Az újév megünneplése az egyik legősibb ünnep, amely legalább háromezer évre vezethető vissza. Nincs a világon olyan nép, amely ne tartaná kiemelten fontos ünnepnek, és számosan közülük évente többször is ünneplik, ami első hangzásra igen furcsának tűnhet.

A nyugati világ csak egyszer, a Gergely-naptár szerint ünnepli a szilvesztert, december 31-én. De vannak nemzetek, ahol az újév nem január elsején köszönt be, így nem (csak) e szerint ünnepelnek. A kínai, a perzsa, a zsidó, a pravoszláv újév megtartása más és más időpontra esik. A különböző időpontok és szokások ellenére egy dologban mindenhol hasonlóság fedezhető fel, mégpedig az ünnep szimbolikájában, ami nem más, mint remény és hit, hogy az újév csupa jó dolgot fog „elhozni” az embereknek.

„A régi hagyományok, mint a tűzrakás, a fegyverdurrogtatás, a tűzijáték, az egymás köszöntése, a koccintás, az ajándékozás és a gazdagon megrakott asztalok mind-mind fontos részei az újév megünneplésének az egész földkerekségen. Persze a szokások mára változóban vannak, de többségükben ma is elmaradhatatlan részei az ünneplésnek”

Nálunk az ünnepek az adventtel, majd a karácsonnyal kezdődnek, mely időszakban „lelassul” az élet, és mindenki ráhangolódva készül a karácsonyra, majd a szilveszterre is. Mindeközben a pravoszláv világban még javában zajlik az élet, dolgoznak az emberek. Az év első napjaiban azonban „fordul a kocka”. A szilvesztert mi még ugyan „kiheverjük”, ki így, ki úgy, de aztán ismét felvesszük a mindennapok ritmusát, folytatódik az élet, ahogy az rendjén van. A pravoszláv világban csak ekkor kedődnek az ünnepek és a megérdemelt pihenés. A Gergely-naptár szerinti „rendes” újévet követi az ortodox karácsony. És ha ez még mindig nem lenne elég, ráadás ünnepnek ott van a régi újév, amelynek fogalma elsőre kissé furán hangzik. A régi újév a naptárok közti eltérés miatt van, ahogyan a karácsony esetében már megismerhették. Hivatalosan a régi újév, amely január 13-ra esik, nem munkaszüneti nap, de annak megünneplése változatlanul tradíció. A régi újévet tiszteletben tartják és ünneplik Oroszországon kívül a Szovjetunió számos utodállamában is, így Ukrajnában, Örményországban, Moldáviában és Grúziában. De az ünneplők sorához csatlakoznak a szintén pravoszláv vallású balkáni országok is, mint Szerbia, Montenegró vagy Bosznia.

Ma egy tradicionális újévi tortát szeretnék bemutatni Önöknek. Ez nem más, mint a Napóleon torta. Ez a desszert általában egyike az újévi tortáknak, igazi nagy kedvenc, amelyet egyéb, fontosabb események alkalmával is az asztalon találhatunk. A Napóleon torta nem egyszerűen egy desszert, annál sokkal több: maga a történelem. Mint már megszokhattuk az ételek eredetével kapcsolatosan, mindig több történet létezik, amelyeket többé-kevésbé kétkedve hallunk. Nincs ez másképp ezúttal sem.

„Az első legenda szerint, amikor Oroszország 1812-ben legyőzte és kiűzte országából Bonaparte Napóleon hadseregét, a cukrászok a győzelmi mámor közepette készítették el először ezt az elképesztően finom édességet”

Egy másik történet szerint a Napóleon torta régi receptje valójában Olaszországból, pontosabban Nápolyból származik, és eredetileg nápolyi torta volt a neve, aztán a hangzás hasonlósága alapján vált idővel Napóleon tortájává. Azért, hogy még jobban elbizonytalanodjunk a sütemény eredetét illetően, Franciaországban millefeuille-ként ismerik, ami fordításban ezer lapot jelent. És természetesen feltűnően nagy a hasonlóság a sütemények között.

De nem is lényeges szerintem, hogy hol is lehet az igazság ebben a kérdésben, sokkal fontosabb, hogy a Napóleon torta elkészítésével sokaknak örömet szerezhetünk, például szeretteinknek és vendégeinknek. Nem tagadom, kissé időigényes a sütemény elkészítése, de higgyék el megéri! Nos, aki gondolja csatlakozzon, mert kezdünk!

Napóleon torta (6 szeletes)

Торт Наполеон

Hozzávalók:
A krémhez: 1/2 liter tej, 2 tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg vaj, 2 dkg vaníliás cukor, vanília aroma (nem feltétlenül szükséges)

A tejet forraljuk fel és tegyük félre. Pár perc múlva adjunk hozzá minden hozzávalót, kivéve a vajat. Ismét forraljuk fel a tejet, és forrás közben lassan keverjük bele a vajat. Tegyük félre teljesen kihűlni.

Hozzávalók :
A tésztához: 22 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 tojás, 1,5 dl jeges víz, 1/2 evőkanál ecet, 1/2 teáskanálnyi só

A kimért vizet és a vajat tegyük 30 percre a mélyhűtőbe. Ezt követően rakjuk bele a lisztet egy tálba, és reszeljük hozzá a megdermedt vajat. Gyúrjuk jól át az egészet. A jéghideg vízbe tegyük bele a felvert tojást, az ecetet és a sót. Ha ezzel megvagyunk, adjuk az egészet a tésztához, és ismét gyúrjuk át. Ezt követően osszuk 6-7 részre a tésztát, csomagoljuk fóliába a tésztadarabokat, majd tegyük vissza a mélyhűtőbe egy újabb fél órára. Ha ezzel is megvagyunk, nyújtsuk ki lapjaira a tésztát, szurkáljuk meg villával ,pár helyen és tegyük az előmelegített sütőbe. A tésztalapokat süssük úgy 5-7 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. Helyezzünk egy akkora tányért a lapocskákra, amekkora tortát készíteni szeretnénk, és törjük le a kilógó, felesleges részeket a tésztalapokról. A lényeg, hogy kerek tányérformájúak legyenek. A letört tésztadarabokat morzsoljuk bele egy tányérba és tegyük félre, mert később még szükségünk lesz rá.

Eljött az idő, hogy összeállítsuk az előkészített tortánkat. A palacsinta tortához hasonlóan rétegeljük a lapokat a krémmel. Ne sajnáljuk a krémet, jó bőven rakjunk belőle minden emeletre, mert a tészta magába szívja majd. Ha készen vagyunk, kenjük be a tortánk tetejét és oldalait is. Próbáljuk meg légmentesre kenni az egészet. Nem maradt más, mint a letört tésztadarabokat összekeverni egy kevés darált dióval. Szórjuk meg vele a tortát minden oldalról. Ezennel készen is vagyunk. Illetve majdnem. Az elkészült tortát tegyük egy éjszakára a hűtőbe pihenni. Másnap pedig élvezzük a munkánk gyümölcsét, mert alaposan megdolgoztunk vele. A torta eredetét illetően én a harmadikként leírt, francia verzióra teszem a voksom, így röviden csak annyit mondhatok: Bon apetit!