Az ortodox húsvét beköszönte vajmi kevés változást hozott az ukrajnai harcok menetébe. A világ továbbra is a donbasszi orosz támadást várja, ám utóbbi mellett egyre égetőbb problémaként jelentkezik a Dnyeperen átívelő hidak és az ukrán vasúthálózat kérdése. Viszont miközben az orosz társadalom az infrastruktúra stratégiai jelentőségéről vitatkozik, addig Kijev Brjanszk térségében újabb kínos csapást mért Oroszországra.

Az ukrajnai konfliktus harmadik hónapjába lépve egyelőre tovább várat magára a Donbassz – és egyidejűleg a délnyugati területek – elleni nagyszabású offenzíva. Nem tudni, hogy az előkészítés részeként vagy az ortodox húsvétra való tekintettel, de az összecsapások intenzitása a hétvégén viszonylag alacsony szinten stabilizálódott az izjumi kiszögellés kivételével. Noha a légi és rakétacsapások tovább folytatódtak, azt nem követték nagyobb szabású szárazföldi műveletek.

„Az események fókuszában továbbra is Donbassz és áttételesen Nyikolajev-Odessza térsége áll”

Habár a front változásával vagy érdemi összecsapásokkal járó harcok a déli területek esetében nem történtek, az általunk korábban bemutatott orosz tervek szerint a második fázis kiemelt célpontja a Nyikolajev-Odessza-Transznyisztria háromszög. A térséget a hétvége folyamán főképp erőteljes tüzérségi harcok és rakétacsapások jellemezték, több találat érte Nyikolajev és Odessza stratégiai objektumait. A korábbi ellentámadásról szóló nyilatkozataival szemben immár Vitalij Kim nyikolajevi kormányzó is elismerte, hogy a front jelentősen megközelítette a várost. Az orosz légi felderítés folyamatosan aktív Nyikolajev térségében, vélhetően az ukrán állások feltérképzése a leendő offenzíva előkészítéseként zajlik.

Kimhez hasonlóan a Krivoj Rog élére kinevezett katonai adminisztrátor, Olekszandr Vilkul szintén orosz csapatösszevonásról számolt be, amelyet egy, a város elleni orosz támadás lehetséges előkészítéseként értékelt. Egyes jelentések szerint az orosz csapaterősítésekre válaszul az ukrán haderő is összevonásokba kezdett a déli frontvonal mentén, ám a technikai és logisztikai nehézségek miatt az a vártnál lassabban halad.

„Odessza pedig ismét előtérbe került”

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a szombati napon légi indítású cirkáló rakéták támadták a városhoz tartozó Skolnij katonai repülőteret és annak létesítményeit. A Kaszpi-tenger felett őrjáratozó Tu-95 stratégiai bombázóról indított rakéták jelentős mennyiségű nyugati fegyverzetet semmisítettek meg, köztük vélhetően például a Norvégia által rendelkezésre bocsátott Mistral légvédelmi rendszereket.

Ami pedig a szomszédos „Tyirasz” lakónegyedet ért találatokat érinti, az azokról készült felvételekről egyértelműen megállapítható, hogy egy korábbi kijevi esethez hasonlóan vagy maga a légvédelem által indított rakéta, vagy a már elfogott cirkáló rakéta maradványai csapódtak be. Maga az ukrán légvédelem nyilatkozta, hogy a támadás során kettő orosz cirkáló rakétát sikerült lelőnie, bár orosz források csak egy veszteségről számoltak be. Vélhetően az elfogásra szinte az utolsó pillanatban, már lakott területek felett kerülhetett sor, így eshettek a rakéták roncsai a lakónegyedre. A lelőtt rakéta teóriát támasztja alá az a tény is, hogy a Tu-95 által alkalmazott légi indítású cirkáló rakéták – H-555/H-101 – konvencionális robbanófejei mind 400-410 kilogramm tömegűek, amelyek becsapódás esetén kisebb sérülések és tűz helyett az egész lakótömböt lerombolták volna.

Egy 400 kilogrammos robbanófej nem ilyen pusztítást végez

„Odessza jövőjével kapcsolatban semmi jóval nem kecsegtet Zelenszkij azon nyilatkozata, amely szerint a város egy orosz támadás esetén Mariupol sorsára jut”

Sajnos ez nem véletlen, miután stratégiai mellett hatalmas történelmi és kulturális szerepet tölt be az Orosz Birodalom egykori legszínesebb városa. A nyelvörvények és ukránosítási kísérletek ellenére még mindig stabilan oroszajkú Odessza magának az orosz történelemnek, illetve identitásnak kiemelt színhelye, így birtoklása nem csak stratégiai szempontból fontos. Ráadásul a katonai adminisztráció vezetője nem más, mint az egykoron az Ajdar szélsőjobboldali milícia részeként a donbasszi harcokat megjárt Makszim Marcsenko, akit vélhetően kevésbé izgatja a város történelmi értékeinek megőrzése. Noha az offenzíva még várat magára, de egyes orosz Telegram csatornák már a város elhagyását javasolják a lakosoknak Moldova és Transznyisztria irányába.

