„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Ki mit ad zálogba Kínának?

2024. jún. 14.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

„Oroszország zálogba adja saját jövőjét Pekingnek” – panaszkodott nemrég Jens Stoltenberg, a NATO leköszönőben levő főtitkára. Ez a nyilatkozat tökéletesen jellemzi azt a skizofréniát, amellyel az európai politikai elit szemléli Oroszország és Kína egyre szorosabb szövetségét. Miközben mindent elkövetnek Oroszország teljes és Kína gazdasági meggyengítésért, szorongással vegyes csodálkozással figyelik, hogy a két hatalmas ország politikailag, gazdaságilag és katonailag is egyre jobban összezár. Bár az amerikai realista külpolitika mesterei már évtizedek óta felhívták a figyelmet erre a veszélyre, a Nyugat inkább az úgynevezett orosz szakértőkre hallgatott.

Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com-on

„A két ország összetartásának és az egypólusú világ jelképes lebontásának szemléletes példáját adta Katar pár hete azzal, ahogy 18 ultramodern LNG-szállító hajót vásárolt a kínai állami hajógyártól, hatmilliárd dollár értékben” #moszkvater

„A két ország összetartásának és az egypólusú világ jelképes lebontásának szemléletes példáját adta Katar pár hete azzal, ahogy 18 ultramodern LNG-szállító hajót vásárolt a kínai állami hajógyártól, hatmilliárd dollár értékben”
Forrás:Dalian shipbuilding

Az úgynevezett orosz szakértők többsége hazáját meggyűlölt orosz emigráns, akik megrendelésre készséggel szállítják az orosz gazdaság közelgő csődjéről, az állam széthullásáról, Putyin sokadik haláláról szóló folytatásos meséket. Ezekből vezetik le azt is, hogy Kína elfoglalja Szibériát, kizsákmányolja az orosz gazdaságot, amerikai kereskedelmi érdekei miatt nem is gondolja komolyan az együttműködést, két gyengülő, válságba sodródó diktatúráról van szó, gyenge hazai legitimitással. Új köntösbe csomagolva a „sárga veszedelem” és a „barbár orosz tömegek” kulturális rasszizmusa köszön vissza ezekben a vágyvezérelt elmeszüleményekben.

„A józanul gondolkodók azért már látják, hogy a Moszkva-Peking szövetség valódi kihívást jelent a Nyugat számára. A két ország gazdaságföldrajzi adottságai potenciálisan kiegészítik egymást, és most rohamosan bővítik az ezekre épülő együttműködést”

Az ukrajnai háború és a szankciók ellenére mindkét országba gyorsabb a GDP növekedése, mint a nyugati G7 klub átlaga. Oroszország nemcsak olcsó energiát, de fejlett nukleáris technológiát is átad Kínának. Kína pedig az oroszok oldalán társberuházó a következő évtizedek legnagyobb üzletében, az Északi sarkkör kincseinek megszerzésében és új tengeri útvonalainak a kiépítésében. A két országnak több ezer kilométeres közös határa van, civil és katonai szállítási útvonalait saját maguk ellenőrzik, kikerülve az amerikai hadiflotta lehetséges fenyegetését. Ha katonai szövetséggé alakulnak, akkor a világ legnépesebb, és területileg legnagyobb atomhatalmaként egy nukleáris háborúban legyőzhetetlenek lennének. (Ahogy persze az Egyesült Államok is.)

Az orosz-kínai együttműködésnek ezt a dimenzióit azért lassan kezdik érteni a nyugati fővárosokban is. A két ország és a két vezető távlatos céljairól, ha tetszik, víziójáról azonban beszélni is illetlenségnek számít, hiszen nyugati értelmezés szerint csak a személyes hatalmuk megtartása motiválja őket.

„Pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy komolyan gondolják az egypólusú, Amerika-központú világrend megdöntését, és egy olyan többközpontú világrend megteremtését, amelyben Moszkva és Peking fontos politikai és gazdasági pólussá válik. Az orosz-kínai blokk megszilárdításán túl a BRICS bővítése, kettejük aktív közép-afrikai, közel-keleti és latin-amerikai jelenléte is ezt szolgálja”

Az egypólusú amerikai világrendtől való elszakadás békés, de annál fontosabb része a dollártól, mint világvalutától való leválás. Ez lassú folyamat, nem is biztos, hogy sikeres lesz, de a hisztérikus amerikai szankciós politika sokat segít benne. A vízió mögött határozott ideológia is van, a Nyugattól elszenvedett sérelmek hangsúlyozása, ami a két ország közös élménye a „globális Dél” legtöbb országával, a nyugati gyarmatosítás egykori áldozataival.

