Miért démonizálja a Nyugat Putyint?

2018. aug. 08.

Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Oroszország legnagyobb „bűne”, hogy immár nem úgy táncol, ahogy azt Washingtonban gondolják

Vlagyimir Putyin
Fotó:EUROPRESS/AFP/SPUTNIK/MIKHAIL KLIMENTYEV

Mintha időgépben ülnénk. A nyugati sajtóban az ördög ismét Oroszország. Az európai fősodorban egymást érik a lejárató cikkek, amelyeket csak táplálnak a politikusok megnyilvánulásai. Egyesek úgy látják, még a migránsok áradata mögött is a Kreml áll, amely mellesleg megszervezte a szélsőjobboldali pártok felemelkedését, s ha valaki nem hinne ezen agresszív viselkedésben, akkor nézze meg, mi történt a Krímben és a Donbaszban. Voltak, akik már a Brexit ellen is a feléledő és Európát fenyegető Oroszországot hozták fel érvként. „A kelet- és közép-európaiak rémülten figyelik, mi történik Moszkvában!” – szól a végső érv.

E „keresztes hadjárat” célpontja mindenek előtt maga Putyin, hiszen azt mindenki tudja, hogy a személyre szabott támadás érthetőbb, mint ha egy egész országot támadnak. Így aztán könnyebb össztüzet zúdítani a Kreml urára. S hogy miért? Az Egyesült Államok mindig is vetélytársként, a „jobb időkben” gyenge, kioktatandó partnerként tekintett Oroszországra, amelynek együttműködését az Európai Unióval minden áron meg kell akadályozni. Ezzel tehát nincs mit kezdeni. Más a helyzet Európával, Oroszország természetes szövetségesével, amely a rá nehezedő nyomás ellenére egészen a közelmúltig pragmatikus alapon építette a partnerséget. Csakhogy a geopolitikai helyzet kiéleződésével az óceánon túlról erősödik a nyomás, ráadásul maga az unió is identitás válságba került, a nyilvánvaló kudarcait is el kell valahogy lepleznie, s ezen egyebek mellett az ellenségkép erősítésével próbál segíteni. Ebben kapóra jön az „agresszív” Oroszország, s hozadéka az ukrán válság mellett az Amerika által tudatosan erősített közép-kelet-európai katonai jelenlét melletti felsorakozás.

„Oroszország legnagyobb „bűne” azonban az, hogy immár nem úgy táncol, ahogy azt Washingtonban gondolják”

Ukrajnával végképp felrúgta a mindenképpen nyugodt együttműködésre törekvést, Szíriával pedig a Nyugat értésére adta, hogy egyenrangú partnerként kér szerepet a globális kérdésekben. Ahogy Szergej Lavrov aláhúzta, vége annak, hogy a Nyugat megnyugtatása érdekében Oroszország feladja nemzeti érdekeit. „Annak a megállapodásnak vége, hogy legyünk olyanok, mint ők, s akkor minden rendben lesz! – fogalmazott az orosz külügyminiszter. Moszkva külpolitikai stratégiája erre épül, s a prioritások között ott van a NATO további keleti terjeszkedésétől a globális hatalmi státus elismertetéséig sok minden, nincs azonban köztük a Baltikum lerohanása, Ukrajna szétszedése, mint ahogy az Európai Unió menekültekkel elárasztása vagy Angela Merkel megbuktatása sem.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.