Várkonyi Zsolt írása a #moszkvater.com számára

Az indiai parti őrség által készített, 2004. december 28-án készült fotón egy a sentinel törzshöz tartozó férfi az indiai parti őrség helikopterére irányítja íját és nyilait, miközben az az Andamán-szigeteken található Északi Sentinel-sziget felett repül
Fotó:EUROPRESS/AFP/INDIAN COASTGUARD
A legújabb kutatások fényében ma már bizonyított ténynek tekinthető, hogy az emberiség egyes fajtái/alfajai, a homo sapiens, a homo neanderthalis, a homo erectus, a homo gyenyiszova, homo floresiensis és mások, – amelyeknek a felfedezése még várat magára -, a korábbi vélekedéssel ellentétben nem egymást követve, és egymásból kifejlődve, hanem egymással párhuzamosan és egyidejűleg, több százezer év alatt terjedtek el a Földön.
„Ezzel az egyidejűséggel pedig, amelyet – modern kommunikációs és közlekedési eszközök híján – egyúttal nagyfokú földrajzi izoláció is jellemzett, magyarázhatóak az európai, az afrikai, az ázsiai, a dél-amerikai és az óceániai nemcsak civilizációk, de emberfajták közötti lényeges és cáfolhatatlan, külső és belső különbségek”
Az óriási távolságok, áthatolhatatlan rengetegek, magas hegységek, széles vizek teremtette elszigeteltség egyszerre volt áldás és átok. A történelem előtti időkben, azaz a fejlettebb társadalmak megjelenése előtt az egyes kultúrák és népcsoportok érintkezése hosszú százezer évekig ritka, esetleges és véletlenszerű kellett legyen. Így ezek az egymástól egyes esetekben majdnem teljesen elszigetelt embercsoportok különböző sebességgel, irányban és mértékben fejlődtek, és így alakultak ki egyrészt a különböző emberi alfajok, másrészt a különböző kultúrák – a teljes emberiség örömére és gazdagítására. Sajnálatosan, az ősi életformák és kultúrák eltűnése a Földről az utolsó, csupán száz évben az emberiség pótolhatatlan vesztesége – hasonlóan a kihalt, vagy kihalófélben lévő állat- és növényfajokhoz.
„Kétségtelenül megállapítható tehát, hogy a biodiverzitáshoz hasonlóan a humán diverzitás, mint önmagában és önmagáért való érték is védelemre szorul”
India és Mianmar között valahol félúton fekszenek az óceánban az Indiához tartozó Andamán-szigetek. Ezen korallzátonyok egyikén, az Északi-Szentinel-szigeten csupán néhány száz őslakos él már vagy 60 ezer éve teljes elszigetelődésben. A mai napig érintetlen kultúrájukat úgy tudták érintetlenül megőrizni, hogy partjaikról minden behatolót elűznek, bármilyen szándékkal is érkezne az. A hívatlan vendégeket nyílzáporral tartják távol, a hittérítőket és hajótörötteket egyaránt lekaszabolják, a fotóriporterekkel alacsonyan szálló kisgépek felé a dárdáikat hajigálják.
„Az indiai kormány 1956-ban törzsi rezervátumnak nyilvánította a szigeteket, amelyeket tilos megközelíteni három tengeri mérföldnél közelebbre, így e bennszülötteknek ritka lehetőségük adódott arra, hogy – a Földön talán egyik utolsó népcsoportként – érintetlenül megőrizzék kőkorszaki időkre visszanyúló kultúrájukat, identitásukat, egyedülálló genetikájukat – civilizációs örökségüket, humándiverzitásukat”
Önkéntelenül adódnak a kérdések:
– Mi történne akkor, ha ezeken a szigeteken fedeznék fel az e-autók, vagy az iPhone legújabb generációjához szükséges ritka ásványi kincsek, földfémek legnagyobb koncentrációját a Földön?
– Vajon ez esetben az indiai kormány milyen szélsebességgel szüntetné meg e szigetek kivételezett rezervátum státuszát?
– Jogában állna-e az indiai kormánynak, hogy multinacionális bányászcégek számára engedélyezze ezek kitermelését a környezet várhatóan jelentős károsodásával, szükségszerűen az őslakosok párhuzamos relokációjával, vagy, ha azok ellenállnak, akár erőszakos áttelepítésével, a genocídium vádját kockáztatva?
„Ugyanis nem voltak ilyen szerencsések azok a kislétszámú bennszülött törzsek, amelyek az egykor áthághatatlannak vélt dél-amerikai dzsungelek mélyén éltek-élnek, miután a hatvanas-hetvenes években kiderült, hogy az Amazonas folyó medencéje óriási kőolaj- és gázkészleteket rejt”
Az ipari kitermelésnek csupán az állított akadályt, hogy e kiszemelt területek számos, évezredek óta ott őshonos, de gyér lélekszámú bennszülött törzsnek adtak otthont, amelyek ősidők óta a magukénak tudták és követelték ezeket az őserdőket, és ennek akár fegyveresen is nyomatékot adtak. Sajnálatosan a nyilakkal, dárdákkal felfegyverzett „indiánok” nem voltak ellenfelei a bányász multik automata lőfegyverekkel felszerelt biztonsági csapatainak, ráadásul sokszor még maga a brazil és a perui hadsereg is aktív segítséget nyújtott az őslakosok kiebrudalásában – a hatóságok tudtával, vagy éppenséggel jóváhagyásával.
„Az erdőket azóta letarolták, a kitermelés nem kis környezetszennyezés mellett beindult”
A pusztítást tetézte az egzotikus trópusi fa bútorok gyártásához szükséges faóriások kivágása, megfejelve több ezer négyzetkilométeres tarvágásokkal, hogy helyet teremtsenek az exponenciálisan növekvő lakosság élelmiszer szükségletét biztosító legelőknek és szántőföldeknek. A sokszor csak néhány száz vagy ezer fős indián törzseket pedig, ha túlélték a számukra halálos fertőzéseket, mint az európaiak számára triviális náthát, a hatóságok a nemzetközi emberjogi szervezetek tiltakozása dacára áttelepítették hullámpala-tetejű bádogházikókba némi szociális segély folyósítása mellett.
Kérdezzünk tovább!
Pusztán elméleti síkon maradva, jogában áll-e egy adott kormánynak a kétségtelenül nyilvánvalóbb és felháborítóbb genocídium „alternatívájaként”, a lakossága feje fölött átnyúlva, – legyenek ezek az (ős)lakosok a történelmi-társadalmi fejlettség bármely fokán – kisajátítani/eladni/átengedni/lerombolni az ő ősi életterüket jelentő környezetet? Ezzel megsemmisíteni az őslakosok hagyományos életviteléhez, kultúrájához és reprodukciójához(!) szükséges környezeti feltételrendszert – mindezzel tehát gyakorlatilag biocídiumot elkövetni -, közben nemzeti érdekekre, vagy éppenséggel a globális világ anyagi-gazdasági szükségleteire hivatkozni? Mindezt pedig „megindokolni” a „történelem megállíthatatlan haladásával”, vagy a hazai lakosság növekvő szükségleteivel?
„Vagy legyen az (ős)lakosoknak joga ellenállni a globalizációs folyamatoknak, amelyek ősi kultúrájukat, életterüket és környezetüket fenyegetik, vagyis megvédeniük, lezárniuk, elhatárolniuk az általuk emberemlékezet óta birtokolt és lakott földjüket, legyen a behatoló akár saját kormányuk, vagy bevándorló idegenek?”
És ha igen, a nemzetközi jognak és a közvéleménynek milyen mértékben kell és lehet figyelembe vennie ezeket a történelmi hivatkozásokat?
Továbbmenve, teremthető-e nemzetközi jogalap a lakosság természetes környezetének lerombolásával, netán megsemmisítésével biocídiumot elkövető állammal vagy magán társasággal szembeni fellépésre egy harmadik fél, egy állam, egy nemzetközi szervezet, vagy akár egy jogvédő személy számára, egy nemzetközi fórumon, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy állam genocídiumot követ el?
Hiszen, ismételjük el, ha a biodiverzitás nevében az állat- és növényvilágot illetően joggal féltjük és védjük az eltűnőben lévő fajtákat, és károsnak tekintünk minden olyan emberi tevékenységet, amely ezekre veszélyt jelent, akkor hasonlóképpen lenne kötelességünk és jogunk fellépni és megvédeni az emberré válás során kifejlődött etnikai és etnográfiai örökségünket, vagyis a kihalóban lévő emberi kultúrákat és fajtákat – a humándiverzitást – a civilizáció bármely fokán is legyenek azok.
Mindezzel látszólag könnyű és „politikailag korrekt” is egyetérteni akkor, amikor ágyékkötőben szaladgáló, dárdájukat rázó, pár száz bennszülöttről van szó. Mi van azonban akkor, ha ez a fenyegetés jóval fejlettebb, modern, de – globalizációs mértékkel mérve – egyedi, unikális, ugyanakkor arányaiban mégis kis lélekszámú nemzeteket, társadalmakat érint? Mint például Magyarországot?
„Ha pár száz bennszülöttet megillet a nemzetközi védelem a kisebbségek jogán, akkor miért ne lehetne ez az elv érvényes egy több milliós országra is?”
Hiszen egy globális, nyolcmilliárdos Földön a magyarság a maga alig tizenöt millió fős, ráadásul rohamosan csökkenő lélekszámával mindössze 0,1875 százaléka a világ lakosságának, tehát elenyésző kisebbség, és mint ilyen, a globális világgal szemben érdekvédelemre, határokkal védett élettérre, vagyis pozitív diszkriminációra szorul és szolgál. És ezt a pozitív diszkriminációt senki sem fogja nekünk megadni, ha nem követeljük elég hangosan és határozottan.
(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Várkonyi Zsolt says:
csakafidesz véleménye több szempontból is megkérdőjelezhető azon túlmenően, hogy nyilvánvalóan rasszista. Továbbá, látszólagos „racionalitása” elfedi azt, amiért emberek vagyunk, mégpedig az erkölcsöt, amely nélkül ugye nincs emberiség.
Ugyanis
1. nincs objetív mérce egy-egy társadalom fejlettségének optimális fokát illetően, vagyis arra, hogy az mikortól tekinthető „fejlettnek” és ezzel „védendőnek”, és meddig tekinthető „fejletlennek” és így „kiirthatónak”.
2. Vagy esetleg arra gondol, hogy egy – relatíve, tehát objektív mércével mérhetően – „fejlettebb” társadalomnak, civilizációnak jogában áll kiirtani, vagy legalább is „csupán” leigázni egy „fejlettlenebbet?”
2. Ad absurdum: ha mondjuk egy nálunk pusztán technikai értelemben fejlettebb csillagközi civilizáció landolna Földünkön, azokkal összehasonlítva egyértelműen fejletlenebbek lennénk, tehát “leigázhatóak”, netán még “ki is irthatóak? Analóg módon ugye a lándzsával hadonászó, ágyékkötőben rohangáló vademberekkel.
3. Mert pontosan ezzel a logikával „indokolták” a nyugati gyarmattartók a világ leigázását és a helyi őslakosság kiirtását több helyen.
4. Továbbá, hasonló arroganciával tekintenek ránk, magyarokra és közép-kelet-európaiakra Nyugatról – még ma is. Sajnálatosan,
csakafidesz says:
Sajnálatosnak tartom, hogy Várkonyi Zsolt erre a következtetésre jutott az eszmefuttatása végén:
„Ha pár száz bennszülöttet megillet a nemzetközi védelem a kisebbségek jogán, akkor miért ne lehetne ez az elv érvényes egy több milliós országra is?”
Nos tisztelettel ne tessék már összetéveszteni egy európai ország fejlett kultúrával rendelkező népességét a mai napig lándzsával hadonászó, ágyékkötőben rohangáló, írni-olvasni nem tudó, párszáz szavas szókincsű vadembereivel.
Várkonyi Zsolt says:
Fenti válaszom rossz helyre, ment, kérem a szerkesztőt annak törlésére, ugyanis a Csak a Fidesz nevű kedves olvasónak címeztem gondolataimat. Tehát:
Véleménye több szempontból is megkérdőjelezhető annak nyilvánvaló rasszizmusa miatt, azon túlmenően, hogy látszólagos „racionalitása” elfedi azt, amiért emberek vagyunk, mégpedig az erkölcsöt, amely nélkül ugye nincs emberiség.
Ugyanis
1. nincs objetív mérce egy-egy társadalom fejlettségének optimális fokát illetően, vagyis arra, hogy mikortól tekinthető „fejlettnek”, és ezzel „védendőnek”, és meddig tekinthető „fejletlennek”, és így „kiirthatónak”.
2. Vagy esetleg arra gondol, hogy egy – relatíve, tehát mérhetően – „fejlettebb” társadalomnak, civilizációnak jogában áll kiirtani, vagy esetleg „csupán” leigázni egy „fejlettlenebbet”,
2. Ad absurdum: ha mondjuk egy nálunk – technikai értelemben – fejlettebb csillagközi civilizáció landolna Földünkön, azok számára nyilvánvalóan primitívek, tehát kiirtandók, de legalább is leigázhatóak lennénk – analógok a lándzsával hadonászó, ágyékkötőben rohangáló vademberekkel.
3. Egyébként ezzel a logikával „indokolták” a nyugati gyarmattartók a világ leigázását és a helyi őslakosság kiirtását több helyen.
4. Továbbá, sajnálatosan, hasonló arroganciával tekintenek ránk, magyarokra, közép-kelet-európaiakra, mint fejletlen kultúrára és civilizációra Nyugatról.
csakafidesz says:
A “nyilvánvaló rasszizmust” határozottan kikérem magamnak, és a választ most itt fentebb olvashatta.
Álláspontom lényege, hogy a gyarmattartók sokkal több helyi háborút és emberirtást akadályoztak meg, mint ahány ember kiirtásában bűnösek! Azokat a primitív törzseket akiket ma ismerünk a történelem során más primitív törzsek gyakran sokkal jobban fenyegettek, mint a gyarmatosítók. Ettől még a 17. századbeli rabszolga kereskedelem nem lett meg nem történt bűn, eltekintve attól, hogy az afrikai törzsfőnökök maguk adták el Amerikába rabszolgáknak a másik törzs általuk összefogott tagjait. (Korábban, XIV-XV. században az araboknak is így adtak el rabszolgákat.)
A “fejlettség” igenis mérhető dolog és nem jelenti automatikusan azt, hogy a fejlettek kiirtják fejletleneket. Az indián törzsekkel vívott háborúkat szokták felhozni, és csendesen hallgatnak arról a sok borzalmas gyilkosságról és orgyilkosságról amit az indiánok követtek el a fehér emberek ellen. Telepesek ezreit ölték meg, skalpolták meg leírhatatlan kegyetlenséggel. Amerikában anno kevés indián élt, bőven volt hely. Elfértek volna a fehér telepesek. A békés együttélés többnyire nem a fehér emberek miatt hiúsult meg.
Dél-Afrikában a fehér telepeseket öldösték le borzalmas kegyetlenséggel a közelmúltban. Azóta az ország élelmiszer importra szorul. Hiába maradtak ott a gazdák traktorai, gépei. A bennszülöttek nem művelik meg a földeket, de a fehér embereket legyilkolták. Most ők segélyekért folyamodnak, holott képesek lennének eltartani önmagukat, még az eszközök is ott vannak hozzá.
Nagyon utálom azt a hozzáállást, hogy a fehér emberek csakis bűnösök lehetnek és mindenki más pedig elnyomott, kifosztott, stb. áldozat.
Várkonyi Zsolt says:
Szerintem két csónakban evezünk. Ön olyan példákat említ, amelyeket én soha nem említettem, ezért nem is vitattam. Amiről ez a cikk szól, az az, hogy a “fejlettség” nevében a “civilizált” országoknak nem áll jogukban embereket megfosztani a lakóhelyükről, vagy csak éppenséggel lerombolni a környezetüket, mert ott épp olajat találtak (Dél-Amerikai dzsungelek), vagy esetleg a legújabbTeslák akksijaihoz szükséges földfémhegyeket. De ez akár még a saját kormányunkra is értendő. Ha akarja, lefordítom: a magyar alföld legjobb termőtalajának legyalulása ipari hulladékokat termelő gyárak (elektromos autók és akksik) létrehozására véleményem szerint kimeríti a biocídium fogalmát. De erről majd később, eddig még nem értem el a gondolatmenetemben. Továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy a “fejlettség” nevében más népek kiirtása rasszizmus, mivel ez a fogalom nem bír abszolút mércével, ahol meghatározható, hogy mi a “fejlett” és mi a “fejletlen”, a relatív mérce alkalmazása pedig nemhogy jogalapot nem szolgáltat, de ráadásul még erkölcstelen is.
csakafidesz says:
Várkonyi Úr! Ha erről az oldalról közelítünk méginkább nem értek egyet Önnel. Van néhány primitív törzs és a lakóhelyük alatt az ipari fejlődéshez szükséges ritka fémek. Nos igenis ezeket át lehet telepíteni 50 kilométerrel odébb, mert nemcsak nekik lehetnek jogaik és érdekeik. Amazónia kiirtása szója vagy banánültetvény miatt tényleg nagy hiba, mert az egyedi ökoszisztéma mellett a legnagyobb esőerdő is. Erről a néha Balogh János professzor írt, aki itt találta meg a neki legjobban tetsző pókokat. Viszont a Magyar Alföldből legyalulni valamennyit Algyőnél földgázért, vagy Debrecen mellett gyárépítéshez, hát ezt nem tartom a világ végének. A lithium akkumulátor gyártási technológiája biztonságos. (Az nem biztonságos, hogy a Miskolc közelében kézzel szedik szét az ottani őslakosok az ólomakkumulátort, hogy kiolvasszák az ólmot belőle.)
Várkonyi Zsolt says:
Véleménye több szempontból is megkérdőjelezhető annak nyilvánvaló rasszizmusa miatt, azon túlmenően, hogy látszólagos “racionalitása” elfedi azt, amiért emberek vagyunk, mégpedig az erkölcsöt, amely nélkül ugye nincs emberiség.
Ugyanis
1. nincs objetív mérce egy-egy társadalom fejlettségének optimális fokára, vagyis arra, hogy mikortól tekinthető “fejlettnek”, és ezzel “védendőnek”, és meddig tekinthető “fejletlennek”, így “kiirthatónak”.
2. Vagy esetleg arra gondol, hogy egy – relatíve, tehát mérhetően – “fejlettebb” társadalomnak, civilizációnak jogában áll kiirtani, vagy esetleg “csupán” leigázni egy “fejlettlenebbet”,
2. Ad absurdum: ha mondjuk egy nálunk mindenkiéppen – technikai értelemben fejlettebb csillagközi civilizáció landolna Földünkön, azok számára mindenképpen analógok lennénk a lándzsával hadonászó, ágyékkötőben rohangáló vademberekkel, tehát kiirthatóak.
3. Egyébként ezzel a logikát “indokolták” a nyugati gyarmattartók a világ leigázását és a helyi őslakosság kiirtását több helyen.
4. Továbbá, sajnálatosan, hasonló arroganciával tekintenek ránk, magyarokra, közép-kelet-európaiakra Nyugatról – még ma is.
csakafidesz says:
Egy orosz sci-ci filmben, az Attractionban a főszereplő Irina Sztarsenbaum megkérdezi az ember formájú földönkívülitől, hogy ki akarják-e irtani az emberiséget. Az idegen azt feleli erre, hogy “Ezt majd ti fogjátok majd megcsinálni magatokkal.
A primitiv törzsek kiirtása kérdése ügyében felhívom Várkonyi úr figyelmét arra, hogy a hutuk és a tuszik Ruandában (Ez pont Afrika kellős közepén fekszik, Kongó déli határán.) másfélmilliót meghaladó vérengzéssel vívtak törzsi háborút a XX. száazdban, és minden elképzelhető eszközzel ölték egymást. Még a fejletépés ősi szokását is alkalmazták. Azt se feledjük el, hogy Afrika gyarmatosítása során pont a gyarmatosítók szoktatták le a bennszülötteket az emberevés hagyományairól. Afrika népességének robbanása annak köszönhető, hogy a gyarmattartók odavitték a korszerű technikát, orvostudományt és ha bozótok helyett most már egyre több afrikai lakik normális körülmények között és a kereket sem ismerő civilizációs szintről több évezreddel ugrottak előbbre.
Persze fajüldözők vagyunk, örökké megbélyegzettek, és minden nap bocsánatot kell kérnünk a fekete emberektől.
Imre says:
A közös vonás és az analógia alapja itt a kis lélekszám, persze angolszászokhoz, spanyol-portugál pároshoz, szlávokhoz, han kínaiakhoz, indoárjákhoz, de akár a szintén indiai dravidákhoz képest. (Persze vannak még arabok, türkök, és így tovább)
valahogy nem véletlenül van az, hogy dicső vezetőink, vagy akár vezető pozícióban levő gondolkodóink (jobb híján) azt nevezik eredménynek, hogy mi magyarok megmaradtunk, és nem csak fizikailag maradtunk meg, de megmaradtunk magyarnak. Kicsit olyan ez, mint amikor a fogyatékost (fogyatékkal élőt) azért dícsérik, mert legalább be tudja kötni a cipőjét. (Tudom, van ahol ez szinte hősies teljesítmény, van ahol pedig magától értetődő, az egészségkárosodás/munkaképesség csökkenés eléggé széles skálának számít)