„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A Béketanácsnak az új világrend nyitányaként beharangozott megalapítása, a látványosan új erőközpont zászlóbontása túlmutat önmagán”
Fotó:EUROPRESS/Fabrice COFFRINI/AFP
Hazai pályán szembesítette a nyugati globalista elitet Donald Trump azzal, hogy egy korszak végképp lezárult. Ahogy az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere még az elnök beszéde előtt jelezte, a népes amerikai küldöttség nem azért érkezett Davosba, hogy beolvadjon vagy bármire is engedélyt kérjen, és fenntartsa a status quót. Mint Howard Lutnick J.D. Vance után szabadon fogalmazott, azért jöttek, hogy egyértelműsítsék, a kapitalizmusnak új seriffje van a városban. S ahogy Münchenben egy évvel korábban az alelnök, most Davosban személyesen Donald Trump adta a maga stílusában a globalista elit értésére, hogy egy korszak véget ért.
S míg 2025 februárjában a nyugati progresszivista fősodort sokkolta J.D.Vance müncheni beszéde, addig Donald Trumpra már készült ez az elit. Tisztában volt azzal, hogy mire számíthat, és tudatosan hívta meg Davosba. Aligha gondolhatta, hogy megnyeri magának, a mozgásterét azonban éreztethette a 2026-os évet ismét az ajtó berúgásával indító, talán túlságosan is magabiztossá vált Donald Trumppal.
„Sőt, az sem lenne ördögtől való gondolat, ha ez az államok mögött/fölött álló elit használná is Amerika saját zsenialitásába beleszerelmesedett elnökét. Például a második világháború után a Nyugat hegemóniáját erősítve felépített intézményrendszer szétrúgására, hogy az új realitásokhoz igazodva ez az elit továbbra is megőrizze a globális befolyását”
Ebben a játszmában maga előtt tolva, terelgetve Trumpot, aki ezt a befolyást (is) erősítve azon dolgozik, hogy az Egyesült Államok legyen a formálódó multicentrikus világrend legerősebb pólusa. Azért ne felejtsük el, hogy miközben a világ a (geo)politikai megszólalásokra figyelt, addig a Világgazdasági Fórum új társelnöke, a Blackrock alapító vezérigazgatója, Larry Fink – e téren egyáltalán nem szembe menve Donald Trumppal – a mesterséges intelligenciát és a pénzügyi világrend, benne a dollár szerepének alakulását helyezte a konferencia középpontjába. Házigazdagként persze ügyesen teret adott a nagyhatalmi verseny kibontakozásának, a geopolitikai folyamatokról szóló vitáknak, amelyeknek az amerikai dominanciát erősítő végkicsengése nem csupán Európát gondolkoztathatja el, hanem Pekingtől Újdelhin át Moszkváig a nem nyugati világ főszereplőit is.
„Ebben a kontextusban talán értelmezhetőbb a kanadai miniszterelnök jól felépített, intellektuálisan kiemelkedő, a realitásokkal a nyugati fősodort kíméletlenül szembesítő, és különösen a progresszivista, globalista médiában nagyot futó beszéde is”
Mark Carney Trump nevének említése nélkül is tükröt tartott az általa képviselt amerikai birodalmi gondolkodás elé. Ráadásul valóban figyelemre méltó felszólalásával kidomborította Trump bárdolatlanságát, és szabadságharcos, birodalomellenes retorikájával még a patrióta gondolkodásúak szimpátiáját is elnyerte. Azért ne felejtsük el, hogy Mark Carney a liberális globalista elit tipikus képviselője, aki most nem tehet mást, mint az érdekeinek érvényesítése közben a saját szövetségeseit is alázó és a korábbiaknál is inkább vazallus szerepbe kényszerítő Amerika ellen fordul. Ráadásul Kanada Trump által csak az Egyesült Államok 51. tagállamának kormányzójaként emlegetett miniszterelnökeként pedig végképp nincs más választása. Ezt a feladatot azonban – ismerjük el – kiválóan megoldotta.
„Carney mondandójának lényege, hogy az Egyesült Államok vezette, közösen elfogadott szabályokon nyugvó világrendnek vége, a világ már nem az átmenetben, hanem törésben van, ez a szakadás pedig többet igényel puszta alkalmazkodásnál. Egyfelől őszinteséget, úgy lássuk a világot, ahogyan előttünk van, másfelől a sehová nem vezető nosztalgiázás helyett összefogást”
Ha a (nyugati) középhatalmak összefognak, és közösen mondanak nemet Trumpra – fogalmazott – , akkor nem az étlapon lesznek, hanem az asztalnál fognak ülni. Václav Havelt idézve arra figyelmeztetett, a zsarnokság attól működik, hogy a kisember – jelen esetben a kisebb országok – kooperálnak vele, még akkor is, ha nem értenek vele egyet. Ha pedig ez az együttműködés megszűnik, vége a zsarnokságnak. Carney azt javasolta, hogy Európa és Kanada kössön szoros szövetséget, katonai és gazdasági szempontból is függetlenítse magát, mutassanak a középhatalmak erőt a legnagyobbakkal szemben.
A kanadai kormányfő szerint a multilateralizmus és a „kollektív problémamegoldás felépítményei”, mint az ENSZ „meggyengültek”, és az országoknak el kell fogadniuk, hogy a közelmúltban tapasztaltnál gyakrabban kell egyedül cselekedniük. Nagyobb stratégiai autonómiát kell kialakítani az energia, az élelmiszer, a kritikus ásványi anyagok, a pénzügyek és az ellátási láncok terén. Az az ország, amely nem képes ellátni magát élelemmel, üzemanyaggal vagy megvédeni magát, kevés lehetőség közül választhat. Amikor a szabályok már nem védenek meg, akkor magadnak kell megvédened magad” – mondta Carney. Kanada ebben a szellemben a horizonton túlon megjelenő fenyegetéseket azonosítani képes radarokat épít, diverzifikálja a kapcsolatait, ezért Carney a közelmúltban Kínában, valamint Katarban járt, mire fel Trump 100 százalékos büntetővámokkal fenyegette meg Kanadát, és visszavonta a meghívását a Béketanácsba. De a Fehér Ház minden erővel igyekszik megakadályozni Kanada és Európa szorosabb kapcsolatát is.
„Ha nem is ilyen egyértelműséggel, de azért mások is hasonlóképpen vázolták fel a világ átalakulását, ezen belül a transzatlanti kapcsolatok mély válságát”
Emmanuel Macron szerint az erőre csak erővel lehet válaszolni, az Európai Unió pedig nem engedheti meg magának az újabb megaláztatást, de szavai már csak azért sem váltottak ki komolyabb visszhangot, mert a francia elnök már évek óta emlegeti az európai stratégiai autonómia megteremtésének szükségességét, ám a gyakorlatban semmit nem tett a megvalósítása érdekében. Többen felkapták a fejüket ugyanakkor Bart De Wever felszólalására. A belga miniszterelnök kijelentette, Washington már nem tekinthető szövetségesnek, vagyis az atlanti korszak nyolcvan éve végérvényesen véget ért. Ami pedig Trump grönlandi offenzíváját illeti, borúlátóan csak annyit jegyzett meg, boldog vazallusnak lenni egy dolog, nyomorult rabszolgának pedig egy egészen másik. Figyelemre méltó, hogy több felszólaló – például a szövetséget vezető Jordan Bardella – még az európai patrióta pártcsaládból is keményebb fellépést követelt Trumppal szemben.
Európa tehát már ébredezik, a helyzetet egyre tisztábban látja, közben egyre kevésbé reménykedhet annak megváltozásában. Így kénytelen-kelletlen szembe kell néznie az ukrajnai konfliktusnál és az állítólagos orosz veszélynél is nagyobb új kihívásokkal, kétségbeesetten szembesül azonban azzal, hogy Trumppal szemben nincs ereje. Odáig már elmegy, hogy a geopolitikai, gazdasági ellensúlyok megteremtése érdekében felveti a kínai kapcsolatok szorosabbra vonását, jellemző módon azonban az ukrajnai konfliktus fogságából még nem képes szabadulni, így Oroszországgal a viszony rendezése csak óvatosan, vagy még úgy sem merül fel.
„Carney ezzel a míves beszéddel tehát elvitte ugyan a show-t, Donald Trump csapongó és kissé zavaros, történelminek így a várakozásokkal ellentétben semmiképp nem nevezhető felszólalása azonban mégis csak meghatározta a davosi napokat”
Az amerikai elnök beszéde, ha a saját fényezése tekintetében nem is, a vártnál mindenképpen visszafogottabb volt. Ennek ellenére megerősítette, hogy ennek a minden eresztékében recsegő világrendnek vége, folytatta a rossz úton járó Európa megalázását, ekézte a brüsszeli stílusú, liberális és meddő vezetési stílust, s ha a bejegyzéseinél óvatosabban is, de átértelmezte a transzatlanti viszonyt. Így aztán nem igazán nyugtatta meg a NATO szétverése miatt aggódókat sem. Mint ahogy azt is egyértelműsítette, hogy az Egyesült Államok így vagy úgy, a katonai erő alkalmazását elvetve, de Grönland kapcsán is érvényesíteni fogja az érdekeit. „Egy darab jeget kérünk a világ védelméért cserébe, és nem adják. Van választásuk. Mondhatnak igent, és nagyon hálásak leszünk, vagy mondhatnak nemet, amire emlékezni fogunk” – fogalmazott félreérthetetlenül és fenyegetően. Trump beszéde az európaiak számára egyszerre volt megnyugtató és további aggodalmakra okot adó. A fegyveres beavatkozás ígéretének visszavonása jelentette megkönnyebbülést egyértelműen beárnyékolta az immár folyamatosan és minden szegmensben érzett kölcsönös bizalmatlanság.
„A világrend átalakításában az amerikai pozíciók megtartása, erősítése érdekében átvett kezdeményezést demonstrálva Trump Davosban alapította meg hivatalosan is a Béketanácsot, amely kimondatlanul is túlnő a gázai béke megőrzésén és a régió újjáépítésén. Trump végső soron az ENSZ leváltásában gondolkodik”
De úgy, hogy megszüntetné a klasszikus értelemben vett multilateralizmust, a diplomáciát pedig a saját képére, a vállalatirányítás szabályai szerint írna át. Az ő Béketanácsában a befolyást a részvényesi logika határozza meg, deklaráltan kinyilatkoztatott célja pedig a globális konfliktusok gyors, üzleti alapú rendezése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Béketanács valójában a trumpizmus, mint politikai világnézet intézményesülése a nemzetközi térben, amelynek célja a második világháború utáni multilaterális rend kiváltása, vagy üzleti terminológiával élve kivásárlása. Az amerikai elnök a globális biztonságot immár nem nemzetközi jogi, hanem vállalatirányítási kérdésként kezeli.
„A Béketanácsnak az új világrend nyitányaként beharangozott megalapítása, a látványosan új erőközpont zászlóbontása túlmutat önmagán”
Egyrészt a helyszín kiválasztásával is fricska a davosi elitnek, másrészt az új világ kereteinek megszabására tett kísérlettel üzenet a „globális Délnek” is. Abban lényegében mindenki egyetért, hogy a globális intézményrendszer az ENSZ-szel az élen nem tükrözi a megváltozott erőviszonyokat, a működése pedig egyáltalán nem hatékony. Trump Béketanácsa a második kihívásra választ adhat, az erőviszonyokat azonban továbbra sem tükrözi megfelelően. Ehelyett az amerikai geopolitikai érdekeknek megfelelően alakítaná a világ működését. Arról nem is beszélve, hogy közvetlenül Trumpnak van alárendelve, ami már középtávon sem garantálja a zökkenőmentes működést.
Nem véletlen, hogy nem csupán az európai fősodor tartózkodó az elképzeléssel kapcsolatban, de óvatosan kivárnak a nem nyugati világ meghatározó hatalmai is. Már csak azért is, mert a globális intézmények hatékonyabbá tételét támogatják, ám aligha gondolják, hogy ezt a problémát egy az amerikai elnök alá rendelt alternatív szervezet révén kellene megoldani. Arról már nem is beszélve, hogy a párhuzamos intézményrendszerek kialakulása úgy destabilizálja tovább a világot, hogy közben a nem nyugati blokk továbbra sem kapja meg a súlyának megfelelő helyet a globális ügyek intézésében.
„Az a gyorsaság, ahogy Trump elnök átalakítja, rombolja a multilaterális rendszert, és megpróbál mindent alárendelni az Egyesült Államok érdekeinek, mindenkit megdöbbent”
Amit Davosban láttunk, az a nyers erőre alapuló, érdekszférák mentén formálódó világrend Donald Trump elképzelései szerinti alakításának esszenciája. Ez a logika szembe megy a második világháború utáni renddel, amely elvben a szuverenitás, az önrendelkezés és a multilaterális biztonsági garanciák elsődlegességére épült. Mint Grönland példáján is látjuk, az „America First” külpolitikai világlátás értelmében itt már szó sincs partneri együttműködésről, ezt felülírja a stratégiai szükségszerűség. Trump arra mutat rá, hogy a nemzetközi politikát valójában mindig is a nagyobb és erősebb államok akarata formálta. Ebben a logikában a szuverenitást felülírják az érdekek, s ilyen értelemben a szabályok vagy a nemzetközi jog, mint ahogy az egyeztetésen alapuló multilaterális szervezetek is akadályként, de legalábbis problémaként, elfogadhatatlan kötöttségként, nem erőforrásként, hanem kockázatként merülnek fel. Egyebek mellett ezért szkeptikus Trump még a NATO-val szemben is.
„S visszatérve a kanadai miniszterelnök végső soron a globalista progresszivista erők befolyásának valamiféle megtartását célzó felszólalásához, nemcsak a középhatalmak és a kisebb országok kénytelenek oldalt választani. Valójában Trumpnak is el kell döntenie, hogy kivel lép szövetségre, mert egyedül nem fog tudni eredményt érni”
S hogy kivel? Adja magát, hogy a nagyhatalmakkal – mindenek előtt Oroszország, Kína, India – közben a nyugati blokkban a pozíciói erősítésére használja a gondolkodásban hozzá közel álló országokat, a nem nyugati világban pedig esetenként és régiónként a helyi erőközpontok ellensúlyozását és a szállítási útvonalak ellenőrzését szem előtt tartva különböző kis- és középhatalmakat. Eközben persze nem lepődhet meg azon sem, ha vele szemben így tesznek a vetélytársak is. Sőt, mint Kanada kínai nyitása mutatja, akár a szövetségesei is. Ezekben a játszmákban a stabilitás fenntartása érdekében azokra a bizonyos vörös vonalakra, a befolyási övezetek tiszteletben tartására a korábbinál is fokozottabban ügyelni kell. Olyannyira, hogy a multipoláris berendezkedés egyensúlyokra alapuló törékeny világában akár még a trumpi bárdolatlanság is visszaüthet.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Lázadni lehet, de Kanada félelmetes mértékben hozzá van kötve az Egyesült Államokhoz. Még csomagolópapír sem lesz a boltokban, ha ténylegesen összerúgják a port. Sajnos ez nem vicc, minden második kanadai vállalkozás valójában az amerikai tőke kezében van.
HandaBandy says:
Olcsóbban, jobban, gyorsabban – ez a piacgazdaság krédója. A VÁM-okkal lehet ellene küzdeni, de csak ideig-óráig. Japán esetében ezt már megtapasztalta a világ. Pl. anno a franciák a leglehetetlenebb trükköket vetették be, hogy megfékezzék a japán VHS képmagnók áradatát. N.b. az európai VIDEO2000 már a születése pillanatában halálra volt ítélve, bár lettek volna műszaki előnyei. A folytatást már ismerjük. Nos, Japán lakossága 120 millió, Kínáé 1,2 milliárd. Ettől a súlya a jelen helyzetnek azért nem 10 szeres de legalább 3 szoros. Japán egy kvázi megszállt ország, míg a nagy testvér nem. Jó étvágyat a menühöz!
Disputa a repülőn:
– Kíván a kedves utas ebédet?
– Miből lehet választani?
– Igen vagy nem.