„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Maga a színház a Mariinszkij nevet II. Sándor cár felesége, Marija Alekszandrovna cárné tiszteletére kapta, aki ráadásul még a színház címerébe is bekerült”
Fotó:Wikipédia
A szentpétervári Körhinta téren 1860. október 14-én nyitotta mega kapuit a világ egyik leghíresebb operaháza, a szentpétervári Mariinszkij Színház. Maga a színház épülete, szellemisége azóta az Észak Velencéjének nevezett város egyik szimbólumává nőtte ki magát. A mai napig folyamatosan telt ház előtt mutatja be a világ, illetve orosz kultúra leghíresebb zeneművészeti alkotásait, és a repertoárjában helyet kapnak napjaink legjobb művei is. A fellépő művészek is a világ legjobb és legelismertebb művészei voltak az elmúlt több mint 160 évben.
„A közönség olyanoknak tapsolt estéről estére, mint a cári balett csillagai Matilda Kseszinszkaja és Anna Pavlova, valamint a Szergej Gyjagilev fémjelezte orosz balett kiemelkedő táncos koreográfusa, Vaclav Nyizsinszkij.
A Mariinszkij Színház története egészen 1783-ig nyúlik vissza, amikor október 5-én a Körhinta téren nagy pompa közepette megnyílt a Bolsoj Kőszínház, amely eleinte igencsak meghökkentette a közönséget a méreteivel, építészetével, a legkorszerűbb színházi berendezéseivel és a gépekkel felszerelt színpadával. Az ünnepélyes megnyitón Giovanni Paisiello Il mondo della luna című operáját adták elő, majd hosszú időn keresztül az Orosz Operatársulat felváltva lépett fel itt az olasz és a francia társulattal. De voltak énekes és hangszeres zenei színdarabok, sőt, még koncertek is.
A modernizáció Szentpétervár mellett a színházat is elérte, és 1802-1803-ban Thomas de Thomon, a briliáns építész és tervező irányításával nemcsak a belseje, de a külseje is megváltozott.
„Az új Bolsoj Színház lett a főváros egyik építészeti látványossága”
De 1811. január 1-jén hatalmas tűz ütött ki, amelyet csak napok alatt lehetett eloltani. A lángok martalékává vált a belső tér, és súlyosan megsérült a homlokzat is. A megint újjáépített színházat 1818. február 3-án nyitották meg a közönség előtt, és a premieren nagy sikert aratott Charles Didelot Flore et Zéphire című balettje, melynek zenéjét Caterino Cavos szerezte.
És innentől kezdve eljutottunk a színház első igazi aranykorához – ez szinte a Mariinszkij 1860-as megnyitásáig tartott –, és ebben az időszakban Mozart, Rossini művei kápráztatták el a közönséget. Az orosz romantikus opera létrejöttére azonban Weber Freischütz című műve volt a legnagyobb hatással, melynek 1824. májusában volt a szentpétervári bemutatója.
„Charles Didelot neve közben az orosz balett nemzetközi dicsőségének születéséhez kötődik”
De alakult a színház építészetileg is, hiszen a fentebb említett Caterino Cavos fia, Alberto 1836-ban előbb az akusztika javítása érdekében a nézőtér kupola mennyezetét laposra cserélte, majd eltávolította a kilátást nagyon zavaró oszlopokat. Ezzel megadta annak hagyományos patkó formáját is, míg a befogadóképességét kétezer főre növelte.
Idővel az Orosz Operatársulat előadásai átkerültek az Alekszandrinszkij Színházba, és az úgynevezett Cirkusz Színházba, amely a Bolsojjal szemben volt. Amikor pedig egy újabb tűzvész 1859-ben elpusztította a Cirkusz Színházat, Alberto Cavos vezetésével megépült a Mariinszkij Színház, amely 1860. október 14-én nyitotta meg a kapuit, mégpedig Mihail Glinka Életemet a cárért című operájával. Ez volt egyébként szinte az egyetlen opera, melynek a szovjet időszakban meg kellett változtatni a nevét Ivan Szuszanyinra, hogy színpadra vihessék. Igaz, a visszakeresztelés azóta már megtörtént.
„Maga a színház a Mariinszkij nevet II. Sándor cár felesége, Marija Alekszandrovna cárné tiszteletére kapta, aki ráadásul még a színház címerébe is bekerült”
A fidelio.hu szerint másként is tisztelegtek a cárné előtt, és nemcsak az Alekszandr Golovin által készített portré díszíti 1914-től a színház óriási színpadi függönyét, hanem az épület minden függönye, szőttese Maria Alekszandrovna alakjára és pompázatos ruhájára emlékezteti az odalátogatókat.
Az pedig az 1970-es években végzett felújítások alatt derült ki, hogy Alberto Cavos annak idején egy fantasztikus újítást alkalmazott a színház akusztikájának javítása érdekében. Ugyanis amikor megbontották a zenekari árkot, a munkások rengeteg törött kristálydarabot találtak. A törmelékeket szemétnek gondolták, és ennek megfelelően ki is dobták.
„Csak a felújítás utáni első előadáson derült ki, hogy a kristálytörmelékek a hangzás, és az akusztika elősegítés érdekében voltak ott”
A balett akkor kezdett el teret nyerni a Mariinszkij Színházban, amikor egy bizonyos Marius Petipa lett a társulat igazgatója 1869-ben. Egyrészt folytatta elődei hagyományait, színpadon tartott olyan klasszikusokat, mint például a Giselle, a La Esmeralda és a Le Corsaire, ám amivel igazán nagyot alkotott, az a közös munka Csajkovszkijjal. Előbb a Csipkerózsika, majd a Diótörő koreográfiáját alkotta meg – utóbbit Ivanovval közösen – a csodás zenéhez igazodva. Nem véletlen, hogy később számos követője volt a balett világában, és a tánc végleg asszimilálódott a zenéhez.
A forradalmak előtt még egy alkalommal, 1885-ben építették át Viktor Schröter, a Birodalmi Színházak főépítésze vezetésével. Egy 1917. november 9-én született kormányrendelet a Mariinszkij Színházat az állam tulajdonává tette. Ezt követően 1920-ban Állami Akadémiai Opera- és Balettszínháznak (GATOB) nevezték el, majd 1935-ben jött az újabb névváltás, amikor Szergej Mironovics Kirov lett a névadó.
„Az előző század klasszikusai mellett az 1920-as és a 1930-as évek elején kortárs operákat kezdtek színre vinni, valamint teret nyert az új, de roppant népszerű koreográfiai irányzat, az úgynevezett dráma-balett, amelynek egyik alapműve Szergej Prokofjev Rómeó és Júlia című darabja volt”
A második világháború előtti utolsó opera bemutató a Kirov Színházban Wagner Lohengrinje volt, és a Nagy Honvédő Háború alatt a színházat Permbe evakuálták, ahol számos mű ősbemutatóját tartották, köztük Aram Hacsaturjan Gajane című balettjéét. Leningrádba visszatérve a színház 1944. szeptember 1-jén Glinka Ivan Szuszanyin című operájával nyitotta meg az évadot, azaz megismételte az ősbemutatót, csak más néven. Az ötvenes évektől kezdve aztán maradt a világháború előtti elképzelés, és a nagy klasszikusok mellett – szorgalmasan ápolták a kulturális hagyatékukat – az új, modern operák és balettek is helyet kaptak a repertoárban. 1968 és 1970 között a színház nagy átépítésen ment keresztül, melynek eredményeként az épület bal szárnya „kinyúlt”, és az épület immár mai formáját öltötte magára.
Már csak az hiányzott, hogy visszakapja eredeti nevét. A Szovjetunió felbomlása után ez is megtörtént, mégpedig 1992. január 16-án. Azóta ismét Mariinszkij Színház néven fogadja estéről estére a közönséget.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
