Nagy lépésre készül az Európai Unió. A posztszovjet térségbe teszi be a lábát azzal – a baltiak integrálását nem sorolnám ide –, hogy csupán a háború miatt, morális és politikai megfontolásból tagjelölti státust ajánl az erre felkészületlen Ukrajnának. Az Európai Unió fel sem fogja, hogy milyen problémákat kreál a Kijevnek tett gesztussal. Putyin ezt látja, és a brüsszeli lelkesedést figyelve alighanem elégedetten hátradől.
Viktor Csernomirgyin egykori orosz kormányfőnek tulajdonítják azt az anekdotává nemesült, az ukrán európai integrációs esélyekre vonatkozó kijelentést, miszerint Ukrajna majd Törökország után lesz az Európai Unió tagja. S mikor visszakérdeztek, hogy a törökök mikor lépnek be, kaján mosollyal csak annyit mondott, hogy soha. Csernomirgyin reálpolitikus volt, és nagyon jól látta, hogy mind Kijevnek, mind pedig Ankarának a nullával egyenlő az esélye az uniós tagságra. Az 1990-es években több éven át a miniszterelnöki posztot betöltő politikus nagyon jól felmérte a helyzetet, azt azt persze nem láthatta előre, hogy éppen Oroszország „nyitja meg” az integráció kapuit Ukrajna előtt.
„Mert ha Oroszország nem támadja meg Ukrajnát, Kijev még mindig csak álmodozna arról, hogy felléphet az integráció első lépcsőjére, és elindulhat a még így is rendkívül hosszú úton. A nyugati „jóemberkedési” versenyben ugyanis Brüsszel sem akart lemaradni, és az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánlott Kijevnek”
Ez az ajánlás gesztus, a háború áldozatának szól, nem pedig Ukrajna teljesítményének. Mert ilyenről nem nagyon beszélhetünk. Ukrajna sem a jogállamiság, sem a sajtószabadság, sem pedig a gazdaság átalakítása tekintetében nem felkészült az uniós tagságra, sőt még arra sem, hogy egyáltalán tagjelölt lehessen. S messze nem csak a háború miatt. Ukrajnában február 24. előtt is legfeljebb gyenge demokráciáról beszélhettünk, ahol ellenzéki pártokat, médiumokat zárnak be, durván sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai, ahol elnöki rendelettel akarják megszüntetni az alkotmánybíróságot, ahol a hatalmat sakkban tartják a szélsőséges, neonáci erők, ahol tombol a korrupció, és amely ország politikai berendezkedése oligarchikus.
„Az, hogy az Európai Bizottság elnöke morális felindultságában Ukrajnát nevezi az európai demokrácia védőbástyájának, az Európát minősíti”
Azt az Európát, amelyet a legdrámaibb időszakban vezetnek tehetségtelen politikusok, ami óriási baj. Ez az elit olyan morális alapú közhangulatot teremtett, amelyben Oroszország megbüntetésének, és immár legyőzésének vágya mindent felülír. Ez a morális alapú neobolsevik véleményterror maga alá temeti az igazságot, és sok esetben félretolja még az oly sokat hangoztatott európai értékeket is. (Biztos vagyok benne, hogy sorokban sem az Európa gyengülés miatti aggódást látja, hanem orosz propagandát. Mert így egyszerűbb és trendibb, mint vitatkozni, vagy beismerni a tévedéseket. Például azt, hogy miközben meg akarja büntetni az agresszort, lábon lövi önmagát. Ma már ott tartunk, hogy Európa jobban szenved a szankcióktól, mint a „megbüntetett” Oroszország. Közben látványosan gyengül az európai versenyképesség, a klímaváltozás ellen harcoló „zöld forradalmárok” pedig valamiféle elvakult, irreális ruszofóbiától vezérelve a szénerőműveket nyitják újra. Érti ezt valaki? Vagy a környezetvédelem és a ruszobóbia is csak eszköz egy nagyobb cél – hadd ne mondjam ki – elérése érdekében?
„De az sincs köszönő viszonyban a valósággal, hogy ez az elit győzelemre játszik. Beleélte magát abba, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot. Közben pedig az angolszászokkal ellentétben csak úgy tessék-lássék szállítanak fegyvert”
Közben eltűri, hogy az ukrán politikusok és a diplomaták Zelenszkij elnökkel az élen lépten-nyomon megalázzák az európai hatalmak vezetőit. Követelőznek, kioktatnak és számon kérnek. Így volt ez az integráció esetében is. Kijev azonnali tagságot követelt. Valójában persze örül a tagjelölti státusnak is.
Egy szó, mint száz, az európai elitek köreiben ma tombol az irracionalitás. S ennek jegyében a lelkiismeret furdalástól vezérelve tagjelölti státussal kínálják meg a megtámadott Ukrajnát. Tényleg azt gondolják, hogy ettől az ukrán hadsereg majd megtáltosodik? Vagy álszent módon arra bazíroznak, hogy a tagjelölti státussal megnyugtatják Ukrajnát, és aztán azt csinálják vele, mint Törökországgal? Megsúgom, nem fog menni. Épp az elsősorban a nyugati elit által felkorbácsolt közhangulat miatt. Kijev ugyanis megérezte a lehetőséget – ezt csinálta már a háború előtt is –, és az áldozati szerepet tőkésíteni akarja. Szeretné belőle a legtöbbet kihozni. S ez sikerülhet is, ha Európa nem józanodik ki, és nem szabadul ki a saját maga állította csapdából.
„Mert nem arról van szó, hogy Ukrajnát nem kell segíteni. De nem így. Ez az út ugyanis Európa mélyrepülésének felgyorsulásához, széteséséhez vezet. S ezen az úton haladva az Európai Unió nem hogy Ukrajnán, de lassan már önmagán sem tud majd segíteni”
Európa fel sem fogja, mennyire rossz irányban indult el Ukrajna tagjelölti státusának megadásával. Ha ugyanis a kontinens legszegényebb, éppen széteső félben lévő, háborúban álló országát elindítja az integráció útján – ráadásul párban a második legszegényebb Moldovával –, akkor ezután ezt minden jelentkezővel meg kell tennie. S nem előszobáztathatja, csicskáztathatja ezeket az országokat a koppenhágai kritériumok teljesítésével. Nem kérheti számon rajtuk a jogállamiságot, a gazdasági liberalizációt, a korrupció letörését és az európai standardokat, hiszen egy átgondolatlan politikai döntéssel devalválja a tagság kritériumait. Ezek után nem mondhat nemet a Nyugat-Balkán államainak, de Ukrajna és Moldova tagjelöltté fogadása után nem utasíthatja el a náluk lényegesen jobb helyzetben lévő Grúzia hasonló kérését sem.
„Ha következetesen cselekszik, akkor az említett országokat előbb-utóbb fel kell venni. Ez a jelenlegi gazdasági trendeket nézve egyenlő az Európai Unió szétesésével, hiszen az még a legutóbbi tízes bővítést sem emésztette meg. Ha pedig kiderül, hogy esze ágában sincs belátható időn belül felvenni a jelentkezőket – több jel is egyértelműen erre utal -, akkor tovább rombolja a hitelességét”
Legalább az gyanút ébreszthetne az európai politikusokban, hogy az orosz elnök gond nélkül rábólintott Ukrajna európai integrációjára. Vlagyimir Putyin ugyanis reálpolitikus. Nagyon jól tudja, hogy Ukrajna uniós tagságának belátható időn belül – lásd Csernomirgyin – semmilyen realitása nincs. Nyugodtan tehetett tehát egy gesztust, amellyel még egyszer aláhúzhatta, hogy Moszkva csak a biztonságát félti, ezen kívül mindenre nyitott. Ha pedig mégis csak közeledne Kijev a csatlakozáshoz, még az is a Kreml malmára hajtaná a vizet. Borítékolható ugyanis, hogy ez a kérdés tovább mélyítené az Európai Unión belüli árkokat, ami pedig gyengítené az uniót. S ha Brüsszel még ezen az akadályon is átlendülne, és felvenné a tagjai sorába Ukrajnát, akkor abba belerokkanna. Az ukrán gazdaság jelenlegi állapotát látva biztosak lehetünk abban, hogy az egy évtized múlva sem lesz túl izmos. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy önmagában Ukrajnát nem lehet felvenni. Így aztán a Kremlnek ugyan van manapság gondja bőven, ám ha Vlagyimir Putyin egy pillantást vet a saját csapdáiban vergődő Európai Unióra, akkor azért elégedetten hátradőlhet.
