Kezdőlap » x-demokrata » Elfogadóbbak lettek az oroszok a migránsokkal
Menekült asszony a Goljanovo kerületi menekülttáborban Moszkvában #moszkvater

Elfogadóbbak lettek az oroszok a migránsokkal

A legszívesebben látott bevándorlók a belaruszok, az ukránok és a németek

Menekült asszony a Goljanovo kerületi menekülttáborban Moszkvában #moszkvater
Menekült asszony a Goljanovo kerületi menekülttáborban Moszkvában
Fotó:EUROPRESS/AFP/Valeriy Melnikov/Sputnik

Moszkvában és az orosz nagyvárosokban senki sem lepődik meg azon, hogy a taxisok közt sok az azeri, a piacok egy részét a grúzok tartják a kezükben, a csecsenek több területen is komoly pozíciókkal bírnak, az építkezéseken több a közép-ázsiai, mint az orosz, míg az udvarosok általában tádzsikok. Egészen a 2000-es évek végéig áldatlan állapotok uralkodtak a migrációban, a terrorizmus veszélyének növekedése, a közbiztonság javítása és a munkaerő piacának átfogó rendezése világos viszonyokat teremtett a migránsok fogadásának és munkavállalásának a terén. Ez a rendteremtés, a szélsőséges orosz nacionalista csoportok marginalizálása és a növekvő munkaerő hiány javította a bevándorlás megítélését is.

„Bár még mindig több negatív következményét érzékeli a modern kori népvándorlásnak, a korábbiaknál megértőbben viszonyul az orosz társadalom a migránsokhoz. A legszívesebben néhány szomszédos országból, így Belaruszból és Kazahsztánból, valamint Európából látják az Oroszországba dolgozni érkezőket. Ukrajnával ambivalens a helyzet. Az országot ugyanis nem szeretik, ám az ukránokat nemcsak el-, de be is fogadják. Nemcsak megélhetési migránsként, hanem menekültként is. A szimpátia alakulásában döntő szerepet játszik a kulturális közelség mellett a politikai kapcsolatok alakulása”

Mint a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet 2018 decemberi felméréséből kiderül, a megkérdezettek nagyjából fele (51 százalék) úgy látja, hogy a bevándorlással növekszik a bűnözés, 49 százaléka szerint ez a folyamat kiélezi a versenyt a munkaerő piacán, míg 43 százalék a gazdaságra gyakorolt negatív hatását érzékeli. Ugyanakkor a lakosság fele (50 százalék) a más nemzetiségűekkel szemben támogatja az orosz és oroszajkú bevándorlók érkezését. Ugyanennyien látnák szívesen a fiatal és képzett munkaerőt az országban.

A megkérdezettek 48 százaléka azt is látja, hogy az bevándorlók az alacsonyan kvalifikált és rosszul fizetett szférákban enyhítik a munkaerő hiányt. Elfogadóak a vendégmunkásokkal a szolgáltatások terén (64 százalék), a kommunális szférában (62 százalék) és az építkezéseken (49 százalék). Az öt évvel ezelőtti felméréshez képest lényegesen kevesebben (10 és 25 százalék között), de azért még egyértelműen elutasítják ugyanakkor külföldiek alkalmazását az önkormányzatokban (74 százalék), az igazságügyben a rendvédelmi szerveknél (69 százalék), az oktatásban (58 százalék), a közösségi közlekedésben (58 százalék) és az egészségügyben (51 százalék). A kereskedelemben 40 százalék nem látja szívesen a bevándorlókat.

Érdekesen alakul a migránsokhoz viszonyulás országonkénti és régiós lebontásban is. A legszívesebben a belaruszokat (25 százalék), az ukránokat (21 százalék), a németeket (16 százalék) és a kazahokat (15 százalék) látják az oroszok. Az ukránokhoz viszonyulás nem egyértelmű, hiszen ha magára az országra kérdeztek rá a szociológusok, akkor Ukrajna a leginkább elutasítottak között van.

„A legkevésbé tehát Tádzsikisztánból (15 százalék), Üzbegisztánból (14 százalék), Ukrajnából (13 százalék), az Egyesült Államokból (11 százalék) és Kínából (9 százalék) várják a bevándorlókat. Érezhetően javult ugyanakkor a kaukázusi országok megítélése”

A szimpátia alakulásában fontos szerepet játszik a kulturális közelség, így a legkevésbé elutasítóak a szláv népekkel szemben. A történelmi kapcsolatok beágyazottsága mutatkozik meg a németek kapcsán. A politikai viszony alakulása határozza meg Ukrajna, mint ország valamint az Egyesült Államok megítélését. Érdekes, hogy Kína most politikai értelemben nagy barát, ugyanakkor az átlagember szintjén még erős a kulturális különbségekből adódó távolságtartás. Erre rakódik rá a félelem a kínaiak szibériai térnyerésétől.

A VCIOM kutatásvezetője Sztyepan Lvov a mutatókat értékelve megállapította, hogy az elmúlt másfél évtizedben érezhetően javult az orosz hozzáállása a migrációhoz. Egyrészt a társadalom hozzászokott a bevándorláshoz. Egyértelművé vált az is, hogy az Oroszországba érkezők dolgozni jönnek, és nem foglalják el az életteret. Nem titok ugyanis, hogy a 2000-es évek elején voltak ilyen félelmek. Konstruktívabbá és racionálisabbá vált a viszonyulás annak következtében is, hogy a szerepek és státusok egyértelműek lettek, letisztultak, s ebben általános a konszenzus.

„Az európai migrációs helyzet is inkább megnyugtatóan hat a hangulatra. Az oroszok ugyanis azt érzékelik, hogy ehhez képest náluk majdhogynem normális a helyzet. Problémák ugyan továbbra is vannak, ám a vészharang megkongatására egyáltalán nincs ok”

Tovább árnyalja a képet Alekszej Makarkin politológus, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a migránsok nagyjából 60 százaléka Moszkvában és környékén, valamint Szentpéterváron és a leningrádi területen koncentrálódik. Így itt nagyobb a verseny a munkaerő piacán, míg a régiók többségében inkább a munkaerő hiány a probléma. A politológus felhívja a figyelmet arra is, hogy a migráns problematika két esetben kerül előtérbe. A választások idején megmutatkozik, hogy Oroszországban lényegében nincs migránsokat támogató politikai erő. Ez mindenek előtt az orosz társadalom konzervativizmusával magyarázható. Itt a liberálisok a nyugati konzervatívoknak felelnek meg, míg az orosz konzervatívok gondolkodása inkább a nyugati radikális jobboldaliakéra hajaz. Ugyanakkor Oroszországban, ellentétben például Franciaországgal, a migránsok egyáltalán nem befolyásolják a választásokat, s ez nyugtatja a helyzetet. Ez a kérdés akkor is előtérbe kerül, amikor a migránsok követnek el a közösséget felháborító bűncselekményt.  A hatalom ilyenkor általában vagy a migránsokra érvényes szabályozás szigorításával, vagy a konkrét probléma megoldásával reagál. Emellett maximálisan korlátozza a szélsőjobb mozgásterét, így aktivitását, és ezt a kérdést a saját érdekében használja fel. Ezek a módszerek – mutat rá a politológus – idáig működnek.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.