A történelmi összetartozás, a két nép évszázados barátsága szinte mindenki előtt ismert mind Lengyelországban, mind pedig Magyarországon. De vajon tényleg ennyire kedveli egymást a két jó barát?

Hányszor lehetett hallani koccintások alkalmával, amikor egy népesebb, lengyelekből és magyarokból álló társaság emelte a poharát a másikra.

„Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!”

Így szól lengyelül a híres mondat, ami magyarra fordítva annyit tesz: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!” A rímbe szedett mondást – ami a magyarok és a lengyelek történelmi barátságát példázza elég hosszú ideje – szinte mindenki ismeri a két országban.

Sőt! Egy nemrégiben nyilvánosságra került kutatás alapján a közmondásnak akár genetikai alapjai is lehetnek. A két nemzet, a lengyel és a magyar génállományában fordul elő Európában leggyakrabban az Y-kromoszómán található R1a1 mutáció. Az előfordulási gyakoriság ezeknél a népcsoportoknál 56-60 százalék közötti.

„A tudósok egy része már egyenesen úgy gondolja, hogy ennek a mutációnak a jelenléte arra enged következtetni, hogy a két nép egy körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt élt közös őstől származik”

Ez igaz, vagy sem, nem tiszte cikkünknek eldönteni. Mindennek ellenére egy 2016-os, áprilisi felmérés szerint – 053_16.pdf (cbos.pl) – a magyarok csak a hetedik legkedveltebb nép Lengyelországban. Ugyanis megelőznek minket a csehek, az olaszok, a szlovákok, az angolok, a spanyolok, de még az amerikaiak is. A lengyelek mindössze 45 százalék szimpatizál velünk, 30 százalékuk közömbös, 17 százalékuk nem szereti a magyart, míg 9 százaléknak egyáltalán nincs rólunk véleménye.

„Ettől még kétségtelen tény, hogy a két nép sorsa összefonódott a történelem során”

Mindkét államot az első ezredforduló környékén alapították, és a két kereszténységet felvevő, államalapító uralkodóház, az Árpád-ház és a Piaszt-dinasztia is jó viszonyt ápolt. Szent László például nemcsak lengyel anyától, de Lengyelországban is született. A két nép mindig kölcsönösen támogatta egymást az éppen aktuális ellenség, vagy éppen az utódlási viszályokban álltak egyik vagy másik trónkövetelő mellé. Egy-egy vereség után pedig rutinszerűen kerestek menedéket egymás országában.

„A mondást egyébként a lengyel köznemesek találták ki a 16. vagy a 18. században”

Ugyanis egyszerűen a már meglévő közös történelmi szálak mellett azt is felismerték, hogy a két ország ugyanolyan berendezkedésű: nemesi köztársaság, olyan parlamenti rendszer, melyet a köznemesség irányít.

Ráadásul mindkét nép köznemesi életmódja is nagyon hasonlított egymásra. Többek között ugyanolyan fegyvert használtak, és ugyanolyan harcmodor szerint küzdöttek a csatákban. Amikor 1576-ban Báthori Istvánt lengyel királlyá választották, trónra lépését követően hadügyi reformot hajtott végre. Ekkor hozta létre és honosította meg Lengyelországban a szárnyas huszárok alakulatát, valamint Erdélyből behívta az első szablyakészítőket, amelynek nyomán a lengyel királyságban is elterjedt a szablyavívás harcművészete.

„Amikor a három nagyhatalom – Ausztria, Poroszország és Oroszország – felosztotta egymás között Lengyelországot, a különböző felkelések hátterében mindig ott húzódott valamilyen magyar szál”

Ezekből talán a legismertebb, amikor az 1830-as felkelés számára a magyar reform nemesség nemcsak gyűjtést rendezett, hanem még arra is rá akarták venni I. Ferencet, hogy katonailag támogassa az oroszellenes felkelést. Az uralkodó azonban nemhogy nem támogatta a lengyeleket, hanem a Habsburgok kitartottak az orosz cár mellett – vagy tényleges segítséggel, vagy azzal, hogy semlegesek maradtak –, hogy végül ismételten csak közösen tüntették el az I. világháború végéig Lengyelországot a térképről. Azt azonban már nem tudta megakadályozni I. Ferenc, hogy a felkelések leverését követően ne találjanak menedéket Magyarországon a megtorlás elől menekülő lengyelek. Ugyanakkor több lengyel hőse – Bem, Dembinszky és Wysocki – is volt az 1848-49-es magyar forradalomnak és szabadságharcnak.

„Az 1919-1921-es lengyel-szovjet háborúban Magyarország volt az egyetlen ország, amely kézzel fogható és használható segítséget – lőszert és fegyvereket – ajánlott a lengyeleknek”

A második világháborúban a két ország ugyan ellentétes szövetségi rendszer tagja lett, ám ez sem lehetett akadálya annak, hogy a magyarok az 1939-es lengyel összeomlás után, a német nyomás ellenére nemcsak befogadták, hanem továbbsegítették a lengyel menekülteket. A nácik után a kommunista szovjet rendszer viszont a hatalom kivételével mindenki ellensége lett, nem véletlen, hogy az egyik nép tüntetett a másikért. A rendszerváltást, majd a NATO- és EU-csatlakozást pedig már egyszerre érte meg a két nemzet, mint ahogy jelenleg a V4 tagjaként is segítik egymást.

Nem véletlen tehát, hogy a lengyel-magyar barátságnak mindkét országban külön napja van. Méghozzá 2007 óta – amikor mindkét ország parlamentje megszavazta az elképzelés megvalósítását – minden év március 23-án a két nemzet megemlékezik évezredes példa nélküli barátságára.

„Sólyom László és Lech Kaczynski akkori államfők 2008-ban Győrben felavatták az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet”

És ha a koccintással kezdtük, fejezzük is azzal be cikkünket. Hiszen az is történelmi tény, hogy a középkortól kezdve Magyarországról importálták a lengyelek az általuk is nagyon kedvelt bort, így nem csoda, hogy a két jó barát mindig együtt issza a borát…