Az orosz Inna Gyeriglazova, miután győzött a francia Pauline Ranvier ellen a vívó-világbajnokság női tőr versenyének döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 19-én.
Fotó:MTI/Illyés Tibor
Amikor a budapesti vívó-világbajnokságon pástra lépett 118 ország több mint ezer versenyzője, az Oroszország színeiben indulók még nem tudták, vajon csak magukat, vagy a hazájukat is képviselhetik hivatalosan a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon. Mindez persze nem zavarta őket abban, hogy az elmúlt időszak egyik legsikeresebb világversenyét tudják maguk mögött, hiszen 3 arany, 3 ezüst és 1 bronzérmet szereztek a vb kilenc napja alatt, ezzel az éremtábla első helyén végeztek. És mára az is kiderült, hogy
„az Orosz Olimpiai Bizottság hivatalos meghívást kapott a jövő évi tokiói nyári játékokra a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, azaz az orosz csapat a saját zászlaja alatt indulhat az ötkarikás versenyeken”
„A tavalyi phjongcshangi téli olimpiától eltérően teljes értékű olimpiai csapatot alakíthatunk, amely a japán fővárosban a saját zászlaja alatt és mindennemű korlátozás és pótlólagos feltételek nélkül szerepelhet a Tokióban 2020. június 24. és augusztus 9. között rendezendő nyári olimpián” – olvasható az Orosz Olimpiai Bizottság kommünikéjében.
Innentől kezdve az orosz vívók is úgy vehetnek részt a kvalifikációs sorozat hátralévő versenyein, hogy immár biztosan Oroszország képviseletében vívhatnak majd Tokióban. Hogy az olimpia milyen fontos a számukra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, ahogy a női tőrvívás jelenlegi legjobbja, az egyéniben és csapatban is aranyérmes Inna Gyeriglazova nyilatkozott. És ami számunkra, magyarok számára fontos,
„a budapesti körülményeket már az ötkarikás játékok szintjére helyezte a kiváló tőrvívó”
„Számomra nincs fontosabb, mint az olimpián a hazámat képviselni. Ezért is volt számomra maradandó élmény a budapesti világbajnokság, ugyanis végig úgy éreztem magam, mintha egy olimpián vívnék. Igen, az edzéslehetőségek, a szállás, az ellátás minden olimpiai színvonalú volt. Ha engem kérdeznek, mindenképpen azt válaszolnám, igen, Budapest kapjon rendezési lehetőséget egy olimpiára, de vívó-világbajnokságra mindenképpen” – jelentette ki Inna Gyeriglazova.
Inna Gyeriglazova, Anasztaszija Ivanova, Larisza Korobejnyikova és Adelina Zagidullina, a győztes orosz csapat tagjai a vívó-világbajnokság női tőr csapatversenyének eredményhirdetésén a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 22-én.
Fotó:MTI/Czagány Balázs
Ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a budapesti vb rendezéséről az AFP-nek Alekszandr Borovkov, az egyetlen orosz sportcsatorna, a Match TV tudósítója, aki már ötödször volt valamilyen sporteseményen a magyar fővárosban, igaz, első vívóeseménye volt a mostani világbajnokság. Szerinte egy vb akkor sikeres, ha a sportolók elégedettek, és az oroszok ezúttal minden szinten elégedettek lehettek, hiszen a rendezés magas színvonala alapfeltétele volt a jó szereplésnek.
„Újságíróként is csak dicsérni tudom a rendezést. A sajtóközpont tágas, van elég hely, az internet gyors, ami nekünk, tévéseknek különösen fontos volt, mivel a felvételeket gyorsan kellett továbbítani Moszkvába” – árulta el az orosz tudósító. Hozzátette, a magyarok szurkolása fantasztikus, főleg egy olyan sportág esetében, mint a vívás.
„Nagyon meglepett, hogy víváson is ilyen hangosan biztatják saját versenyzőiket a magyarok. Az orosz szurkolók is hevesek, de nem ennyire. Bár most volt okuk az örömre nekik is” – tette hozzá Alekszandr Borovkov, aki azt még megjegyezte, biztos, hogy eljön a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra is Budapestre, s tudja, hogy ugyanilyen vendégszeretetben lesz része.
A női kardcsapat egyik legjobbjának, Szofija Pozdnyakovának a neve vélhetően minden olyan embernek ismerősen csengett, akinek valamikor is köze volt a víváshoz. És ez nem véletlen, hiszen
„a csapatban világbajnoki aranyérmet szerző Szofija édesapja nem más, mint a sportág egyik legsikeresebb kardvívója, a többszörös olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Sztanyiszlav Pozdnyakov, aki jelenleg az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke”
Szofijának egyébként nem ez az első vb-aranya, ugyanis a tavalyi kínai világbajnokságon egyéniben állhatott fel a dobogó tetejére. Ott ő, itt Budapesten az ukrán Olha Harlan verte meg a fináléban az orosz női kardvívás legendáját, Szofija Velikaját. A felnőttek közé már igazi klasszisként érkezett – a génjeiben hordozza édesapja vívótudását – hiszen öt évvel ezelőtt már harmadik volt a kadet Európa-bajnokságon, míg 2017-ben éppen a magyar Pusztai Lizát verte a junior Eb-döntőben.
„Az oroszok helyzete a víváson belül nagyon stabil, aminek hátterében nemcsak a remek eredményeik, hanem az üzbég származású, 66 éves orosz milliárdos Aliser Uszmanov áll, aki a Nemzetközi Vívó Szövetség jelenlegi elnöke”
A vagyonát 13 milliárd dollárra becsülik, melyet fém-, és egyéb bányászati tevékenységgel, beruházásokkal alapozta meg. Jelenleg is ő a tulajdonosa a világ legnagyobb orosz nyelvű internetes cégének, a Kommerszantnak, de olyan portálok is a birtokában vannak, mint az Odnoklassznyiki vagy a VKontaktye. Mindenesetre a nagyhatalmú elnök szintén elégedetten hagyta el a magyar fővárost, mert egyrészt az orosz vívók remekeltek, másrészt a szervezés tényleg elsőosztályú volt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater