„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Varga György írása a #moszkvater.com számára
Clinton amerikai elnök, Jelcin orosz elnök és Kravcsuk ukrán elnök, miután 1994. január 14-én Moszkvában aláírták a háromoldalú nyilatkozatot
Fotó:EUROPRESS/SERGEY SUPINSKI/AFP
Az új helyzet – egy, az atomfegyverek elterjedése ellen küzdő világban – nem volt elfogadható sem az ENSZ tagállamok, sem a nagyhatalmak szintjén. Utóbbiak – a legális atomklub tagjai (de facto az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai) – különösen érdekeltek voltak abban, hogy Ukrajna, Kazahsztán és Belarusz mielőbb atomfegyvermentes országként csatlakozzanak az Atomsorompó Egyezményhez (NPT), visszaállítva a Szovjetunió megszűnése előtti nukleáris státus quot.
Oroszország, élve akkor relatív erős ráhatási képességeivel, 1992 első felében begyűjtötte saját területére a harcászati (taktikai) atomfegyvereket, s viszonylag gyorsan megállapodott a Kazahsztánban és Belaruszban elhelyezett hadászati (stratégiai) atomrobbanófejek Oroszországnak történt átadásáról is. Az Ukrajna területén elhelyezett stratégiai atomfegyverek átadása azonban nem bizonyult ilyen egyszerűnek.
„Az ukrán vezetés tudatában volt, hogy országa a szovjet nukleáris örökséggel, a birtokolt mennyiség és minőség alapján névlegesen a világ 3. legerősebb atomhatalma lett, s ezt a helyzetet legitim célok mentén igyekezett minél jobban kihasználni”
Akkoriban Ukrajna, Franciaországgal azonos nagyságú, 52 milliós országként, egyértelműen regionális hatalomként látta magát, s az atomhatalmi státusz ezt a besorolást tovább erősítette. Látva ugyanakkor a nagyhatalmak ellenállását, s azt a világpolitikai trendet, mely nem támogatja új atomhatalmak megjelenését, tárgyalásokat kezdett az atomfegyverek leszereléséről. Az irány egyértelmű volt, mind Moszkva, mind Washington abból indult ki, hogy az ukrajnai atomfegyvereket Oroszországnak kell átadni. 1992-ben orosz-ukrán tárgyalások kezdődtek az ukrán atomleszerelésről, melyekhez 1993 augusztusában az Egyesült Államok is csatlakozott.
„Kijev az atomleszerelés terén politikai és gazdasági célokat tűzött ki. Az ukrán politikai, katonapolitikai cél olyan biztonsági garanciák elérése volt, mely szavatolja az atomfegyvermentes Ukrajna szuverenitását, területi integritását”
Gazdasági téren anyagi kompenzáció az átadott eszközökért, valamint anyagi hozzájárulás a fennmaradó technikai eszközök és infrastruktúra megsemmisítéséhez voltak a célok.
Az ukrán-orosz-amerikai tárgyalások eredményeként Ukrajna 1994 folyamán belegyezett az atomrobbanófejek Oroszországnak történő átadásába, melynek ellenértékeként Oroszország nukleáris fűtőanyag szállítását vállalta az ukrán atomerőművek számára. Oroszország megkapta a légi célba juttatású atomfejek hordozóeszközeinek egy részét is (TU-160, TU-95 hadászati bombázók). Ezek fennmaradó részét később az Egyesült Államok finanszírozása mellett Ukrajnában megsemmisítették, mint ahogy erre a sorsra jutott a 176 vasbeton rakétasiló is, a földi telepítésű eszközök terén.
„Fenti előzmények után 1994. december 5-én Budapesten került sor az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján az ukrán atomleszerelés politikai kereteit meghatározó dokumentum aláírására”
Leonyid Kucsma ukrán, Borisz Jelcin orosz, Bill Clinton amerikai elnökök, valamint John Major brit miniszterelnök írták alá „az Ukrajna Atomsorompó Egyezményhez történő csatlakozásához kapcsolódó biztonsági garanciákról szóló Memorandumot.” (Megjegyzés: Jelen sorok írójának az ukrán elnök külügyi kísérőjeként volt szerencséje részt venni a ceremónián.)
A dokumentum szerint Ukrajna vállalta, hogy mint nem nukleáris fegyvereket birtokló ország csatlakozik az Atomsorompó Egyezményhez, s meghatározott időn belül átadja a területén lévő atomfegyvereket.
A nagyhatalmak vállalták, hogy 1.) tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és létező határait, 2.) tartózkodnak erő vagy fenyegetés használatától Ukrajna függetlensége és területi egysége ellen, 3.) s nem alkalmaznak atomfegyvert Ukrajna, mint az NPT Szerződés részes (atomfegyvermentes) állama ellen, kivéve, ha őket atomfegyvermentes állam (értsd: Ukrajna) és atomfegyvert birtokló szövetségesei részéről éri támadás.
„A Budapesti Memorandum betöltötte az aláíráskor a nagyhatalmak által elvárt szerepét, az Atomklub nem bővült, s a szovjet atomfegyverek sorsa a ’90-es évek közepén rendeződött. Az egyetlen posztszovjet atomhatalom Oroszország maradt”
A dokumentum sokáig feledésbe merült. Ez az állapot addig tartott, amíg az alkotmányosan semleges és atomfegyvermentes Ukrajna körül turbulens nemzetközi kapcsolatok alakultak ki, melyek tartalmukban lényegesen meghaladták a korábban ismert európai biztonságpolitikai státus quot, egyértelműsítve a NATO törekvéseit az ukrán semlegesség felülírására.
A békés egymás mellett élés éveit követően, 2007-ben Putyin orosz államfő a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián elmondott (sokak által hidegháborús időket idéző) beszédében élesen bírálta a NATO-t, amiért a szövetség a Szovjetunió területére terjeszkedik. Vlagyimir Putyin hasonlóan reagált azt követően is, hogy a NATO bukaresti csúcstalálkozóján 2008 februárjában Ukrajna (és Grúzia) leendő NATO-tagként került megnevezésre.
„A Budapesti Memorandum az aláírását követő közel két évtized után először 2014 márciusában került a viták kereszttüzébe”
Miután 2014. február 22-én Kijevben alkotmányellenes puccsal eltávolították Viktor Janukovics államfőt és kormányát, majd március 23-án a hatalomra került politikai erők eltörölték a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt, a Kelet-Ukrajnában és a Krímben élő – döntően orosz nemzetiségű és orosz nyelvű – lakosság nyíltan szembement a puccsistákat képviselő politikai elittel, a létrejött, s a kollektív Nyugat által támogatott kormánnyal. A Krímben, az ukrajnai legitim vezetés megdöntésére és az oroszellenes intézkedések bevezetésére hivatkozva, március 16-án népszavazásra került sor. A lakosság 95 százaléka az Oroszországhoz történő csatlakozásra szavazott, s március 18-án az orosz állami intézmények (parlament, államfő) elfogadták e döntést.
A Krím Oroszországhoz történő csatlakozásának kérdése mind Ukrajnában, mind nyugati támogatói között felvetette a Budapesti Memorandum szerepét, jelentőségét Moszkva felelősségének megállapításával kapcsolatban. Ukrajna nyugati szövetségesei szerint Oroszország megszegte a dokumentumban foglaltakat, s nem tartotta tiszteletben Ukrajna létező határait, amikor a Krím csatlakozásának elfogadásáról döntött.
„Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió 2022. február 24-i kezdete óta a Budapesti Memorandum ismét többször felmerült, mint hivatkozási alap az orosz intervenció politikai és nemzetközi jogi megítélésére”
Ukrajna szövetségesei azzal vádolják Oroszországot, hogy megsértette a Memorandumban vállalt kötelezettségeit, mert 2022-től erőt alkalmaz Ukrajna területi egysége ellen. Oroszország viszont azon az állásponton van, hogy a kollektív Nyugat már jóval korábban megsértette a Memorandum tartalmát, így annak nincs relevanciája az időbeli ok-okozat összefüggések miatt Oroszország későbbi, kiprovokált lépéseinek megítélésére. Orosz részről a témában folyó nemzetközi viták során rámutatnak, hogy:
1.) Az 1991-ben elfogadott ukrán Függetlenségi nyilatkozat „örökösen semleges” országként határozta meg Ukrajna jövőbeli státuszát, s ezt a státuszt az 1996-ban elfogadott Alkotmány is megerősítette. Ukrajna örökös semlegességet vállalt országként írta alá 1994-ben a Budapesti Memorandumot.
2.) 1994-ben a nagyhatalmak egy semleges és katonai tömbön kívüli Ukrajnának nyújtottak garanciákat, s pontosan a semleges státusz miatt volt szüksége nemzetközi garanciára szuverenitása és területi szuverenitása védelméhez. Ezzel szemben a NATO – amikor 2008-ban a Bukaresti Nyilatkozatban megnevezte Ukrajnát, mint leendő NATO-tagállamot – nem vette figyelembe sem a Függetlenségi Nyilatkozat, sem az Alkotmány korlátait, sem a Budapesti Memorandum tartalmát, célját és politikai kereteit, mint ahogy azt sem, hogy 2008-ban Ukrajnában nem volt társadalmi támogatottsága a NATO-tagságnak.
3.) Moszkva szerint azzal, hogy nyugati országok 2014-ben alkotmányellenes hatalomátvételben működtek közre, megsértették Ukrajna szuverenitását. Steinmeier német, Sikorski lengyel külügyminiszterek és a francia külügyminisztérium államtitkára kezesként 2014. február 21-én aláírták Janukovics államfő és az ellenzék megállapodását az akkori belpolitikai válság rendezéséről, majd hallgatásukkal asszisztáltak egy másnap végrehatott erőszakos hatalomátvétel végrehajtásához. A Nyugat legitim hatalomnak ismerte el a demokratikusan megválasztott államfő és kormánya erőszakos eltávolításával hatalomra került politikai erőket, s ez polgárháborúhoz vezetett annak máig tartó következményeivel.
„Orosz álláspont szerint a kollektív Nyugat már 2008-ban és 2014 februárjában is megsértette Ukrajna szuverenitását és függetlenségét –, így a Budapesti Memorandumot is –, mivel egyetlen létező olyan dokumentumot sem vett figyelembe, melyek közvetlenül (Függetlenségi nyilatkozat, Alkotmány), vagy közvetve (Budapesti Memorandum) az ország semleges státuszát voltak hivatottak garantálni”
Az ukrajnai háború jelenlegi szakaszában az eszkaláció fokát jelzi, hogy az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg amerikai forrásokra hivatkozva, melyek szerint a Biden-adminisztráció nukleáris fegyverekkel segítené a katonailag szinte reménytelen helyzetbe került kijevi vezetést. Orosz részről egy ilyen lépés súlyos következményeire figyelmeztettek: Putyin elnök egy ilyen esetre valamennyi, Oroszország rendelkezésére eszköz felhasználását helyezte kilátásba.
Úgy tűnik a Budapesti Memorandum szerzői egyes szcenáriók terén nagyon körültekintőek voltak. A dokumentum 5. pontjában foglaltak ugyanis visszaköszönnek a 2024. november 19-én életbe lépett új orosz nukleáris doktrínában: „(a kezesek) nem alkalmaznak atomfegyvert Ukrajna, mint az NPT Szerződés részes (atomfegyvermentes) állama ellen, kivéve, ha őket atomfegyvermentes állam (értsd: Ukrajna) és atomfegyvert birtokló szövetségesei részéről éri támadás.” Azaz Oroszország a Budapesti memorandum vonatkozó pontját beemelte megújított nukleáris doktrínájába. Az orosz doktrína Putyin elnök által történt aláírásának napja (november 19.) egybeesett azzal a nappal, amikor amerikai ATACMS hadműveleti rakéták (300 km hatótávolság) amerikai célravezetés mellett oroszországi célpontokat lőttek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
