„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

A 21 fehér holló I. rész

2024. jún. 01.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

Ma Oroszországban alig látni német turistákat. A külügyminisztérium is azt tanácsolja, mindenki gondosan mérlegelje, hogy jelenleg valóban szükséges-e Oroszországba utaznia. Húsz társammal ezt gondosan mérlegeltük, és elutaztunk Kalinyingrádon keresztül Szentpétervárra, s ott ünnepeltük meg az oroszokkal a fasizmus feletti Győzelem napját. Legfőbb célunk az volt, hogy megmutassuk jelenlétünkkel az embereknek, nem mindenki fordul el tőlük, és vannak még németek, akik nem háborúra készülnek Oroszországgal.

Péli Éva írása a #moszkvater.com számára

Szentpétervár ünnepi díszben #moszkvater

Szentpétervár ünnepi díszben
Fotó:Tilo Graser

– Ezek mind németek, akik kidobták a tévét? Abban ugyanis csak félelmet szítanak – kérdezte a kalinyingrádi taxisofőr a szállodából a repülőtérre vezető úton néhány perces csend után. Jobban nem is lehetne jellemezni a német politikusok és a média által terjesztett propagandát.

Amikor elmondtam neki, hogy 21 fős csoportunk Szentpétervárra utazik, hogy május 9-én ott ünnepeljük meg közösen az oroszokkal a Vörös Hadsereg fasizmus felett aratott győzelmének 79. évfordulóját, láthatóan meghatódott. A Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem ugyanis Oroszországban szent dolog.

– Amióta szinte teljesen megszűnt a kapcsolat a nyugati országokkal, sok minden megváltozott a környéken -, folytatta a beszélgetést. – Bár rengeteg utas van, hisz egész Európából jönnek hazalátogató oroszok, de nagy részük csak átutazóban van. Erre Kalinyingrád, korábbi nevén Königsberg, infrastruktúrája nincs felkészülve. Nyáron például a szállodák 110 százalékos telítettségűek. Új vállalkozásokba most senki nem akar kezdeni, hisz nem tudni, mit hoz a jövő. Így aki tud, taxizással tartja fenn magát – mondta.

„Már alig vannak olyan németek, akik csak turistaként utaznak Oroszországba”

– mondta a 14 órás úton Berlinből Kalinyingrádba Konstantin Ermisch, a lipcsei „TopTransfer” cég vezetője, aki hetente átlagosan kétszer fordul meg utasokkal a két város között. Onnan egy nap pihenő után repültünk tovább célunk felé, majd egy hét múlva ugyanúgy vissza. A résztvevők Németország minden részéből érkeztek, s csak néhányan ismerték korábban egymás.

Ermisch, akinek gyökerei Oroszországban és Ukrajnában vannak, a koronavírus válságig egy Oroszországra szakosodott utazási irodát vezetett Lipcsében, de az az üzlet leállt. Így átállt az emberek fuvarozására. Az elmúlt két évben utasainak többsége családlátogatás céljából ment Oroszországba. Azért kezdett turizmussal foglalkozni a most 46 éves férfi, mert elmondása szerint össze akarta hozni egymással az embereket.

„A buszos utazások szervezése mellett segít a formalitások intézésében, hiszen a német konzuli osztályok nagy részét bezárták. Így a lipcseit is, aminek megnyitását még II. Katalin orosz cárnő rendelte el 1783-ban”

Ennek a hátterében az áll, hogy a német kormány 2023-ban bejelentette, az év végéig ötből négy orosz konzulátus engedélyét visszavonja. A lipcsei konzulátus mintegy 80 ezer orosz állampolgárt látott el a közép-németországi régióban. A Berlini Orosz Nagykövetség mellett egyedül Bonnban maradt meg a konzulátus. A Bundesregierung így válszolt arra, hogy Moszkva 2023-ban német hivatalnokok százainak kiutasítását rendelte el.

Hermann Kopp interjút ad a kalinyigrádi kaskad.tv-nek #moszkvater

Hermann Kopp interjút ad a kalinyigrádi kaskad.tv-nek
Fotó:Tilo Graser

Néhányan a csoportunkból mesélték, hogy „őrültnek“ tartották őket hozzátartozóik, ismerőseik, amiért erre az útra vállalkoztak. Másokat inkább csodáltak, s „bátornak“ neveztek. Egyeseket pedig meglepett, hogy egyáltalán lehetséges még Oroszországba utazni. Ezzel szemben az oroszok többször is hálásan megköszönték, hogy ezekben a zavaros időkben meglátogattuk az országukat.

Az utazás ötlete Hermann Kopp düsseldorfi történésztől származott. Ezzel szándékozott a Németországban elterjedt ruszofóbia ellen fellépni, és saját szemével akarta látni, hogy mi változott meg Oroszországban. Először 1972-ben járt az akkori Leningrádban, majd később többször a Szovjetunióban és Oroszországban. Kopp a Német Kommunista Párt (DKP) és a Marx-Engels Alapítvány kuratóriumának tagja.

Uwe Erler is járt már többször az országban a Druzsba-Global csoporttal. Én 1997 és 2003 között Moszkvában tanultam, s 2010 óta Berlinben élek. Mások, mint például Tilo Gräser újságíró, vagy Christa Weber színésznő, még nem jártak ott. A csoport nagy része a DKP és a Marx-Engels Alapítvány tagja, míg a csoport legfiatalabb résztvevője, a lipcsei Alexander Hüser, a Kommunista Szervezetet (KO) képviselte. Csak néhányan vettünk részt az utazáson párttagság és nyilvánvaló politikai okok nélkül, de támogattuk annak alapvető céljait.

„Az utazást szervező 81 éves történész tisztában van azzal, hogy Oroszország ma már kapitalista, de úgy véli, hogy még mindig antiimperialista és progresszív szerepet játszik”

A kalinyingrádi Kaskad-TV-nek adott interjújában megnevezte az utazás legfőbb okát és célját: „Németországban most nagyon erős a ruszofóbia. A politikusaink azt mondják, hogy fel kell készülnünk egy háborúra Oroszországgal. Mi pedig ezzel az utazással meg kívánjuk mutatni, hogy mi békét akarunk.”

Az ortodox húsvét vasárnapját a borostyánról is híres Kalinyingrádban töltöttük. De a város a közelgő május 9., a Győzelem napja miatt is díszben állt, zászlók, transzparensek és plakátok hirdették az ünnepet. Az erőddé alakított Königsberget 1945. április 9-én heves csaták után a Vörös Hadsereg elfoglalta, és 1946-ban át is nevezték.

„Ugyanakkor sok minden utalt Immanuel Kant, a német filozófus 300. születésnapjára”

A közvetlenül a német adományokból újjáépített, Kant sírját őrző székesegyház mellett a „Kant-szigeten” folyt a „Kantwein” (forralt bor), a német sör, meg német recept alapján készült hús is sistergett a parázson. A „Kant-piacok“ és egy „Königsbäcker“ nevű pékséglánc is emlékeztettek a német múltra. Bár az 1990 óta sok német érkezett a városba a kelet-poroszországi nyomokat keresve, ma már ők is távol maradnak.

Kalinyingrád: A Kant-sziget húsvét vasárnapján #moszkvater

Kalinyingrád: A Kant-sziget húsvét vasárnapján
Fotó:Tilo Graser

A második világháború okozta pusztítás nyomai a városban még jól nyomon követhetők. Sok mindent újjáépítettek a szovjet korszakban, néhány dolgot, például a Tanácsok Házát nem fejezték be, máshol pedig nyilvánvalóan nem volt elég pénz a megfelelő karbantartásra.

Ennek ellenére a Balti-tenger partján fekvő, nyüzsgő város nem kelti a „süllyedő hajó” benyomását. Lakói húsvét vasárnapján a gyönyörű időjárást kihasználva kora estig tartó kirándulásokra indultak. Számos üzlet is nyitva volt, nemcsak a szuvenír boltok. Sok fiatal volt kint az utcán, szórakoztak, vagy egyszerűen csak találkoztak a barátaikkal.

„Május 6-án azután repültünk Szentpétervárra. A szankciók miatt 2022 februárja óta az útvonal a Néva partján fekvő városba már nem a Baltikum, hanem a Balti-tenger felett vezet”

Az „Észak Velencéjét” is zászlók, szovjet szimbólumok, plakátok és transzparensek díszítették. Az orosz nemzeti zászló mellett pedig mindig ott lobogott szovjet győzelmi zászló, melyet a Vörös Hadsereg 1945 májusában a berlini Reichstagra tűzött ki. A város csatornái felett fehér darvak lebegtek. A madarak egyébként az elesett katonák jelképei Oroszországban.

Ugyanakkor Berlinben és más német városokban a május 8-án és 9-én a szovjet emlékműveknél tartott megemlékezéseken az idén is minden szovjet szimbólumot, zászlót és dalt betiltottak, ahogyan minden orosz szimbólumot is. Jelentések szerint a német rendőrség letartóztatta azokat, akik figyelmen kívül hagyták a tilalmakat.

Szentpétervár: A Felkelés terén május 8-án hölgyeknek piros szegfűt ajándékoznak #moszkvater

Szentpétervár: A Felkelés terén május 8-án hölgyeknek piros szegfűt ajándékoznak
Fotó:Tilo Graser

Szentpétervár gazdag és mozgalmas történelméről sok minden tanúskodik. Ugyanakkor a régi épületeknek egyre inkább helyet kell adniuk az újaknak, erről árulkodott a kilátás a taxi ablakán át a Moszkovszkij sugárúton a belvárosi Oktyabrszkaja szálloda felé. Sokemeletes épületek remélhetőleg számos ember számára biztosítanak majd új lakásokat, vizuálisan azonban nem tudnak versenyre kelni a Sztálin-korszakból származó épületekkel, amelyek a sugárutat szegélyezik.

„Aztán ott van az a kérdés, hogy az új lakások megfizethetőek lesznek-e. A hivatalos adatok szerint Szentpéterváron az átlagos havi bér közel 66 ezer rubel (egy rubel mintegy 4 forint, azaz körülbelül 660 euró). Egy meglehetősen kicsi, körülbelül 30 négyzetméteres lakásért több millió rubelt kell fizetni, amit aztán évek alatt kell törleszteni, ha az emberek hitelt kapnak”

Sokan azonban nem érik el az átlagbért, a minimálbér pedig 20 ezer rubel (kb. 200 euró) körül van. Egy dagesztáni taxisofőr arról számolt be, hogy a lakhatás is jelentősen megdrágult az ukrajnai háború kezdete óta, de már a pandémia idején is. Ezt a két eseményt többen vízválasztónak tartják, azóta más életet élnek.

– Bár vannak állami támogatási programok, a valóságban ezek nem azokhoz jutnak el, akiknek szükségük van rájuk – mondta a 30 éves taxisofőr, akinek lakása van a városban, s jövőre ki is fizeti. Sőt, fiatal kora ellenére házat is épített a tenger mellett Dagesztánban. Felesége orvosnak tanult, azonban jövőre át akarnak költözni a Kaukázusba. Az utóbbi években nagyon megnehezült az élet Szentpétervárott. Számukra nemcsak ez a gond, hanem egészségügyi problémák is akadnak, s a város klímája, a hosszú és sötét tél, a nedvesség nehezen elviselhető.

– Ha megkarcolom magam, nagyon lassan gyúgyul be. Dagesztánban két-három nap múlva már helye sincs a sebnek. A taxis elmondása szerint a lakásépítő vállalkozókat a korona pandémia idején felmentették szerződésük teljesítése alól, s támogatást is kaptak, majd a „különleges katonai művelet”-re hivatkozva megint engedményeket kaptak. Ilyen módon az emberek évekig hiába várnak a lakásokra.

„Mint mindig, mondta, a gazdagok még gazdagabbak lesznek, s a szegények még szegényebbek. Ez a mondat ott-tartózkodásunk során többször is elhangzott”

Panaszkodni nem akar, hisz vannak emberek, akiknek sokkal rosszabb a sorsuk, mint például az üzbégeknek, akiknek még havonta 5 ezer rubel tartózkodási engedélyt is kell fizetniük, meg napi 12 órát dolgoznak. Viszont azt meg nem szabad minden nap, így csak minden másnap dolgoznak. Persze nevetséges bérért. El sem tudja képzelni, miből élnek meg.

Szerencsénkre a sofőr nagyon beszédes volt, és igen jól ki is ismerte magát a gazdasági helyzetben, jól ismerve a kiskapukat is. S egy volt azok közül, aki arra a kérdésre, hogy hogyan látja a helyzetet a „különleges katonai művelettel” kapcsolatban, nem úgy válaszolt, hogy „ne beszéljünk a politikáról”.

A KPRF szentpétervéri szervezetének irodái a rószaszín épületben találhatók #moszkvater

A KPRF szentpétervéri szervezetének irodái a rószaszín épületben találhatók
Fotó:Péli Éva

A dagesztáni „szociális felvilágosítónkat” ez a kérdés sem ijesztette meg. Elmondta, hogy főleg a „művelet” elején Dagesztánból sokan meghaltak. S utalt egy különbségre az oroszok és a Kaukázus népei között. – A Kaukázusban az elesetteket mindig nagy ceremóniával temetik el. Akkor összejön a kiterjedt család minden tagja, meg az ismerősök is, és annak rendje és módja szerint vesznek végső búcsút halottaiktól. Így mindenki látja, és tudja, hogy kik és hányan estek el. Itt (az oroszoknál) viszont szinte nem is vesznek tudomást arról, ha valaki elesik. Sokaknak alig, vagy kevés hozzátartozójuk van, a nagycsalád már nem tart össze – mesélte. Hálásak voltunk a sofőrünknek ezért a társadalmi képért első kézből.

Csoportunk az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának (KPRF) képviselőivel szerveztek találkozón a mai kapitalista Oroszország szociális helyzetéről szeretett volna többet megtudni, amelyre május 7-én került sor. A KPRF szentpétervári szervezetének irodái egy nagyon szerény hátsó udvari épületben találhatók. A lépcsőházban és a folyosókon számos Lenin-kép lóg a falakon, a szobákban pedig a forradalmár mellszobrai állnak. A németeket ott fogadta Roman Kononyenko, a szentpétervári városi szovjetben a KPRF frakcióvezetője, valamint más pártfunkcionáriusok.

„A párt, amely az egykor vezető Szovjetunió Kommunista Pártjából (SZKP) vált ki, a legnagyobb ellenzéki párt Oroszországban”

Képviselői egyértelműen bírálták Vlagyimir Putyin orosz elnök és a kormány politikáját, különösen a szociális helyzettel és a demokratikus jogokkal kapcsolatos kérdésekben. Külpolitikai kérdésekben azonban támogatják a hivatalos irányvonalat. Kononyenko, aki Oroszországnak a világban betöltött szerepét antiimperialistának nevezte, hangsúlyozta, hogy az országot a Nyugat rombolásra és megosztásra irányuló kísérletei fenyegetik, ezért a KPRF Ukrajnát illetően egyértelműen a Kreml mellett áll.

A német kommunisták egyik kérdése az volt, hogy ki fizeti az ukrajnai háborút. Kononyenko kifejtette, hogy a Nyugat által kiprovokált proxy háború az egész oroszországi társadalomra, valamint az egyes állampolgárokra nézve is következményekkel jár, de a terheket nem hárítják át az egyszerű emberekre. Nem csökkentek a szociális támogatások és a szociális garanciák, s az alapvető élelmiszer árak sem emelkedtek. Ez kissé meglepett, mert a taxisofőr, aki a repülőtérről a szállodába vitt minket, épp azt emelte ki, mint az „operáció” legérezhetőbb hatását, hogy az élelmiszerárak érőteljesen megnövekedtek. De Kononyenko kijavította magát, s hozzátette,

„a hazai élelmiszerek ára nem növekedett. Viszont sok mindent kell importálni, s ott az áremelkedés jelentős”

A vállalatokat és az oligarchákat az állam többek között adóemelésekkel arra kényszeríti, hogy segítsenek fedezni a katonai kiadások költségeit. Sejtették, hogy ez a kényszer gyakran „önkéntes” alapon történik, azoktól a vállakozókat érinti elősorban, akik a fegyverkezési konjuktúra miatt a legnagyobb hasznot élvezik. (Добровольно-принудительные взносы пo увеличению налогов) – Oroszországban egyre mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között – hangsúlyozta Vaszilij Krivanec a KPRF városi bizottságától, utalva az orosz milliárdosok számának 2022 óta tartó növekedésére.

Szvetlana Rumjanceva a szentpétervári KPRF-től nyomatékosan kérte a németeket arra, hogy számoljanak be otthon arról, hogy az oroszok/szovjetek, akárcsak az ő nagyapja, a második világháborúban nem a németek, hanem a fasiszták ellen harcoltak. És ma sem az ukránok ellen harcolnak, hanem a fasiszták ellen Ukrajnában. A párt képviselői megválaszolatlanul hagyták azt a kérdést, hogy kik halnak meg az ukrajnai háborúban. De arra rámutattak, hogy a KPRF számos tagja a fronton harcol.

– Ott kommunisták halnak meg, akik előtte politikai üldözöttek voltak, miközben a hatalmon lévők lopnak és meggazdagodtak – emlékeztetett napokkal később egy idősebb nő egy kézzel írt plakáttal a Nyevszkij sugárúton. Olyan fiatal marxisták és kommunisták nevét sorolta fel, akik vagy harcoltak, vagy már meghaltak a jelenlegi háborúban – és egy szovjet zászlót is tartott a kezében. És zárásként azt írta a plakátjára: „Ez a kapitalizmus, gyermekem!“

Ez volt a háború azon kevés egyértelmű nyomainak egyike, amelyet utazásuk során láttunk. Ulrich Heyden német újságíró, aki Moszkvában él, nemrég a Hintergrund magazinnak adott interjújában így jellemezte a helyzetet:

„A háború jelen van, és még sincs jelen”

Az utcán és a metróban is lehetett látni plakátokat, melyekkel a szerződéses katonaként való szolgálatot hirdetik. A buszokon meg bemondták a hirdetést. Egyenruhás férfiak is hozzátartoztak az utca képéhez. Néhány afrikai országokból érkezett katonát láttunk, akiknek az egyenruhájuk ujján koponya volt. Május 8-án a szentpétervári központi pályaudvar egyik peronján egy katona Z betűvel a karján, búcsúzóul megölelte és megcsókolta a feleségét, mielőtt felszállt a dél felé tartó emeletes vonatra, (a Szocsi melletti Adler volt a végállomás), akárcsak egy másik harci egyenruhás férfi, akinek egy koponya volt a karján.

Amikor a Szentpétervári Állami Egyetem németül tanuló, nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóival találkoztunk, a jelenleg folyó háború csak egy téma volt a sok között. Annak következményei újra és újra szóba kerültek, például amikor Gyenyisz Nyizsnyij Tagilból arra volt kíváncsi, hogyan nyilvánul meg Németországban az a ruszofóbia.

A csoport egyik kérdésére, hogy mit tanulnak és tudnak a fiatal oroszok Németországról, nagyon udvariasan a német nyelv és kultúra iránti érdeklődésüket és szeretetüket hangsúlyozták. Ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy egyre több diák tanul kínaiul és arabul.

„A németül tanulóknak hiányzik a perspektíva, s anélkül nagyon nehéz egy nyelvet tanulni. Az asztalunknál ülő Anasztaszija például már volt Németországban korábban, s nagyon szívesen emlékszik vissza az útjára, de a kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz rá megint alkalma”

Gyenyisz barátnője albérletében lakik. Fizetnie kell tandíjat, mert a magas felvételi pontszámot, ami ösztöndíjra is jogosította volna, nem érte el, pár pont hiányzott hozzá. Így dolgoznia kell, a tanulás mellett, s egy iskolában németet tanít. Örült a csoporttal való találkozásnak, mert mi (most magamat is beleértem) voltunk az első élő németek, akikkel beszélt, pedig már első osztályos kora óta tanulja a nyelvet.

(Folytatás következik.)

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Peking nem sietteti Moszkvát

    2025. júl. 15.
    Csak szorosabbá tette a háború és a nyugati nyomás Moszkva és Peking szövetségét, amelyen egyelőre Donald Trump sem tudott lazítani. Hszi Cs...

    Galambból héjává változik-e Trump?

    2025. júl. 14.
    Moszkva és Kijev továbbra is az időre játszik, és folyik a felőrlő háború, miközben az Egyesült Államok és az európai „tettrekészek” egyre k...

    Lángokban álló világ IV.

    2025. júl. 15.
    Kína, a sárkány barátok nélkül. Ritkán beszélnek róla az elemzők, de nagyon rég volt ennyire mozgásban a nemzetközi rendszer. A korábbi idők...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK