„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

A „béna kacsa” rakétái

2024. nov. 23.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

Joe Biden amerikai elnök november 17-én napvilágot látott döntése az amerikai rakéták Oroszország mélységében lévő célpontok elleni alkalmazásáról, valamint a döntéshez történt azonnali brit és francia csatlakozás jó alkalmat kínál a globális Nyugat általános politikai és morális állapotáról történő mintavételhez. A döntés katonapolitikai és katonatechnikai lényege, hogy Ukrajna mostantól az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által leszállított 300-500 kilométer hatótávolságú rakétákkal Oroszország belső területein lévő célpontokat is támadhat, kikényszerítve orosz katonai válaszlépéseket, s formailag is orosz-NATO szintre emelve a háborút.

Varga György írása a #moszkvater.com számára

„A globális Nyugat nem kívánja Ukrajna formai vereségét megvárni, realizálni, s ezért előre menekül, eszkalál” #moszkvater

„A globális Nyugat nem kívánja Ukrajna formai vereségét megvárni, realizálni, s ezért előre menekül, eszkalál”
Fotó:EUROPRESS/Press service of the 24th mechanized brigade named after King Danylo/AFP

Mivel az orosz vezetés már korábban jelezte, tudatában vannak, hogy e rakéták csak nyugati humán erőforrások (katonák, mérnökök) részvételével vezethetők célra, e rakéták alkalmazását úgy tekintik, hogy a NATO országok közvetlenül részt vesznek a háborúban. Azaz, a hadműveleti kategóriába tartozó rakéták orosz területen való megjelenése a háborút közvetlen NATO-orosz konfliktussá eszkalálja, melyre a lehetőség november 17. óta az ukrán vezetés kezében van.

„Önmagában az a tény, hogy Joe Biden az ukrajnai háború eszkalációjáról leköszönő elnökként hozott döntést – az amerikai elnökök úgynevezett béna kacsa állapotában –, egyértelműen jelzi az amerikai demokrácia általános hanyatlását, s erős gyanakvást ébreszt, hogy az úgynevezett mély állam nemcsak az összeesküvés elméletek szintjén, hanem a valóságban is létezik, és nem akar megbékélni a november 5-i választások eredményeivel, a megválasztott elnök ukrajnai háború lezárásáról vallott nézeteivel”

Az elnökválasztás és az új elnök beiktatása közötti időszakban minden demokratikus országban, minden demokratikusan gondolkodó politikus, írott és íratlan szabályoktól függetlenül tartózkodik stratégiai fontosságú döntések meghozatalától, mivel saját döntése következményeinek kezelésére már nem lenne módja, a heteken belül hivatalba lépő utódot pedig nem hozhatja kritikus helyzetbe, és nem állíthatja prognosztizálható döntési kényszerek elé. Ezért nevezik ezt az időszakot a „béna kacsa” időszakának. A hivatalban lévő vezető jogköre de jure nem korlátozott, de a demokratikus kormányzati intézményrendszer működtetése visszafogottságot követel, pontosan az ország jövője, az új legitim vezető választásokon frissen legitimált programjának realizálása érdekében.

Ez a demokratikus gyakorlat elvárt a demokratikus hatalomgyakorlás minden szintjén, államfőválasztástól kormányváltáson át az önkormányzati szintig. Államfői és kormányzati dimenzióban a költségvetés állapotát, az ország pénzügyi helyzetét és természetesen az ország biztonságát, külpolitikai kapcsolatait érintő kérdések jelentik elsősorban a tabu tárgyát képező döntések körét. Stratégiai kérdésekben azért nem illik döntéseket hozni egy „béna kacsa” állapotban lévő vezetőnek, mert a stratégiai döntések általános jellemzője, hogy 1.) sokszor visszafordíthatatlan következményekkel járnak, 2.) igénybe veszik az adott szervezet, ország rendelkezésre álló erőforrások jelentős részét, 3.) olyan út követésére késztetik az adott szervezetet, országot, mely évekre, vagy évtizedekre kihat működésére.

Amikor a „béna kacsa” állapotban lévő vezető – Joe Biden amerikai elnök – stratégiai döntést hoz, azaz háborús szintig eszkalálja az ukrajnai háborúban való amerikai (és ezzel a brit és a francia) katonai részvételt, akkor tökéletesen tudatában van (vagy nem!), hogy döntésének következményeit, valószínűsíthető hátrányait már nem neki kell kezelni.

„Az ukrajnai háborút tovább eszkaláló döntés az elnökválasztás után mintegy tíz nappal született, egy olyan társadalomban, ahol a választók egyértelmű és jelentős többsége azt a Donald Trumpot támogatta, aki az ukrajnai háború gyors lezárását ígérte”

A demokrácia-deficitről történő gondolkodást stimulálja, hogy Biden esetében egy olyan amerikai államfőről van szó, akiről saját pártja már 2024 júliusában megállapította, hogy nem alkalmas az Egyesült Államok további vezetésére, így kivették az elnökválasztási kampány utolsó szakaszából. A választók Kamala Harrist, Biden alelnökét sem támogatták, hogy elnökként folytassa azt a külpolitikai kurzust, amit Joe Bidennel a jelen elnöki ciklusban együtt vittek, beleértve az ukrajnai háború kezelését.

Még rosszabb a helyzet, ha a döntésen keresztül azt vizsgáljuk, milyen állapotban van az a politikai és szakmai elit, amely a Biden-adminisztráció gerincét képezi. A nemzetbiztonsági tanácsadó, a külügy- és a védelmi minisztériumok vezetői, a Demokrata Párt kormányzati befolyással bíró politikusai, és a mögöttük lévő pénzügyi, ipari elit képviselői tökéletesen tisztában vannak a „béna kacsa” állapot politikai, jogi, pénzügyi és morális tartalmával, a helyzetből potenciálisan megjelenő következményekkel mind az Egyesült Államok lakosságára, mind a beiktatásra váró államfő kormányzati lehetőségeinek akadályozására vonatkozóan. Mindennek ellenére ezek a politikusok, háttéremberek az adminisztráció részeként bevállalták, és ezzel maguk is ösztönzik a háború eszkalációját az új elnök beiktatása előtti időszakban.

A brit döntés – az Egyesült Államokhoz hasonlóan engedélyt adni Ukrajnának a közepes hatótávolságú rakéták korlátozás nélküli használatára – nagyon mély és sok elemzést nem igényel, a britek történelmi oroszellenessége sok mindent megmagyaráz.

„A brit társadalom 2022 óta már a negyedik miniszterelnököt fogyasztja, mert fontosabb a politikai elit számára Oroszország végleges meggyengítése, mint saját társadalmuk jóléte, az ország belső stabilitása”

Boris Johnson volt miniszterelnök önmagában nagyot alkotott az ukrajnai háborúban, hiszen 2022. április 9-i kijevi megjelenése félreérthetetlenül összefonódott az ukrán-orosz háború békés lezárásának blokkolásával.  Nevéhez fűződik Ukrajna nyugati támogatással befutott több mint két éve tartó „sikertörténete”, amit legjobban a most engedélyezett rakéták használatának pánikszerű engedélyezése demonstrál. A briteknek persze van félelmük a következményektől, amit az bizonyít, hogy Franciaországgal együtt csak azután jelentették be az orosz mélységi területek elleni rakétacsapások engedélyezését, hogy az Egyesült Államok elindította a folyamatot. Ebből is látszik, hogy a brit vagy a francia vezetés nem kockáztatna meg egyedül egy brit-orosz vagy francia-orosz mérkőzést sem a hagyományos, sem a nukleáris fegyverek kategóriában.

„Franciaország lépése és elmúlt években folytatott Ukrajna- és Oroszország-politikája sajnálatra méltó, Macron elnök részéről pedig méltatlan Franciaország korábbi karizmatikus történelmi vezetőivel szemben”

A francia elnök „következetességét” mutatja, hogy egyik nap Európa stratégiai autonómiájának fontosságáról beszél, majd másnap az angolszász „héja” politikához csatlakozik, nulla európai érdek mentén. Francia csapatok hadba küldését jelenti be az orosz haderő ellen, és orosz stratégiai célok francia rakétákkal történő támadását engedélyezi. Vannak tehát problémák a stratégiai kitekintéssel és előrelátással. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Franciaország a helyzetet az EU egyetlen atomfegyvert birtokló országaként eszkalálja a III. világháború irányába, akkor nagyon nehéz választ keresni a Macron elnök döntése mögötti legitimáció kérdésére, különösen úgy, hogy a francia társadalmat eszébe sem jut megkérdezni, szeretnének-e atomháborút vívni abban az Európában, ahol közvetlen francia nemzeti érdekek nincsenek veszélyben. Sem Franciaországot, sem pedig szövetségi rendszerét, a NATO-t nem érte támadás, s az ukrajnai háború eszkalálása francia biztonsági és gazdasági érdekeket is sért. (Az állítás ellenkezőjét nehéz lenne bizonyítani.)

Ha megnézzük, hogy az ukrajnai háború nem veszélyeztet amerikai, brit és francia területeket, s ezen országok lakosságát sem, akkor felmerül a kérdés, milyen érdekek alapján engedélyezik ezen országok vezetői az Oroszország stratégiai céljai elleni rakétaindításokat, tudva, hogy e ponttól kezdve saját népeik számára hoznak/hozhatnak létre olyan következményeket, melyekben az amerikai, a brit és a francia társadalmak nem igen érdekeltek.

„Van-e társadalmi támogatása a jelzett országokban az ukrajnai háború eszkalációjának? Az Egyesült Államok tekintetében egyértelműen kijelenthető, hogy nincs, hiszen november 5-én a háborúpárti elnökjelöltet leszavazták, és fölényesen győzött Donald Trump, aki a háború gyors lezárását ígérte programjában”

Ez a program meggyőző többséget hozott létre Trump számára a szenátusban és a képviselőházban is az elnökválasztással egy időben tartott részidős választásokon. E folyamatok és választási eredmények fényében Joe Biden döntése bárkinek az érdekeit képviselheti, de semmiképpen nem az amerikai társadalomét, mely erről egy jó héttel korábban maga döntött.

„Hasonló helyzet van Nagy-Britanniában és Franciaországban is, ahol kormányzati képességgel alig-alig rendelkező politikai erők hoznak döntéseket saját társadalmaiknak soha fel nem tett kérdésekben, de évtizedekre kiható következményekkel”

Amennyiben az amerikai, a brit és a francia döntéseket az ukrajnai háború megnyerésével kapcsolatban eddig hangoztatott nyugati álláspont oldaláról vizsgáljuk, akkor erős a gyanúnk, hogy a közepes hatótávolságú rakéták bevetésének engedélyezése a „pánik” fokozat következő lépése. Az orosz hadsereg térnyerési mutatói Ukrajnában nem hagynak kétséget afelől, megnyerheti-e a háborút egy évi 6 milliárd dollár (2021) katonai költségvetéssel rendelkező ország a világ legerősebb atomhatalmával szemben. A Nyugat felelősségének kérdésével nagyon sok nyugati fővárosban nem kívánnak szembesülni, a rövidtávú beismerés helyett jó ötletnek látszik az időhúzásként szolgáló további eszkaláció.

A rakéták orosz mélységi célok elleni használatáról hozott, s november 17-én nyilvánosságot látott döntés emeli az orosz-NATO proxy háború tétjeit, Oroszországot nyilvánvalóan reagálásra készteti, ami reményt adhat a katonai szempontból az ukrán vereség elkerüléséhez elengedhetetlen nyugati beavatkozás morális indoklására. Vélhetően ez is a cél, mivel a proxy háború formai megjelenése – az ukrán-orosz háború – a harctéren eldőlni látszik.

„A globális Nyugat nem kívánja Ukrajna formai vereségét megvárni, realizálni, s ezért előre menekül, eszkalál”

„ha Putyin nyer, mi veszítünk” szlogen washingtoni, londoni, párizsi és brüsszeli kitalálói nem ismerhetik el, hogy tévútra vezették Ukrajnát, és mintegy 50 országot, melyek egy blokként, sok-sok pénzt, szankciót, fegyvert, gazdasági hátrányt elszenvedve, beleadva végül az ukrán-orosz háború veszteseinek szerepébe kerülnek. Nehéz már ma is, de az ukrán politikai, katonai és gazdasági helyzet romlását látva a jövőben még nehezebb lesz szövetségesi körben is eladni azt az európai háborút, melyben egyre jobban körvonalazódik az eredmény.

„Ukrajnát szétverettük, de Oroszország nem esett térdre. Putyin nem beteg, az orosz gazdaság működik, a világgazdaság energetikai, közlekedési, pénzpiaci és kereskedelmi alrendszereit hatékonyan tönkretettük, s az Európai Unió pedig a végét járja”

Az amerikai, a brit és a francia rakéták oroszországi stratégiai célok elleni bevetése az eszkaláció azon szintje, mely kimeríti az orosz nukleáris fegyverek bevetésének küszöbeként meghatározott legújabb orosz elveket: „ha nem nukleáris hatalomnak tekinthető ország (értsd Ukrajna) veszélyezteti nukleáris nagyhatalom (értsd USA, Nagy-Britannia, Franciaország) segítségével Oroszország létét, Moszkva atomfegyverrel válaszolhat”.

Az orosz szakmai magyarázat szerint, egy Moszkva irányába repülő, atomrobbanófej hordozására is alkalmas amerikai, brit vagy francia rakéta néhány száz kilométerről történő indítása magában hordja az orosz döntési központokra mért nukleáris csapás meglepetésszerű lehetőségét, így az orosz katonai vezetésnek így kell azt kezelnie, beleértve a válaszcsapásról szóló döntés meghozatalát. Hasonló, sőt gyengébb paraméterű, és távolabb elhelyezett szovjet rakéták kubai megjelenése 1962-ben minden biztonságpolitikai szakértő szerint jogosan volt elfogadhatatlan Washington számára, és a Kennedy-Hruscsov páros értelmesen elkerülte a helyzet eszkalációját.

„Ma a szektásan atlantista, vagy egyszerűen csak oroszellenes szakértők szemrebbenés nélkül nem látnak okot aggodalomra a NATO országok rakétáinak ukrajnai indításával kapcsolatban. Méghozzá úgy, hogy Ukrajna nem a NATO tagja, s NATO országok területét, lakosságát nem éri katonai támadás, a kollektív védelem szükségessége pedig szóba sem jöhet”

A NATO országok kormányai – mint jelen esetben Washington, London és Párizs – maguk döntöttek, mennyire vesznek részt meghívatlanul egy olyan háborúban, mely nélkülük egyébként már rég lezárható lett volna.

A november 17-i döntést három NATO-ország vezetése hozta meg, a fentebb jelzett belső legitimációs problémák mellett, melyek közül az amerikai döntés – mely valamennyinek alapját képezte – kirívóan demokrácia deficitet mutat. Külpolitikai téren további 29 NATO-ország várhatja, milyen hátrányokkal szembesül a teljes szövetség, ahol három provokátor miatt – s az amerikai döntés mögötti nulla társadalmi támogatás mellett – 32 NATO tagország kollektív védelme szükségességének indokolására kerülhet sor akár napokon, heteken belül, ha Oroszország lereagálja a stratégiai objektumai elleni immár „NATO támadásokat”.

„Felmerül a kérdés, jár-e kollektív védelem provokátor országoknak, amelyek saját politikai rendszerük demokrácia deficitjét kihasználva világháborúvá eszkalálhatnak egy olyan háborút, mely a politikai Nyugat hathatós támogatásával jött létre, s kerülte el a két közvetlen résztvevő által történő lezárást a háború negyedik napján megkezdett, de a brit miniszterelnök által 2022 áprilisában leállított tárgyalásokon”

Milyen morális legitimitás lesz egy, a kollektív védelemről szóló esetlegesen Ukrajna segítségével kiprovokált NATO döntés mögött, amikor nyilvánvaló, hogy a „béna kacsa” állapotában lévő amerikai elnök a saját hivatali idején jóval túlmutató jelentőségű döntést hozott, rontva vagy teljesen megakadályozva hivatali utódja választási programjának jóhiszemű végrehajtását, az ukrajnai háború Európa érdekében is történő mielőbbi lezárását.

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Ha az iráni és észak-koreai rakéták bevetése nem jelenti Irán és Észak-Korea részvételét a háborúban, akkor az amerikai, brit, francia rakéták bevetése sem jelenti az USA, UK, Franciaország részvételét.

    Trumpnak nagyon is jól jött ez döntés, értékes cserealapot kapott a kezébe, amiért felelősséget se kell vállalnia, mert Biden engedélyezte, de ő visszavonhatja. Nem is ellenezte egyetlen szóval se Trump, pedig ő soha nem fogja vissza a véleményét ha valami nem tetszik neki.

    És ha Putyin elfogadja Trump békeajánlatát, akkor amúgy is vége minden rakétázásnak. Ha viszont Putyin támadna tovább akkor Ukrajnának joga van védekezni az illegális agresszió ellen.

  2. Eléggé idegesítő, ha belegondolunk, hogy kettő beteg elméjű ember kirobbanthatja a WW3-nak is elnevezett “utolsó” háborút. Emlékszem egy tanulmányra amit komoly emberek írtak. Számítások szerint száznál több atombomba egyidejű robbanása olyan változásokat okozhat a Föld légkörében, hogy az egész földi élet elpusztulhat.
    Nézzük hol zárul rövidre a kör: Adott egy bizonyíthatóan zavart gondolkodású leköszönő elnök, és egy senkivel nem törődő mániákus Ukrajnában akinek nem számít, hogy hány ukrán, és nem ukrán ember pusztul el a döntései miatt.
    Egyetlen lehetőség maradt. Ezeket azonnal el kell távolítani a hatalom közeléből. Ha szükséges akkor erőszakkal is.

  3. MI FIGYELMEZTETTÜK A JELENLEGI UKRÁN VEZETÉST, A NYUGAT VALÓDI TERMÉSZETÉVEL KAPCSOLATOS TAPASZTALATAINKRA.

  4. A Nyugat mar regen elveszitett minden moralis legitimitast Ukrajnaval kapcsolatban. Az en haziasszonyi szintemen egyszerüen elkepzelhetetlen, hogy a sajat csaladom bizonsagat es epseget a legkisebb veszelynek is kitegyem, csak azert, mert a masodik meg a harmadik szomszed tepik egymast es szerintem inkabb a masodiknak van igaza. Annyira igaza a vilagon senkinek nem lehet, hogy a szüleim vagy a testvereim vagy a gyerekeim biztonsagat kockazatnak tegyem ki, föleg ha racionalis alapon pontosanki tudom szamitani, hogy az eröviszonyok tekinteteben eselyem sincs. Az a hazardjatek, amit az USA es az EU vezetöi a sajat nepeik hatan folytatnak, allitolag Ukrajna erdekeben, az az amoralitasnak mar egy olyan melyseges es inhumanus szintje, hogy az mar az en felfogasom szerint az europai civilizacio es humanizmus teljes megtagadasaval egyenlö (arrol, hogy mennyire etikus az ukran lakossag ertelmetlen felaldozasanak tovabbi tamogatasa, arrol nem is beszelve).

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK