„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
Egy nehezen meghatározható helyzetű, rejtelmes világbirodalmat láthatunk felépülni Kína esetében, amellyel, és amelynek jövőbeni sorsával kapcsolatban legalább annyi a kérdés, mint a válasz
Fotó:EUROPRESS/GREG BAKER/AFP
A feltörekvő szuperhatalom belső folyamatait, statisztikai adatait nem véletlenül rejtik el a külvilág elől. A hagyományos kínai titkolózás, a nyelvi problémák, kiegészülve a kommunista rendszerek paranoiájával olyan nehezen átlátható fátylat szőttek a kínai folyamatok köré, amelyeket kívülről lehetetlen áttörni. A fentiek miatt jelen írás a nyilvánosan elérhető, illetve a megfigyeléseken alapuló információk alapján igyekszik összelegózni azt, hogy ebben az átalakuló világban milyen kihívásokkal és nehézségekkel is küzd a sárkányok és pandák földje.
„Talán érthető, miért esik kevés szó arról, hogy az Egyesült Államok a második világháborút követő felemelkedését egy egész újjáépülő kontinens segítette”
A Marshall-segély által lehetővé tett gyors fejlődése Európát több területen is jelentős, és ami legalább ennyire fontos, fizetőképes piaccá tette az amerikai csúcstechnológia számára, legyen szó légi közlekedésről, vagy hadiiparról. Ezzel együtt érdemes felidézni, hogy az Egyesült Államok aránya a világ GDP-jéből két korábbi ellenfelének, addigra szoros szövetségesének a növekedésével párhuzamosan csökkent. Bár pénzügyi, ideológiai, katonai és egyéb manipulációkkal továbbra is szoros ellenőrzés alatt tartotta és tartja Japánt és Németországot, gazdasági jelentősége abban az ütemben csökkent, ahogy azok jöttek fel.
„Az első kérdés tehát az, hogy a rendkívüli fejlődést felmutató, a világ modern műhelyévé vált Kína hogyan lesz képes szövetségesek nélkül tartós eredményeket elérni egy egyre inkább megosztott, sőt ellenséges világban. Hogy a Graham Allison által bemutatott kulturális felsőbbrendűség, vagy az együttműködés kényszere lesz a meghatározó a kínai külpolitikában”
Az Egyesült Államok – különösen az 1956 utáni Szovjetunióval szemben – vonzó, működőképes és komplex alternatívát tudott kínálni a világ nagy része számára. Természetesen az a lehetőség, hogy egy adott ország a saját szokásainak megtartása mellett tud gazdaságilag igen gyümölcsöző együttműködést folytatni Pekinggel, az rendkívül vonzó. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy egybeesik a Kínai Népköztársaság hosszú távú terveivel. A hatvanas évekre sem az amerikaiak, sem a szovjetek nem csináltak titkot abból, hogyan képzelik el a velük szövetséges államok életét, azaz milyen szintű behódolást várnak el. A minél nagyobb, annál jobb volt a jelszó. Viszont ezen belül adott volt a lehetőség a boldogulásra, ez nyilván a kommunista blokkban minden szempontból jóval korlátozottabb volt. Hogy Kína hogyan képzeli a hosszú távú együttműködést, tud vagy akar-e globális, sőt univerzális modellt alkotni, egyelőre kérdés. Márpedig „barát nélkül gyenge még a sárkány is” – ahogy az a Paff, a bűvös sárkányban hallható. Ennek fényében kérdés, hogy az Oroszországgal kötött kényszerszövetség meddig, és hogy tart ki.
„A második kérdés egyértelműen a gazdasági. Évtizedeken keresztül kétszámjegyű növekedést produkálni óriási teljesítmény, de egyben hosszú távon fenntarthatatlan is. Az exportra és befektetésre fókuszáló gazdaságot egyértelműen leváltja a belföldi fogyasztás és az innováció, ez pedig nem egyszerű feladat”
Emellett a kínai gazdaság jelentős mértékben az ingatlanokra épül és az Evergrande-hoz hasonló hatalmas cégek problémái az egész országban éreztethetik a hatásukat, különösen a helyi önkormányzatok eladósodottságával kiegészülve. Érdekessége a helyzetnek, hogy a jelentős centralizáció egyszerre átok és áldás. Nehezebbé, lassabbá teszi a döntéshozatalt, viszont lehetővé teszi a helyi problémák átfogó, és magasabb szintű kezelését, illetve a nemzetgazdaság erejének igénybevételét helyi problémák kezelésére. Fentiek miatt a hitelezési problémák kezelése, a nehezen kezelhető adósságok menedzselése véleményem szerint sokkal ellenállóbbá teheti Kínát, mint egy hagyományos kapitalista nemzetgazdaságot.
„A harmadik szempont, a társadalmi-politikai egyensúly az egyértelmű demográfiai, és jelentős vagyoni különbségek ellenére sem tűnik igazán veszélyesnek”
A Kínai Kommunista Párt uralmát már nem elsősorban a fegyveres erők garantálják, hanem az a társadalmi felismerés, hogy Kína csak így tud világelső lenni, csak így tudja kihívni és megelőzni az Egyesült Államokat. Sokan és sokat beszélnek a korábbi „egyke” politika hátrányos hatásairól, de ezek hatása nemzetgazdasági szempontból még nem jelentős. A munkaerő pótlását, úgy robotizációval, mint vendégmunkásokkal át lehet hidalni, amíg a gyerekvállalást ösztönző programok hatása érezhetővé válik. Egy, a nyugati modernitás woke és egyéb mozgalmaihoz hasonló, túlzóan feminista, és mondjuk ki, gyerek- és családellenes ideológiájának hiányában a gyerekvállalás útjában álló egzisztenciális problémák jelentős része kezelhető. Ráadásul a korábban mintának tekintett nyugati társadalmak jelenlegi elriasztó helyzete semmiképpen sem vonzó.
„Végül ott van a katonai aspektus. Nagyon érdekes, hogy a kínai hadtörténelem gazdagsága, az ókorból fennmaradt komplex elméleti művek ellenére a kínai katonai erő egyelőre úgy tűnik, hogy még mindig sokkal inkább az ipari kapacitásra, mint a többi katonai erényre összpontosít”
Márpedig az átalakuló világban megindult a szállítási útvonalak ellenőrzéséért, és a távolabb elhelyezkedő erőforrások feletti uralomért vívott küzdelem. Amelyben gyengülő ipari háttere ellenére az Egyesült Államok még mindig egyértelműen jobb helyzetben van. Igaz azonban az is, hogy az egyre erőszakosabban fellépő amerikai elit sok olyan országot is elidegenít magától, amelyek változatos okokból (történelmi, kulturális, stb.) nem szívesen preferálnák Kínát. Jelenleg diplomáciai, és gazdasági vonalon zajlik egyelőre a két vetélytárs küzdelme, azonban a versengés az angol-orosz Nagy Játszmához hasonló kiéleződése garantálható.
Összefoglalva a fentieket, egy nehezen meghatározható helyzetű, rejtelmes világbirodalmat láthatunk felépülni Kína esetében, amellyel, és amelynek jövőbeni sorsával kapcsolatban legalább annyi a kérdés, mint a válasz.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Anno, 1999-ban nagyon érdekes beszélgetést folytattam az 1950-es évek földművelésügyi főtanácsadójával dr. Veres Árpáddal. Tudni kell róla, hogy a nehéz éveket Kínában töltötte és kínaiul is jól megtanult. Egy könyvvel is megajándékozott. A könyv a ma is néha felbukkan: 300 millió mezsgye eltűnik c. (https://www.libri.hu/konyv/300-millio-mezsgye-eltunik.html) Ő maga is egy kínai faluban húzta meg magát, és rendkívül jól megismerte a kínai parasztok gondolkodását. Megismert egy csomó olyan növényt ami Magyarországon ismeretlen, és a hagyományos termelési módok is tanulságosak voltak. Sokmindent nem is lehet gépesíteni. S kínai paraszt hordja ma is vállán a másfél milliárdos birodalmat, látja el ennivalóval az embereket. Mao Ce tung tulajdonképp a világ legnagyobb mezőgazdaságát verte szét és épített egy modern országot. Ehhez képest a szovjet fejlődés nagyon szerény volt. Mao -vidéki lévén – nem törölte el teljesen a háztáji gazdaságot, különben is sokfelé csak kicsi parcellákat lehetett kiépíteni. A kínai gondolkodásmód alapja, hogy -részben babonából – nem mondják meg mi az amit csinálnak, mindaddig titok amíg el nem készülnek a dologgal. A tervekről a kínaiak babonából sem szoktak mesélni, hasonlóképp a munkáról sem, mert akkor azok nem fognak sikerülni. A mai kínaiak éppen olyan babonásak, mint az őseik.
Ezek után elmondható, hogy senki sem fog belelátni, hogy Kína mikor milyen lépésre szánja el magát.