„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Rengeteget veszítettünk ezzel, hiszen a felvilágosodás korának történészeinek Konstantinápolyról alkotott negatív véleménye ellenére ki kell jelentenünk, hogy Bizánc hatása mind máig érzékelhetőek a világ műveltségében, és ennek a birodalomnak volt köszönhető, hogy fennmaradt a rómaiak jogi munkássága. Uralkodóinak, vagy ahogy nevezzük, a bizánci császároknak remek érzéke volt az államigazgatáshoz, a diplomáciához és a hadviseléshez. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország a bizánciaknak köszönhetően ismerte meg a keresztény vallást, tőlük kaptuk azt a gyönyörű szertartási rendet, amelyet mindmáig tartunk templomainkban, és általuk jutottak el hozzánk az egyházatyák tanításai.
„Maga a birodalom hanyatlása természetesen nem az 1453-as oszmán ostrommal kezdődött, hanem sokkal korábban”
Bizonyos történészi körök 1071-re teszik, míg mások 1204-re, amikor a keresztes háborúban részt vevő nyugati haderő a velenceiek hatására a Szentföld helyett Bizáncot ostromolta meg és foglalta el. Noha a keleti kereszténység bástyája kitartott, az oszmán terjeszkedésnek végül nem tudott ellenállni. Igaz, 1422-ben II. Murád támadását visszaverték, ám ahelyett, hogy ez a siker meghozta volna a békét, az enyhülést és a felvirágozást a birodalomnak – amely ekkor már csak a gigantikus fővárost és a Boszporusz és a Dardanellák szorosainak néhány erődítményét tartotta a kezében –, II. Mehmed 1451-es trónra lépését követően már látható volt, hogy Konstantinápoly nem lesz képes egy újabb támadásnak ellenállni. Az új szultán elsőként elvágta az élelmiszer-utánpótlást biztosító útvonalakat. Majd 1452 elején erődöt építtetett a Boszporusz északi bejáratához, és egy 120 hajóból álló flottát szereltetett fel, ezzel lehetőséget teremtett Bizánc roppant falainak ostromára.
„Az utolsó császár, az 1449-ben megkoronázott XI. Konstantin 1452 decemberében segélykérő levelet írt IV. Miklós pápának, ám az európai politikai helyzet – az éppen befejeződő százéves háború, a német széttagoltság, Magyarország 1448-as rigómezei veresége – nem tette lehetővé egy keresztes háború indítását, bár az ortodox birodalom még az utolsó pillanatokban is ebben reménykedett”
Amikor megindultak az oszmán hadak Bizánc ellen, a város legfontosabb védelmezője a több min 20 kilométer hosszú hármas falrendszer volt, mely minden oldalról védte a várost és valószínűleg az addigi történelem legerősebb védelmi rendszerének számított. Összesen 5000 bizánci és 2000 genovai zsoldos védelmezte a megközelítőleg 50 ezer fős lakosságot, és a védelmet maga a császár koordinálta, míg a tengeri falnál illetve az aknázással szemben Loukas Notaras nagyherceg vezette a katonákat, ugyanakkor a zsoldosok élén Giovanni Giustiniani kapitány állt. Ezen kívül az Aranyszarv öbölben 26 hajó segítette az ellenállást, melyek közül 10 volt Bizánc tulajdonában, de a legtöbb kiválóan fel volt fegyverezve, és egy torkolatzárral kívánták a hajók mellett megakadályozni azt, hogy a törökök betörjenek az öbölbe.
A támadókról nincsenek ilyen pontos adatok, a kor krónikásainak munkáiban 80-150 ezer főről olvashatunk, amiből az első szám járhat közelebb a valósághoz. Igaz, ebbe a számba már beletartozik a sereg magját alkotó lovasság és a mintegy 5-10 ezer janicsárból álló elitalakulat is. A tenger felől 100-200 közötti számú hajó vonult fel, és ezekből megközelítőleg 30-32 hajó vett részt aktívan az ostromban.
