„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

„Nem akarunk atomháborút Európában!”

2023. febr. 16.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Oskar Lafontaine saarföldi politikus, aki több mint 40 éve fontos szereplője a német politikának, hiszen már Willy Brandtnak is munkatársa volt. 1943-ban született és kétéves korában elvesztette édesapját. Korábban szociáldemokrata volt, 2005 óta a Baloldali Párthoz (Die Linke) tartozik, ahol ma kompromisszumoktól mentes békeprogramja miatt még ellentmondásosabb, mint eddigi politikai pályafutása során. Lafontaine 1990-ben még kancellárjelölt is volt, és így Helmut Kohl ellenfele. Lafontaine 2014 óta a szintén vitatott politikus Sahra Wagenknecht férje. Most Ami, it’s time to go – Plädoyer für die Selbstbehauptung Europas (Amik, ideje menni! – Könyörgés az önálló Európáért) címmel a közelmúltban megjelent könyvéből mutatunk meg egy rövidke részt, amelyből világosan kitetszik a szerző fő mondanivalója, Európának fel kell szabadulnia az Egyesült Államok gyámsága alól.

Oskar Lafontaine

„Németország, azért jöttünk hozzátok, hogy ti ne gyertek többé hozzánk” #moszkvater

„Németország, azért jöttünk hozzátok, hogy ti ne gyertek többé hozzánk”
Fotó:EUROPRESS/JOHANNES EISELE/AFP

Lassan, de biztosan változik a hangulat a Német Szövetségi Köztársaságban. Napról napra egyre kevesebben hajlandóak elfogadni a folyamatos háborúskodást. Hallanak az Ukrajnában okozott nagy szenvedésekről, és hallgatják a CDU vezetőjének, Merznek, az FDP politikusának, Strack-Zimmermann-nak vagy a zöldek képviselőjének, Hofreiter úrnak a napi követeléseit, miszerint egyre több és több fegyvert kellene szállítani Ukrajnának.

„Sajnos a szociáldemokrata kancellár, Olaf Scholz a kezdeti habozás után mindig enged és teljesít”

Külügyminiszterünk, Annalena Baerbock ismét elvitte a pálmát, amikor azzal indokolta az Ukrajnának további fegyverek és Leopárd tankok szállítására vonatkozó követelését, hogy a német fegyverek életeket mentenének. Erre nem lehet szavakat találni! Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy Hitler Szovjetunió elleni inváziója 27 millió ember, köztük sok millió orosz és ukrán életébe került. 2014. január 27-én a leningrádi ostrom 95 éves túlélője, Danyiil Granyin emlékeztetett a Reichstag falán található orosz katona feliratára:

„Németország, azért jöttünk hozzátok, hogy ti ne gyertek többé hozzánk”

És most megint fegyvereket kellene szállítanunk, hogy az ukrajnai gyilkosságok vég nélkül folytatódjanak, hogy német fegyverek ismét oroszokat öljenek, és hogy Ukrajna megnyerje a háborút Oroszország ellen?

A jól tájékozottak amúgy sem hisznek Oroszország kizárólagos bűnösségében. Emlékeznek ugyanis a Gorbacsovnak tett ígéretre, hogy a NATO-t nem terjesztik ki kelet felé. Tudják, hogy az Egyesült Államok 2014-ben puccsot szervezett és finanszírozott a Majdanon, hogy egy olyan bábkormányt állítson fel, amely Ukrajna NATO-ba való felvételét szorgalmazza.

„A washingtoni hardlinerek számára túlságosan csábító volt az az elképzelés, hogy a lengyelországi és romániai rakétabázisok után most az ukrán-orosz határon is elhelyezhetnek rakétáikat”

Felejthetetlen volt ebben az összefüggésben az Egyesült Államok szemérmetlen meséje, miszerint a kelet-európai államokban elhelyezett rakétákat az iráni rakéták elfogására telepítették. És természetesen a nyugati propaganda sajtó kinyomtatta ezeket az ostoba kijelentéseket anélkül, hogy megkérdőjelezte volna őket, kritizálta volna azokat. A Pentagon bármilyen hazugságokat terjeszthet – a nyugati média lenyeli. A rakéták figyelmeztető idő nélkül olyanok, mint Damoklész kardja mindenkori ellenség nyakán….

(Übersetzung: Sándor Nagy)

MEGOSZTÁS

#moszkvater

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Lafontaine kompromisszumoktól mentes békeprogramja: támogassuk Oroszország háborúját Ukrajna ellen és teljesítsük az agresszor követeléseit. Hát igen, a kommunisták mindig is értettek a békeharchoz.

    Ebben a békeharcban két különböző béke fogalom áll szemben. Az európai béke azt jelenti, hogy nem támadjuk meg egymást, leülünk Brüsszelben egy asztal köré és békésen intézzük az ügyeinket. Az orosz béke pedig azt jelenti, hogy lerohanunk és addig pusztítunk meg gyilkolunk amíg béke nem lesz.

    Ez a történelmi fordulópont meghatározza Európa jövőjét a következő évtizedekre, most dől el, hogy az európai béke vagy az orosz béke koncepciója fogja meghatározni a jövőnket.

  2. Bátor.
    Szét fogják szedni,
    “Vén kecske egy 20+ évvel fiatalabb, dögös kőkomcsi feleséggel.”

  3. Ugye megmondtam ;-)

    M.I. & Co.: Egy kukk nincs a fentiekben a háború támogatásáról. Éppen ellenkezőleg. Tegye meg, legyen kedves legközelebb a
    szivességet és olvassa el a cikket mielőtt véleményt mond róla! Nekem eddig bejött ez a technika. Higyje el, magának is fog
    sikerülni! Ebben biztos vagyok. A maga szelektíven befogadó információs világában lehet, hogy logikus amiket itt összehord,
    a valóság azonban kissé más.

    “… választották Brüsszelt mert ez volt középen London, Párizs, Bonn és Róma között.” Hmmm…. minta Moszkvát nem lelném benne.
    Vagy Or.o. itt nem is aktor?

    Ezzel a vulgárpacifista megközelítéssel már eddig sem lehett semmit elérni. Békét főleg nem. Ideje talán észre venni.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK