Utánuk a vízözön

Újabb tabut döntött le a látványosan eszkalálódó orosz-ukrán háborúban a kahovkai víztározó gátjának a felrobbantása/átszakadása. Az Európai Tanács elnöke azonnal az orosz felet vádolta háborús bűncselekménnyel, Washington ugyanakkor feltűnően visszafogottan reagált, míg Moszkva és Kijev most is egymásra mutogat. A nyugati közbeszédben a felelősök keresése immár megszokott módon hit kérdésévé vált. Közben nem tudunk semmit. Még azt sem, hogy a gátat felrobbantották, szétlőtték, vagy csak átszakadt. A háború köde egyelőre szinte mindent eltakar, így legfeljebb abból indulhatunk ki, hogy kinek állhatott inkább az érdekében a rombolás. De ez sem sokat segít, hiszen mindegyik szcenárió mellett szólnak érvek. Ami biztos, az egyre inkább felpörgő ukrán hadműveletek közepette ez a tragédia, a Dnyeper áradása megnövelte a bizonytalanságot, a további eszkaláció veszélyét, és teljesen új hadászati és stratégiai körülmények elé állította mind az orosz, mind az ukrán hadvezetést. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„A kahovkai gát átszakadásával – feltehetően elpusztításával – azonban ismét szintet lépett a háború”
Fotó:EUROPRESS/AFP/Satellite image ©2023 Maxar Technologies

Mintegy 700 ezer ember ivóvíz ellátását veszélyezteti a Nova Kahovka-i víztározó gátjának az átszakadása. A víztározó ezzel gyakorlatilag megsemmisült, 28 nyílásából 14 szakadt át, és megsemmisült az irányítóteremnek és a turbinaszigeteknek helyet adó főépület is. A vízerőmű működőképessé tételéhez hasonló léptékű beruházásra lesz szükség, mint amekkora a gát megépítése volt 1950 és 1956 között. A létesítmény a maga 357 megawattos kapacitásával, és 1,4 terrawattórás energia termelésével az ukrán gazdaságban is komoly tényező, a kiesés azonban nincs hatással az energiaellátásra. Az erőművet ugyanis már tavaly márciusban elfoglalták az oroszok, és október óta nem működött.

„Azt mondják, a gát eleve töltött fegyver, és ez a fegyver a háborúkban bizony nem egyszer el is sült”

Éppen ezért 1977, a genfi egyezmény kiegészítése óta a gátak, védművek elleni támadások az atomerőművek elleni akciókhoz hasonlóan egyértelműen háborús bűncselekménynek minősülnek, ha a polgári lakosságot is veszélyeztetik. Így Kürosz perzsa király i.e. 539-ben az Eufrátesz ideiglenes elterelésével hatolt be a bevehetetlennek hitt Babilonba. De az elárasztást, mint a védekezés extrém módját többször alkalmazták a középkorban a Németalföldön is spanyolok elleni szabadságharcban. A II. világháborúban ugyanitt a németek robbantották fel a holland gátakat, de gond nélkül nyúltak ehhez az eszközhöz a szövetséges erők is, az amerikaiak Antwerpen elfoglalásának biztosítására, míg a britek így próbáltak csapást mérni a német hadiiparra. A visszavonuló szovjet csapatok 1941-ben éppen a Dnyeperen repítették a levegőbe Európa akkor legnagyobb vízerőművét, és lassították le ezzel a német hadsereg előrenyomulását. A visszavonuláskor ugyanezt megtették a németek is.

Évtizedekkel később az Irak és Irán közötti háborúban használta mindkét fél a vizet fegyverként, de robbantott gátat később az Iszlám Állam is. A mostani orosz-ukrán háborúban sem a kahovkai az első ilyen eset. Az orosz invázió első napjaiban az ukránok Kijev védelmében a főváros mellett Irpinynél robbantottak fel egy gátat, míg az oroszok tavaly szeptemberben a Donbasszban nyúltak taktikai célból ehhez az eszközhöz, majd a napokban a Mokri Jali folyón található kisebb gát eltüntetésével nehezítették az ukrán előrenyomulást.

„A kahovkai gát átszakadásával – feltehetően elpusztításával – azonban ismét szintet lépett a háború”

Tavaly ősztől egyre gyakoribbá, mondhatni általánossá váltak a kritikus infrastruktúra elleni támadások. Moszkva rakéta csapásokkal szisztematikusan rombolta az energetikai rendszert, de nem riadt vissza ettől az eszköztől Kijev sem az orosz hátországban. Kiemelkedik az ilyen jellegű akciók közül a krími híd elleni támadás. A Nova Kahovkánál történtek, majd rögtön utána a Togliatti-Odessza közötti ammóniát szállító, a háború kirobbanása óta azonban már nem működő ipari vezeték – egyébként Európa legnagyobb kapacitású ilyen csőrendszere – elleni támadás azonban újabb tabukat döntött le. Míg a víztározó ellehetetlenülése teljes nagyságrendekkel veti vissza az ukrán gazdaságot, az ammónia vezeték kilövése a gabona exportról kötött megállapodást veszélyezteti.

Hogy pontosan mi is történt, azt egyelőre elfedi a háború köde. Nem segíti a tisztánlátást az információs téren dúló háború sem, így miközben egymást érik a magabiztos, főképp az orosz felet felelőssé tevő kijelentések, jelenleg még azt sem tudjuk, hogy a gátat felrobbantották, rakétával kilőtték, vagy a korábbi támadások következtében megsérült létesítmény egyszerűen nem bírta tovább a terhelést, a támadásokat, és átszakadt.

„Így aztán több verzióval, és azok kombinációjával kell számolnunk. Egyik mellett sincsenek megdönthetetlen bizonyítékok, inkább csak a képességeket és a lehetséges érdekeket számba véve valószínűsíthetjük, hogy ki is állhat a történtek mögött. Igaz, ezzel sem jutunk sokkal előbbre, hiszen minden érintett oldalnak származhatott ebből előnye, ráadásul adott esetben mind az ukránok, mind az oroszok képesek is voltak egy ilyen akció kivitelezésére”

Azon már meg sem lepődhetünk, hogy a nyugati információs buborékban a legtöbben Moszkvát látják, láttatják a történtek mögött. E narratíva szerint azután, hogy az orosz erők kivonultak Herszonból a Dnyeper jobb partjáról, egy esetleges ukrán átkelés megakadályozására felrobbantották az Antonov-hidat, és aláaknázták a kahovkai gátat. Meg kell azonban ezzel kapcsolatban jegyezni, hogy a gáthoz tartozó közúti híd már legalább tavaly augusztus óta járhatatlan volt. De ha tényleg az oroszok robbantottak volna, akkor a gát alapja is sérült volna, míg most a károk jórészt a zsilipeket, zsilipkapukat, túlfolyókat magába foglaló felépítményben keletkeztek. Egy olyan robbanás, amelyet állítólag a norvég szeizmológusok is észleltek, sokkal nagyobb árhullámot és pusztítást okoz, és a keletkezett rés mélysége is nagyobb lenne.

De az sem igazán érthető, hogy amennyiben az oroszok el akarták árasztani a Dnyeper alsó folyásának partvidékét, akkor miért nem nyitották ki egyszerűen a zsilipeket? Megtehették volna, ráadásul így későbbre is megőrizték volna az ellenőrzést a víztározó szabályozása, ergo fegyverként használata felett. De az sem tűnik logikusnak, hogy az áradással elsodortassák az aknamezőket, a saját bal parti védműveik egy részét, valamint Moszkva által Oroszországhoz csatolt területek lakosságát, települések sorát veszélyeztessék. Arról nem is beszélve, hogy a Krím vízellátása így újra kérdésessé válik.

„Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy katonai értelemben rövid távon inkább az orosz félnek kedvez az új helyzet”

A Dnyeperen átkelve Herszon irányából egy ideig biztosan nem lehet támadást indítani, az eláztatott folyópart ezt lehetetlenné teszi. Moszkva így lerövidítette a frontot, hiszen innen pár hétig biztosan nem kell támadásra számítania. Itt jegyezzük meg, hogy jelenleg a jobb parton nem is volt erre alkalmas ukrán erő, így a történtek nincsenek igazán nagy hatással a jelenlegi ukrán hadműveletekre. Tény ugyanakkor, hogy egy darabig átcsoportosítani sem érdemes ide, így egy kreatív húzás lehetősége kiesett. Az ukránoknak újra fel kell térképezni az orosz vonalakat is, hiszen az áradás teljesen átrendezte a terepet. Ráadásul elmosta az ukránok által elfoglalt kis szigeteket is. Ugyanakkor középtávon az oroszoknak is újra ki kell építeni a védvonalakat, hiszen a nyár végére feltehetően innen is lehet támadni. Sőt, akár még előbb! Oldalba támadhatják őket az alacsony Dnyeperen átkelve Herszon irányából, míg Enerhodar felé a tározón keresztül nyomulhatnak. A Nova Kahovka-i gát felrobbantása ugyanis nem várt területeket nyithat meg a háborúban, mivel a Dnyeper folyó olyan mértékben kiszáradt, hogy akár már most, de egy-két héten belül szinte biztosan tankok és nehéz gépjárművek is képesek lesznek áthajtani rajta. Ez a természeti változás új támadó hadjáratok előtt nyithatja meg a lehetőséget. Ha az ukránok megindulnak, akkor azért mnagyon nehéz lesz elhitetni, hogy semmi közük a gátszakadáshoz.

Azok az érvek nem állják meg a helyüket, hogy az ukrán fél eleve nem lehet felelős a történtekért, hiszen rakétákkal nem lehet ekkora kárt okozni a gátban. Először is, egy a Washington Postnak adott december végi interjú igazolja, hogy az ukrán haderő még próbacsapást is végrehajtott HIMARS rakéta tüzérséggel a kahovkai gát egyik zsilipjére, három lyukat ütve a fémszerkezeten. Tehát azért készültek egy ilyen eshetőségre.

„Az ukrán politikai és katonai vezetés ráadásul több alkalommal fenyegetőzött is a gát, valamint a hozzá tartozó tározó megsemmisítésével. De nemcsak fenyegetőzött, hanem az elmúlt egy év során 130 alkalommal lőtte is magát a gátat és annak környezetét, amely során több mint 500 tüzérségi lövedék csapódott be”

Egy diverzáns akcióhoz még külföldi tervezési segítséget is kapott volna, mint az amerikaiaktól a zaporizzsjai erőmű támadásakor, vagy a britektől az orosz területek elleni akciók során. De az is feltűnő, hogy az utóbbi időben a Dnyeper feljebb lévő szakaszain az általuk ellenőrzött gátak zsilipjeit megnyitva rengeteg vizet engedtek rá Kahovkára, és így másfél méterrel megemelkedett a tározó vízszintje. Érdekes módon most pedig elzárták ezeket a zsilipeket, így a Dnyeper idővel egyre alkalmasabbá válhat egy átkelésre.

Azt sem lehet kizárni, hogy ez a megnövekedett nyomás egy rakéta csapással összehangolva elegendő volt a megviselt gát átszakadásához. A véletlen robbanás másik verziója szerint az orosz műszakiak előkészítették robbantásra, és így aláaknáztáka gát zsilipeit arra az esetre, ha az ukrán hadsereg megpróbálná azt teljesen elfoglalni – az utóbbi hónapokban a gát egyik része már ukrán kézen volt -, vagy a Dnyeperen az ellentámadás keretében átkelni. Ezekben az esetekben a gátat gyorsan felrobbantották volna.
Most viszont nem az oroszok robbantottak, hanem a robbantás-sorozat a szinte napi gyakoriságú ukrán ágyútűz következményeként következett be. E feltételezés szerint feltehetően a tüzérségi lövedék detonációja indította be a folyamatot. Mindehhez még hozzá vehetjük azt is, hogy a jelenlegi körülmények között a gátat ellenőrző oroszok nem ügyeltek eléggé a létesítmény állapotára, így több tényező együttesen vezethetett a gát átszakadásához, amely mintha váratlanul érte volna mindkét felet. Ez utóbbi tény ismét csak a véletlen gátszakadás teóriáját erősíti.

„Egyértelmű bizonyíték tehát egyik verzióra sincs, és a kinek állhatott az érdekében logikai megközelítés sem vezet egyértelmű eredményre”

A háború eddigi 15 hónapjának tapasztalata inkább ukrán akciót valószínűsít, hiszen Kijevnek a zaporizzsjai atomerőmű támadásakor sem voltak fenntartásai, míg az orosz fél a háború ilyen eszkalálása tekintetében látványosan óvatos volt. A hidak lerombolását például radikális ellenzéke már vagy egy éve számon kéri a Kremlen. De ez már inkább találgatás, így érdemes addig várni a végleges vélemény kialakításával, amíg ahhoz több kapaszkodót nem kapunk. A média és az elemzők – részben a közvélemény elvárásának nyomására – már így is sokkal többet találgattak, mint kellett volna. Arról nem is beszélve, hogy egyesek hitbéli kérdést csináltak ebből a tragikus történetből is. Ezt hagyjuk meg a politikának, így az igazságot a tragédia után néhány órával az ingujjából elővarázsoló Charles Michelnek.

♦

A kahovkai Ukrajna egyik legnagyobb víztározója volt. A 230 kilométer hosszú és 25 kilométer széles tározó optimális esetben, 16 méteres megállapított vízszint mellett 18 köbkilométer – mintegy tíz Balatont megtölteni képes – víztömeg befogadására volt  képes. A gát átszakadása, a hatalmas víztömeg kiömlése egyelőre szinte beláthatatlan, ám sajnos nem példa nélküli humanitárius, ökológiai és gazdasági katasztrófát idéz elő. Az áradás nagyjából 80 települést, több tízezer lakost közvetlenül, százezreket pedig közvetve érint, legalább 20 ezer hektárnyi termőföldet tesz művelhetetlenné, öntözés nélkül pedig ennél jóval nagyobb területen hosszú időre visszaveti a zöldség- és gabonatermelést. A katasztrófa komoly károkat okozott az öntözési rendszerben, és a víztározó szintjének csökkenésével fennáll a veszélye a területek elsivatagosodásának. Az ukrán ellenőrzésű területeken ugyanis Herszon esetében 94, Zaporozsjéban 74, míg Dnyepropetrovszk régiókban az öntözőrendszerek 30 százaléka maradhat így vízforrás nélkül. Nem jobb a helyzet az Oroszországhoz csatolt területeken sem, ahol szintén több tízezer hektár termőföld maradhat öntözés nélkül.

Ukrajna így több millió tonna termést veszíthet el az ország déli részén, ahol főként zöldségféléket, dinnyét, gabonát és olajos magvakat termesztenek. A környezetet ért károk egyelőre felmérhetetlenek, de az már most biztos, hogy nagy területeken lesz szükség a talaj helyreállítására. De a gátszakadás következtében hajózhatatlanná váltak a Dnyeper egyes szakaszai is, elzárva ezzel Ukrajnát egy fontos mezőgazdasági export útvonaltól. Kifejezetten aggasztó, hogy a hömpölygő vizek több tízezer aknát – köztük páncéltörő aknákat – is magukkal sodornak, így azok olyan helyekre is eljuthatnak, ahol nem folytak harcok.

Bár a Krím vízellátása nem közvetlenül a tározóból történik, az Észak-krími csatornában már csökkent a víz mennyisége. Jelenleg nagyjából 40 millió köbméternyi víz található a csatornában, a félsziget víztározóinak feltöltöttsége pedig a megszokott 15-20 százalék helyett 80 százalék, így rövid távon nem fenyeget vízhiány. Miután a Krím a 2014 utáni ukrán blokád éveiben már alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez, így a lakosság ellátását a csatorna esetleges kiszáradása sem veszélyeztetné, az inkább csak a mezőgazdasági tevékenységeket érintené. Jövőre azonban már problémákat jelenthet a vízhiány.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com