi Donskoy/Sputnik

Ribakov egy Magadan melletti kis faluban, Olában született 1954-ben. Apját nem ismerte, az anyja alkoholista volt, ezért a kis Viktor állami gondozásba került. A 20. század közepén kevesen tudtak kitörni egy vidéki internátusból. Ribakov később azt nyilatkozta, hogy szerinte egykori állami gondozott társai közül nem sokan érték el a középkorúságot sem, a mindennapos verekedések, küzdelem egy falat kenyérért elpusztított szinte mindenkit.

„De Ribakovot nem olyan fából faragták. A „kóteros” évek megedzették fizikailag és mentálisan is”

Mindene volt a sport. Ha kellett focizott, ha kellett kosárlabdázott vagy sakkozott. Télen a hoki volt a sláger a nevelőintézetben. Gyorsan kapcsolt bármilyen szituációban, villámgyorsan hozott döntéseket az adott pillanatban. Ilyen képességek mellett sem vitte volna azonban többre az utcagyerek státusznál, ha egyszer társai nem csalják le az olai boksz terembe. Gennagyij Rizskov edző meglátta benne a tehetséget. Néhány hét alatt Ribakov szinte helyi nevezetességgé vált.

„Az edzéseken komolyan dolgozott és a tanultak mellett ott volt benne a csibészség, ráadásul fordított alapállású volt. A szparringokon sorra verte a nálánál kétszer nagyobbakat is”

Az intézeti árva megnyerte minden meccsét, így meghívták Moszkvába az ifjúsági bajnokságra. Hősünket szinte letaglózta a város. Ennyi embert életében összesen nem látott, mint a fővárosban egyetlen óra alatt. Szovjet ifjúsági bajnokként tért vissza Olába, ahol folytatta az edzéseket. A bajnokságon mutatott teljesítményére felfigyelt a neves magadani edző, Borisz Gitman. Ahogy Ribakov a tapasztalt edzőhöz került, a tudása napról napra fejlődött. Gitman szerzett neki munkát – amolyan bújtatott sportállás volt ez – csak a boksszal kellett törődnie. Az edzéseken és a szparringokon mutatott teljesítménye meggyőzte Gitmant.

„Nem tudom, valahogy minden olyan könnyen ment. Bementem a ringbe és győztem. Aztán újra, újra és újra, miközben azt láttam, hogy mellettem vért izzadnak az emberek”

– mondta később egy interjúban.

Ribakov 1974-ben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, majd egy év múlva az 54 kilogrammos súlycsoportban a felnőttek között is. A felnőtt Európa-bajnokság előtt kivitték a válogatottat az Egyesült Államokba edzőtáborozni. A szparringokon sorban csapkodta le amerikai ellenfeleit.

„Elrepültem egy olyan országba, amiről azt tanultam, hogy szegénység van, a feketéket lemészárolják és mindenki éhezik. Aztán ahogy megérkeztünk Las Vegasba, a látottaktól seggre ültem. A mai napig az orromban érzem a női parfümök és a szivarfüst illatát”

– nyilatkozta visszaemlékezve erre a turnéra az Eurosportnak.

A Las Vegas-i edzőtáborban mutatott teljesítménye és az Európa-bajnokságon aratott győzelem után nyilvánvaló volt, hogy a szovjet szövetségi kapitány Ribakovot indítja az 54 kilogrammosok között a montreali olimpián is. Az első három akadályt simán vette. A döntőbe jutásért az amerikai Mooney volt az ellenfél. Miután Viktor másodszor is leütötte az amerikait, a stáb már a döntőt ünnepelte. Ám az eredményhirdetés mindenkit letaglózott. A döntőbe 4:1-es pontozással az amerikai fiú jutott… A szövetség megóvta a meccset, aminek következtében az összes pontozóbírót örökre eltiltották, de az eredményt nem változtatták meg.

„Ribakov szinte nem is értette, hogy mi történt. Megvert mindenkit, mégis „csak” bronzéremmel tért haza… Őt nem vigasztalta, hogy a pontozókat eltiltották”

„Sok dolog játszik közre abban, hogy nyerj. Mit tudom én megfáztál, vagy megsérült a lábad, nem jó helyre ültél, ilyesmi. Aztán ezek közül valamelyik elb…a a négyéves munkádat” – nyilatkozta az olimpia után némi szarkazmussal.

Ribakov nekiállt egy újabb négyéves ciklusnak, hogy a moszkvai olimpián már az ő nyakába akasszák az aranyérmet. Még bíztatásul nyert két Európa-bajnokságot. Viszont egyre nehezebben tudott befogyasztani 57 kilogrammba, ezért megkérte a szakvezetést, hadd induljon a 60 kilósok között. A vezetők ezt elutasították, így a fogyasztástól legyengülve ismét kikapott a döntőbe jutásért attól a német Finktől, akit egy évvel korábban Kölnben könnyedén megvert. Ismét bronzérem…

Az olimpia után megromlott a viszonya a vezetőséggel. A felkészülést is kritizálta, aminek következtében úgy összeveszett Artyom Lavrov szövetségi kapitánnyal, hogy az nem vitte el az 1982-es világbajnokságra. Azzal az indokkal, hogy pihenjen. Mikor ezt Ribakov szóvá tette, Lavrov csak ennyit mondott neki:

„Takarodj a válogatottól, nálunk nincsenek pótolhatatlan emberek”

Viktor Ribakov 26 évesen bejelentette, hogy befejezi a pályafutását. Miután a hadsereg sportolója volt, kiküldték az NDK-ba, hogy legyen a kinti bokszolók edzője. Ez olyan jól sikerült, hogy a csapata sorra nyerte a Fegyveres erők csapatbajnokságait. Ribakov az utazások közt rájött, hogy némi árukapcsolással egészen szép mellékkeresetre lehet szert tenni. A németek szerették a kaviárt és az aranyat, a szovjetek pedig a német műszaki cikkeket.

Egy idő után a többi tisztet zavarta Ribakov és a bokszolói akkoriban fényűzőnek tűnő élete. Ezért a büntetlenségért cserébe az egyik ökölvívó néhány porcelán szobrot rejtett el Ribakov szobájában, ahol azt az éjszakai házkutatás alatt meg is találták…

„Csempészésért, mint honvéd százados hat év börtönbüntetést kapott. Így lett a tehetséges edzőből elítélt”

„Az ítélethirdetéskor láttam a bíró szemén: miért éppen ő? Hiszen mindenki, aki külföldön szolgált, az csempészett is, ráadásul a hatalom tudtával” – nyilatkozta később.

Ribakov a börtönben sem tagadta meg magát. A vérében ott voltak az intézeti évek. Ha kellett, odacsapott, de sem az elítéltek, sem a börtön vezetése nem tudta megtörni. Így inkább békén hagyták. Három év letöltése után feltételesen szabadlábra helyezték.

„Úgy jöttem ki a börtönből, hogy nem kellett szemen köpnöm magam. Senkinek nem ártottam. Ez a legfontosabb”

– emlékezett vissza a börtönévekre az Eurosportnak

Az 1988-as szabadulás után ismét Gitman vette a szárnyai alá. A szovjet boksz szövetség nem tartott rá igényt, így az akkor már kanadai emigrációban élő Gitman kihívta magához, hogy profi bokszolót faragjon belőle, és mellette képezze magát, mint edző. A profi karrierből promóter és menedzser híján nem lett semmi. Egyetlen profi mérkőzését az addigi két meccsén veretlen Dion Steward ellen vívta. „A sajtókonferencián az ellenfelem mondott rám mindent. Én addig nem találkoztam ilyennel. Bennünket arra neveltek, hogy tiszteljük az ellenfelüket. Úgy felidegesített, hogy másnap agyba-főbe vertem” – idézte fel a meccset.

„Híre ment, hogy mekkora verésben részesítette Stewardot, így mindenhová meghívták szparring partnernek”

Aki világbajnoki címmeccsre készült, az meghívta az oroszt. „Bejártam Amerikát. Fizették az utamat, a szállásomat, kajámat, és 100 dollárt kaptam menetenként. Amíg Amerikában voltam, a lányomnak köszönhetően kibékültem a feleségemmel is” – mesélte.

Ezek után az orosz boksz szövetség 2001-ben rehabilitálta és hazahívta. Dolgozik a szövetségben, mellette Szentpéterváron edzősködik. 219 amatőr mérkőzéséből 206-ot megnyert, a többségét kiütéssel. Profiként egy mérkőzés TKO győzelem.

Ribakov méltán lett az ökölvívás egyik legendája még úgy is, hogy nincs olimpiai aranyérme. De arról ő tehet a legkevésbé…

Forrás:

wikipedia.ru

eurosport.com

MEGOSZTÁS

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.