„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Gdanskba is repül már a Wizz Air

2025. júl. 08.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

A Lengyel Intézet és a Lengyel Idegenforgalmi Hivatal együttműködésében mutatták be a napokban a Mazuri-tavak és a lengyel tengerpart nyújtotta lehetőségeket. Az apropót az adta, hogy a Wizz Air közvetlen járatot indít Budapestről Gdanskba.

Posta Ákos István írása a #moszkvater.com számára

Gdansk #moszkvater

Fotó:Tóth Tibor

Jarosław Bajaczyk és Farkas Melinda, a társszervező intézmények vezetőinek rövid köszöntői után, a MiraDonna álnéven blogoló Varjas Gabriella tartott előadást a Mazuri-tavakról, Elblagról (a városról és a csatornáról is), Malborkról, Gdanskról, a homokdűnékről és egyéb, a közelben, könnyen bejárható desztinációkról. Régóta ismert közhely, hogy a magyar turistaforgalom szinte kizárólag Zakopanéba és Krakkóba, illetve esetlegesen a fővárosba, Varsóba utazik, ezért az ország többi része még felfedezésre vár.

„Az iszonyatos hőségrekord elől a Balti-tenger jó menekülési útvonalat jelent, hangsúlyozták az előadás során, kiemelve, hogy Csehországból már a korábban az Adriára menő forgalom jelentős részét sikerült átcsatornázni a <lengyel Riviérára>”

Ez a tendencia, a lengyel turisztikai szakemberek reményei szerint Magyarországon is véghez vihető, ami azért fontos, hogy diverzifikálja az eddig szinte csak belföldi, ukrán és skandináv térségekből érkező turistaforgalmat.

Gdanskban kiemelt látnivaló a néhány éve épített II. világháborús múzeum, Malborkban pedig még magyar audio guide is rendelkezésre áll a várat meglátogatók részére. A tenger hőmérséklete is olyan, hogy lehet benne fürödni, sorolja a tavaly nyári élményei alapján a motiváló érdekességeket a turisztikai blogger, aki gasztronómiai különlegességként elsősorban a helyi söröket és leveseket ajánlja a közismert pierogi mellett.

MEGOSZTÁS

#moszkvater

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Traumából hallgatás, hallgatásból trauma

    2026. nov. 6.
    1961-re konszolidálódott az 1956 után hatalomba helyezett rezsim és megkezdődött a Kádár-korszak. A nómenklatúrának tanulnia kellett elődei ...

    Ostrom alatt a lengyel jogállamiság

    2026. nov. 4.
    Alkotmányos válság Lengyelországban. Felfüggesztették az Alkotmánybíróság vezetőit, rendőrök jelentek meg az intézményben, az államfő pedig ...

    Egy elfeledett trauma

    2026. nov. 6.
    A magyar történelem tucatnyi nemzeti traumával tűzdelt. 1241-42-ben a tatárok dúlták és fosztogatták hazánkat, 1541-ben végérvényesen eldőlt...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater