„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Keleti nyitás uniós módra?

2025. márc. 14.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

A 19. század óta Közép-Ázsia a nagyhatalmak geopolitikai csataterévé volt. Gazdag erőforrásai, valamint stratégiai elhelyezkedése a régiót a legfontosabb szárazföldi nemzetközi kereskedelmi útvonalak metszéspontjában helyezte. Azonban az ukrajnai háború kezdetével, valamint az afganisztáni (mint Közép-Ázsia déli szomszédja) tálib hatalomátvétellel a régió irányában újra nyitás tapasztalható. Ennek jegyében értékelhető az Európai Uniónak elmúlt éves közép-ázsiai mozgása is, valamint az EU tisztségviselőinek a térség országaiba tett számos látogatása. Most Szamarkand ad otthont az első Európai Unió-Közép-Ázsia találkozónak.

Veres Szabolcs írása a #moszkvater.com számára

„A Szamarkandban megrendezésre kerülő eseményen az Európai Unió legmagasabb rangú vezetői mellett a házigazda Üzbegisztán, valamint Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán elnöke is személyesen vesz részt” #moszkvater

„A Szamarkandban megrendezésre kerülő eseményen az Európai Unió legmagasabb rangú vezetői mellett a házigazda Üzbegisztán, valamint Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán elnöke is személyesen vesz részt”
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN/AFP

Korábban a 20. századig Európa és Közép-Ázsia kapcsolatrendszerét az ókori Selyemút által kiaknázott kapcsolatok, majd pedig a 18-19. század során Közép-Ázsiába érkező európai kalandorok, felfedezők és tudósok jellemezték. Később a 20. század folyamán a régió országai történelmének döntő részét a Szovjetunió kötelékében töltötte, ezért az Európa és Közép-Ázsia közötti kapcsolatokat gyakorlatilag a Szovjetunió felbomlásáig nem léteztek.

„Több mint 500 éven keresztül – kb. 750-től az arabok megérkezésétől kezdve kb. 1250-ig, a mongol-tatár hódításokig – Közép-Ázsia a világ legragyogóbb elméinek otthona volt”

Műhelyeiben olyan kitűnő termékek születtek, amelyekkel egész Európában és Ázsiában kereskedtek. Ebben az időszakban az olyan városok, mint Szamarkand, Kiva és Buhara az ókori Selyemútnak köszönhetően jelentős gazdagságra és Európa felé irányuló kapcsolatokra tettek szert.

Uniós kelet felé fordulás?

Az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok az elmúlt években egyre intenzívebbé váltak, melynek köszönhetően az EU Közép-Ázsia második számú kereskedelmi partnere, valamint a legnagyobb befektetője. Ma a régióban a befektetések több mint 40 százaléka az EU-ból származik.

„Ez a brüsszeli Közép-Ázsia felé fordulás elsősorban az orosz-ukrán háborút kísérő szankciós politikának, valamint annak az uniós elhatározásnak a következménye, amely zászlajára tűzte az orosz energiahordozókról történő lemondást”

Az első Európai Unió és Közép-Ázsia közötti találkozókra már 2022 októberében Kazahsztánban sor került, amit kevesebb, mint egy éven belül, a 2023 júniusában a Kirgizisztánban megrendezett tanácskozás követett. Emellett az elmúlt években számos miniszteri szintű megbeszélésre is sor került, legutóbb 2023-ban Luxemburgban, ahol közös ütemtervet dolgoztak ki az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok elmélyítésére. A 20. Európai Unió-Közép-Ázsia miniszteri találkozóra pedig 2025. március 4-én került sor Asgabatban, amely ülést a 2025. áprilisi szamarkandi csúcstalálkozó előkészületeinek szentelik.

Az Európai Tanács sajtószolgálata 2025. február elején jelenttet be, hogy Európai Tanács elnöke, António Costa az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt vesz részt majd az első Európai Unió-Közép-Ázsia csúcstalálkozón, melynek Üzbegisztán ad otthont 2025. április 3. és 4 között.

„A Szamarkandban megrendezésre kerülő eseményen az Európai Unió legmagasabb rangú vezetői mellett a házigazda Üzbegisztán, valamint Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán elnöke is személyesen vesz részt”

A csúcstalálkozó hivatalos célja, hogy az EU jelezze, megerősíti elkötelezettségét és az együttműködését a régióval olyan területeken, mint a regionális közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a digitalizáció. Ugyanakkor a hivatalos célok mögött kirajzolódnak a találkozóval kapcsolatos valódi célok is, mégpedig az európai energiaválságra történő megoldás keresés az olcsó közép-ázsiai energiahordozók képében, a ritkaföldfémekkel kapcsolatos kitermelési jogok, valamint a geopolitikai értelemben súlyt vesztett Európai Unió számára egy demonstratív jellegű esemény, amely azt hivatott jelezni, hogy a geopolitikai értelemben az EU még mindig a nemzetközi kapcsolatok egyik meghatározó szereplője.

Valóban nyitás jellemzi az EU és Közép-Ázsia közötti kapcsolatokat?

Az „öreg kontinens” és Közép-Ázsia közötti modernkori kapcsolat rendszerének kialakulás 1992-re tehető, azt követően, hogy az öt függetlenné vált közép-ázsiai országgal – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán – Európa országai 1991 és 1992 folyamán fokozatosan felvették a diplomáciai kapcsolatot. Például Magyarország 1991-ben európai országként (és a világon is) elsőként ismerte el Kazahsztán függetlenségét. Annak ellenére, hogy Európa országai a függetlenségük elnyerését követően azonnal felvették a kapcsolatot az öt közép-ázsiai országgal, komoly és meghatározó előrelépés az Európa és Közép-Ázsia között kialakult kapcsolatokban alig történt egész 2001-ig.

„Ekkor a 2001. szeptember 11-i események következtében a régióval szomszédos Afganisztánban történő amerikai és nemzetközi beavatkozás – amely során több európai ország is fegyveres csapatokat, majd békefenntartókat küldött Afganisztánba – új lendületet adott az Európa és Közép-Ázsia közötti együttműködéseknek”

A 2000-es évek elején az európai országoknak és magának az Európai Uniónak is a közép-ázsiai régióhoz való hozzáállása úgy értékelte a térséget, hogy ez az a régió, amely Afganisztán és a tálib terror északi, közvetlen szomszédja, és az EU-nak elő kellene segítenie a közép-ázsiai államok kormányainak a régió határain túlról érkező – elsősorban Afganisztánból érkező – biztonsági fenyegetések, például a kábítószereknek és iszlamista szélsőségeseknek más országokban történő tovább terjeszkedését.

Később a Közép-Ázsiával kapcsolatos európai hozzáállás fokozatosan átalakult, és a regionális megközelítés elvén alapult abban a hitben, hogy a Közép-Ázsia előtt álló kérdések összehangolt fellépést igényelnek, és a régió jobban teljesítene, ha az öt régiós ország jobban együttműködne. Ezen elv mentén az EU 2007-ben fogadta el első Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiáját, melyet később több bírálat is ért amiatt, hogy Európa erőforrásait túlságosan sok prioritás között – Afganisztán, Balkán, Ukrajna és Grúzia lehetséges Európai Uniós csatlakozása – osztja el, és Közép-Ázsiát egységes régióként közelíti meg, nem pedig úgy tekint rá, mint különálló, szuverén és eltérő igényű országok közösségére.

„Az európai országok Közép-Ázsiával kapcsolatos megközelítését ért bírálatok következményeként az Európai Unió és a közép-ázsiai régió közötti kapcsolatok dinamikáját egy bő évtizeden keresztül egyfajta stagnálás jellemezte”

Azonban az „Új lehetőségek egy erősebb partnerséghez” nevet viselő új, 2019-es európai uniós stratégia már figyelembe vette a korábbi, a Közép-Ázsiához kapcsolódó európai bírálatokat és tanulságokat, melynek köszönhetően az Európa és Közép-Ázsiai közötti kialakulóban lévő kapcsolatrendszerben a felek három kiemelt területre kezdtek el koncentrálni. Ez három terület pedig a gazdaság, a társadalmi felzárkóztatás és a regionális együttműködés területe volt. Mindezek mellett prioritásként kerültek még előtérbe a közép-ázsiai regionális környezetvédelmi és biztonságpolitikai kérdések is.

2024. január 17-én az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiájának értékeléséről szóló állásfoglalást, amely az öt közép-ázsiai ország – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán – számára jelentős mérföldkövet jelenthet az Európai Unióval történő kapcsolatok elmélyítésében, ugyanis

„a dokumentum az Európai Unió és a közép-ázsiai régió közötti stratégiai együttműködésére szólít fel”

Az Európai Unió már az 1990-es évek eleje, a Szovjetunió szétesése óta tart fenn stratégiai kapcsolatokat Közép-Ázsiával. Korábban a régióval kapcsolatban a brüsszeli vezetés elsődleges célja a kulturális és humanitárius kapcsolatok megerősítése, a régióval történő partneri együttműködések előmozdítása, valamint a fenntartható fejlődésért és az emberi jogok regionális garantálásáért folytatott mechanizmusok elősegítése volt.

„Legutóbb az Európai Unió 2019-ben módosította a közép-ázsiai régióval kapcsolatos stratégiáját, amely dokumentum akkor kiemelt hangsúlyt fektetett a regionális együttműködésekre, valamint az energetika és vízbiztonság és az emberi jogok közép-ázsiai helyzetére is”

Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága által 2024 elején kiadott állásfoglalás fő célja, hogy felvázolja az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok megerősítésének hosszútávú vízióját, kiemelve a fenntartható fejlődést az energetika, a kritikus nyersanyagok és a biztonságpolitikai együttműködések területén úgy, hogy a közép-ázsiai országokkal történő kapcsolatok rendszerét stratégiai szintre emeli. A Külügyi Bizottság által készített jelentésből az is kiderül, hogy a térségben jelentős hatást váltottak ki az olyan geopolitikai tényezők és események, mint Afganisztánban a tálibok hatalomátvétele vagy az orosz-ukrán konfliktus. Ennek fényében a dokumentum kimondja, hogy az Európai Uniónak frissítenie kell a régióra vonatkozó stratégiáját.

„A jelentés megjegyzi, hogy Közép-Ázsia „stratégiai érdekű” régió az EU számára a biztonság és a kereskedelem, valamint az energia- és erőforrás-diverzifikáció területén. Ezen kívül a dokumentum sürgeti Brüsszelt, hogy fokozza elkötelezettségét a régióban, politikai és gazdasági szinten is mozdítsa elő az együttműködést Közép-Ázsia mind az öt országával”

Brüsszelnek a nem feltétlenül a demokráciáról nevezetes Közép-Ázsiai régióval kapcsolatban kiadott új stratégiai állásfoglalása némiképp meglepő lehet. Azonban, ha figyelembe vesszük Közép-Ázsiának a nemzetközi kereskedelemben és energiabiztonságban betöltött és felértékelődött szerepét, valamint azt, hogy a közelmúltban egy korábbi uniós ország, az Egyesült Királyság is átértékelte a közép-ázsiai szerepvállalásával kapcsolatos hiányosságokat, és a hagyományos regionális és nagyhatalmak mellett – Oroszország, Kína, Törökország – London is Közép-Ázsiát újra fókuszba helyezi, az Európai Unió álláspontjának regionális átértékelése már sokkal racionálisabb döntésnek tűnik, ha nem szeretne kimaradnia régiós erőforrásokért folytatott versenyből.

Ma az Európai Unió olyan intézményesített párbeszédeken keresztül, mint az EU külügyi főképviselői és a közép-ázsiai külügyminiszterek tanácsa, az EU emberi jogi párbeszédei és az EU–Közép-Ázsia találkozók állandó platformjai a Közép-Ázsiával folytatott regionális együttműködéseknek. Ugyanakkor a közép-ázsiai országok vezetését az a kérdés is foglalkoztatja, hogy az EU a jövőben valóban társként vagy csupán energia- és nyersanyag forrásként kíván a régióra tekinteni.

(A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója)

MEGOSZTÁS

#moszkvater
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK