Trump és a „narkóállam” narratíva

Venezuela szerencsétlenségére óriási olajtartalék birtokosa, amit az amerikai imperializmus nem tud figyelmen kívül hagyni. 2025 nyarától megindult az amerikai flottafelvonulás Venezuela partjainál, majd szeptember 2-án lecsaptak az első olyan motorcsónakra, amely az amerikaiak szerint drogot csempészett. Nem lehet kétségbe vonni, hogy a Karibi-térség államai erősen érintve vannak a kábítószer kereskedelemben, hiszen a helyben termesztett kokain és marihuána óriási üzlet. A kérdés, hogy Venezuelára szórt vádak helytállóak-e?

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

A 2025. szeptember 2-án drónról indított rakétával kilőtt kis hajón az Egyesült Államok szerint a „Tren de Aragua” nevű terrorszervezet 11 emberét ölték meg. Azonban Diosdado Cabello venezuelai belügyminiszter kijelentette, hogy a 11 férfi civil volt, nem narkó terrorista, de az áldozatokat név szerint nem nevezte meg. Ezután egymást követték a légi csapások a kisebb motoros hajókra. Szeptember 15-én három embert öltek meg és Donald Trump azt nyilatkozta, hogy „nagy zsákokban kokain és fentanil” volt, amelyek szétszóródtak az óceánon, de az amerikai hatóságok nem tettek közzé felvételeket az állítólagos kábítószer maradványokról. Mint a venezuelai kormánypárti újságíró Andreína Chávez Álava megjegyzi: „A négy nyilvánosságra hozott videó egyike sem mutatott dátumokat, koordinátákat vagy látható jeleket harcra, elfogásra vagy rakomány lefoglalására. A kábítószerek állítólagos jelenléte szinte teljes egészében Trump és tisztviselői nyilatkozatain alapul.” Annyi biztos, hogy mind a két fél a saját igazát védi, akár hazugság árán is.

„Az tény, hogy a Pentagon fél év alatt 30, a Karibi-térségben és a Csendes-óceán keleti részén hajók elleni támadást vállalt magára, amelyekben legalább 107 ember halt meg”

A Trump-adminisztráció bizonyítékok nélkül azt állítja, hogy a hajók az Egyesült Államokba fentanilt szállítottak, és a megölt embereket „narkóterroristáknak” nevezte. Ráadásul nemzetközi, ENSZ adatok állítják, hogy Venezuela nem termel kokaint vagy fentanilt.

Az USA Déli Parancsnokság által készített diagram a drogfutár repülőgépek útvonaláról
Forrás:Wikipédia

A legnagyobb drog kibocsátó országok Kolumbia, Peru, Bolívia. Venezuelából az Egyesült Államokba a drogkereskedelemnek legfeljebb 10 százaléka irányul, amit egy 2009-es amerikai tanulmány is elismer, de ez még nem bizonyíték arra, hogy a Maduro-kormánynak köze van a drog csempészethez.  Ez viszont azt jelenti, hogy a Latin-Amerikában előállított kokain több mint 80 százaléka szárazföldön, az Egyesült Államok kormányával szövetséges közép-amerikai nemzeteken és a Csendes-óceánon keresztül jut el az Egyesült Államokba. Mivel az amerikaiak nem tesznek közzé bizonyítékokat a megsemmisített hajókról és legénységükről, az is lehet, hogy voltak köztük ténylegesen drogcsempészek.

„Nyilvánvaló, hogy az ellenőrizetlen, válogatás nélküli gyilkolással Washingtonnak az a célja, hogy elrettentsék a drogfutárokat. Csakhogy ezt a kérdést megfejelik azzal, hogy a drogcsempészek és a Maduro-kormányzat között közvetlen kapcsolatot tételeznek föl, illetve ezt propagálják, ami az egész kérdést politikai célok  eszközévé teszi”

Miközben az amerikai kormányzatok egyre élesebb vádakat fogalmaztak meg a venezuelai kormánnyal kapcsolatban, kisebb incidensek is történtek. Így 2015 novemberében Maduro elnök feleségének, Cilia Floresnek két unokaöccsét – Efraín Antonio Campo Florest és Francisco Flores de Freitest őrizetbe vették Haitin, miután felvették a kapcsolatot egy DEA-informátorral. Tanácsot szerettek volna kérni a kokain kereskedelmével kapcsolatban. Egy kilogramm kábítószert hoztak magukkal a találkozóra, hogy az informátor felmérhesse annak a minőségét.  Az amerikai DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal) már október óta figyelte a két férfit, így Haitiről az Egyesült Államokba szállították őket. Elképzelhető, hogy a két fiatal férfi drogbiznizbe akart kezdeni, de a hatóságok fölismerték, hogy velük fogást találnak a Maduro családon, illetve más magasrangú hivatalnokokon, mert a két férfitől ezután olyan kijelentések láttak napvilágot, amelyekkel drog kereskedelembe keverték Madurot és másokat. Nyilván választhattak, hogy 100 év börtön, vagy kedvezmény. Campo öt év börtön után szabadult, miután 18 évre ítélték. Bárhogy is volt, ezzel az üggyel is Madurot és kormányát sikerült besározni.

„A másik fontos kérdés, Venezuela tengeri blokádja. Az első venéz olajszállító hajó legfoglalása a Trump-kormány által 2025 decemberében történt, a hajó tartalmát az amerikai partoknál átszivattyúzták és megtartották maguknak. És minden hajóval ezt teszik, amelyik belép- vagy kilép Venezuela felségvizeire. Ez egyértelmű törekvés az ország gazdasági megfojtására”

Kétségtelen, hogy a 2000-es évek elején a venezuelai kormány Hugo Chávez irányításával államosította az ország olajiparát. Ez azt jelentette, hogy az összes Venezuelában működő vállalatnak át kellett adnia a tulajdonjogot az államnak, és így a közös vállalkozások vegyes tulajdonjoggal rendelkeztek, amelyben a venezuelai állam többségi részesedéssel rendelkezett. Ez pedig – állítja Andreína Chávez Álava – része volt Venezuela újraiparosításának, és ezen erőforrások szuverén újraállamosításának azzal a céllal, hogy az olaj exportjából származó bevételt a venezuelai néphez juttathassák. A „bolivár folyamat” előtt ugyanis az olajvagyon újraelosztása az elit felé torzult, és mindent privatizáltak vagy elérhetetlenné tettek, az oktatást pedig nem támogatták. Hugo Chávez viszont kulturális forradalmat is hirdetett, több programot indított az olvasás népszerűsítésért, és ezek ténylegesen emelték a társadalom műveltségi szintjét.

„Láttunk már ilyet. Pontosan ez történt Iránban 1953-ban, amikor a demokratikusa megválasztott Mohammad Mossadegh miniszterelnököt államcsínnyel eltávolították a hatalomból és Reza Pahlavi királyt helyezték vissza a pávatrónra”

Mossadegh 1952-ben lefoglalta, államosította a brit tulajdonú Angol-Iráni Olajtársaságot, mert úgy gondolta, hogy az olajbevételekből fedezni tudná a teljes költségvetést, és harcolhatna a szegénység, a betegségek és az elmaradottság ellen. Az olajból származó bevétel révén ledobhatták volna a brit gyámságot, és az ország elérhette volna a gazdasági és politikai függetlenségét. Aztán a CIA és a brit MI6 közös akciójával megbuktatták az amúgy rendkívül népszerű Mossadegh-et, vagyis az országot teljesen letérítették a polgári fejlődés útjáról. De hasonló okból történt 1954-ben Guatemala bedöntése, amikor az Árbenz-kormány vissza akarta vásárolni (államosítani) az amerikai United Fruit által birtokolt termőföldeket.

A Hugo Chavez idején történtek – vagyis az, hogy a venezuelai állam onnantól többségi részesedéssel fog rendelkezni a közös vállalkozásokban – több amerikai vállalatnak, különösen a ConocoPhillipsnek és az ExxonMobilnak nem tetszett. Ezért úgy döntöttek, hogy elhagyják Venezuelát, és otthagyták a venezuelai olajlétesítményeiket, majd nemzetközi választottbírósági úton kezdtek kártérítést követelni az államosítási folyamatért.

„Nyilvánvalóan a latin-amerikai országokat az érdekli, hogy ne fenyegesse őket idegen imperializmus, és a saját elveik szerint élhessék állami életüket”

Az amerikaiak ugyan azt propagálják, hogy már övék a venezuelai olajkincs, de ez még nem igaz! Caracasban a chavista forradalmi erők vannak hatalmon és a videókon az látszik, hogy az ellenzéki tüntetések mellett a rendszer mellett is sokan kiállnak. Ennek pedig az oka Andreína Chávez Álava szerint, hogy Venezuela már nem az, ami volt öt, vagy tíz évvel korábban. Ugyanis az ország már nem függ alapvető szükségleteket (élelmiszer, gyógyszer stb.) tekintve, mert az élelmet 100 százalékban maguk állítják elő. Úgy tűnik, hogy Venezuelában a külső nyomást érzékelve kommunákat hoztak létre, ami egyfajta kistérségi összefogást jelent élelemtermelésre és feldolgozásra, valamint azok eljuttattása a megfelelő közösségekhez. Az országot ért szankciókat 2017-2020 között is már Trump vezette be.

„Lehet, hogy az amerikaiak Maduro elrablásával a soft verzióval próbálkoznak, amivel rákényszeríthetik a venéz vezetést, hogy behódoljanak, vagy kompromisszumot kössenek az amerikai olajipari vállalatok javára. Ha ez nem fog működni, akkor vélhetően jön a hard verzió, a tényleges katonai intervenció, addig viszont a tanker hajók csak amerikai felügyelettel érkezhetnek és hagyhatják el az ország kikötőit”

Az amerikai vádak között az szerepel fő helyen, hogy a Venezuelában két drog szervezet is az Egyesült Államokba irányuló drog kereskedelemmel foglalkozik. Az egyik a „Tren de Aragua” (TDA), amit az amerikai külügyminisztérium 2025 februárjától terrorszervezetként tart számon, mivel szerintük a banda emberrablással, zsarolással és vesztegetéssel foglalkozott. Trump elnök pedig bizonyítékok nélkül nélkül azzal vádolta Maduro kormányát, hogy kapcsolatban áll a Tren de Araguával, és szándékosan küldi tagjait az Egyesült Államok „megszállására”.

2025 júliusában az amerikai Külügyminisztérium kibővítette a narratíváját, és a Tren de Aragua-t a szervezett bűnözéshez és a kábítószer kereskedelemhez kötötte, amivel lehetőséget adott Trumpnak arra, hogy azt állítsa, a szeptemberi első hajótámadásban meghalt 11 ember Tren de Aragua drogkereskedők voltak. Nyilvános magyarázatot nem adtak arra vonatkozóan, hogy a fedélzeten tartózkodókat hogyan azonosították bandatagokként. Mint Andreína Chávez Álava venezuelai újságíró hölgy megjegyzi, a valóságban a Tren de Aragua egy Aragua állambeli börtönbanda volt, amelyet egy 2023-as razzia során számoltak fel. Egy kiszivárgott amerikai hírszerzési feljegyzés szerint a bandának semmilyen kapcsolata nem volt a kormánnyal, és nem fejlődött regionális fenyegetéssé vagy kábítószerrel kereskedő szervezetté az apró utcai terjesztésen túl.

„Az Álava által megadott amerikai tanulmány is elismeri, hogy a Maduro-rezsimnek valószínűleg nincs politikája a TDA-val való együttműködésre, és nem irányítja a TDA mozgását és műveleteit az Egyesült Államokba. Sőt, a Nemzeti Hírszerző Tanács 2025 áprilisi tanulmánya azt is elismeri, hogy a Maduro-kormányzat üldözi a TDA-t”

A másik szervezet viszont igazán érdekes. Ez a Cartel de los Soles néven ismert „terrorszervezet”, amelyben az amerikai narratíva szerint az elnöktől a hadseregig a teljes venezuelai kormány benne van, és kartellként bélyegezték meg. Ugyanakkor – megint csak Chávez Álavát idézve – az amerikai tisztviselők soha nem szolgáltattak bíróság által alátámasztott bizonyítékokat a kartell létezésének bizonyítására, illetve a Maduro és a venezuelai intézmények elleni állítások alátámasztására. A mexikói és a kolumbiai kormány azt állította, hogy semmiféle bizonyíték nincs a venezuelai kormány kábítószer tevékenységekben való részvételére.

A dolog persze nem ilyen egyszerű. Ugyanis a közép-amerikai országokban iszonyatos méreteket öltött drogtermesztés és kereskedelem nem hagyta hidegen a CIA-t sem, és számtalan alkalommal drogcsempészeknek védelmet adtak a szállításhoz, hogy így szerezzenek pénzt. Ez történt a nicaraguai kontra hadsereg esetében is, amikor tonnaszámra tudták az Egyesült Államokba vinni a „kólát”, és az így szerzett több százmillió dollárból fegyvereket vásároltak. Az, hogy közben drogjárvány tört ki Los Angelesben, és más nagyvárosokban az olcsó crack miatt, őket a legkevésbé sem érdekelte.

„Ilyen módon tehát Közép-Amerika több országában is magasrangú tisztviselőket korrumpált a CIA, mint Panamában Manuel Noriegát, de ez történt Venezuelában Hugo Chávez uralomra jutása előtt is”

Ezért történhetett, hogy 1990-ben Miamiban az amerikai vámhatóság egy tonna kokaint foglalt le, amit Ramón Guillén Dávila venezuelai tábornok próbált az államokba csempészni. Guillén 1987 és 1991 között a venezuelai Nemzeti Gárda kábítószerellenes egységének vezetője volt, és 1967-ben végzett az Amerikai Iskolában. Az említett négy év alatt, tehát a segítségével legalább 22 tonna Kolumbiában előállított kokaint csempésztek venezuelai területre, amelyet később közvetlenül az Egyesült Államokba szállítottak. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott, mert annak felgöngyölítése során eljutottak a CIA-ig.

„Ez volt az egyetlen eset, amikor a CIA elismerte a felelősséget az Egyesült Államokba behozott droggal kapcsolatban”

Az amerikai média egyáltalán nem olyan szabad, mint gondolnánk, valójában a CIA felügyelete alatt áll. Ezért is történt meg az, hogy csupán egyetlen országos műsorban, a 60 Minutes-ben hangzott el, hogy a CIA több kábítószert csempészett az Egyesült Államokba, mint a Medellín kartell, utána pedig nagy csönd következett.

Guillén-t gyorsan hazaküldték, a bírósági eljárásra sem kellett visszamennie, és végül elejtették a vádakat. A dolog pikantériája, hogy Guillén 2002-ben részt vett a Hugo Chávez eltávolítását célzó sikertelen összeesküvésben. Jellemző, hogy a CIA és Guillén kábítószer csempészete idején hatalmon lévő venezuelai kormányokat soha nem vádolták „narkóállam” működtetésével, ezt csak Chávez kriminalizálása érdekében tették.

Seymour Hersh ismert újságíró január 8-án kelt írásában emlékeztetett, hogy Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese és belbiztonsági tanácsadó négy nappal korábban adott interjújában kifejtette, hogy a venezuelai események nagyon is helyénvalóak és logikusak voltak. „Szuperhatalom vagyunk – mondta Miller –, és Trump elnök alatt is úgy fogunk viselkedni, mint egy szuperhatalom.” És ezt a nyelvezetet használták az ENSZ-ben is. Michael Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete úgy fogalmazott, hogy nem lehet továbbra is az Egyesült Államok ellenségeinek ellenőrzése alatt tartani a világ legnagyobb energia tartalékait. Hersh szerint döntő fontosságú, hogy

„Kínát, Amerika gazdasági riválisát el kell vágni a venezuelai olcsó nehézolaj folyamatos vásárlásaitól. S mint jelezte, tudomása szerint a következő célpont Irán lesz, Kína egy másik beszállítója, amelynek nyersolaj készletei a világ negyedik legnagyobbjai”

A narkóállam és narkóterrorizmus propagandájával inkább erről a tényről terelték el a figyelmet, mert azt mégsem mondhatták, hogy azért destabilizálunk egy idegen államot, mert utáljuk, hogy a riválisainknak adja el az olaját. De úgy tűnik, a Trump adminisztráció egyre kevésbé fordít figyelmet a katonai szándékok politikai mezbe öltöztetésére.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com