„A donbasszi orosz műveletek egyelőre továbbra is lépésekben zajlanak”

A fókusz elsősorban az izjumi kiszögellésre és délen egy Zaporozsje irányába történő északi terjeszkedésre irányul. Előbbi részeként a folyamatos felőrlő harcok mellett megkezdődött a nagyobb értelemben vett Szlavjanszk-Kramatorszk agglomeráció és Donbassz központi területeinek bekerítése. A Luganszki területen fekvő Szeverodonyeck-Liszicsanszk régiót gyakorlatilag három oldalról az orosz-szakadár csapatok már körbevették, míg Szlavjanszk esetében e sorok írásakor az ellátáshoz használt vasútvonal került az orosz erők lőtávolságán – 5 kilométer – belülre.

Az Izjum-Szlavjanszk környéki harcok sajátos jellemzője, hogy az ukrán erők védelmi vonalaikat sokszor egy-egy erdős sáv részeként építik ki, ahonnan kisebb csapatokban rajtaütésszerű támadásokat tudnak végrehajtani az orosz csapatok ellen. A taktika alapját a meglepetés és a gyors első csapás adja, mivel ha a támadó erőket az orosz csapatok korábban észlelik, akkor azok tüzérséggel megelőző csapást képesek rájuk mérni. Miután pedig erdős területről van szó, onnan a nyílt terephez képest gyakorlatilag lehetetlen időben kimenekülni.

„A harctéren alkalmazott ukrán taktika sajátos keveréke az amerikai és az egykori szovjet diszciplínáknak, egyesítve mindkettő pozitív hozadékait”

Mindenképpen Kijev előnyére válik szervezési szinten az orosznál rugalmasabb parancsnoki és végrehajtási struktúra, ám az általános mennyiségi hátrányokat ez nem tudja kipótolni.

Részben az izjumi frontvonalhoz kapcsolódóan az orosz haderő bejelentette a Balakleja melletti 65. számú arzenál néven ismert lőszerraktár elfoglalását. A még 1918-ban a Vörös Hadsereg által épített – majd többszörösen kibővített – létesítményt Európa legnagyobb lőszerraktárai közt emlegetik. 2014-től kezdve a 65. számú arzenál felelt a donbasszi ukrán haderő tüzérségi lőszereinek utánpótlásáért. Noha 2017-ben több robbanás is történt az objektum területén, azok a szabad ég alatt tárolt készleteket érintették, miközben a több, mint 300 betonfedezék a mai napig érintetlen maradt. A 65. számú arzenál elfoglalása az utánpótlás szempontjából hosszabb távon mindenképp jelentős csapás a helyi ukrán védelem számára.

Délen Guljajpolje és Velikaja Novoszelka térségében erőteljes tüzérségi harcok mellett az orosz erők fokozatosan szélesítik ki az általuk ellenőrzött területeket. Ukrán források 10 kilométeres előrenyomulásról beszélnek. Ám mindezek mellett az említett két kulcsfontosságú település továbbra is ukrán kézen van. Mariupolban az Azovsztal blokádja és a humanitárius folyosók időleges megnyitása mellett tovább folynak a létesítmény elleni légi és tüzérségi támadások, a megmaradt védők még egyelőre kitartanak. Ám Kijev nyíltan tudtukra adta, hogy semmilyen segítséget nem nyújt az acélgyárban rekedteknek.

„Az orosz műveletek és logisztika megzavarása érdekében a jövőben több ukrán rajtaütésszerű támadási kísérlet várható”

Többek közt a Harkovtól északra fekvő Kazacsnya Lopany elleni akció is ezt támasztja alá. Habár az első jelentések egy orosz terület elleni ukrán támadásról szóltak, mint a később kiderült egy elterelő manőverről volt szó, amelynek célja az Izjum környéki erők megosztása. A korai észlelés következtében a rajtaütés nem járt sikerrel, ám semmiképp nem ez volt az utolsó kísérlet.

Vélhetően bővebb értelemben a csernyigovi határtól 100 kilométerre fekvő Brjanszk olajtárolói és lőszerraktára elleni ukrán támadás is a háborút az orosz hátországra kiterjeszteni kívánó ukrán stratégia része. Viszont egyelőre az anyagi káron és az orosz légvédelem hiányosságainak újbóli felszínre kerülésén túl a támadás egyelőre nagyobb zavart nem okozott az orosz műveletek menetében. Ám Moszkva immár saját érdekeinél fogva sem hagyhatja válasz nélkül a provokatív jellegű, de lényeges katonai hatással nem járó ukrán támadásokat. E sorok írásáig vélhetően Brjanszkra válaszul többek közt ismét rakétatámadás érte a nyugati fegyverszállítmányok elosztási pontjaként szolgáló Lvov vasúti pályaudvarát, bár a korábban beharangozott adminisztratív létesítmények elleni orosz akciók még váratnak magukra.

„Az elmúlt napokban az orosz közbeszédben heves viták kezdtek kibontakozni a Dnyeperen átívelő hidak kérdésében”

A televíziótól a Telegram csatornákon át az oroszul csak „dívány szakértőknek” nevezett önjelölt internetes megmondóemberekig sokan próbálták a másik tábort meggyőzni miért szükséges – vagy épp nem – a hidak megsemmisítése. Míg a támadásokat támogató tábor szerint a lépés elengedhetetlen a sikeres donbasszi bekerítés és a déli területek elleni műveletek szempontjából, addig az azt ellenzők úgy vélik a későbbi orosz előrenyomulást gátolná a hidak hiánya.

„Kétséget kizáróan a keleti ukrán csapatok utánpótlását gyakorlatilag elvágná, ha a Dnyeper két partja közt megszűnne az összeköttetés”

Mind a nyugati fegyverzet, mind a lőszer- és üzemanyag-utánpótlás csak sokkal körülményesebben, illetve kisebb volumenben tudna megérkezni. Ráadásul az utánpótlás mellett az esetleges visszavonulás lehetősége is megszűnne a hidak lerombolásával. Ugyanis nem kizárt, hogy csapatainak csapdába kerülése helyett a bekerítési gyűrű szorulásával Kijev mégis inkább kimentené donbasszi erőit. Másik oldalt ahogy azt az ukrán fél már többször tanúsította, a visszavonulás során mindenképp felrobbantaná saját infrastruktúráját az orosz haderő lassítása érdekében. Avagy miután az orosz hadsereg így se, úgy se tudná a Dnyeperen átívelő hidakat használni, akkor azok minek segítsék az ukrán ellenállást?

„Hasonló problémaként merül fel a vasút kérdése is”

Noha békeidőben utóbbi a civil infrastruktúra része, mára egyértelművé vált, hogy a szovjet hagyományokhoz híven a vasút adja az ukrán katonai logisztika gerincét. Vasút hiányában nem lehetséges sem a nyugati fegyverszállítmányok, sem az egyéb utánpótlás eljuttatása a harcoló alakulatokhoz. Miután pedig az ukrán fővonalak szinte kivétel nélkül villamosítottak – 2019-ben a vasúti szállítás 80 százalékban villamosított szakaszokon zajlott –, így az üzemanyaghiány a vasúti szállítás esetében gyakorlatilag minimális kihatással jár. Ugyanis a dízelhiánnyal szemben a főképp atomenergiára és vízerőművekre épülő áramtermelés képes biztosítani annak működését.

„Hogyan is foghat hozzá Moszkva az ukrán vasúti infrastruktúra megbénításához?”

A főbb célpontokat három kategóriába lehet sorolni. Elsők közt szerepelnek a szomszédos országokkal összeköttetést biztosító vasúti hidak, másodsorban a transzformátor alállomások, harmadrészt pedig a javító és tároló depók. Orosz számítások szerint a nyugati irányú vasúti összeköttetés teljes elvágásához összesen 21 híd likvidálása szükséges. Szemben a közúti átkelőkkel, a vasúti hidak pótlása jócskán nehezebb és hosszabb feladat, nem tud napokon vagy akár heteken belül megvalósulni.

Ám a nyugati összeköttetés elvágása orosz szempontból még nem oldja meg a fennálló problémákat, mivel az országon belül továbbra is lehetséges az áruszállítás. Ennek megbénításához a korábbiakban tárgyalt Dnyeperen átívelő hidak mellett szükséges a transzformátor alállomások, javító depók, illetve járműtárolók semlegesítése. Miután ukrán viszonylatban egyenáram esetén átlagosan 30, míg váltóárammal 100 kilométeres pályaszakaszt lát el az adott alállomás, akár egy darab objektum kiesése is hatalmas zavarokat okozhat a működésben. Persze lehetséges a villanymozdonyok átmeneti helyettesítése dízelekkel, ám az az amúgy is a hadsereg számára fenntartott szűkös üzemanyag-készleteket csapolná meg.

„Ami a depók és járműtárolók elleni támadásokat illeti azok igazán hosszabb távon tudják kifejteni hatásukat”

A gördülőállomány megcsappanása magát a vasúti szállítás egészének a kapacitását limitálja, avagy járművek nélkül nem tud az áru sem megérkezni. Ráadásul a közúti szállítmányozáshoz képest Ukrajna nyugati segítséget is csak minimális mértékben kaphat az egykori Szovjetunió területén alkalmazott széles nyomtáv miatt. Persze az előző pontban említett közúti szállítás felmerülhet alternatívaként, de az ott feltüntetett problémákon felül az egyszerűen volumen szinten képtelen kiváltani a vasutat.

A végső döntés tekintetében érdemes megjegyezni, hogy mind a Dnyeper hídjai, mind a vasúti hálózat stratégiai célpontnak számítanak.

„A stratégiai célpontok elleni csapásmérés pedig főképp a politika hajlandóságán, nem pedig a hadsereg képességein múlik”

A jövő szempontjából a legfőbb kérdést azt jelenti vajon mikor indulhat meg ténylegesen a lassan egy hónapja beharangozott donbasszi orosz offenzíva. Brit titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, ukrán jelentések szerint a támadás 72 órán belül esedékes, míg mások a raszputyica időszak beköszöntével ezt némileg későbbre teszik. Akármi is legyen, az orosz hadvezetés sokáig nem húzhatja az időt.