Tisztelt Cikkíró:
1„Az, hogy az Európai Bizottság elnöke morális felindultságában Ukrajnát nevezi az európai demokrácia védőbástyájának, az Európát minősíti” – inkább az Európát irányító inmorális politikusokat
2. „lábon lövi önmagát” – ha férfi tökön, ha nő hasba – sokkal súlyosabban sérti magát, mint azt, akit ellenfelének gondol
3. „Mert nem arról van szó, hogy Ukrajnát nem kell segíteni. De nem így. Ez az út ugyanis Európa mélyrepülésének felgyorsulásához, széteséséhez vezet. S ezen az úton haladva az Európai Unió nem hogy Ukrajnán, de lassan már önmagán sem tud majd segíteni” – Tökéletesen igaza van. Reális kompromisszimus békét kell kötni! Utána feloldani a szankciókat és a józan kölcsönös előnyök és realitások! mentén újjáépíteni az Oroszo. és EU közötti gazdasági kapcsolatokat.
4. Amennyiben az USA-t követjük, ott voltak/vannak jó dolgok is. Volt egy Wilson nevű elnökük, aki 14. pontjában szólt a nemzetek önrendelkezési jogáról. Demokratikusan, minden nép(csoport) etnikum, döntse el, hogy hol és hogyan akar élni, és hagyja a másikat is békében élni!
5. A tagjelöltség és a tényleges tagság között évtizedek is eltelhetnek.
6. Az EU morálisan már legalább 5 éve szét van esve!
Egyetértünk!
…” Reális kompromisszimus békét kell kötni!”…Elvileg sem lehetséges, mert a Nyugat, és „patronáltja” még ha meg is kötne bármilyen egyezményt, egy pillanatig sem tartaná be (Minszk). Mi fog történni? Egy biztos, Ukrajna, mint állam megszűnik, és ami marad belőle, az egy megnyomoritott valami, ami a Nyugat számára már nem érdekes. Álláspontomat egy másik tény is alátámasztja. A kalinyingrádi helyzet. Itt is voltak egyezmények, amit most felrúgtak. Hogy kiknek a jóvoltából, ugye nem kell magyaráznom.? Addig nem nyugszanak, amíg ki nem robbantanak egy világháborút. Ha igazságos akarok lenni (a valóság ennél azért durvább), arra a szomorú következtetésre kell jutnom, hogy 1. Az EU-nak pusztulnia kell (egyébként teljesen mindegy, hogy gazdaságilag, vagy erőszakos úton, de mindenképpen a folyamat már visszafordíthatatlan). 2. A másik gond az USA, és a „deep state”. Ha jól tudom, az USA lakossága már így is megosztott, ami egyenes arányban növekszik a gazdasági-pénzügyi helyzet romlásával. Félő, hogy a hatalmon levő „demokraták” a végső bukásukat egy világháború kirobbantásával próbálják elodázni….
Tulajdonképpen nem lepődtem meg az írás tartalmán, hiszen szerzője, Stier Gábor már 2020. 06. 22.-,én (milyen érdekes! Senki egy szót sem ejtett sehol a magyar médiában a tegnapi szomorú történelmi dátumról, mintha semmi nem történt volna 1941. VI. 22-én!), a „Háború Ukrajnában” c. tv-adásban, ha rövidített formában, is de már elmondta azt. Tartalmával is egyetértek. Ugyanakkor, érdemes azon is elgondolkodni, hogyan jött létre, és miért lett azzá az EU, amit mai formájában ismerünk. Ráadásul várható jövője sem mellékes téma. Ugyanis nagy valószínűséggel, mire Ukrajna a tagja lehetne, ez a konstelláció már nem is fog létezni. De visszatérve a kiinduló ponthoz, azaz a születéséhez: 1940-ben egy tömeggyűlésen Goebbels azt mondta, hogy a háború után Európa ura ( gazdaságilag, iparilag, kulturálisan és minden tekintetben), Németország lesz, amelynek központja Berlin. Persze akkor, ő egy megnyert háború után vizionálta a III. Birodalmat… Mivel a német alaptermészet revansista (ha elveszít egy háborút, azt csak vesztes csatának könyveli el), semmi különös nem volt abban, hogy 1944 őszén, amikor a német katonai vezetés Strasbourgban a német nagytőke képviselőivel közölte egy titkos találkozón, hogy a háborút katonailag Németország elvesztette, eldöntötték egy „B”-terv kidolgozását a háború utánra. Ennek a találkozónak a jegyzőkönyvét az amerikaiak megtalálták, amit később „Vörös Könyv”-ként tartottak számon egyesek… A „B”-terv alapjainak kidolgozását két náci közgazdászra bízták. Walter Hallstein-re, és Walter Funke-re. Utóbbi ugyan háborús bűnösként elítéltetett, de csak 10 évre. Amíg pesze ő „bűnhődött” addig a (már 1945 májusában) másodvonalbeli nácikból alakult) CDU-s kormány megkötötte a franciákkal a híres szén-egyezményt, amiből német-nyugati ügyeskedéssel létrejött az EKG, amelynek egyik vezető agytrösztje-igazgatósági vezetője a már emlíített háborús bűnös Funke úr, egyenesen a vezetői székbe csüccsent a sittről szabadulván. Az ő, és Hallstein által kidolgozott szabályelvek nem kis része ma is fellelhető az időközben EU-vá avanzsált szervezet működési dokumentumaiban. Így végül, ha francia csendestársi részvétellel is, de megalakult a IV. Birodalom, amiről a németek szeretett „Mutti”-ja visszavonulásakor büszén jelentette ki: -„Európa központja: Berlin!”… Nem mondom, illúziónak szép volt, de azt elfelejtette a „Mutti”, hogy az amerikai „szövetséges” csak addig tűri ezt az illúziót, amíg számára terhessé nem válik. A kelet-közép európai államok behülyítésével, illetve a 2004-es, és 2014-es amerikai akcióhoz való statisztálással még nem volt gond, csakhogy közben elfelejtkezett két tényről: A szuverén európaiság elvesztéséről, és Putyin hatalomra kerüléséről (aminek az EU komoly haszonélvezője lett volna). Az előzőt jelezte, hogy az EU-bizottságban egyre több helyet foglaltak el a „deep state” katonái, akiknek jelenleg Ursula von der Leyen a fő vezetője, de a más EU-s képviselők is ehhez a körhöz tartoznak… A jövő? Vagy végleg USA-gyarmattá züllik a III. Birodalom, vagy a tagállamok lakossága dönti el kérdést drasztikus módszerekkel (csak megjegyzem, hogy a napokban már ezrek mentek tüntetni abba Londonban, amelyik már nem is EU-tag), hogy miképp szabaduljon meg brüsszeli „képviselőitől”. Ez utóbbiban van a franciáknak (1789) is, meg más népeknek is tapasztalatuk, no meg receptjük. Akkor pedig, ahogy Tolsztoj regényében Kutuzov is mondja: „Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács!”…
Mi azért megemlékeztünk június 22-ről.
Ahogy elnézem a híradásokból, fél Ukrajna romokban hever, egy lepusztult országot akarnak uniós tagnak felvenni, ez tiszta politika nem vitás.
Itt nem az a kérdés hogy az EU szétesik, hanem hogy mikor. Több szempontból is aggályos Ukrajna státusza, majd csatlakozása, sietni kell, mert hamarosan megszűnik Ukrajna létezése.
Az egész folyamat beleillik a nyugat geopolitikájába, a haladárok jól kifundálták, hogyan kerítsék hatalmukba Oroszországot. A büdös életbe sem fogják megérteni ezzel a mentalitással, hogy az orosz nép soha nem lesz világpolgár, pláne nem alárendelt.
Mire föl ez a nagy vehemencia, hogy a végsőkig támogatják Ukrajnát? Annyira nyilvánvaló, hogy mire megy ki a játék, elég csak józan paraszti ész, és összeáll a kép.
Hamarosan nagy átrendeződés lesz a világban. A keleti népek megerősödnek, vezető helyet kapnak úgy katonailag mint politikailag, befolyásuk egyre nő, a kérdés csak az, hogy ki lesz a vezetőjük, milyen szerveződés mentén állnak össze.
Hosszasan lehetne vitatkozni ezzel kapcsolatban, de a folyamat már elkezdődött, saját érdekük is ezt diktálja, megálljt kell parancsolni az új kapitalistáknak., különben mint a pók behálózzák őket.
Gondolatébresztőnek most csak ennyi.
Nem lehet, hogy ez az uniós gesztus csak arra irányul, hogy Zelenszkij és a mögötte álló politikai elit kevésbé szégyenüljön meg a küszöbön álló vereség nyomán? Amúgy Aresztovics már 2019-ben úgy fogalmazott, hogy egy nagy orosz-ukrán háborúval kell megfizetnie Ukrajnának a nyugati integrálódás árát. Talán az a forgatókönyv, hogy ha győznek, akkor ez szilárdítja meg Ukrajna integritását, ha veszítenek, akkor pedig a maradék Ukrajna jut túl a nyolcéves permanens háborún. Nekem elég erős a párhuzam a ciprusi folyamathoz: a törökök megkapták a terület egy részét, a maradék Ciprus pedig csatlakozott az Unióhoz. Amíg vitatott hovatartozású területek és képlékeny államhatár van, addig különösen lehetetlen a nyugati csatlakozás.