„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Rubljov, a moszkvai hős

2019. okt. 21.
B. Molnár László

MEGOSZTÁS

Beköszönt az orosz tenisz újabb arany korosztálya, és a Medvegyev, Hacsanov, Rubljov összeállítású válogatottat a Davis Kupa egyik fő esélyesének tartják

Andrej Rubljov, a moszkvai teniszverseny döntőjében 2019. október 20-án #moszkvater

Andrej Rubljov, a moszkvai teniszverseny döntőjében 2019. október 20-án
Fotó:EUROPRESS/Sefa Karacan / Anadolu Agency

Úgy tűnik, az orosz férfi tenisz történetében ismét beköszönt az aranykorszak. Ki tudná feledni azt, amit a ’70-es évek első felében a világranglistán a 9. helyig jutó Alekszandr Metreveli játéka jelentett az akkor még szovjet teniszelvtársaknak. Vagy a ’90-es évek elején, amikor a Csesznokov, Cserkaszov és az 52 éves korábban éppen szombaton elhunyt Volkov alkotta trió a fiatal Kafelnyikovval kiegészülve 1994-ben egészen a Davis Kupa fináléjáig jutott, feltéve ezzel Oroszországot a tenisz szűk elitjének a térképére. Aztán jött az újabb legendás korosztály, amelyből Kafelnyikov és Szafin már 2-2 Grand Slam-tornát is nyerni tudott és világelső is lett, míg Davigyenko a világranglista 3. helyéig jutott, miközben 2009-ben megnyerte az év végi Mesterek Tornáját, ami a mai ATP-vb-nek felel meg.

Medvegyev, Hacsanov, Rubljov összeállítású válogatottat a Davis Kupa egyik fő esélyesének tartják #moszkvater

Medvegyev, Hacsanov, Rubljov összeállítású válogatottat a Davis Kupa egyik fő esélyesének tartják
Fotó:EUROPRESS/Fabrice COFFRINI/AFP

És most itt az újabb arany korosztály, akik a nagy elődök nyomdokain haladnak. Medvegyev és Hacsanov már a TOP 10 tagja – előbbi az elmúlt hónapok legjobb formában lévő teniszezője -, míg most végre csatlakozott hozzájuk a 22 éves Rubljov is. Őt sokáig sérülés hátráltatott, ám az elmúlt hétvégén megnyerte a majd egymillió dollár összdíjazású moszkvai tornát, és sokan benne is látják a jövő nagy bajnokát.

Rubljov már a nyári kemény pályás tornákon megmutatta, hogy ott a helye a legszűkebb elitben, hiszen Cincinnattiban megverte többek között Federert és Wawrinkát, a US Openen Tsitsipast és Kyrgiost, Pekingben pedig Dimitrovot. Valamennyi versenyén legalább a harmadik körig jutott, és most átszakadt a gát, és éppen Moszkvában végre már diadalmaskodni tudott.

Nem véletlen, hogy a szakemberek a Medvegyev, Hacsanov, Rubljov összeállítású orosz válogatottat tartják a november végi átalakított Davis Kupa finálé egyik fő esélyesének.

MEGOSZTÁS

B. Molnár László

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Az orosz birodalmiság és az ukrajnai háború

    2026. szept. 15.
    Napjainkban, a tudományosság égisze alatt sokan az olyan fogalmakat, mint az eszmét, a patriotizmust vagy a nemzeti szuverenitást csak elhas...

    Kijev a tűzzel játszik

    2026. szept. 15.
    Az orosz repülőterek folyamatos támadásával, ezzel a polgári repülés ellehetetlenítésével fenyeget Volodimir Zelenszkij. Ezzel egyidejűleg b...

    Ablak a békére

    2026. szept. 14.
    A kijevi tárgyalásokat követően ha óvatosan is, de reménykedhetünk azért abban, hogy a most kibontakozó diplomáciai megközelítés értelmesebb...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater