„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
Füst száll fel egy izraeli légicsapás helyszínéről, amely Bejrút déli külvárosainak egyik területét célozta meg 2026. március 11-én. Libanon a múlt héten keveredett bele a közel-keleti háborúba, amikor a Hezbollah megtámadta Izraelt válaszul az iráni legfelsőbb vezető meggyilkolására az amerikai-izraeli csapásokban
Fotó:EUROPRESS/AFP
Donald Trump már napokkal ezelőtt arról beszélt, hogy a háborúnak hamarosan vége, hiszen az iráni célpontokat elpusztították. Ettől függetlenül persze azt továbbra sem tudjuk, hogy mi is volt a beavatkozás pontos célja. Donald Trump, Marco Rubio és Pete Hegseth is egymásnak ellentmondó célokat jelölt meg, amely további érdekes kérdéseket vet fel.
„A lehetséges kimenetekkel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy úgy tűnik, az amerikai vezetés jelenlegi célja addig folytatni a bombázásokat, amíg valami eredmény talán csak-csak születik”
Hogy ez nem stratégia, de még csak pozitív kimenetnek sem igazán nevezhető, azt könnyű belátni. Nyilvánvalóan előbb vagy utóbb amerikai-izraeli szempontból a cél az lehet, hogy Irán többet ne tudja fenyegetni az általuk elképzelt rendet. Ahhoz azonban több tízezernyi célpontot kellene teljesen megsemmisíteni, hogy ez a lehetőség egyáltalán szóba kerülhessen.
„A második megoldás, ami felmerül – amelyet Oroszországban is próbál követni az ukrán vezetés -, az a gazdasági élet megnehezítése, ellehetetlenítése a célpont országban”
De ebben az esetben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az iráni ballisztikus- és cirkáló rakéták a teljes öbölbeli infrastruktúrát meg tudják semmisíteni, amelyekkel lényegében garantálják, hogy évekre megszűnik a kőolaj- és földgáz termelés a Perzsa-öbölben. Emiatt ez a változat sem nagyon valószínű. Azon túl, hogy az öbölbeli országok gazdaságát egyértelműen súlyosan érintené ez a helyzet, a lépés világgazdaságra gyakorolt hatását sem kell senkinek bemutatni.
„A harmadik lehetőség az előző verzió egy könnyített változata, amelyben a kőolajat szállító iráni hajókat igyekezne az amerikai haditengerészet elfogni, kombinálva ezt a Kharg-szigeti átfejtő állomás elfoglalásával vagy megsemmisítésével”
De ezzel szemben a venezuelai beavatkozás miatt már egyre nehezebb helyzetbe kerülő Kína valószínűleg katonai lépéseket tenne, és ez a stratégia drasztikusan növelné a két atomhatalom közötti konfrontációt. A közelgő Trump-Hszi találkozó fényében nyilván nem véletlen, hogy erre még nem került sor. Ettől függetlenül az Egyesült Államok megpróbálkozhat ezzel a lépéssel, ebben az esetben a kínai haditengerészet fogja kísérni ezeket a hajókat, illetve saját tartályhajókat küld.
„Még enyhébb változat a másodlagos szankciók alkalmazása az iráni olaj felhasználóival szemben. Ám miután ez két olyan országot érint – elősorban Kínát és Indiát -, akik amúgy is érzékeny és összetett viszonyban állnak az Egyesült Államokkal, ezt az eshetőséget is nyugodtan elvethetjük”
A negyedik megoldás egy közel-keleti NATO felállítása lenne – régi álma ez az Egyesült Államoknak -, ez azonban egyrészt feltételezné az izraeli-szaúdi közeledést és egymás diplomáciai elismerését, másrészt pedig igen komolyan ellenérdekelt országokat próbálna egy katonai szövetségbe terelni. S hát lássuk be, az Öböl államainak a katonai ereje semmiképpen nem nevezhető meghatározónak.
„Az ötödik forgatókönyv egy olyan megállapodás lehetne, amit mindkét fél győzelemként tudna eladni”
A legutóbbi hírek szerint az iráni vezetés azt a feltételt szabta a megállapodás alapjául, hogy az amerikai erők teljesen vonuljanak ki az öbölből, illetve Izrael szüntesse meg Irán fenyegetését. Könnyen belátható, hogy ennek kevés esélye van.
Egy nemrégiben a TASSZ-nak nyilatkozó orosz szakértő viszont azt mondta, hogy szerinte 10-15 napig, azaz maximum két hétig várható még az aktív hadműveletek folytatása, hiszen azon túl olyan ponthoz érnek el a felek, amelyben akár Irán rakétakészletének várható kimerülése, akár Izrael légvédelmi eszközeinek kimerülése olyan helyzetet eredményezhet, amely durva és egyik fél által sem kívánt eszkalációhoz vezethet.
„Ezt véleményem szerint mind a két féle igyekszik elkerülni, ezért a legvalószínűbb forgatókönyv a konfliktus befagyása. Ez egy törékeny fegyverszünetet jelentene a világgazdasági armageddon kapujában. Gyakorlatilag nagy áldozatok árán a felek ott lennének, ahol elkezdték február végén”
Bízzunk benne, hogy így lesz, mert a többi opció olyan lehetőségeket jelent, amelyekre még a biztonságpolitikai elemző is félve gondol. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy a tartós stabilitás továbbra is igen távoli marad a Közel-Keleten.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Háborút kezdeni világosan meghatározott célok és előre meghatározott kilépési stratégia nélkül – ehhez csak gratulálni lehet. :(
Nem tudom minek kellene még történnie, hogy a republikánusok és az amerikai nép rájöjjön, hogy az USA történelmének legostobább és legkártékonyabb elnökét juttatta a Fehér Házba és ültette a világ nyakába.
HandaBandy says:
Természetesen a célok és a különféle stratégiák most is megvoltak, csak az ellenség szívósabb a tervezettnél. Volt már ilyen az USA katonatörténetében. Kína ugyan nem kockáztat, ennyire az iráni olaj nem hiányzik de ha meggondolja magát akkor Izrael/USA nem tud már emelt fővel kilépni a buliból hanem csak betört orral. A helyzet tiszta, meg kell értenie a két agresszor országnak, hogy az állandó közel-keleti békétlenség szításának egyre magasabb az ára. X éve szanaszét szankciózzák Iránt, meg is bombázgatták, mégis ott vannak. Élnek, noha komoly károkat szenvedtek, de nem végzeteseket. A békés, önvédő állami narratívát a 9 milliós Izrael részéről meg egyre nehezebb lesz eladni a 90 milliós Iránnal szemben.