„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára
„Az FSZB páncélozott járművekkel törte át a barikádokat. Fegyveres alakulatok hatoltak be az épületbe, hogy végezzenek a terroristákkal, kimentsék a túszokat, valamint tűzszerészek is érkeztek, hogy hatástalanítsák a maradék robbanóanyagot”
Fotó:EUROPRESS/YURI TUTOV/AFP
Bár hivatalosan ekkor már négy éve véget ért a második csecsen háború, miután az orosz hadsereg ellenőrzés alá vonta az elszakadásért harcoló Csecsenföldet, az erőszak nem ért véget. Ahmad Kadirov oroszbarát csecsen elnök került hatalomra, aki a Kreml segítségével elkezdte visszaállítani a rendet a romhalmazzá vált köztársaságban, de a hegyekben bujkáló, gerillaharcot folytató iszlamista csoportok továbbra is gondot okoztak. A Győzelem Napján tartott parádén 2004. május 9-én maga Kadirov is merénylet áldozatává vált. De Samil Baszajev vezetésével terrortámadásokat hajtottak végre a békekötést követően Oroszországban több helyütt is. Ezek között a legbrutálisabb a 2002. október 23. és 26. között lezajlott túszdráma a Moszkvában található Dubrovka színházban. A 44 terrorista 916 túszt ejtett, és elengedésükért cserébe a Csecsenföldön állomásozó orosz katonák távozását követelte. Az orosz terrorelhárítók brutálisan léptek fel, amikor a túszok életét hátrébb sorolva altatógázt szivárogtattak be az épületbe. Az összes terroristát megölték, a legtöbb elkábult és úgy lőtték fejbe. Azonban az altatógáz – valamint a kórházak és a hatóságok hiányos kommunikációja és felkészületlensége – 132 fogvatartott ártatlannak is a halálát okozta.
„Míg Nyugaton és az ellenzéki orosz médiában rengeteg kritika érte a fegyveres erőket és kormányt, Vlagyimir Putyin népszerűsége 80 százalék fölé emelkedett. A Kreml világosan megmutatta, hogy a terroristákkal semmiféle megállapodás nem lesz, csináljanak bármit is, még civil életek árán is meg lesznek semmisítve”
Beszlánban azonban másképp alakultak a dolgok. A helyszín és időpont kiválasztása egyáltalán nem volt véletlen. Ez a 30-35 ezres észak-oszétiai kisváros határos Csecsenfölddel. Lakosainak a többsége keresztény, ami az iszlamista fegyveresek számára vonzó célponttá tette. További indok volt az 1992-ben kitört etnikai konfliktus Észak-Oszétia és a muszlim többségű Ingusföld között. A csecsen terroristák között pedig rengeteg ingus harcolt. Nem hiába választott ki Baszajev egy ingus harcost, Ruszlan Kucsbarovot, hogy vezesse a beszláni 1. számú iskola elleni támadást, ahol a tanévnyitón nemcsak gyerekek, hanem családtagok is összegyűlnek majd ünnepelni. A másodparancsnok az ukrán-oszét származású Vlagyimir Hodov volt, akit egyes források korábban pedofil bűncselekményekkel is összefüggésbe hoztak. Jól tudták, hogy az orosz nép számára a gyerekek a legfontosabbak, így a hatóságokon is nagyobb lesz a nyomás, és úgy gondolták, hogy nem fognak a moszkvai eseményekhez hasonló megoldásokhoz nyúlni. Végül pedig azt is figyelembe vették, hogy kisváros révén nem volt nagy a rendfenntartói jelenlét. Bár szinte az egész Kaukázusban folyamatosan magas volt terrorkészültség, képtelenség minden településre megfelelő mennyiségű rendőrt és katonát rendelni.
„A terrorista csapat 32 emberből állt, nagyrészt csecsen és ingus fegyveresekből, de voltak arabok és Hodov révén egy szláv, valamint két nő is. Jól fel voltak szerelve, fegyverarzenáljuk a kézifegyverek mellett géppuskákból, gránátvetőkből és házilag készített robbanóanyagokból állt. Autóikkal eldugott utakon közlekedtek, hogy kerüljék a feltűnést, így szeptember 1-jén észrevétlenül jutottak el az iskolához”
Reggel 9-kor, amikor elkezdődött a tanévnyitó ünnepség, betörtek az épületbe. A közelben lévő rendőrök a veszélyt érzékelve még az épületen kívül le tudták lőni az egyik támadót, de már késő volt. A terroristák percek alatt elfoglalták az iskolát, összesen 1128 túszt szedtek, akiknek a többsége gyermek volt. Az iskola kazánkezelője még időben elbújtatott 17 idősebb diákot a kazánházba, akik aztán ki tudtak menekülni. A bátor dolgozót azonban elfogták és később meghalt. A túszokra elképesztő szenvedések vártak a következő három napban. Az első ártatlan áldozat egy Ruszlan Betrozov nevű férfi volt, aki oszét nyelven próbálta nyugtatni a pánikba esett gyerekeket, de a túszejtők két gyermeke szeme láttára lelőtték. Az egyik túszejtő elvette az egyik szülő kameráját és videókat készített, amiket aztán a nyilvánosság is megismerhetett. A túszok nagyrészét a tornaterembe zsúfolták össze, ahol megtagadták tőlük az ételt, a vizet, sőt még a mosdókba sem engedték ki őket. Így az áldozatok a tömeg közepén könnyítettek magukon, így a bűz már rögtön az első nap elviselhetetlen volt.
„A terroristák erődítménnyé alakították át az iskolát. A tornaterembe robbanószerkezetet telepítettek, és ezeket úgy alakították ki, hogy a mesterlövészeknek lehetetlen legyen anélkül ártalmatlanítani mindezt, hogy ne robbanjon fel az összes”
Például egykori gyalogsági aknákat élesítettek, amelyeken felváltva álldogáltak, hiszen, ha megszűnik a súly akkor felrobban. Ezenkívül eltorlaszolták az ablakokat és ajtókat, néhány felnőtt férfit pedig arra kényszerítettek, hogy az iskola bútorait átrendezve alakítsanak ki fedezékeket. Miután végeztek, az osztálytermekbe kényszerítették, majd lelőtték őket. A holttesteket más túszokkal dobatták ki ablakon. Ezenkívül meghalt egy Ruszlan Gappojev nevű civil, akinek a felesége és a lánya volt az épületben, kétségbeesésében pedig megpróbált betörni az iskolába, de lelőtték. A terroristák az egyik szülővel küldték el követeléseiket, vonják ki az orosz csapatokat Csecsenföldről és ismerjék el annak függetlenségét. Az első napon már 20 halálos áldozat volt.
„A nagy forróságban a második napon, a túszok már annyira ki voltak száradva, hogy sokan a saját vizeletüket kezdték inni”
Volt, hogy az egyik túszejtő megsajnált néhány gyereket és kiengedte őket a mosdókba, míg egy másik azért verte meg az egyik diákot, mert víz volt nála. Egész Oroszországot sokkolták a hírek, Putyin elnök megszakította görögországi útját és hazatért. Az iskola körül gyülekeztek a katonák, egészségügyi dolgozók, rendőrök, a túszok rokonai és barátai, de megjelentek önkéntes fegyveresek is. Délután 4-kor Ruszlan Ausev, Ingusföld korábbi elnöke megérkezett az iskolába és tárgyalásokat kezdeményezett. A terroristák vonakodva, de beengedték, míg az észak-oszét elnököt, Alekszandr Dzaszahovot nem. Bár a válságot nem oldotta meg, Ausev annyit el tudott érni, hogy a csecsemőket és azoknak az édesanyjukat szabadon engedjék. Összesen 26 túsz menekült meg. Valószínűleg zavarta a túszejtőket a folyamatos gyereksírás. Aszlan Maszhadov, Csecsenföld egykori oroszellenes elnöke és katonai parancsnok is felajánlotta segítségét.
„Világosan látszott, hogy az orosz fél nem akarja a két évvel korábban a Dubrovka Színházban történteket megismételni, és nagy energiát fektettek a túszok megmentésébe. Felajánlottak váltságdíjat és szabad elvonulást is, mindhiába”
Eközben az FSZB elit terrorelhárító osztagai (szpecnaz), az Alfa és a Vimpel csoport megérkeztek Beszlanba és elkezdték felmérni a terepet, valamint dolgozni a lehetséges forgatókönyveken. Vannak olyan meg nem erősített állítások névtelen orosz tisztségviselőktől, hogy szeptember 4-én éjjel, a sötétség leple alatt egy nagyszabású támadást akartak végrehajtani. Ugyanis nem volt arról információ, hogy a terroristáknak lett volna éjjellátó felszerelésük. Nem tudni, hogy ezek az állítások igazak-e. Egy azonban biztos, sehogyan sem tudták volna megoldani a túszok kiszabadítását halálos áldozatok nélkül, de próbálták minimalizálni a lehetséges veszteségeket. Nagy kérdés volt sokak számára az is, ha várnak, vajon a kiszáradás és kimerültség miatt hány gyermek hal meg. Az sem volt egyértelmű, hogy a vallási fanatikus fáradt túszejtők vajon meddig bírták volna még ki ép ésszel?
„Ezt azonban már sosem tudjuk meg, mert szeptember 3-án olyan váratlan események történtek, ami miatt ez a nap a modern orosz történelem egyik legszörnyűbb emléke lett”
A harmadik napon Kucsbarov úgy döntött, hogy mivel a tornateremmel szomszédos helyiségekben is vannak túszok, néhány bombát áthelyez oda. 13 óra környékén sikerült megállapodásra jutni abban, hogy az első napon megölt férfiak holttestét elszállítsák a mentőszolgálatok. 13:08-kor, miközben folyt a holttestek begyűjtése, olyan esemény történt, amire a mai napra nincs egyértelmű magyarázat. Hatalmas robbanás rázta meg az iskolát, és szinte rögtön követte ezt egy másik. Ezek mindenféle előjel nélküliek voltak, sem a terroristák, sem pedig a kommandósok nem tudták, mi történt.
„Több elmélet is született arról, hogy mi is az igazság a robbanásokról”
Például az egyik túszejtő véletlenül kibiztosított és felrobbantott egy gránátot, vagy egy szigetelő szalaggal a falra rögzített szerkezet a földre esett. A legelterjedtebb verzió szerint egyik nyomásérzékelő kioldóról az elfáradt terrorista egy pillanatra lelépett és az robbant fel. Az egyetlen túlélő fegyveres, Nurpasi Kulajev később azt állította, hogy egy mesterlövész kívülről lelőtte az egyik női társát, akinek kiesett a kezéből a kioldó. Az Állami Duma tagja, a fegyverszakértő Jurij Szavaljev a helyszínelés és tanúk kikérdezése után pedig egyenesen azt állította, hogy a robbantást az orosz egységek hajtották végre, amikor egy RPG rakétavetővel lyukat ütöttek az épület oldalába, és ez okozott detonációt. Bár egy többszáz oldalas tanulmányban bizonygatta állításait, nem fogadták el perdöntőnek és a katonák döbbent reakcióiból se az rajzoldódott ki, hogy ezt ők szervezték volna, de még Kulajev vallomása is ellentmond ennek.
„Akármi is legyen az igazság, innen már nem volt visszaút”
Később további robbanások történtek, például egy kosárpalánkra erősített repeszgránáttól. A holttesteket szállító két mentőst, Dimitrij Kormilint és Valerij Zamarajevet agyonlőtték (utóbbi csak később halt meg a kórházban). A tornaterem tele volt holttestekkel és sebesültekkel. Sok túsz megpróbált elmenekülni, de szinte mindegyiküket lelőtték. Voltak, akiket élő pajzsként állították fel az ablakokba, sokukat pedig a menzára tereltek. Ekkor az egyik testnevelő tanár, Ivan Kanidi megpróbálta elvenni az egyik fegyveres gépkarabélyát, de az lelőtte. Lövöldözés alakult ki az iszlamisták és a különleges erők, illetve az oszét milicisták között. Utóbbiak sokszor zavaró tényezők voltak az FSZB-osztagok számára. Önkéntes civilek és mentősök rohantak a helyszínre, hogy a kimenekülő gyerekeket mentsék.
„Az FSZB páncélozott járművekkel törte át a barikádokat. Fegyveres alakulatok hatoltak be az épületbe, hogy végezzenek a terroristákkal, kimentsék a túszokat, valamint tűzszerészek is érkeztek, hogy hatástalanítsák a maradék robbanóanyagot”
Mivel a legtöbb túsz a tornateremben volt fogva tartva, az iszlamista fegyveresek pozícióját termobárikus robbanóanyaggal – a levegő oxigénjét felhasználva kreál hatalmas lökéshullámot – felszerelt rakétákkal lőtték. Bár sok szervezet és médiafelület emiatt hevesen bírálta a különleges egységeket egy ilyen fegyver bevetéséért, a kamerafelvételek alapján nem lőttek be olyan területeket ilyen rakétákkal, ahol civilek tartózkodtak volna. Háromnegyed 3-kor tűz ütött ki a tornateremben, negyedóra múlva pedig megindult az utolsó roham három irányból is. A véres lövöldözés több mint két óra hosszat tartott. Sok riporter volt a helyszínen, akik a filmezésen kívül besegítettek a mentésben. Egyikőjüknek, Jurij Kozirjevnek volt lehetősége benéznie a tornaterembe. Később így foglalta össze a látottakat: „Láttam. Most is látom. Nem készítettem egyetlen fotót sem, mert senkinek sem szabadna látnia.”
Az egyik túlélő kislány elmesélte, hogy amikor a Vimpel egyik katonája, Andrej Tyurkin hadnagy belépett a menzaterembe, egy terrorista gránátot dobott a gyerekekre. A kommandós azonnal rávetette magát a gránátra. A testével felfogta a robbanást és a túszok megmenekültek. Később posztumusz megkapta Oroszország Hőse érdemrendet. Volt egy felesége és egy fia, a második gyermeke pedig öt hónappal később született meg. Délután öt órára a menza és a tornaterem területét teljesen megtisztították, és minden életben maradt túszt sikeresen evakuáltak. Igaz, ezt sokan kétségbe vonják. A legtöbb terroristát megölték, köztük Kucsbarovot és Hodovot, egyet pedig sikerült élve elkapni. Azonban a melléképületekben még voltak túlélő fegyveresek. Az FSZB-nek már nem kellett már a túszmentéssel foglalkoznia, így tankokkal mindent szétlőttek. Mindegyik terrorista meghalt. A pokol három napja véget ért.
„A beszláni túszdráma kitörölhetetlen fájdalom az orosz nemzet és főleg az áldozatok családtagjai számára”
A hatóságokat mind belföldön, mind pedig külföldön rengeteg kritika érte. Azonban Beszlán egyben fontos fordulópont. A dubrovkai és a beszláni események után a csecsen fegyvereseknek többé nem voltak nagy túszejtő akcióik. Megtanulták, hogy bármit foglalnak el és bármennyi civilt fognak el, a Kreml nem enged a csecsen kérdésben, és mindegyikőjüket levadásszák. Maszhadovot és Baszajevet is két éven belül megölték. Egy nappal a merénylet után Vlagyimir Putyin megérkezett Beszlánba. Népszerűsége ugyan a kritikák hatására rövidtávon csökkent, azonban ez a visszaesés rövidéletű volt. Ezután radikálisan átalakította az államot és még jobban centralizálta Moszkva hatalmát. Úgy gondolta, hogy az állam túlságosan széttagolt ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát. Mindössze tíz nappal a merénylet után bejelentette, hogy megszüntetik a regionális kormányzók közvetlen megválasztási lehetőségét. 2004 decemberétől kezdve a Kreml választja ki és válthatja le a területi vezetőket. De ezen kívül 2006-ban létrejött a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAC) is, amely jobban összefogja a fegyveres erőket egy egységes parancsnoki rendszerbe.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater