A világgazdaság azonban növekszik, és vele a kőolaj iránti kereslet is
Fotó:EUROPRESS/AFP/HAIDAR MOHAMMED ALI
A kőolaj-exportáló országok szervezetének (OPEC) eheti találkozóján Szaúd-Arábia a kitermelés visszafogott, napi egymillió hordós emelését javasolta. Ez a jelenlegi, napi 32 millió hordós termelés nagyjából 3 százalékos növelését jelentené. Az OPEC-tagok közül – talán sokak meglepetésére – a korábban „héjának” számító, és nem kifejezetten Szaúd-Arábia barátjaként ismert Irán hasonló, szerény mértékű emelés mellett van. Ebből is látható, hogy létezik olyan terület és érdek, ahol a két, egyébként egymással de facto háborúzó hatalom érdekei egybeesnek. S ne felejtsük el, hogy a nem OPEC-tag, ámde a szervezettel az elmúlt években szorosan együttműködő Oroszország gyakorlatilag megállapodott a szaúdiakkal. Abban az esetben, ha az OPEC tagjainak többsége nem szavazza meg a szaúdi javaslatot, akkor a két ország növeli a termelést, csökkentve ezzel a kínálati oldalon megjelenő kockázatokat. Utóbbiak forrása elsősorban Venezuela és Líbia. Előbbi esetében jó néhány piaci megfigyelő a termelés teljes összeomlását jósolja, melynek bekövetkezte esetén – legalábbis a Goldman Sachs befektetési bankház szerint – nem elképzelhetetlen a 80 dollár/hordós, vagy azt meghaladó árszint. A világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkező dél-amerikai ország termelése 20 év alatt kevesebb, mint a felére esett vissza – az 1997-es 3 millió hordó/napról 2018 májusára kevesebb, mint 1,5 millió hordóra. A polgárháborúnak is nevezhető törzsi csatározásoktól sújtott Líbiában pedig a minap egy 400 ezer hordót rejtő tárolót semmisítettek meg a harcoló felek, és igencsak távoli a Kadhafi elnök uralma alatt megszokott napi 3 millió hordós teljesítmény. Manapság a napi kitermelés kevesebb egymillió hordónál.
Közismert, hogy az OPEC deklarált célja olyan kitermelési kvóták meghatározása, amelyek betartása esetén a világpiaci kereslet és kínálat egy optimális, termelő és felhasználó számára egyaránt elfogadható árszinten kerül(ne) egyensúlyba. Elmondható, hogy a két éve élő kvótákat a tagok általánosságban betartják, minek következtében a piac 2018-ban a 60 dollár/hordós árszint felett stabilizálódott. A komoly tekintélynek örvendő elemzőportál, a OilPrice.com 2019-re ezzel az árszinttel számol, jelentősebb kilengések nélkül. Azaz elmondható, hogy ha a jelenlegi piaci viszonyok nem változnak, az OPEC célja is teljesül. Itt fontos megjegyezni, hogy az említett árszint a jelenlegi világgazdasági viszonyok között minősíthető olyannak, ami többeknek kedvező, mint akiknek hátrányos, és egy jelentős felhasználónak sem kiemelkedően kedvező, vagy halmozottan hátrányos. Ennél többet elérni nem lehet, „tökéletes ár” ugyanis nincs. Örvendetes, hogy mára a kitermelő országok többségében – és ebbe Oroszországot is bele kell érteni – túlsúlyba került a józan, a piacot manipulálni nem kívánó gondolkodás. Teret vesztett az a fajta, korábban annyira jellemző gondolkodásmód, mely csak az árak emelkedését tartotta elfogadhatónak.
A másik oldalon pedig a kartell befolyásos tagjai sikeresen fékezték meg a korábbi kvótamegállapodásokat rendszeresen ellehetetlenítő, és ezzel a piacot olajjal elárasztó „cheater” (csaló) országokat is. A szintén napi 10 millió hordó felett teljesíteni képes orosz gazdaság számára a jelenlegi árszint elfogadható, miután a vezetés láthatólag megértette, hogy ha tetszik, ha nem, ezzel kell együtt élniük. Ez a szaúdiakkal kötött megállapodás valódi oka és alapja. A jelenlegi árak sokak számára meglepően magasnak tűnnek, hiszen az Egyesült Államok mára a világ második-harmadik legnagyobb kőolaj- termelőjévé vált, napi tíz millió hordót meghaladó – jelentős részben palaolaj – felszínre hozásával.
A világgazdaság azonban növekszik, és vele a kőolaj iránti kereslet is. A keresleti és kínálati prognózisokat vizsgálva az elmúlt évtizedekhez képest újdonság, hogy milyen kicsi – kevesebb, mint félmillió hordó/nap – az eltérés a különféle előrejelzések között. Olaj tehát van, a kínálat nem fog beszűkülni, és ezáltal komoly áremelkedés sem lesz, még akkor sem, ha a Goldman Sachs elemzői által felvázolt pesszimista forgatókönyv következik be Venezuelában. A hazai üzemanyagárak alakulását a közeljövőben inkább a forint és a dollár árfolyamának változásai fogják alakítani.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater