Európa elveszítette a stratégiai gondolkodását. Nem tudja mit kezdjen az Ázsia felé elforduló, diktátumokkal operáló Amerikával, és érdekeivel szembe menve leragadt a morális megközelítésnél Oroszországgal kapcsolatban is. Alexander Rahr történész-politológussal, a Német-Orosz Fórum tudományos igazgatójával, a Valdaj Klub tagjával beszélgettünk.

– Kölcsönösen utasítottak ki diplomatákat, az elmúlt egy hónap alatt kétszer is bekérették a német külügybe az orosz nagykövetet, Angela Merkel kancellár már szankciókkal fenyeget, a német kül- és biztonságpolitika pedig egyre kritikusabb Moszkvával szemben. Miért tűnik úgy, hogy Berlin még mindig a Fehér Ház kottájából játszik?

–  Németország továbbra is szeretne szoros gazdasági kapcsolatokat építeni Oroszországgal, nem pedig valamiféle parancsra szembefordulni vele. Főleg úgy, hogy a G7-eken belül súlyos problémák vannak. S bár a nyugati szankciók, az orosz gazdaság nehézségei és más okok miatt a korábban roppant szoros gazdasági kapcsolatok gyengültek, ám Németország 2019-es adatok szerint 53,2 milliárd dollár forgalommal Kína után továbbra is Oroszország második legfontosabb külkereskedelmi partnere. A német elit közben nem akarja felismerni, hogy Európának saját kezébe kell venni a biztonságát, hiszen Amerikára már egyre kevésbé számíthat. Ez pedig szorosabb együttműködést feltételez Oroszországgal. Új szemléletre, más megközelítésre van szükség.

– Ehhez képest Berlin mintha tudatosan rombolná a kapcsolatokat Moszkvával. Erre utal, hogy a német nyomozó hatóságok – mintha csak ürügyet keresnének a kétoldalú viszony lehűtésére – pillanatok alatt arra a következtetésre jutottak, hogy orosz állami szervek állnak a grúz állampolgárságú egykori csecsen harcos Zelimhan Hangosvili berlini meggyilkolása és a Bundestag elleni 2015-ös hackertámadás mögött is…

– Zelimhan Hangosvili meggyilkolása körül finoman szólva semmi sem világos. Abban nem hiszek, hogy e mögött az orosz kormány állna. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy csecsen belső leszámolásról van szó. Németországban komoly csecsen diaszpóra él, és nem ez lenne az első konfliktus a köreikben. Ráadásul Hangosvili életrajzát nézve még jó néhány ok lenne a gyilkosságra. Ez a gyilkosság most csak bonyolítja az ukrán konfliktus miatt amúgy sem egyszerű helyzetet. Annak ellenére, hogy Berlinnek már egyre inkább elege van a hat éve tartó ukrán válságból. A német hozzáállást mára a teljes elkeseredettség jellemzi. Berlin gyorsan csalódott Volodimir Zelenszkijben is, aki egy év alatt mindössze arra volt képes, hogy visszahozta az oligarchákat a kormányba.

– Mindezt értsem úgy, hogy a Hangosvili-ügyet bizonyos erők arra igyekeznek felhasználni, hogy megakasszák a német-orosz közeledést?

– Ez egy meglehetősen sötét ügy. Nem zárom ki ugyanakkor, hogy ismét az amerikaiak akarnak zavart okozni a német-orosz viszonyban. A Bundestag elleni 2015-ös hackertámadás kapcsán megjelent következtetések mögött biztosan az amerikai titkosszolgálat áll. Ők bukkantak az „orosz szálra” és a német hatóságok ez alapján állítják, hogy Oroszország áll e mögött is. Nem tudom, mennyire lehet e kérdésben hinni az amerikai felderítésnek, és mennyire játsszák a saját játékukat.

– Ez utóbbi nem lenne meglepő, hiszen Amerikának nem új keletű stratégiai célja, hogy megakadályozza a német-orosz közeledést, ezzel egyaránt gyengítse az eurázsiai geopolitikai térség nyugati és keleti pólusát. Ez elég egyértelmű amerikai stratégia, de miért nem akarja ezt észrevenni a német elit?

– Az Egyesült Államok a saját érdekeiből indul ki, és gyengülő globális pozícióit védi. Elsődleges célja Kína feltartóztatása, és emellett annak megakadályozása, hogy Oroszország erőre kapjon. Ennek a stratégiának a kiszolgálását várja el Washington a szövetségeseitől is, és a nyugati elit egy része, valamint az úgynevezett frontállamok ebben partner is. Így befogadják az rakétavédelmi rendszereket is. Sőt! Németország és Franciaország óvatosabb, és határozottan nem tetszik neki az amerikai diktátum. Az amerikai retorika élesedésével a transzatlanti hangulat érezhetően változik. Az Egyesült Államok egyre inkább veszít a tekintélyéből.

– Az európai társadalmak többségében mindenképpen, ám erről mintha Angela Merkel nem akarna tudomást venni…

– Merkelt is meg kell érteni. Maradt kancellárként egy éve. Alternatívája nincs. Ráadásul szentül hitt a német-amerikai kapcsolatokban. Úgy számított, hogy a brexittel, a britek gyengülésével Németország lesz az Egyesült Államok első számú európai képviselője. Ehelyett Amerika fenyegetésként éli meg Németországot. Most tényleg nem tudja, mit csináljon. Tanácstalan. A német elit nagy részével egyetemben jobb híján Donald Trump bukásában reménykedik. Ugyanígy azt gondolják, hogy minden rendben lesz, ha Putyin lelép a színről.

– A probléma ezzel csupán az, hogy Putyin esetleges távozásával sem változik meg alapjaiban Oroszország, mint ahogy az Egyesült Államok Joe Biden győzelme esetén sem Európára fog koncentrálni. Miért nem akarja a német elit felismerni az ebben rejlő lehetőséget? Miért nem örül annak, hogy a saját kezébe veheti a sorsát?

– Mert a német elit úgy szocializálódott, hogy fejet hajt Amerika előtt. Hisz a transzatlanti szövetségben, és el sem tudja képzelni, hogy nem az Egyesült Államok tart védőernyőt Európa fölé. Ez alatt a védőernyő alatt építették a karrierjüket, „védik” az NGO-k fedezékében a liberális értékeket. El sem tudják gondolni, hogy lehet élni Amerika nélkül. Tanácstalanul, fantázia nélkül állnak most, és nem akarják látni a világban zajló változásokat. Harminc évig éltek jólétben, elégedetten abban a tudatban, hogy Németországtól csak tanulni lehet. S most itt vannak meglepetten, mikor kiderült, hogy Németországban is lehetnek gondok. Az is meglepte őket, hogy Európában nem mindenki fogadja már el a német diktátumot. Új stratégiára van szükség, de senki nem akar ebbe belegondolni. Mint ahogy abba sem, hogy a világ, benne Európa átalakul, és mit kellene most tenni a versenyben maradás érdekében. Mindenki játssza a maga játékét, kivéve az Európai Uniót. Fel sem fogja, hogy Oroszországot most nem kioktatni kellene, hanem együttműködni vele. Tárgyalni, de nem az értékekből, hanem az érdekekből kiindulva. Pragmatikus alapon. Európa azonban belefeledkezve a szabadságba, az értékekbe, elveszítette a stratégiai gondolkodását.

– Visszatérve a német-orosz kapcsolatokhoz. Árulkodó, hogy Oroszországról beszélve Angela Merkel már nem együttműködésről, hanem a hidegháborús retorikából ismert békés egymás mellett élésről beszél…

– Szomorú hallani ezt a hidegháborús retorikát. Merkel ezzel azt akarta jelezni, hogy Oroszországgal nem lehet együttműködni. Magáévá tette azt a megközelítést, hogy Moszkva beavatkozik más országok belügyeibe, és meg akarja osztani Európát. Nem tudja, hit kezdjen Oroszországgal. Nem együtt élni akar vele.

– Merkel tanácstalan, úgy beszél, mint ha nem is német kancellár, hanem amerikai elnök lenne. Az üzleti körök ugyanakkor nagyon is együttműködnének Oroszországgal. Már a szankciók feloldásáról beszélnek. Hogy élhet egymás mellett ez a két megközelítés?

– Az üzleti elit Németországban gyengébb, mint valamikor is az elmúlt hét évtizedben. Egykor ő mozgatta a politikát. Új ötletekkel állt elő, kancellárt jelölt, egyszóval megkerülhetetlen volt. Ez más Németország volt. Nézzük meg most az autóipart vagy az energetikai szektort. Nincs önálló elképzelésük, és a bajban rohannak pénzért a kormányhoz. Közvetlenül a politikától függenek, nem pedig fordítva. Persze, beszélnek a szankciók feloldásáról, ám e szavak mögött már nincs olyan erő, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanez a helyzet Franciaországban vagy Angliában. Így aztán ezek az országok nem pragmatikusan, hanem morális alapon gondolkodnak Oroszországról is. Ha problémát látnak a szabadságjogokkal, már nem is látnak lehetőséget az együttműködésre.

– Amerika is a morálról beszél, ám ezzel csak a pragmatizmusát, az érdekeit leplezi. Vegyük a szankciókat, amelyeket morális alapon szabott ki, ám nagyon is gyakorlatias céllal. Méghozzá azzal, hogy egyszerre gyengítse Európát és Oroszországot. Felébredhetne már a német elit! Így az Északi Áramlat mellett sem tud hatékonyan kiállni, pedig ezt tényleg megvédené…

– Amerika álláspontja egyszerű és tényleg pragmatikus. Azt akarja, hogy az ő gázát vegyék meg, és nem az oroszt. Európa pedig elvesztve a gyakorlati érzékét, ideologizál, moralizál és hezitál.

– Európa mintha három évtizede valahogy elaludt volna. Belekényelmesedve a jólétbe lemaradt a gondolkodásban…

– Így van. Visszatérve az Északi Áramlathoz, ha lassabban is, de ezt a bővítést már a szankciók ellenére is befejezik. Idő van, mert a kereslet csökkent, és ott van az Ukrajnán keresztül futó vezeték mellett az Északi Áramlat első két szála is. Ezt a hátralévő 160 kilométert tehát megépítik, gázra pedig a jövőben is szükség lesz. Ha csak Németországot nézzük, akkor a klímavédelem miatt kiesik a szén, politikai okokból pedig az atom.

– S a szankciók maradnak?

– Sajnos, igen. A lengyelek, a baltiak és a svédek hangosak, azok pedig, akik már felhagynának ezzel a politikával, nem mernek vétózni.

– S változhat-e a német politika Merkel távozásával?

– Igen, de nem jó irányban. Jönnek a Zöldek, akik még ideologikusabban gondolkodnak.

-Akkor Vlagyimir Putyinnak a Jalta-2-re, az ENSZ BT öt tagjának találkozójára tett javaslatából sem lesz semmi?

– A koronavírus eleve összezavart mindent a csúcstalálkozók területén. Trump például hiába próbálta összehívni a G7-eket, ez sem sikerült. Merkel megvétózta, ugyanakkor az európai országok és Kína csúcstalálkozóját szeretné tető alá hozni. De Trump nélkül. Még a szövetségesek is egymás ellen dolgoznak. Most ilyen, nem éppen konstruktív időket élünk. De ha az említett „ötök” vezetői egyszer együtt elmennek az ENSZ-be, akkor létrejöhet a Putyin által javasolt találkozó. Értelme lenne, hiszen az ENSZ 75 éve alakult, és reformra szorul. Persze, lehet még 25 évet várni, és akkor már 100 éves lesz, de minek, ha már most is késésben vagyunk. Az ötlet tehát jó, hiszen lenne miről beszélni, ám a nemzetközi környezet most nem igazán kedvező ehhez.

– Említette, hogy Merkel nagyszabású találkozót tervez Kínával. Ez azért mégis csak gyakorlatias gondolkozásról árulkodik. Nem?

– Merkelben egyszerre ott van gyakorlatiasság és ideologikus megközelítés. Mindenek előtt Amerikára tekint, ugyanakkor csalódott is Amerikában, mert Donald Trump vezetésével eltávolodik a liberális értékektől. Közben távolodik Putyintól is, mert úgy gondolja, hogy Oroszország teljesen szakított a demokráciával. Kína azonban Kína. Soha nem beszélt demokráciáról. Merkel tudja, hogy Kínával tárgyalni kell. Próbál vele barátkozni, amelyben segíti, hogy Pekingnek soha nem volt konfliktusa Európával. Meg valahol azt is érzi, hogy Amerikától emancipálódnia kell.

– Ebből is látszik, hogy Merkel az egykor saját maga által szőtt amerikai álom rabja. Tudja, hogy el kellene ettől valahogy szakadnia, ám nem képes rá…

– Ez így van.