„A fő gondot azonban egy magyar ágyúmester okozta – csak annyi maradt fenn a nevéből, hogy a családi neve Orbán volt –, aki miután a bizánciaktól nem kapta meg azt a pénzt, amit a tüzérség fejlesztéséért elkért, így beállt II. Mehmed zsoldjába. Orbán egyrészt mintegy 100 ágyúra növelte az oszmán tüzérségi arzenált, melyek között olyan hatalmas ostromágyúk is voltak, melyeket – a krónikások leírásai alapján – 60 ökör és 400 ember vonszolt az ostrom helyszínére”
Maga az ostrom 1453. április 2-án kezdődött, de ezen a napon a védők sikerrel zártál el láncokkal a városhoz vezető hajóutat, így a törökök később is sikertelenül próbáltak meg hajóikkal behatolni az Aranyszarv-öbölbe. Egy darabig nem is maradt más választásuk, mint a legerősebb védvonalak elleni támadás, egészen addig, amíg április 23-án az ostromlók egy kerülő szárazföldi úton kisebb hajókat juttattak az Aranyszarv-öbölbe, így a tenger felől is támadni tudták már a várost. Az eddig remekül küzdő, és minden ostromot visszaverő védőknek ezt követően meg kellett osztaniuk erőiket, ám lassan kezdtek kifogyni az élelemből és a hadi felszerelésből, ráadásul a különböző kitörési akcióik sem jártak túl nagy sikerrel.
„A védősereg továbbra is bízott a keresztény világ segítségében, ám amikor május 23-án egy kis velencei hajóraj legénysége a városba érve elárulta, hogy a bizánciak a tengerről nem számíthatnak erősítésre és készleteik feltöltésére, a hír meglehetősen demoralizálta a védősereget”
II. Mehmed is tartott a nyugati világ felmentő seregeitől, így május 28-ról 29-re virradó éjszakán megindult a mindent eldöntő roham, de egyiket a másik után verték vissza a védők, így a támadók bevetették az elitcsapatokat, a janicsárokat.
Május 28-án, a végső ostrom előtt a város falain litániát tartottak, a Hagia Sophiában keresztény misét mondtak – mint kiderült, a legutolsót – a császár pedig a vár védői között, a Szent Romanosz kapunál töltötte az éjszakát. Másnap hajnalban indult meg a végső roham, ami a bizánciak számára végzetesen alakult. A legendás Giustiniani életét vesztette, és a zűrzavarban emberei nyitva hagyták a város egyik kisebb kapuját – a Kerkoportát – ahol a törökök bejutottak a városba. Ezzel egy időben, a frontális támadás során XI. Konstantin is hősi halált halt, ezután pedig Mehmed csapatai elfoglalták a várost, és hatalmas vérengzést rendeztek. A gyilkolás állítólag olyan méreteket öltött, hogy a mecsetté átalakított Hagia Sophiából később három napon át hordták ki a hullákat. Gyilkolás, erőszak, fosztogatás jutott osztályrészül a polgári lakosságnak, melyből kb. 50 ezer főt hurcoltak el rabszolgának.
„Egy máig élő legenda szerint 1453. május 29-én a Hagia Sophia székesegyházban a papok addig énekeltek az oltárnál, amíg el nem fogták őket. Ekkor néhányan az utolsó pillanatban felkapták a szent edényeket, megnyílt előttük a szentély déli fala, majd be is zárult mögöttük. Ott maradnak addig, míg az épület nem lesz ismét keresztény templom”
Bizánc eleste az oszmán-török terjeszkedés egyik jelentős állomása volt, hiszen ezt követően Isztambul néven az Oszmán Birodalom fővárosa lett. Birtoklása módot adott a térség kereskedelmének ellenőrzésére, és ellátási, illetve logisztikai bázisát képezte a későbbi hadjáratoknak. Az uralmát rablással és terrorral nyitó szultán ugyanakkor hosszú távon toleráns uralkodónak mutatkozott. Miután megszilárdította hatalmát, visszahívta az ostrom előtt és alatt elmenekülő polgárokat, a túlélő lakosok tulajdonát visszaadta, és különlegesen türelmesnek mutatkozott azok vallása és életformája iránt.
II. Mehmed birodalma új fővárosában, Konstantinápolyban hamarosan jelentős építkezésekbe kezdett – az Aranymecset kialakítása, a Héttorony építtetése – melyeket utódai is bőkezűen finanszíroztak. Bizánc bukása hatalmas csapás volt a keresztény világ számára, elsősorban szimbolikus okokból, másodsorban pedig azért, mert Európa legnagyobb városa korábban hatalmas erőket kötött le, és ezek most már Európát, közvetlenül pedig Magyarországot fenyegették.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
