Bármennyire is szerette volna Ukrajna, Grúzia nem nyitott második frontot Oroszországgal szemben. Emiatt le is hűltek Tbiliszi és Kijev kapcsolatai. Hiába célja mindkét országnak az euroatlanti integráció, Grúzia nem akar szembe menni Moszkvával, és pragmatikus viszonyt ápol továbbra is Oroszországgal. Úgy tűnik, Grúzia tanult a 2008-as háborúból, és nagyon is számol a geopolitikai realitásokkal. Már csak azért is, mert a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a nyugati szövetségesek is csak felhasználnák a saját játszmájukban, a megvédésére a lehetőségeik azonban nagyon is korlátozottak. Tbiliszi ezért inkább a saját játékát próbálja játszani.

Bár nem is olyan régen Grúzia még a posztszovjet térség leginkább oroszellenes érzésektől fűtött országa volt, nem látogatott el a háború idején Kijevbe a grúz miniszterelnök. Irakli Garibasvili mindezt azzal magyarázta, hogy Kijev az utóbbi hónapokban leépítette a két ország között a diplomáciai kapcsolatokat. Volodimir Zelenszkij hazahívta konzultációra a nagykövetét, majd ezt követően le is váltotta. E szokatlanul udvariatlan gesztus már csak azért is meglepő, mert Ukrajna mellett Grúzia volt sokáig a posztszovjet térség legnyugatosabb országa. Így miközben Kijevben egymásnak adják a kilincset a különböző országok kormányfői, államfői, Tbilisziből csak a parlament elnöke, Salva Papuasvili látogatott el az ukrán fővárosba. De nem szólalt fel a grúz parlamentben az e tekintetben rendkívül aktív ukrán elnök sem.

„Grúzia minden tekintetben támogatja a megtámadott Ukrajnát, az elsők között nyújtott humanitárius segítséget, fogadott be menekülteket, az Oroszország elleni gazdasági szankciókhoz azonban nem csatlakozott”

Nem titok, hogy az Egyesült Államok célja egy az orosz határok körüli nyugatos szövetség megteremtése volt. Ezzel a ruszofób szövetséggel kívánta elszigetelni Moszkvát a világtól. Ennek a politikának köszönhetően a posztszovjet térség három államában, Grúziában, Ukrajnában és Moldovában zajlott markáns euroatlanti politikai fordulat. Ebből azonban mégsem alakult erős Moszkvával szembenálló szövetség. Jól mutatja ezt, hogy Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetője rögtön az orosz támadás után segítséget kért a baráti országoktól, mindenek előtt Grúziától és Moldovától. Kijev arra számított, hogy e két ország kiolvasztja a befagyott konfliktusait, és megpróbálja visszaszerezni a szeparatista területeit, Abháziát, Dél-Oszétiát, vagy a Dnyesztermelléket, ezzel mindegy második frontot nyit Oroszországgal szemben, és így komoly katonai erőket köt le.

„Ebből azonban nem lett semmi. Sem Tbiliszi, sem pedig Chisinau nem rohant Kijev segítségére. Sőt, látványosan semleges álláspontra helyezkedve nem csatlakoztak az Oroszországgal szemben hozott szankciókhoz sem”

Moldova azonnal belement még abba is, hogy rubelben fizessen a gázért, Grúzia pedig még akkor sem adta fel óvatos politikáját, amikor Dél-Oszétia felvetette a csatlakozását Oroszországhoz.

Ukrajna természetesen nem vette jó néven ezt a semlegességet. Volodimir Zelenszkij jelezve elégedetlenségét, nemcsak a nagykövetét hívta vissza Tbilisziből, de azzal is megvádolta Grúziát, hogy közreműködik a szankciók kijátszásában. Amikor Tbiliszi ezt visszautasította, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter nyeglén bizonyítékokat követelt az állítás alátámasztására.

Tbiliszi értetlenkedve fogadta Ukrajna barátságtalan lépéseit, és megtervezett provokációt emlegetve az ország stabilitásának felborulását féltette. Nem véletlenül, hiszen az éppen grúz börtönben ülő Mihail Szaakasvilit, az ellenzék egyik ikonikus alakját szoros szálak fűzik Ukrajnához. Mintegy igazolva Tbiliszi félelmeit, az ellenzék el is kezdett mozgolódni. Végül sem a második frontból, sem pedig a hatalommal szembeni tüntetésekből nem lett semmi, a grúz hatalom köreiben mégis éltek a gyanúperrel, hogy az ukrán szolgálatok megpróbálták valamiféle második front megnyitása felé terelni Tbiliszit.

„A grúz óvatosság kissé meglepte Washingtont is, és Brüsszellel együtt megpróbálta keményebb oroszellenes politikára sarkallni Tbiliszit”

Grúzia azonban nem Ukrajna. Ugyanúgy az euroatlanti irányt választotta, ugyanúgy katonai konfliktusba keveredett Moszkvával, ám Kijevvel ellentétben Tbiliszi igyekezett normalizálni a viszonyát Moszkvával, és nem engedte, hogy az ország oroszellenes felvonulási területté váljon. Annak ellenére, hogy a grúz és az ukrán elit között meglehetősen szoros a kapcsolat. Ezt nem csak Mihail Szaakasvili fordulatokban gazdag ukrajnai politikai karrierje jelezte. Idén márciusban nevezte ki például Zelenszkij az ukrán kémelhárítás helyettes vezetőjévé Georgi Lordkipanidze volt grúz belügyminiszter-helyettest. De ott harcol az ukránok oldalán a Grúz Légió is, amelynek neve nem véletlenül az egykor Hitlerrel együttműködő grúzok szervezetének elnevezésére hajaz. Emellett Ukrajnában sok grúz bűnöző is menedéket talált. Úgy tűnik, ezek a körök manapság jobban megtalálják a hangot Kijevvel, mint Tbiliszivel. Nem véletlen, hogy Grúzia szemet húny a Grúz Légió aktivitása felett, óvatosan azonban igyekszik elhatárolni magát tőle.

„Ez a meglehetősen racionális politikai vonalvezetés mindenek előtt az elitek közötti különbséggel magyarázható”

Míg Ukrajnát még mindig a politikában tapasztalatlan „forradalmárok” irányítják, addig Grúziában technokraták állnak a kormányrúdnál. Ennél is fontosabb azonban a két ország nacionalizmusának érettsége, államiságának hagyományai, és főképp a geopolitikai helyzetük közötti különbség. Tbiliszinek szüksége van Moszkvára a türk befolyás erősödésének ellensúlyozására. A török és az azeri befektetők az utóbbi időben ugyanis látványosan igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a kis kaukázusi ország gazdaságát. Emellett a grúz gazdaság erősen függ az orosz piactól, Moszkva Tbiliszi egyik legfontosabb kereskedelmi partnere. Stratégiai szempontból rendkívül fontosak a mindenek előtt az energetikai szektort érintő orosz befektetések is. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy

„Grúzia pragmatikusan fontosnak tartja a gazdasági kapcsolatok fenntartását Moszkvával, és meg akarja tartani az országot egyre nagyobb számban látogató orosz turistákat”

Az ukrajnai háború miatt rengeteg orosz és belarusz állampolgár költözik Grúziába. Tbiliszi nemzetközi repülőterén naponta 50 utasszállító gép landol, többségük turistákat hoz, de megnőtt azok száma, akik nem csak átmeneti időre, nem csak a látványosságok miatt érkeznek. Tbiliszi szép hely, a grúziai turisztikai hivatal már régóta várja, hogy a koronavírus-járvány után végre újrainduljon a turizmus, megint beinduljon a régi forgalommal a nyári szezon. Tavaly 212 ezer orosz turista érkezett Grúziába. Az ukrajnai háború váratlan lökést adott a szektornak. Az idei év első harmadában 820 ezer külföldi látogató érkezett a kaukázusi országba, többségük Oroszországból és Belaruszból, a többségük azonban nem turisztikai céllal.