Oroszország persze nemcsak áldozat, de agresszor is volt a történelem során, ráadásul fél évszázada majdnem Kínával is háborúba keveredett. Természetesen mostani szövetségük sem fog örök időkig tartani, de amíg az Egyesült Államok nem adja fel világuralmi törekvéseit, és mind Oroszországot, mind Kínát ellenségként kezeli, addig e két hatalomnak elemi érdeke a gazdasági és védelmi együttműködés.

„A két ország összetartásának és az egypólusú világ jelképes lebontásának szemléletes példáját adta Katar pár hete azzal, ahogy 18 ultramodern LNG-szállító hajót vásárolt a kínai állami hajógyártól, hatmilliárd dollár értékben”

A történet előzményeként Oroszország vett volna hasonló LNG-hajókat Dél-Koreától, de az Egyesült Államok elrendelte szankciók miatt Szöul nem szállította le azokat az oroszoknak, sőt, még a befizetett előleget is lefoglalta. Oroszország így Kínától szerzi be LNG-szállító hajóit. S amikor Katar (amely kizárólag saját tulajdonú hajóin hajlandó szállítani folyékony LNG-t) hasonló megrendeléseket adott volna Dél-Koreának, erős orosz lobbizásra végül inkább Kínától rendelte meg a nagy tételnek számító tizennyolc hajót.

És hogy a történet még kerekebb legyen, Katar nem dollárban, hanem az oda szállított LNG-vel fizet Kínának, amelynek értékét nemzeti valutában számolják ki, papírozzák le. Ez a történet plasztikusan mutatja be, hogyan használja fel közel-keleti politikai befolyását Oroszország Kína javára, hogyan üt vissza a szankciós politika Dél-Koreára, és miként lehet a dollár kiiktatásával közvetve az amerikai befolyást is csökkenteni. A hatmilliárdos üzlet elvesztésébe persze sem az Egyesült Államok, sem Dél-Korea nem rokkan bele, de arra nagyon alkalmas volt, hogy a Putyin-látogatás idején a kínai média ezzel a történettel is megágyazzon a „kedves vendég” érkezésének.

Jens Stoltenberg bizonyos fokig természetesen igazat mond idézett kijelentésében, és a sajnálkozása sem teljesen hiteltelen. Norvég állampolgárként, és hazája volt miniszterelnökeként tudnia kell, hogy

„ha Oroszország valóban zálogba adja a jövőjét Kínának, akkor ezzel Európa jövőjének egy része is kínai zálogba kerül”

Az olcsó orosz energia, Szibéria végtelen ásványkincse, az Északi-sarkkör kiaknázása, az oroszokkal való űrkutatási együttműködés, a klímaváltozás elleni küzdelem és annyi más lehetséges közös projekt Európa vesztesége és Kína nyeresége lesz. Sajátos helyzeténél fogva Oroszország egyszerre lehetne Európa és Kína komplementer, kiegészítő partnere. Nagy kár, hogy Putyin Oroszországa Európa helyett Kínát választja. De Európa mai vezetői mindent meg is tesznek azért, hogy felégessék az összes Moszkvába vezető hidat, és mindent alárendeljenek Washington kiszolgálásának. Megvan ebben természetesen az orosz vezetés felelőssége is. De érthető, ha az Európai Unió polgáraként több előrelátást és bölcsességet várnék el az EU vezetőitől, mint a Kreml urától.

(A szerző volt európai parlamenti képviselő.)

(A cikk eredetileg az Index.hu portálon jelent meg.)

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Az USA teoretikusai nagyon féltek egy német – orosz eurázsiai tengelytől. Most kaptak egy kínai – orosz barátságot. Megérte?

  2. Kedves Alfonz!

    Németország amerikai megszállás alatt van amit azért Oroszországról és Kínáról nem igazán lehet elmondani.
    Más szóval ezek az országok független entitások. Szerintem ez a feladvány megoldása.

    A dollárról leválás biztos lassú lesz és biztos lesznek benne sajgó pofonok is hiszen sokan tartanak komoly
    mennyiségű, dollárban jegyzett értékeket és senki sem olyan kötöznivaló bolond, hogy egy szép reggel elkezdje
    hirdetni, hogy a spájz tele van megromlott lekvárokkal. De ez még nem gátolja meg őket abban, hogy ebbe az
    irányba haladjanak, pestiesen szólva, “stikában”. A jegenyefák sohasem nőnek az égig. Ez a bölcsesség ide is
    vonatkozik. Nyilván való ez gyengíti majd az amerikai pozíciókat, nem is beszélve arról, hogy sok csontváz fog
    még így a FED szekrényeiből kidőlni. De hát a FED is egy magánintézmény, akár csődbe is mehet.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK