Lengyelország nemcsak gazdasági, de katonai téren is a közép-európai térség vezető állama, mely az elmúlt években induló fegyverkezési programoknak köszönhetően tovább erősítette szerepét. A geopolitikai szempontból kiemelt jelentőségű Varsó az Egyesült Államokkal folytatott szoros együttműködés mellett saját védelmi kapacitásait is aktívan fejleszti. A gyakran „visztulai csodának” nevezett varsói csata fordulópontjára emlékezve augusztus 15. a Lengyel Hadsereg napja. Ebből az alkalomból megvizsgáljuk a lengyel haderő helyzetét.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Lengyelország sajátos földrajzi fekvésének köszönhetően mindig is az aktuális európai nagyhatalmak látókörébe került, mely végső soron az ország 123 éves feldarabolásában manifesztálódott. Az első világháború utolsó éveinek szimultán birodalmi összeomlása adta meg a Pilsudski marsall vezette erőknek azt a lehetőséget, mely főnixként támasztotta fel a lengyel államiságot.

„Az önállósodás során viszont Lengyelországnak szembe kellett néznie a szintén újonnan alakult lenini szovjethatalom támadásával, amelynek fordulópontját a „visztulai csodaként” említett esemény jelentette 1920. augusztus 15-én”

A nemzetközi embargó alatt álló lengyel csapatok – nem kevés magyar segítséggel – ekkor nemcsak visszaverték a támadó bolsevik erőket, de offenzívába is váltottak az addigi hátrálásukból. Az augusztus 12 és 25 közt zajló csata fordulónapja egybeesik Nagyboldogasszony ünnepével, mely 1992-től ismét a mélyen katolikus társadalom kiemelt eseménye mellett egyben a Fegyveres Erők Napja. Akárcsak a posztszovjet térségben május 9-én, így ekkor Lengyelországban is számos katonai alakulat tart bemutatót illetve vonul fel mind a fővárosban, mind a nagyobb településeken. A „visztulai csoda” centenáriumán érdemes egy pillantást vetni a közép-európai térség legmeghatározóbbjának számító Lengyel Hadseregre és annak jövőjére.

„Az elmúlt évszázadok, de főképp a második világháború negatív tapasztalatai sajátos geopolitikai gondolkodásnak adtak életet a lengyel tervezők körében. Ezt egyrészt a Varsót 1939 szeptemberében magára hagyó európai szövetségesek, másrészt az Oroszországgal szembeni történelmileg barátinak nem nevezhető viszony formálta”

A rendszerváltás és a Szovjetunió összeomlása után Lengyelország az élen járt az euroatlanti politikai, illetve védelmi integrációban, és utóbbi terén történő eltökéltsége továbbra sem lankad. A Baltikum államai mellett Varsó az, amely a NATO keleti szárnyának legerőteljesebb és leghangsúlyosabb képviselője akár védelmi, akár az ehhez kapcsolódó politikai kérdésekben. Bár hagyományosan Oroszország közelsége miatt a katonai doktrínában előkelő helyet foglalt el Moszkva, a 2014-es ukrajnai eseményeket követően a geopolitikai fókuszt Varsó kifejezetten keletre állította.

Ez nem csak a nagyobb publicitást kapó politikai tettekben – így akár az Északi Áramlattal szembeni fellépésben – valósult meg, de az Egyesült Államok hathatós támogatásával katonai téren is érezhető. Egyrészt a 30 NATO tagállam közül Lengyelország azon kevesek egyike, mely rendre teljesíti a még a 2014-es walesi NATO csúcson elfogadott, a GDP két százalékában meghatározott védelmi költségvetési keretet, másrészt ezzel egyidőben jelentős haderőfejlesztési programot indított.

„A 2016-2029 közti haderő fejlesztési csomag keretében Lengyelország összesen 43,2 milliárd eurónyi összeget kíván költeni a hadsereg modernizálására, mely összeg 39 százalékát új rendszerek beszerzése köti le”

Ám ez nem minden, ugyanis a program folytatásaként, a tavaly év végén elfogadott keretszámok szerint 2021-2035 között ugyanezen célokra összesen 524 milliárd zlotyt – körülbelül 133 milliárd dollárt – szán Varsó.

Stratégialiag nem titkoltan a lengyel vezetés terveinek középpontjában az Oroszországgal szembeni ellenerő megteremtése a cél. Többek közt Lengyelország határán található a NATO legsebezhetőbb pontjaként emlegetett úgynevezett Suwałki-folyosó, mely egy 100 kilométer széles sávban biztosítja a szárazföldi összeköttetést a Baltikum és Lengyelország, így a szervezet többi tagja közt. Bár Oroszország többször is jelezte, hogy tiszteletben tarja a balti államok szuverenitását és nem célja a térség elleni bárminemű katonai akció, a nyugati szakértők és tervezők az esetleges NATO-orosz konfliktus potenciális helyszínéül ezt a területet látják az egykori nyugatnémet Fuldai-szoros 21. századi megfelelőjeként.

„A NATO keleti szárnyának 2014-et követő megerősítésére vonatkozó intézkedések keretében a Baltikum mellett Lengyelország területére is települtek többnemzetiségű NATO, és tisztán amerikai csapatok”

Legfontosabbként a kelet-lengyelországi Orzysz városában a balti jelenlétet kiegészítő nehézfegyverzetű harccsoport (eFP Battlegroup), illetve az orosz-NATO kapcsolatok hidegüléséhez és részben az INF szerződés felbomlásához hozzájáruló AEGIS Ashore rakétavédelmi rendszerek indítói érdemelnek említést. Többek közt a jelenleg is zajló németországi csapatkivonások részeként az Európában áttelepülő 5600 főből 1000 a már lengyel területen állomásozó erőkhöz csatlakozik. Így 4500-ról 5500-ra növekszik a rotációs alapon, de tartósan lengyel területen tartózkodó erők száma, mely a jövőben még tovább emelkedhet.

A rotáció fontosságát a 1997-es NATO-orosz alapszerződés adja, ugyanis az ebben megfogalmazottak szerint az észak-atlanti szervezet nem létesít állandó jelenlétet az orosz határok mentén, mely alól a csapatok folyamatos cseréje ad egyfajta kiskaput. A romló nyugat-európai – de főképp német – és amerikai kapcsolatok hatására Lengyelország jelentősége megerősödött a Fehér Ház szemében és egyben fogadtatásra is talál a vele a kontinentális Európában legszorosabb szövetséget ápoló Varsóval.

A haderőfejlesztés keretében elsőként érdemes kiemelni, hogy az egykor a Varsói Szerződés második legerősebb tagjának számító Lengyel Néphadsereg állományából a jelenlegi lengyel haderő jelentős hidegháborús technikát örökölt. Ezen eszközpark egyszerre biztosít erősséget, de egyben nehézséget is, mivel az egykori szovjet technika nem kompatibilis a NATO szabványokkal, illetve cseréjük jelentős összegeket emészt fel. A közép-európai hadseregek közös problémája Lengyelországot is érinti. Harminc évvel a rendszerváltás után ezen járművek élettartamuk végéhez közelednek, így pótlásuk sokáig nem halasztható.

„A nagyívű beszerzések minden haderőnemet érintik, ám jelenleg elsődleges prioritást a légierő és a légvédelem élvez”

A Lengyel Légierő állományának a mai napig majdnem felét még a szovjet eredetű MiG-29 és Szu-22 vadászgépek adják, míg a modern eszközöket illetően Varsó három századnyi, azaz 48 darab F-16C/D Block 52+ vadászt szerzett be a 2000-es években. Érdekesség, hogy a német egyesítés után egy kivételével a teljes keletnémet MiG-29 flottát egy eurónyi jelképes áron kapta meg Varsó, míg Magyarország a NVA Mi-24 harci helikoptereiből részesült.

Lengyelország jelenkori két legnagyobb összegű beszerzése is részben a légierőhöz köthető. Egyrészt a 32 darab ötödik generációs F-35 vásárlás révén annak 4,6 milliárd dolláros, másrészt a MIM-104 Patriot légvédelmi rendszer 4,75 milliárdos összegével. Az alacsony észlelhetőségű ötödik generációs típusnak Varsó a tizedik rendszeresítője a NATO-n belül, egyben az orosz Szu-57-t leszámítva egyetlen szomszédja sem rendelkezik ilyen fölényt biztosító vadászgéppel.

A „Hárpia” program keretében 2024-től folyamatosan beérkező típus váltja az elöregedő szovjet gépeket, melyek az elmúlt időszakban több, olykor a pilóta halálát is okozó balesetnek voltak szereplői. A kalinyingrádi területre telepített Sz-400 ütegek mellett szüksége is van Varsónak az adekvát ellentevékenységet biztosító típusra. A légierő beszerzéseinél ugyanakkor nem árt figyelembe venni, hogy összetett rendszerről van szó, így maguk a vadászgépek önmagukban nem képesek operálni a sérülékeny földi infrastruktúra védelme nélkül. Főképp, mivel a kalinyingrádi területre telepített Iszkander rakétarendszerek hatósugara még az INF szerződés mára érvénytelenné vált rendelkezései alapján is egész Lengyelország területét lefedik.

„Lengyelország ennek következtében egy többrétegű és szervesen integrált lég- és rakétavédelmi rendszert épít ki, mely beszerzés első lépését a 2022-től érkező Patriot ütegek adják 16 indítóval és 218 légvédelmi rakétával”

A jelentős beruházás ellenére egyrészt a Patriotok nem biztosítanak körkörös, azaz 360 fokos tűzívet, másrészt mennyiségük sem elégséges a stratégiai fontosságú pontok védelmére. Az eredeti elképzeléseket lefedő árcédula ugyanis 10,7 milliárd dollárt tett ki, mely még az eltökélt lengyel kormányzat számára is túlságosan magasnak bizonyult és több részletre bontva kívánja végül azt beszerezni kiegészítve kisebb hatótávolságú illetve pontvédelmi rendszerekkel.

A hidegháborús örökségnek köszönhetően Lengyelország jelentős hadiipar tulajdonosa is egyben, mely minden haderőnemre kiterjed, ugyanis a kapacitásproblémák miatt a Szovjetunió több eszköz gyártását licensz révén vagy egészben – lásd a repülős körökben csak csirkecombként becézett Mi-2 szállító helikopter vagy a Projekt 775 partraszálló hajó – Lengyelországba telepítette át.

Természetesen a gazdasági szerkezetváltás, mint az egykori keleti blokk egészét, így ezt a szektort is megviselte, ám a magyar állapotokkal szemben sikerült a védelmi profilú vállalatok jelentős részének átmentése részben hazai, részben külföldi tulajdonban.

„A haderőfejlesztési program keretében nem csak új eszközök beszerzése a cél, hanem ezzel egyidőben az ezek kiszolgálása és gyártása során a minél nagyobb hazai részesedés elérése”

Többek közt kiemelt szerepet kapott a hadsereg lőszerellátásának megszervezéséhez fontos nitrocellulóz gyártás újraindítása, mely összesen 800 millió zloty – közel 215 millió dollár – támogatást kapott az államtól az elmúlt két évben. A térségben egyedülálló módon Lengyelország engedélyt és technológiai transzfert kapott az Mk. 82 típusú amerikai bombák gyártására is, biztosítva a légierő levegő-föld fegyverzete esetében a saját vadászgépek bizonyos mértékű hazai ellátását.

Szinte az összes bemutatott beszerzés esetében számol a lengyel fél valamekkora hazai részvétellel, illetve technológia átadással, még a legfejlettebb technológiát felvonultató F-35 vagy Patriot esetében is. A szárazföldi erők esetében még nagyobb arányt képviselnek a hazai beszállítók. A csapatszállítókat és páncélozott harcjárműveket egyaránt váltó KTO Rosomak – mely a finn Patria AMV licenszváltozata – nemcsak teljes egészében lengyel részvétellel készül, de egyben a továbbfejlesztésén is a radomi székhelyű PGZ dolgozik. Ezen beszerzések a kiadások mellett stabil megrendeléseket is biztosítanak a hazai ipar számára.

Bár a lengyel haderő modernizációja az egész lengyel társadalomban egyöntetűen és erősen támogatott folyamat, ám a politikai különbségek ezt a kérdést sem hagyják érintetlenül. A kormányzatok eltérő elképzelései különböző preferenciákat állítottak a modernizációs programoknak, melyek a Jog és Igazságosság (PiS) 2015-ös hatalomra kerülése után ismét megváltoztak.

„Míg a Polgári Platform nyitottabb volt az európai védelmi iparral együttműködni, a PiS beszerzéseiben a külföldi jelöltek közül döntően az amerikai vállalatok jönnek ki győztesen”

Ennek egyik ekletáns példája annak az 50 Airbus H225M „Caracal” szállító helikopter megrendelésének 2016-os törlése, melyet a PiS nem sokkal kormányra lépése után tett meg. Alternatívaként az amerikai Black Hawk helikoptert választotta, amiből viszont a tervezett darabszám máig nem állt hadrendbe. Egy esetleges jövőbeli kormányváltásnál ismételten felmerülhetnek az eltérő elképzelésekből adódó problémák, bár ezek a tendenciák kisebb-nagyobb mértékben szinte minden országban jelen vannak.

A nagyívű beszerzések számai és költségei ellenére továbbra sem tudják lefedni a lengyel védelmi igények egészét és több esetben a hiányosságok pótlása szükséges. Ezt leginkább a szárazföldi erők érzékelik, ugyanis a harckocsi állomány és a gyalogsági harcjárművek állományának majdnem felét továbbra is az egykori licenszgyártású T-72M1/PT-91 „Twardy” és BWP-1 eszközök adják, melyek harcértéke a tervezett modernizációk ellenére is elmarad a fejlettebb nyugati illetve modernizált orosz típusoktól.

A szárazföldi fejlesztési programok üteme is az elképzelésekhez képest lassabb és több esetben pont a lengyel vállalatok házon belüli versenye akadályozza a haladást. Többek közt a 142 Leopard 2A4 hazai modernizálása Leopard 2PL szintre két éves csúszást követően csak az idén kezd el beindulni.

„A flotta képességfejlesztése hasonlóan a vártnál lassabban halad illetve még optimista szcenárió esetén is jelentősen elmarad az orosz Balti Flottától”

Az elavult Mi-24 harci helikopterek jelenlegi állapotukban nem alkalmasak egy hagyományos konfliktusban légvédelem jelenléte mellett harci tevékenységre. Csupán 10 évnyi használatot követően a légierő újból szállító repülőgép beszerzésének igényével fordult az Egyesült Államokhoz, ám a használt C-130H Herkulesek sárkányától még modernizációval is hasonlóan rövid élettartam várható. Logikus lépés lenne új gyártású példányok beszerzése, de egyelőre a költségvetési keret ezt nem teszi lehetővé.

Természetesen a modern eszközök üzemeltetése bonyolultabb és ezáltal drágább feladat a korábbiaknál, amit ahogy a szomszédos Bundeswehr rendszeres botrányai is mutatják, megfelelő finanszírozás hiányában rendkívül alacsony hadrafoghatóságban és a technika kannibalizációban nyilvánul meg. Bár a lengyel állomány hadrafoghatósága drasztikusan magasabb a németnél, még így is akadnak problémák az eszközök állapotát illetően mind a régebbi, mind a modern technika esetében.

„Összességében a jelenlegi lengyel haderő fejlesztési programja egy erős középhatalmi státuszt biztosít Varsó számára a NATO keretein belül”

Ezzel a lengyel a jövőben a közép-európai térség legerősebb hadereje maradhat, ami európai szinten is figyelemre méltó erőt képvisel. A jelenlegi tervek ennek ellenére nem fedik le teljesen a haderő igényeit és további hosszútávú befektetések szükségesek a képességek fenntartására.