A héten tartotta jubileumi, 20. éves találkozóját a Valdaj Klub. A tavalyi év, biztonsági okokból Moszkvába áttelepült kitérője után a konferencia ismét visszatért hagyományos helyszínére, Szocsiba. Az „Igazságos multipolaritás: Hogyan biztosítható biztonság és fejlődés mindenki számára?” címmel megtartott konferencia központi témáját a tavalyi évhez hasonlóan ismét a világrend jövője képezte, amelyen részt vett a #moszkvatér főszerkesztője, Stier Gábor, aki 2009 óta tagja a klubnak. Az október 2. és 5. között 42 ország 140 meghívottjával tartott találkozón az orosz kormány több tagja is megjelent – mint például Szergej Lavrov külügyminiszter vagy Makszim Oreskin elnöki tanácsadó -, a rendezvény záró eseménye pedig szokás szerint Vlagyimir Putyin előadása volt, amely után mintegy négy órán keresztül válaszolt a résztvevők kérdéseire. Köztük a #moszkvater főszerkesztőjének kérdésére is.
„Mit kérdezett Stier Gábor Putyintól? S mit válaszolt az orosz elnök? Milyen volt a találkozó hangulata? Milyen világrendben érdekelt Oroszország?”
Egyebek mellett ezekről kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #moszkvatér alapító főszerkesztőjével a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás az Ultrahang műsorvezetője.
A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában hétfőn és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater