Kezdőlap » Publicisztika » Moszkva-központú naprendszer
Vlagyimir Putyin személyében újra megjelent a „cár”, aki nagy elődeihez hasonlóan magára nézve kötelezőnek tekinti az orosz földek összeszedését #moszkvater

Moszkva-központú naprendszer

Oroszország a legutóbbi időkig úgy tekintett magára, mint a nyugati naprendszer Pluto nevű bolygójára. Valami, ami nagyon távol van a központtól, de alapvetően mégis a rendszer része. Most letért erről a röppályáról, és megkezdte Moszkva-központú naprendszerének megteremtését

Vlagyimir Putyin személyében újra megjelent a „cár”, aki nagy elődeihez hasonlóan magára nézve kötelezőnek tekinti az orosz földek összeszedését #moszkvater
Vlagyimir Putyin személyében újra megjelent a „cár”, aki nagy elődeihez hasonlóan magára nézve kötelezőnek tekinti az orosz földek összeszedését
Fotó:EUROPRESS/AFP/RIA NOVOSTI/MIKHAIL KLIMENTYEV

Az orosz geostratégiai gondolkodásban a kétezres évek közepén lezajló fordulat lényegét még tíz évvel ezelőtt fogalmazta meg ekképpen Dmitrij Trenyin orosz politológus. A Szovjetunió sértetten és frusztráltan, identitásválság és útkeresés közepette megélt szétesése után Oroszország visszatért saját történelmi pályájára. Vlagyimir Putyin személyében újra megjelent a „cár”, aki nagy elődeihez hasonlóan magára nézve kötelezőnek tekinti az orosz földek összeszedését. Ennek a pályának központi eleme a birodalmiság, amely az orosz mentalitás és identitás szerves része. Nem véletlen, hogy a tér, a birodalom végtelennek látszó térsége Oroszország eposzi jelzőjévé vált a klasszikus irodalmi hagyományban. Puskintól Tolsztojig a legnagyobbakat is magával ragadta a birodalom dicsőítésének kihívása, és az orosz irodalom általában véve is alapvető közvetítő szerepet játszik a birodalmi szempont érvényesülésében.

Oroszország soha nem volt nemzetállam, mindig birodalom volt. A nemzeti identitás érzése éppúgy hiányzott az 1917-es összeomláskor a cári alattvalókból, mint az 1991-es széteséskor a szovjet társadalomból. Ekkor végül a nemzeti öntudat diadalmaskodott a szovjet identitás felett, azonban negyedszázad elteltével is sokan gondolják úgy, hogy Oroszországnak missziója van. Mégpedig a térség népeinek a vezetése. Mint e küldetés első számú mai ideológusa, Alekszandr Dugin hirdeti, vissza kell fordítani Eurázsia perifériára szorulását, és ezeket a területeket mint a történelem tengelyét Oroszország vezetésével újra kell egyesíteni. Dugin nyíltan kimondja: Oroszország egyik leglényegesebb geopolitikai igénye a birodalomépítés. Ez a nagyhatalmi léttel párosuló hagyomány, bár rendkívül szofisztikált módon, kétségkívül tetten érhető a putyini külpolitikában is. Új orosz nemzetépítés zajlik a szemünk előtt, amivel párhuzamosan visszaerősödik a birodalmi tudat is. A külső szemlélő ezt a nemzeti és a birodalmi gondolkodás közötti versenyfutásnak látja, ám a kettő az orosz fejekben jól megfér egymás mellett.

„Az úgynevezett Nyugatot ez a gondolkodásmód láthatóan megrettenti, és mivel nem érti az orosz mentalitást, egyrészt a megismerés igénye nélkül démonizálja, olyannak állítja be, hogy az a megvetésével összhangban álljon, másrészt folyamatosan saját játékszabályait próbálja rákényszeríteni, és félelmében maga alá gyűrni. Pedig ahhoz, hogy Oroszországot és a Kreml lépéseit megértsük, tisztában kell lennünk az oroszok számára természetes szemléletmóddal”

Különösen aktuális a két világ között megnövekedett feszültség közepette a nagy világbirodalmak, történeti nagyhatalmak sorsát, tündöklésük-hanyatlásuk okait és következményeit bemutató sorozat keretében – a brit, az amerikai és a német tárgyú munkák után – megjelent kötet, amely az orosz birodalmiság gyökereit, fejlődését, csúcspontjait és hanyatlásait, a társadalmi és politikai gondolkodásban kitapintható hatását húsz tanulmány keretében világítja meg. Frank Tibor szerkesztő bevezetőjében felidézi, hogy az Oroszország története iránti érdeklődés Magyarországon természetes és messze nem új keletű, most azonban talán élőbb, mint valaha. Olyannyira, tehetjük hozzá, hogy napjainkban nem csak a világpolitika, lassan a belpolitika sem érthető Oroszország mély ismerete nélkül. Sajnos az itthon és külföldön lépten-nyomon Moszkvával példálózó, Oroszországot kampánytémává silányító politikusok minden oldalon csak az előítéleteket erősítik a társadalmakban. Ezzel szemben ez a kötet Oroszország, az orosz gondolkodás megértéséhez nyújt segítséget.

A feladat nem egyszerű, hiszen mint ahogy Szvák Gyula, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő russzisztikai központ vezetője historiográfiai bevezetőjében felhívja a figyelmet, a történeti russzisztika és általában a történelemtudomány mindenkori „első számú közellensége” az átpolitizálási, a „megrendelői igényeknek” való megfelelési hajlam. A kötet tanulmányait jegyző, zömmel fiatal hazai kutatók azonban saját útjukat járva – amennyiben ez szükséges, távolságtartóan – érzékeltetik a „hivatalos” orosz történelemszemléletet, és adott esetben ugyanígy közvetítik a nyugati iskolák kutatásainak eredményeit is.

„A könyv végigtekint Oroszország birodalmi aspirációinak számos fejezetén”

Nem összefoglaló munka, de a tanulmányok az államiság történelmi gyökereinek, a Kijevi Rusznak a bemutatásától az ezt megkérdőjelező eurázsiai eszme reneszánszán át a birodalom reintegrálására tett törekvésekig mégis megrajzolják az ívet, amelyet ez a hatalmas ország a középkortól máig követ. Az írások sora a birodalom épülését végigkövetve kitér Moszkva és Novgorod küzdelmére, a Szibéria meghódítása jelentette ugrásra, majd a további térfoglalásra. Részletesen elemzi a cárok Oroszországát, Konsztantyin Leontyev és a bizánci eszme vizsgálatával kapaszkodókat nyújt a birodalmi tudat megértéséhez, és különböző nézőpontokból rálátást enged a birodalom XX. századi reinkarnációjára, a szovjet korszakra is. Eközben érint olyan, a megértést segítő finomságokat, mint az orosz mentalitás férfi-női princípiumának kettőssége. Mint arra tanulmányában Galicza György felhívja a figyelmet, e két princípium máig tartó belső küzdelme modern környezetben testet ölt a hol agresszívabb, hol együttműködőbb orosz külpolitikában is.

 Az orosz birodalom születései – Magyar kutatók tanulmányai az orosz történelemről
(Szerk.: Frank Tibor Gondolat Kiadó, Budapest, 2017, 4000 forint)

CÍMKÉK:

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.