Kazahsztán kezd magához térni a sokkból. Néhány órára visszakapcsolták már az internetet is, így sikerült elérni a kazah fővárosban élő régi ismerősömet, a harmincas éveiben járó programozó Arman Abdrakmanovot, akivel a foci hozott bennünket össze. Olyannyira, hogy az FK Zsenisz Asztana 1964 ultrája még 2017-ben Újpesten is járt nálam. A jelenlegi kazahsztáni helyzetről, a közhangulatról, a zavargások okairól, és természetesen a fociról beszélgettünk.

Szabó Balázs írása a #moszkvater.com számára

–  Kazahsztán államisága az elmúlt évtizedekben Nurszultan Nazarbajev személyi kultuszára épült. Most azonban azt látjuk, hogy szobrait több városban is ledöntötték és – úgy tűnik – ez a kultusz a végéhez ér. Mit gondolsz, mi lesz Nazarbajev örökségével? Vajon visszaállítják még valaha a szobrait, vagy a mostani eseménysor valóban egy új korszak kezdetét jelenti Kazahsztán történetében? 

– Sok a tisztázatlan kérdés a történtek körül, és sok az összeesküvés elmélet is. Az azonban kijelenthető, hogy a kazahok többségének valóban elege lett Nazarbajevből és családjából. Évek óta az az élménye az egész nemzetnek, hogy az általa felépített korrupt rezsim már sokkal inkább gátja, mint motorja Kazahsztán fejlődésének.

„A szegénység és a Nazarbajev-család gazdagsága közötti kontraszt már egyre többeket irritált. Ráadásul azt látjuk már jó ideje, hogy a család étvágya soha nem ért véget. Mindig egyre többet és többet tettek zsebre saját maguk számára. Majdnem mindent megszereztek, amit csak meg lehetett szerezni. A legnagyobb bankokat, a legnagyobb gyárakat, a tömegmédiát”

Amikor Nazarbajev 2019-ben lemondott az elnöki posztról és háttérbe vonult, mindannyian reménykedtünk, hogy új korszak, és egy pozitív jövő köszönt Kazahsztánra. Utódja, Kaszim-Zsomart Tokajev kifejezetten intelligensnek tűnt számunkra, akihez nem kötődtek politikai botrányok, és nem is lopott soha annyit, mint a társai. Ugyanakkor az egyik első intézkedése az volt, hogy átnevezte fővárosunkat Asztanáról Nur-Szultanra. Ekkor hamar megértettük, hogy túl optimisták és bizakodóak voltunk, és minden marad a régiben. Persze érzékeltük, és értékeltük a kisebb politikai reformokat, de aztán megértettük, hogy Tokajev sem független az előző rezsimtől. Azóta a kazahok közötti vita abból állt, hogy voltak, akik ennek ellenére hittek Tokajevben, és remélték, hogy egyszer hátat mer fordítani Nazarbajev körének, míg mások úgy vélték, ő teljes mértékben az előző elnök bábja és a család kiszolgálója.

„Amikor január elején a tüntetések elkezdődtek, a kazahok azt szerették volna, hogy mind Tokajev, mind Nazarbajev, mind pedig a regnáló kormány távozzon a hatalomból”

Ebből utóbbi megvalósult ugyan, de ezzel együtt felmerült az a kérdés, hogy kikből álljon az új kormány. Hiszen Kazahsztánban nincs olyan ellenzék, amely átvehetné a helyét a jelenlegi politikai elitnek. Az bizonyos, hogy rendkívül kockázatos, ha teljesen új arcok jelennek meg a politikában, akik az utcáról ülnek be a vezető tisztségekbe. Ezért aztán, amikor az első hírek elkezdtek érkezni arról, hogy Almatiban hogyan fordult a békésnek induló tüntetés fegyveres káoszba, hogyan radikalizálódott a tömeg, és milyen Nazarbajev klánjához köthető szereplők állhatnak a fegyveresek mögött, a kazahok nagy része Tokajevet kezdte támogatni, azt kérve tőle, hogy stabilizálja a helyzetet amilyen gyorsan csak lehet. Reméljük, hogy ez a változás elvezet valódi politikai reformokhoz, és Nazarbajev teljes eltávolításához a kazah közéletből.

–  Te, aki a messzi, északi fővárosban, Asztanában (Nur-Szultan) laksz, hogyan írnád le a jelenlegi helyzetet? 

–  Egyelőre nem teljesen világos a helyzet. A tüntetések tisztán gazdasági okok miatt kezdődtek, és néhány napon belül szétterjedtek az egész országban. Egyértelműen kijelenthető, hogy ezek voltak az elmúlt harminc év legnagyobb tüntetései Kazahsztánban.

–  Kik vettek részt a tüntetéseken? 

–  Országszerte mindenhol többségben voltak azok az átlagemberek, akiknek elegük lett az elmúlt harminc év monoton politikai berendezkedéséből. Almatiban ugyanakkor fegyveres csoportok is csatlakoztak a tömegtüntetésekhez, és ez káoszhoz vezetett a városban. Ekkor azok a tömegek, akik országszerte kint voltak az utcákon és békésen tüntettek, úgy döntöttek, nem folytatják a demonstrációkat, miután senki nem akar fegyveres káoszt az országban.

– Mi a helyzet most a fővárosban, és hogy néz ki jelenleg Almati belvárosa? Mely egyéb városokban voltak a legintenzívebb tüntetések? 

– Asztanában január 4-én volt egy nagyobb tömegtüntetés, mely az emberek részéről békés volt, de a rendőrség fény gránátokkal és könnygázzal oszlatta fel a tömeget. Másnap, január 5-én kezdődtek az összecsapások Almatiban, ekkor itt már nem mentek ki többet az emberek. Mégpedig azért, mert olyan hírek érkeztek, hogy a fegyveres csoportok mögött főleg a Nazarbajevhez köthető politikusok álltak. A leghevesebb tüntetések Kazahsztán déli részén voltak, Almati mellett főleg Simkentben és Tarazban.

–  Egészen pontosan mi történt Almatiban, mi vezetett ehhez a féktelen erőszakhoz? 

– Az elején ott is reménykeltő és jó hangulatú volt a tüntetés, mely sokak számára bizakodásra adott okot. Január 4-én éjjel ott is több ezren gyűltek össze a külvárosokban, és együtt indultak meg a belváros felé. A média körülbelül tízezer emberről számolt be. Az este folyamán ugyanolyan összecsapások történtek a rendőrök és a tüntetők között, mint bárhol a világon. Ekkor még semmi különleges nem történt. Azonban a január 5-én ismét összegyűlő tömeg – néhány hozzájuk csapódott fegyveres csoporttal – sikeresen elfoglalta a középületeket és a városházát. Aznap már délután 4-kor lekapcsolták az internetet az egész országban, így nem igazán lehetett követni, mi történik az országban. Annyit azért lehetett látni, hogy az események félresiklottak, miután hírek jelentek meg fosztogatásról, tűzoltók és mentősök megtámadásáról – melyek azért már közel sem nevezhetők megszokottnak. Rengeteg rendőrt és katonát vertek meg a felfegyverkezett tüntetők, két rendőrnek a fejét pedig levágták.

– Mik az események hatásai idáig?

–  Azokat a gazdasági követeléseket, amelyek a tüntetés sorozatot kirobbantották, azokat a kormány teljesítette. De ez bizonyára csak átmeneti megoldást jelent, mert ezek a kiváltó okok csak a felszíne azoknak a mélyen gyökerező problémáknak, melyek éveken át gyűltek a társadalomban.

– Európában, amikor nagy kormányellenes tüntetések vannak, nem ritkán megjelennek a futballszurkolók, sőt, néha kulcsszerepet is játszanak az eseményekben. Gondoljunk csak Ukrajnára, a Balkánra, Görögországra vagy a 2006-os Budapestre. Hogy volt ez esetben Kazahsztánban? Ott voltak a tüntetéseken a futballszurkolók? Ha igen, milyen szerepben?

– Miután Asztanában nem tartottak sokáig a tüntetések, ezért nem is nagyon volt lehetőségünk szervezetten részt venni rajtuk. Arra azonban készültünk, hogy ha a tüntetések hulláma eléri a fővárost, akkor mi megszervezzük magunkat, és megvédjük a várost a fosztogatóktól és a rombolástól. Készek lettünk volna a városban civil aktivistákként járőrözni.

–  Hogyan néz ki jelenleg a kazah ellenzék?

– Kazahsztánban gyakorlatilag nincs ellenzék. Mindenki, aki magát az ellenzék vezetőjének próbálja titulálni, azok mind Nazarbajev rendszerében korábban tisztséget viselő, de a rezsimmel szembefordult, többnyire emigrációban élő politikusok. A tüntetéseknek nincs vezetője.

– Milyen korlátozások vannak jelen pillanatban érvényben? Hallottunk arról, hogy lekapcsolták az internetet, bezártak a bankok, zárva vannak az üzletek, a repterek, a határok. Mi igaz ezekből? 

–  Valóban, internet csak néhány órán át van minden nap. Éjszaka este 11-től reggel 7-ig kijárási tilalom van az egész országban. Az elmúlt években teljesen elfelejtettük, hogyan kell készpénzt használni, miután a kazah bankrendszer rendkívül fejletté vált – mindent online, mobil appokkal és QR-kódokkal fizettünk. Miután nincs internet, a boltokban csak készpénzzel lehetett fizetni, így hatalmas sorok alakultak ki az ATM-eknél – már amelyik működött. A helyzet javul, a bankok fizetős applikációi már offline módban is működnek, az almati reptér kivételével pedig minden repülőtér ugyanúgy működik ismét, mint korábban.

–  Mi a véleményetek az ODKB meglepően gyors és hatékony beavatkozásához? Nekünk, magyaroknak nyilván az ’56-os forradalmunk leverésére jut először eszünkbe, amikor bevonuló orosz csapatokat látunk. De azt hiszem, hogy a cseheknek is ’68 jut az eszébe először ilyenkor. Mennyire áll meg ez a párhuzam? 

– Nehéz kérdés, nagyon vegyes a véleményünk. Szinte senki nem akart orosz csapatokat látni Kazahsztánban (Az ODKB számunkra egyértelműen Oroszországgal egyenlő), de ugyanakkor megértettük, hogy ez segítette stabilizálni a helyzetet az országban. Hogy az orosz bevonulás számunkra jó vagy rossz volt, arra csak a következő hetekben, hónapokban kaphatunk választ. Például akkor, amikor kiderül, hogy hazamennek, vagy sokáig itt is maradnak.

– Végezetül, mesélj pár szóban egy kicsit az asztanai futballról. Te az FK Zsenisz Asztana 1964 szurkolója vagy, de Európában a legtöbben az FK Asztanát ismerik. 

– A mi klubunk Astana történelmi klubja, miután 1964-ben alapították. Mi voltunk az első kazah csapat, mely a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszott 2002-ben, amikor Kazahsztán csatlakozott az UEFÁ-hoz. A legsikeresebb éveink ekkor voltak, amikor [1999 és 2006 között – a szerk.] Zsenisz Asztana néven szerepeltünk a bajnokságban. Három bajnoki címet szereztünk: 2000-ben, 2001-ben és 2006-ban. 2006-ban a Zsenisz Asztana nevet FK Asztanára változtatta a klub.

Aztán 2008-ban – tőlünk teljesen függetlenül, két almati csapat egyesülésével és Asztanába költöztetésével – létrejött a Lokomotív Asztana, melynek tulajdonosa Nazarbajev lányának a férje volt. Ők egy teljesen mesterséges klub, a modern futball minden velejárójával együtt.

„A mi jelenlétünk a kezdetektől fogva zavarta őket, nem akartak látni még egy helyi klubot a fővárosban, ezért mi hamar csődben és az alsóbb osztályban találtuk magunkat, ahelyett, hogy a mi klubunkból építettek volna fel egy nagy csapatot. És akkor talán nem kellett volna tönkre tenniük egy másik város két másik csapatát sem”

2010-ben látták, hogy a mesterséges csapat népszerűtlen, senki nem jár ki a meccseikre, ezért Lokomotivról egyszerűen átkeresztelték a csapatot FK Asztanára. Ezt mi úgy éltük meg, hogy ellopták a nevünket, annál is inkább, mivel a Kazah Futball Szövetség minket kötelezett arra, hogy – a „félreértések elkerülése érdekében” – változtassuk meg a nevünket Asztanáról Asztana 1964-re. Bár ez a változás egy nagyon rossz időszakban történt, idővel megkedveltük ezt az évszámot a nevünkben, és végül annak is örültünk, hogy valóban meg tudtuk különböztetni magunkat a nemzetközi „Astana” brandtől, ami idővel már sportmárkát, légitársaságot, és bankot is magában foglalt. 2014-ben az első osztályban játszottunk ugyan, de ismét csődbe jutott a klub, és egészen tavalyig nem létezett se a klub, se a csoportunk. Tavaly – 6 év szünet után – korábbi játékosaink összeálltak és újra alapították a klubot, mi pedig az ultra csoportunkat, a Legiont. Azóta a kazah harmadosztályban szerepel a csapatunk, újra járunk meccsre, hazaira és idegenbe egyaránt, sőt, már volt szerencsénk az ősellenség Kajrat Almati szurkolóival is összecsapnunk.