Kezdőlap » x-demokrata » Timur Lenk nyomában a mesés Keleten

Timur Lenk nyomában a mesés Keleten

Tanács Gábor írása a #moszkvatéren. Az 1000 Út utazási iroda ajánlja

Reggelink után a Kizil-Kum sivatag végtelen térségeiben, hol a nálunk már rég elfelejtett, hihetetlenül kátyús és lepusztult utakon zötykölődtünk, hol pedig a nálunk már sajnos szintén rég elfelejtett, kiváló minőségű, hibátlan, új autópályákon száguldottunk. Útközben az Aral-tó történetével, a vad Amu-Darja és a szelíd Szir-Darja közötti vidék geológiájával, földrajzával, flórájával és faunájával, valamint a szovjet idők „világmegváltó” természet átalakító tevékenységével ismerkedtünk. A nagy pusztai nomád birodalmak és hódítók történetei kerültek terítékre – magyar áthallásokkal Dzsingisz és Batu kánok, Julianus barát, a kunok és IV. Béla, valamint Timur Lenk és Zsigmond magyar király kapcsolatainak felemlegetésével. Mindenki gyűjtött vöröses homokot, birkacsordáról fényképet és számtalan állatnyomot a homokban, illetve a szakszaul portrék sem hiányoztak a fényképgyűjteményből.

Buharába még délután odaértünk, és szállodánk átvétele után még arra is maradt időnk, hogy az addigra már nyüzsgő élettel megtelő Naszreddin Hodzsa szobrával ékesített tér hangulatába belehelyezkedve átvegyük a „mesés kelet” mindennapjainak ritmusát. Vacsoránkat egy némi aggodalommal szemlélt, kívülről és európai szemmel romhalmaznak tűnő helyi házban fogyasztottuk, amely – természetesen –  piciny kapuját átlépve feltárta előttünk igényes, rendezett, kellő méretű és keleties pompával berendezett belső tereit. Az udvaron, míg főtt a plov, a helyi specialitás (melynek készítési titkaiba is beleleshettünk) a ház személyzete a Suzanne varrás, bordűrözés titkaiba avatott be minket.

Ismét hosszan, jól aludtunk, így másnap Buhara szépségeivel kipihenten ismerkedtünk meg. Megtudhattuk mi a „kos” medresze szerkezet, sorra került a Szamanidák mauzóleuma, ahol róttuk a köröket az épület körül és aki akart kívánt is valamit. A 20–40 oszlopos mecset, az Ayub szent forrás és a keleties, pazar választékú zöldség-gyümölcs-kenyér-meg-fűszer piac is sorra került.

Délután a káni palotát, a Kalyan minaret-mecset komplexumot és a híres fedett bazárokat, mind az ötöt, sorrendben megtekintettük. Láttuk hogyan csomózzák a selyemszőnyegeket az ügyes üzbég lányok, elképedtünk az oldalanként más-más, legendás bukharai szőnyegeken, valamint azok árain. A „csillagok hercege” itt került először szóba, majd még mindig ragyogó napfényben egy eredeti medresze udvarán kápráztattak el minket a helyi, tradicionális ruhákban táncoló folklór csoportok és az őket felváltó manökenek, akik üzbég motívumokkal készített, de trendi kabátokat, kis kosztümöket, alkalmi ruhákat viseltek.

Reggel elindultunk a sztyeppe világa felé. A „great game” időszakával és az abban szerepet játszó magyarok történetével kezdtünk, de szóba került Nurata térségében a makedón falanx és Nagy Sándor is, a szogd hercegnő Roxanne története, a szogd feleséget választó görög harcosokkal és a máig ívelő tádzsik genetikai kapcsolatokkal. De ezután már csak a sztyeppei harcmodor és életmód, a történelem során változó klimatikus viszonyok (petroglifek, sziklarajzok történetével) és a kazak nomád népesség körül forgott a szó, míg meg nem érkeztünk esti szállásunkhoz a jurta táborba. Egykedvű, de szolgálatkész tevék és mosolygós, kedves kazak vendéglátók fogadtak. A látvány-tevegelés után igen kellemes vacsora és fiatalabb éveinket idéző tábortűz várt minket, ahol a kazak népdalokat éneklő énekes után – és némi vodka és üzbég konyak inspirációja mellett – valamennyi örökzöld mozgalmi nótát elénekeltük a „mint a mókus fenn a fán…”-tól a „zúg a Volga…”-ig, hol oroszul és lallalázva, hol pedig magyarul. A magyar népdalokat már az egykedvűnek tűnő tevék is egyre nagyobb érdeklődéssel figyelték. Az éjszaka hamar beköszöntött, és szó szerint ránk borult a városi környezet fényszennyezésében élők számára rég elfeledett koromfekete éj, felettünk pedig a milliónyi csillag között valahol még talán Tengri is figyelhetett. Bizonyosan így lehetett, mert az idő még mindig igen kellemes volt és a porvihar is csak másnap délutánra érkezett meg.

Az Aydar-kül tó valószínűtlenül kék vízfelületének fényképezése után sietősen Szamarkand felé vettük az irányt, a végtelennek tűnő (5 órás) sztyeppei buszút fáradalmait Timur Lenk élettörténetének ecsetelésével és birodalom építő, szervező tevékenységének megismerésével oldottuk. Szamarakandba érve a szállodában megszabadultunk a mindent átható portól és szemeinket-lelkünket kitárva indultunk a legendás Regisztán térre. Aprólékosan szemügyre vettük és bejártuk a tér valamennyi, elképesztő pompával épült történelmi épületét, mozaik-mázas csempe-terrakotta készítő-restauráló műhelybe és tradicionális hangszer készítő műhelybe látogattunk, megismertük a híres, eperfa háncsából készülő szamarkandi papír történetét és megtapogattuk az anyagát. A Timur Lenk mauzóleumnál egy ausztrál forgatócsoportba éppúgy belefutottunk, mint egy imát mormoló zarándok csoportba, de itt ismerkedtünk meg „Timur átkával” is, ami előtt még az oly racionálisnak tűnő sztálinista szovjet birodalom is meghajolt. A szállodai vacsoránk után gyalog kerekedtünk fel, hogy ámulatba essünk a Regisztán tér világszínvonalon kivilágított és fényorgona játékkal mozgalmassá tett látványától.

Az utolsó „nagy napunkon” Szamarkand további látnivalóival ismerkedtünk. A „csillagok hercege” által épített obszervatórium és múzeum, az Afrosiyob múzeum és a friss, francia animációs film, a híres nekropolisz, a mozgalmas piac és az egykori timuri örökség legimpozánsabb remeke, a nagymecset volt a sorrend.  Ezután maradék szum-jainkat próbáltuk hasznosítani, majd felültünk a sztyeppét átszelő nyugat-európai stílusú (spanyol szerelvényekkel közlekedő) üzbég szuper expresszre, az Afrosiyob vonatra. Több alkalommal is 200 km/óra sebesség fölött száguldva alig több, mint 2 óra alatt értünk a 320 kilométerre lévő Taskentbe. Itt a gyors, de kiváló vacsora után az érkezéskor már megismert szállodánk fogadott.

CÍMKÉK: