A napokban belépett az Igazságos Oroszország pártba Konsztantyin Malofejev
Fotó:EUROPRESS/AFP/Taras Litvinenko/Sputnik
Teljes megújulás előtt áll az orosz pártrendszer. A növekvő szociális elégedetlenség közepette ugyanis még jobban látszik, hogy a pártok mind a jobb-, mind pedig a baloldalon kiüresedtek, elhasználódtak. Ráadásul amíg az elmúlt másfél évtizedben az alternatíva hiánya a hatalom kezére játszott, addig most a regionális elit folyamatos megújulása ellenére már kezd egyre komolyabb teherré válni.
Úgy tűnik, az arculatváltással egybekötött megújulást az örök negyedik párt, a szociális igazságot hirdető, az európai szocialisták oroszországi megfelelőjének tekinthető, mára teljesen színtelen-szagtalan Igazságos Oroszország kezdi. Méghozzá úgy, hogy a retorikáját radikalizálva egyszerre akarja egyesíteni a monarchistákat, a szocialistákat és a sztálinistákat.
A napokban belépett az Igazságos Oroszország pártba Konsztantyin Malofejev. A fiatal üzletember eleve érdekes figura, s messze nem nevezhető szocialistának.
Segítségével jutott 2014-ben kétmillió eurós hitelhez Le Pen pártja. De neve összekapcsolódott a Kelet-Ukrajnában zajló harcokkal is, hiszen alapítványa nemcsak aktívan segítette a szakadár népköztársaságok lakosságát és az Oroszországba menekülteket, de egyes vezetői fontos pozíciókat is betöltöttek Donyeckban.
Szóval, Malofejev megjelenése komoly változásokat sejtet. S a hírek szerint a nevének kezdőbetűi alapján csak „eszereknek” nevezett parlamenti párt áprilisra tervezett kongresszusán már meg is kezdődik az átalakulás. A párt alapszabályának módosításával megkönnyítik az egyesülést a patrióta erőkkel, ami természetesen a tömörülés ideológiájára is hatással lesz. Malofejev a párt elnök- helyettese lesz, s amennyiben megtörténik az összeolvadás a Rogyinával (Haza), akkor vezető szerepet kap az új alakulatban a nemzeti vonalon kiemelkedett Dmitrij Rogozin emberének számító Alekszej Zsuravljov.
„Malofejev belépése a régi pártelit háttérbe szorulását, a totális átalakulás megkezdését jelenti” – értékelte a történteket Ilja Grascsenkov. A politológus szerint a brend megmarad, ám a gyakorlati irányítást az elnök Szergej Mironov ennek megakadályozására tett kétségbeesett erőfeszítései ellenére átveszi Zsuravljov. Malofejev megjelenése azzal is jár, hogy a régi csapat kezéből kiveszik a párt finanszírozását.
A radikalizálódás irányába mutató átalakítás már a 2021-es parlamenti választásokra készíti fel az „eszereket”. Ezt már Andrej Perla politikai tanácsadó jegyzi meg, aláhúzva, hogy amikor az életszínvonal csökkenésével párhuzamosan orosz mércével megrendült a bizalom az uralkodó elitben, alacsony a hatalmi párt támogatottsága, akkor a választók fogékonyabbak a radikális gondolatokra. „S hogyan lehet megmaradva lojálisnak radikalizálódni? A patrióta retorika erősítése mellett a szociális igazságosság jelszavának felkarolásával. El lehet engedni kicsit a lovakat, így lehet olyanokat mondani, hogy az orosz katonák nemsokára az Indiai-óceánban mossák majd a csizmájukat, és lehet követelni a rossz bojárok lámpavasra akasztását” – ad tippet a kommunikációra a szakértő, hozzátéve, hogy ma az ilyen markáns kijelentésekkel még az olyan szürke és unalmas politikai erő is felhívhatja magára a figyelmet, mint az Igazságos Oroszország.
Ez az átalakulás sem garancia azonban arra, hogy a rossz állapotban lévő Igazságos Oroszország 2021-ben ismét átlépi a parlamenti küszöböt. A monarchista-birodalmi-szocialista ideológia ugyanis nemcsak bevonzhat több téteget, de ugyanígy el is taszíthat a formációtól. Megoldódhatnak viszont „eszerek” utóbbi időben egyre égetőbb pénzügyi gondjai azzal, hogy a Kreml részben Malofejev kezébe helyezi a tömörülést. S nem utolsó sorban a Kreml azt remélheti, hogy így új életet lehel az „udvari ellenzék” egykor szebb jövővel kecsegtető pártjába. A politikai rendszer élénkítésének részéként első lépésben a hatalom belpolitikát alakító tanácsadói arra számítanak, hogy néhány markáns személyiség megjelenésével színesítik az unalomba fulladó dumát. Ilyenek lehetnek a legalább néhány egyéni kerületben győzelemre esélyes konzervatív monarchisták, míg a másik oldalról pár ismert liberális.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater