Miközben a Kreml bonyolult diplomáciai játszmába kezdett Washingtonnal, az orosz kommunisták hirtelen bedobták a Donbassz két szeparatista alakulatának elismerését. Ez lenne a válasz az orosz javaslatok esetleges teljes elutasítására? Vagy Zjuganovék akár a Kreml stratégiájába is bezavarva csak kihasználják a helyzetet, és a saját pecsenyéjüket sütögetik? Úgy tűnik, hogy a geopolitikai szempontok mellett mindkét tárgyaló félnek figyelnie kell a belpolitikai mozgásokra is.

Az orosz és az amerikai külügyminiszter genfi találkozója után ismét felerősödtek az Ukrajna orosz megtámadását, a Moszkva és a Nyugat közötti szembenállás forróvá válását biztosra vevő pesszimista hangok. Jelentős részben annak köszönhetően, hogy a tárgyalásokat kísérő információs háborút sokan realitásként kezelik. Pedig ez csak a játék része, és ebben a játszmában egyik oldalnak sem a háború a célja, sokkal inkább annak elkerülése. Persze, a nyomásgyakorlás végső eszközeként a katonai lépések sem kizártak.

„Most azonban a diplomáciánál tartunk, s amíg a diplomaták tárgyalnak, addig általában hallgatnak a fegyverek. A tárgyalások folytatását pedig mind Antony Blinken, mind pedig Szergej Lavrov valószínűsítette”

Ezt a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető folyamatot a már említett hidegháborús dobpergés kíséri az információs térben, de emellett mindkét oldalon figyelni kell a hátországra is. Már csak azért is, mert a másikhoz viszonyulás mind az Egyesült Államokban, mind pedig Oroszországban a belpolitika része is. S hát az oroszellenes, valamint a Nyugat ellenes hangulatban mindkét oldalon lesznek olyan erők, akik rájátszanak erre a sok tekintetben mesterségesen felturbózott közérzetre.

„Amerikában már Donald Trump megválasztása óta belpolitikai kérdés az orosz viszony, és úgy tűnik a jelenlegi kiélezett helyzetből a másik oldalon is politikai tőkét kovácsolnának egyes orosz erők”

Legutóbb az orosz kommunisták álltak elő azzal, hogy Moszkva végre ismerje el a Donbassz szeparatista „népköztársaságainak” az elismerését. Először mindenki azt gondolta, hogy Zjuganovék csupán kihasználják a pillanatot, és megpróbálnak felülni a patrióta hullámra. Miután azonban az ötlethez csatlakozott a Kreml rendszeren belüli ellenzékének még két pártja, az Igazságos Oroszország és a Zsirinovszkij vezette LDPR, és mintha önálló játékba kezdett volna a duma elnöke Vjacseszlav Vologyin is, sokan elkezdtek kombinálni.

„Ezeket a találgatásokat úgy lehetne összefoglalni, hogy egy bonyolult játszma részeként a Kreml kérte meg a kommunistákat az ötlet elővezetésére”

Az orosz-amerikai tárgyalások jelenlegi szakaszában azonban nem tűnik valószínűnek, hogy a Kreml éppen most húzná elő ezt a kártyát. S ha mégis, akkor ilyen fontos nemzetbiztonsági kérdésben a kezdeményezést aligha engedné át az ellenzéknek. Az ötletet megfelelően alátámasztva a hatalom pártja, az Egységes Oroszország vezetné elő. Persze, gondolhatunk arra, hogy ez esetben viszont Moszkvának magyarázkodni kellene a genfi tárgyalásokon. De Zjuganovék bevonása már csak azért sem valószínű, mert a kommunisták és az elnöki adminisztráció viszonya az utóbbi időben meglehetősen feszültté vált.

„Ráadásul a szeparatista DNR és LNR elismerésének ma messze nem lenne olyan hatása, mint 2014-ben a Krím hazatérésének volt. Ezzel szemben feladná a labdát az újabb szankciókkal riogató amerikai félnek”

Így Moszkvának fájhatna a feje az újabb szankciók miatt, ráadásul úgy, hogy közben semmit sem érne el a biztonsági garanciák terén. A kommunistákat azonban nem csak a Kreml használhatná fel. A hatalmi elitben vannak olyan csoportok, amelyek szimpatizálnak a kommunistákkal, és a hatalmi átmenet közepette a birodalmi gondolat jegyében kijátszanák az „orosz tavasz” kártyáját. A jelenlegi helyzet egyébként is minden oldalon a radikálisok malmára hajtja a vizet.

„De hogy mennyire nem ez a gondolkodás jelenti a fősodort, azt mutatja Dmitrij Peszkov megszólalása is. Az elnöki szóvivő a patrióta hangok erősödésére reagálva óvott attól, hogy bárki is a saját pecsenyéjének sütögetésére használja ezt az érzékeny helyzetet”

Mint már említettük, a szeparatista alakulatok elismerésével Moszkva legfeljebb szankciókat húzna magára, miközben ezzel aligha tudná a kompromisszumok felé terelni Washingtont. Sokak szerint egy Ukrajnát érintő katonai akció is igazán Washington malmára hajtaná a vizet. Ezért is ennek a forgatókönyvnek a sulykolása az amerikai kommunikáció központi eleme. Sokkal inkább értene a Fehér Ház az amerikai érdekeket közvetlenül érintő lépésekből. Ilyen lehetne, mondjuk atomfegyverek telepítése a NATO határára, mondjuk Belaruszba. Még hatásosabb válasz lenne az orosz érdekek semmibe vételére egy tükörválasz a NATO keleti nyomulására. Orosz katonai infrastruktúra megjelenése Venezuelában, esetleg Kubában Washington értésére adnák, hogy mégis csak vannak befolyási övezetek.

„De ugyanígy értene a Fehér Ház az orosz-kínai katonai együttműködés szorosabbra vonásából, vagy Irán bevonásából a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetébe (ODKB)”

Amerikát az orosz érdekek elismerésére kényszerítő eszközök tehát akadnak bőven. Sokkal erősebbek, mint a Donbassz elismerése lenne. De itt még nem tartunk. A diplomaták egyelőre tárgyalnak.